A ​magyartanítás mestersége – mestertanárok a magyartanításról 0 csillagozás

Beszélgetés tíz kiemelkedő jelentőségű magyartanárral
Gordon Győri János: A magyartanítás mestersége – mestertanárok a magyartanításról

Manapság, ​a nemzetközi tanulói tudásszintmérő program (PISA) lesújtó eredmények idején, egyesek a magyartanítás válságáról beszélnek. Persze nehéz megítélni, hogy a szövegértés terén mutatott gyenge teljesítményért ki vagy mi a felelős. Valóban nem tudnak olvasni a magyar diákok, vagy inkább csak nem akarnak? Ki tudja, talán el sem olvasták a feladatot. Akárhogy is legyen, a végeredmény egy kezelést sürgető tünet. Nem haszontalan dolog tehát, ha nagy tapasztalatú tanárok mondják el gondolataikat a tanítás és az élet fontos kérdéseiről, gyakorló, illetve leendő magyartanárok és a nagyközönség okulására egyaránt, miként tették azt a jelen kötet interjúalanyai 2003 tavaszán az ELTE Alkalmazott Irodalomtudományi Szakcsoportja és a Fővárosi Pedagógiai Intézet által közösen meghirdetett szakmódszertani szemináriumokon. A tíz interjúalany Egedy Mária, Kulcsár Adorján, Zsuffa Zoltánné, Mohácsy Károly, Orosz László, Madocsai László, Jobbágyné András Katalin, Márton János, Jelenits István… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Krónika Nova, Budapest, 2004
220 oldal · ISBN: 9639423521

Várólistára tette 2

Kölcsönkérné 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Singer Magdolna: Partitúra
Zöldi Gergely: Koncz Zsuzsa
Mészáros Boglárka Flóra: Így vezetett…
Gyulay Endre: Félelem nélkül
Szakály Sándor: Történelmünkről hosszabban, rövidebben
Bächer Iván: Intőkönyv
Bérczes László – Cseh Tamás: Cseh Tamás
Pataki Éva: Ami elveszett
Szabó Magda: Katalin utca / Ókút
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.