„A szabadság és a belső rend viszonya életünk, s ezen belül a művészetek egyik alapvető kérdése. A jazzben igen nagy a szabadság. Méghozzá a legjobb értelemben vett szabadság, amelynek semmi köze sincs a káoszhoz.
A szabadság fennmaradásához szervezettség, önként vállalt, szigorú belső rend szükséges. A jazz-zenész önként vállalja – nemegyszer maga teremti meg – azokat a kötöttségeket, amelyek zenéjét szervezetté, vagyis áttekinthetővé teszik.
A legteljesebb szabadságérzethez az ember úgy juthat el, ha önmagát szabaditja fel, ha kiteljesiti saját képességeit; amikor a jazzmuzsikus a lehető legmagasabb fokra fejleszti alkotókészségét és játéktechnikáját, birtokba veszi a zene kifejezési eszközeit, és megtanul uralkodni az anyagon. Amikor pedig mindez – többnyire csak a legnagyobbak játékában – bekövetkezik, akkor a muzsikus szabadságérzete a hallgatóra is átsugárzik. Ez a legtöbb, amit egy zenész a közönségnek adhat.”
Gonda János könyve a jazz helyszíneiről,… (tovább)
„A szabadság és a belső rend viszonya életünk, s ezen belül a művészetek egyik alapvető kérdése. A jazzben igen nagy a szabadság. Méghozzá a legjobb értelemben vett szabadság, amelynek semmi köze sincs a káoszhoz.
A szabadság fennmaradásához szervezettség, önként vállalt, szigorú belső rend szükséges. A jazz-zenész önként vállalja – nemegyszer maga teremti meg – azokat a kötöttségeket, amelyek zenéjét szervezetté, vagyis áttekinthetővé teszik.
A legteljesebb szabadságérzethez az ember úgy juthat el, ha önmagát szabaditja fel, ha kiteljesiti saját képességeit; amikor a jazzmuzsikus a lehető legmagasabb fokra fejleszti alkotókészségét és játéktechnikáját, birtokba veszi a zene kifejezési eszközeit, és megtanul uralkodni az anyagon. Amikor pedig mindez – többnyire csak a legnagyobbak játékában – bekövetkezik, akkor a muzsikus szabadságérzete a hallgatóra is átsugárzik. Ez a legtöbb, amit egy zenész a közönségnek adhat.”
Gonda János könyve a jazz helyszíneiről, foglalkozási ágairól, üzleti-gazdasági hátteréről, a politika és a műfaj kapcsolatáról, a társművészetekről, jazzoktatásról, a médiumokról és intézményekről is szól.A hazai zenei könyvkiadás egyik legendás darabja volt Gonda János a Jazz – Történet, Elmélet, Gyakorlat című kötete, amely 1965-ben jelent meg, alig néhány évvel a progresszív művészeteket sújtó tilalmi korszak után. Az áttörést jelentő könyv második kiadása 1979-ben készült el. A jazz ekkor már nem volt ismeretlen idehaza: kialakult a maga közönsége, a műfaj pedig helyet kapott a magyar zenei életben. A második kiadás huszonöt év telt el, ami egy évszázados művészet esetében jelentős intervallum. Az elmúlt időszakban bekövetkezett történelmi változások a jazzre is erősen hatottak. Megváltozott a társadalmi háttér, megváltoztak a gazdasági körülmények, új szervezetek létesültek, és jelentősen átalakult a műfaj mögöttes intézményrendszere. De alapvetően változott maga a jazz is. Az új kiadásban csak kisebb részben maradt meg a régi könyvek anyaga (ilyen a történeti áttekintés, amely azonban az utóbbi évtizedekkel foglalkozó új fejezetekkel egészült ki), és elmaradt az elméleti rész legnagyobb része. Bővebben foglalkozik viszont a könyv azzal, milyen a jazz belülről. Szól a jazz helyszíneiről, foglalkozási ágairól, üzleti-gazdasági hátteréről, a politika és a műfaj kapcsolatáról, a társművészetekről, jazzoktatásról, a médiumokról és intézményekről. Alapos átdolgozásra került az informatív adattár is: a diszkográfia és a bibliográfia egyaránt. A könyv az elkövetkező évekre ismét a jazzbarátok alapkönyve lesz. Gonda János a magyar jazzkutatás mentora, a jazzoktatás megszervezője, aki a szakiskolában, majd a Zeneakadémián a jazztanszék vezetője volt.