Bojgás ​az világba, mög más mindenféle (Göre Gábor 7.) 94% 17 csillagozás

Röggel mikor fölébrettünk, látok egy görbe rezet a falon, a mosdótál mellett.
– Nézze kend sógor, itt is van ojan deróton járó világosság, mint Pestön.
Tróbálnám, hát ahogy ott nyomogatom, viz indul a rézbül.
– Ejnye de jó mondok, legalább mögmosakodunk.
Avval neki állottunk, mög is mosakottunk hamar, mer azt gondoltuk, hogy a viz nem sokáig adi.
De biz atta az, annyi fojt, hogy mán a tálbul is kitsordult.
Mondok a sógornak, öntse ki kend valahova azt a vizet, én addig befogom.
Hát a sógor lyobbra is tekéngetött, barra is uttójára kilóditotta a vizet az ablakon.
Hanem akközbe nagyon nyomakodott a víz, mentül jobban nyomtam befele, antul jobban prötzkölt kifele, utójára mán majd kiverte a szömömet. Mondok tán az a tsavaró a zoka, tróbálom, hogy tán eláll a viz, de nem hogy elállott vóna, hanem még erősebben dőlt a viz a tsőből.
– Tyüh a kutya fályát mondok ide hamar a tálat mondok, mert bizony rosszul járunk!
De hiába tötte oda a tálat, mert mögen mögtelt. A sógor beledugta a kisujját a tsőbe, hogy aszondi majd eláll a viz, de neki még a pélpát is kiverte a szájából.
Kapi a tsizsmát abba ereszti hát mig én a tállal a zablakho sijetök, aztán mög ű fut a tsizmával, mögen én a tállal.
Mondok tsak valami fa vóna itten, mingyán faragnék valami gyugót.
Ahogy üríteném mögen a tálat a zablakon, hát látom hogy lent egy úr fölfelé fenyegetőzik oszt ojjan mint a mögázott kutya.
Mondok más hejet keresök a viznek, addig tsak szorétsa kend, hát kimöntem a tornátzra oszt tsakhamar tanáltam is, tisztösséggel lögyön mondva, egy bötstelen hejet. Oda hortuk osztán a vizet, én a tállal ő a két tsizmájába nagy szorgalmatosan de tsak nem akart elfogyni, pedig mán ugyantsak izzattunk belé.
Utojjára mögharaguttam oszt mondok horgya tovább a fene, avval elgyüttünk.

Itt leíródik, hogy milen az a farantzia Város?

A harmadik napon nyakunkba akasztottuk a tarisznyát, oszt mondok legelsőbben is a Várost tekéntsük körül, mer hogy én ide többet nem gyövök, az is bizonyos.
Avval megkörétáztuk a kapu ódalát, hogy visszatanájjunk, mög mindön útza sarkát amőre elmöntünk. Hát tsak ojjan város az mint Budapest, de még olyan sincs, mer a Dunája patak a mienkhön képest. Szengöllér högye mög nints is, se magyarul nem ért sönki.

Nagynehezen mögtanáltuk az utaztató hivatalt, oszt mondok, parasztnak való utazás erányába tudakolódnánk.
– Hányan vónának? kérdi a bótos.
– Hát ha nem dörága mondok, akkor ketten, ha pedig dörága, akkor egyen se.

Itt kezdődik.

– Mitsoda Igazságrul beszél kend.
– A tótnak a Zigasságárul. Mer ahun eggyütt van a tót a tzigánnyal, oszt a tótnak elvesz valamije, etzörre tudom hogy kinél kerestessem.
– No, aszondi a sógor kendöt a jó Isten is birónak teremtötte.

Kátsáról is szólok.

– Aggyisten.

Néz rám barátságosan, de nem felel. Mondok mán mögengedjön a tekéntetös ur, de mán mégse möhet el a magyar embör egymás mellett hogy ne köszönnyön.

– Jaj aszondi a vezetőnk, mit csinál kend? Ez a perzsák tsászárja.

Hát tsakugyan az vót, mert nem tudott magyarul. De azér mégis beszélgettünk a vezetőnk nyelvével, mert két nyelve vót a vezetőnknek, egyik magyar, másik nímöt.

Aszondi a tsászár:

– Kendtök is Ázsiábul valók?

– Onnan mondok, de mink mán régön elgyöttünk.

– Mikor aszondi.

– Ezelőtt ezör esztendővel mondok.

Ránézök egy irdatlan nagy Házra, hát látom hogy ez van ráirva LÓUVRE.

– Mi löhet e? mondok.

Véli a sógor, hogy istáló.

– Hát mondok gyerünk be, legalább látunk valamit.

Bemönünk, hát tsupa kűvé változott Embört látunk. Asszont is Embört is vögyösleg, gyermököt is egynehányat, de egyen se vót se nadrág se kabát a zembörökön még tsak gatya se, a zasszonyok mög még putzérabban, sok szép mönyetske is közte.

Mán azt aztán nem irom le, hogy mi vót tovább, mer annyi mindönt láttunk, hogy vén asszonynak is sok lönne elmondania, tsak azt mondom még el, hogy mikor egy állomáson kiszállok, mondok a sógornak hogyan van, hogy a farantzia országba mindön állomásnak az a neve, hogy Restauration? Hogyan igazodnak el ezön. De ű se tutta.

Avvót a szöröntse, hogy holmi Katujákra estem, visitott is egy úri asszonyság, hogy aszondi lyaj a kalapom. Mondok a kalapomnak sömmi balya. Neköm se hálistennek.
De aszondi a zén kalapom, mondok hát abba se én vagyok a hibás, hanem hogy mér tötte olyan hitvány papiros Katujába.
Nézi a zasszonság, hát mint a palatsénta. Dehát a zű gongya.

22. oldal

Kátsárul még tsak most kezdök szólani, mert hogy szavamat ne felejtsem, kikisért bennünket az állomásra, oszt mondok neki:
-Bötsüld mög magadat ameddig odalyárunk, mert ha kártétel tanálkozik a faluba, oszt nem tuggyák ki a bünös? hát mindig te kerülsz tsávába, azt is tudhatod.
-Nem leszek én otthon, feleli göndókodva.
-Akárhon löszöl mögtanálnak.
-Engöm hát nem.
-Hát hova mégy?
-Oda, ahova biró uraimék.
-Pénzbe kerül a mondok teneköd pedig nintsen, hapedig van, hát aszondom, hogy lyobb vóna ha nem vóna.

24

Egy kislánynak is mondtam aztán lent egy alytóba ült, hogy mondok:
– Ló, kedves, ló. Mőre vannak itt az farantzija lovak?
Hát az nagy nyájasan intögetött is, hogy érti. Beszaladt aztán kihozott egy pohár vizet.
-Igya mög apád ha mondok, nem viz köll minekünk, hanem ló.

89