Sarusok 18 csillagozás

Göncz Árpád: Sarusok Göncz Árpád: Sarusok Göncz Árpád: Sarusok Göncz Árpád: Sarusok

Miért ír az ember? Hogy ha a torkán akad egy falat történelem, fölköhögje. Hogy ha önmagával nem akaródzik gorombáskodnia, teremtsen valakit, akinek nyugodtan odamondogathat. Hogy ha cseppfolyós körülötte a világ, megszerkessze a kristályrácsát. Kinek ír az ember? A fentiekből következik, hogy önmagának. De hogy erre fölmentést adhasson, elhiteti magával, hogy fontos, amit ír. Hogy másoknak mond valamit. Hogy szolgál vele. S hogy ő ettől, épp ettől tartozik majd valahova. A Sarusok a kívül és bent ellentétét oldaná egységgé, mert eretnek nincs, ha inkvizítor nincsen, üldözött és üldöző egymás igazát igazolja.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Zsebkönyvtár Magvető

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2003
156 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639475335
>!
Magvető, Budapest, 1979
148 oldal · ISBN: 9632708628
>!
Magvető, Budapest, 1974
214 oldal

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

korkata>!
Göncz Árpád: Sarusok

Rövid kis könyv. Nagyon kíváncsi voltam rá, mert a szerző Göncz Árpádot mindig is tiszteltem.
Miklós mesterről szól. Aki beáll a sarusok közé. Elutasítva a vagyont, az egyházat, felvállalva a szegénységet. Így hirdetve az igét. Nem törödve azzal, hogy az egyház szemében ő ezzel eretnekké válik és örökös üldöztetés a sorsa. Kitart a hite mellett.
Néhol elvontnak éreztem a művet. Miklós többször álmodik. Nem mindig tudtam különbséget tenni a valóság és az álom között. Ez egy kicsit nehezítette az olvasást. Viszont betekintést nyertem a sarusok életébe, az általuk képviselt eszmébe.

2 hozzászólás
dwistvan P>!
Göncz Árpád: Sarusok

Színes aprólékossággal, eleven átéléssel ír Göncz Árpád az egyházi hatalmasságokkal ellenkezők sorsáról, a korabeli inkvizíció működéséről. Elénk tárja a középkor történetét, az inkvizíciót, ő, aki a XX. századi inkvizíciót megszenvedte. Ezért tudta olyan lélekbe markolóan lefesteni a korabeli viszonyokat. Nagyon úgy néz ki, hogy nem csak a korabeli viszonyokról szólt. A hitük mellett kiállóknak, a felelősséget felvállalóknak, a többiekért áldozatot hozóknak állít emléket.

berg>!
Göncz Árpád: Sarusok

Kicsi könyvecske, de súlya van. Balladai; nem homályos, hanem a stílusa engem az Arany-balladákra emlékeztet. A hosszú, dallamos és a rövid, nem ritkán egy szavas mondatok váltakoznak, az ismétlődések, csöndes leírások, pattogó párbeszédek, elhallgatások feszes ritmust adnak. Okos, nem szájbarágós, nem a hitviták érveit kapjuk ezredszerre, hanem ezek fényében inkább a tépelődő, igazságot kereső és a „létező középkorral” vagy megalkuvó vagy-nem embert. Felzaklató a legjobb értelemben. Színei a fekete és a szürke. Fejezetként változik a szereplő, eszerint változik a ritmus és a nézőpont: fentről a mélybe, a halálba vezet. Elég sokára sikerült antikvár példányát megvennem, de megérte a várakozást, nagyon élveztem.

padamak>!
Göncz Árpád: Sarusok

A téma érdekelt, eretneknek minősített, de hitvalló volta miatt, és magyar vonatkozása miatt is. BTA MA egyháztörténet tanárunk ajánlotta hasznos olvasmányként. Nos, hasznosnak hasznos, inkvizítor-módszerek rémítettek és magárahagyatottság ellenére MÉGIS-kitartás engem is erősítettek. Hívőknek, vívódóknak, hűségesnek megmaradni vágyóknak ajánlott!
Csakhogy nekem nagyon elvontnak tűnt. Néha nem tudtam, hogy ki beszél, meg álmodik, meg szenved, meg verik… és hogy kiről-kivel beszél, meg álmodik, ki miatt szenved, ki veri és minek… Szóval biztos több olvasást igényelne, de nekem egyszer elég volt.
Még jobban tisztelem Göncz Árpádot e műve nyomán. De nem regénynek nevezném. Inkább elbeszélő lélekrajz, valamiféle élethelyzet-szemelvénysor. Nincs is rá jó szó… De nem regény.

amorfrock29>!
Göncz Árpád: Sarusok

A Biblia és Jézus követői a sarusok,akik nem vallották magukénak az egyházi tanokat…akik nem voltak hajlandóak megalkudni. Szegénységet hirdettek és azt,hogy nincs szükség papokra,egyházra,nincsenek földi szentek és mindenki feloldozhatja a társát bűnei alól..és még sok érdekes gondolatot… Szenvedélyes,néhol szinte giccses mű,de értékes. Azonfelül – Igaz.


Népszerű idézetek

padamak>!

De föl-fölriad hajnaltájt a barát is, a cölesztinus; kiveri a veríték, ha arra gondol, hogy Miklós végül mégsem tagadja meg eretnek hitét: mert a barát őszintén kívánja Miklós lelke üdvösségét, s azt is tudja: egy hitvalló halott eretnek hangosabb ellensége Isten Egyházának, mint egy eleven.

160-161. oldal - VIII. (Magvető Könyvkiadó, 1974)

padamak>!

Mert nem az az eretnek – ezt jól jegyezd meg, Miklós mester! –, aki téved, hanem aki tévedésében megátalkodik; s az Egyház nem a tévedést, hanem a makacsságot bünteti!

71. oldal - III. (Magvető Könyvkiadó, 1974)


Hasonló könyvek címkék alapján

Christie Golden: Assassin's Creed – Heresy – Eretnekség
Dan Abnett: Ravenor
Emmanuel Le Roy Ladurie: Montaillou
Norman Cohn: Európa démonai
Philippa Gregory: A makrancos királyné
Richard F. Heller – Rachael F. Heller: A 13. apostol
Boda László: Hitünk önvédelme
Kulcsár Zsuzsanna: Eretnekmozgalmak
François Favre: Máni – Kelet Krisztusa, Nyugat Buddhája
Nagy András: Savonarola-kísérlet