Tankönyvünk alapvető célja a felsőoktatási hallgatók számára a kriminológia egésze, illetve egyes területei ismeretanyagának szakszerű, ugyanakkor közérthető és az olvasó számára is élvezetes bemutatása. Szerzőink az ismeretközlés és az ismeretek értelmezésének szándékával írták a kötet három nagy egységét és számtalan fejezetét. Ha az egyes témakörök ezt lehetővé teszik, akkor a szerzők – problémafelvetésként – egy-egy jogesettel vagy „hétköznapi történettel” vezetik be a tananyagrészt, és ezek után bontják ki az adott fejezetet. Amennyiben az egyes témakörök indokolják, az olvasó nemcsak utalást talál az adott tárgykör nemzetközi dokumentumaira [pl. ENSZ, Európa Tanács, Európai Unió, valamint más nemzetközi szervezetek (pl. OECD) egyezményei, ajánlásai, egyéb iránymutatásai], hanem azok kriminológiai szempontból lényeges tételeit a tankönyv minden része ismerteti is.
Kriminológia – szakkriminológia 3 csillagozás

Várólistára tette 3
Kívánságlistára tette 9
Hasonló könyvek címkék alapján
- Freda Adler – Gerhard O. W. Mueller – William S. Laufer: Kriminológia ·
Összehasonlítás - Dános Valér: Kriminológiai ismeretek ·
Összehasonlítás - Gönczöl Katalin – Korinek László – Lévai Miklós: Kriminológiai ismeretek, bűnözés, bűnözéskontroll ·
Összehasonlítás - Vigh József: Kriminológiai alapismeretek ·
Összehasonlítás - Tremmel Flórián – Fenyvesi Csaba – Herke Csongor: Kriminalisztika ·
Összehasonlítás - Finszter Géza – Kőhalmi László – Végh Zsuzsanna (szerk.): Egy jobb világot hátrahagyni… ·
Összehasonlítás - Pokol Béla: Jogi alaptan ·
Összehasonlítás - Sótonyi Péter (szerk.): Igazságügyi orvostan ·
Összehasonlítás - Ann Wolbert Burgess – Steven Matthew Constantine: Gyilkos mintázatok 90% ·
Összehasonlítás - Szabó Zsolt: Tansegédlet az alkotmányjogi záróvizsgához ·
Összehasonlítás