A ​rénszarvasverseny 5 csillagozás

– Fogadjunk, hogy akkor is ez itt az állatkert – erősködött Pentti.
Tuomo közbeszólt:
– Ne fogadj vele,Ne fogadj vele, mert elveszted!
Veli-Matti azonban nem hallgatott rá, és egy csomag felfújható rágógumiba fogadott Penttivel. Az meg szép nyugodtan odasétált az osztályfőnökhöz, és megkérte, hogy igazolja őt, miszerint a szóban forgó hely tényleg az állatkert. Odahívta Veli-Mattit is, akinek végig kellett hallgatnia a kioktatást: noha nem tartanak ott állatokat, annak a parkos résznek a neve valóban Állatkert.
– Mikor veszed meg a rágógumimat? -kérdezte vidoran Pentti.
– Nyugalom, megveszem.

60-61. oldal

… Veli-Mattit visszavitte a kíváncsiság ahhoz az apró lapp népművészeti üzlethez. Javában nézegette a kirakatot, amikor nyílt az ajtó, és egy csizmás, színes posztóruhás, idős bácsi lépett ki az üzletből. Veli-Matti úgy rácsodálkozott, hogy szinte tátva maradt a szája. Hát mégis? Mégis találkozik eleven lappal? A bácsi, látva a fiú csodálkozását, barátságosan megszólította:
– Csak nem vásárolni akarsz, kis barátom?
Úgy beszélt finnül, mint a finnek. Veli-Matti öröme megcsappant: úgy látszik, az öregnek csak a ruhája lapp, maga nem az.
– Éppen most hoztam meg az új csizmákat, a te lábadra való is akad köztük – folytatta az öreg.
– Ezeket nem lappok csinálják? – kérdezte Veli-Matti csalódottan.
– Dehogynem! Amit itt látsz, azt mind mi csináltuk. A csizmákat a sógorom készíti, ő is szokta idehozni, csak most más dolga akadt, azért bízta rám.
– A bácsi lapp?
– Hát mi volnék?
– Hát… hogy finnül beszél.
– Finnekkel finnül, odahaza lappul.

83-85. oldal

– Kedves útitársak, mivel Rovaniemiből repülővel utaztunk át Lappföld déli részén, ezért csak most látják az eső rénszarvasokat. Egy-két percet várunk, hogy jobban megnézhessék őket. […] Amint látják, a rénszarvasoknak télen nehéz dolguk van. Csak úgy jutnak hozzá fontos táplálékukhoz, a zuzmóhoz, ha előbb kiássák a hó alól. […]
– Szegények! – mondta részvevően Elina néni. Adok nekik egy kis cukrot – fordult a férjéhez, és matatni kezdett a táskájában.
– Nem hiszem, hogy épp a te cukrod érdekelné most őket – mondta Mikko bácsi. – Különben is, csak megijednének tőled. A rénszarvas mégse olyan, mint egy kisborjú.
Miután kísérőjük is megerősítette, hogy a rénszarvas félénk állat, és idegenek számára különösen nehezen megközelíthető, Elina néni lemondott szándékáról, és visszatette a cukrot a táskájába.

88-89. oldal

A bácsi felesége, Maarit néni kávét főzött, és a kávéskannával együtt nagy tányéron füstölt rénszarvashúst tett az asztalra.
– Mire vársz – kérdezte a gazda Veli-Mattit, amikor észrevette, hogy az csak a kávét hörpöli –, talán nem vagy éhes? Nálunk ne várd, hogy kínálják a vendéget. Azért van itt az étel, hogy egyen, aki éhes. […] Tudod, mi, lappok úgy tartjuk, hogy a délieknek sok szokásuk fölösleges – folytatta az öreg, amire Maarit néni élénken rábólintott.
– Milyen délieknek? -kérdezte Veli-Matti.
– Hát a finneknek, a svédeknek meg a norvégoknak – felelte Andreas bácsi. – […] Minek azt mondani a másiknak, hogy foglaljon helyet, kérem szépen, ha amúgy is látja, hogy ott a szék az orra előtt, és minek biztatni, hogy egyen, ha azért hozták be az ennivalót, hogy egyenek – fűzte tovább a szót. – Mi másra való az ennivaló, mint evésre?

93-94. oldal

…ezer kilométeres közös gyaloglás után [t.i. az uráli őshazából] egyszer csak egy útelágazáshoz értek az őseink. Az útelágazásnál két tábla díszelgett egy póznán. Az egyik északnyugat felé mutatott, ilyen szöveggel: „Hideg tél, rövid nyár – vizek, erdők, sok mocsár.” A másik a délnyugati irányt jelezte, és ez állt rajta: „Meleg nyár, rövid tél – szőlő, búza, lágy kenyér.” Akik nem tudtak sem írni, sem olvasni, találomra elindultak északnyugat felé – ezek voltak a finnek.

10. oldal

Veli-Mattiék egy hete laktak új otthonukban, Helsinki Koskela nevű városrészében, és lassan kezdték megszokni a finn környezetet. Svédországra a kétnyelvű feliratok emlékeztették Veli-Mattit és Marjattát, hiszen Finnországban az utcatáblák, az üzletek és hivatalok feliratai a finn mellett svédül is olvashatók. […]
De a gyerekek elsősorban a két ország közötti különbségeket vették észre. […] Régi otthonukban nemcsak a ház lakói közül nem ismertek senkit, de még közvetlen szomszédjaik nevét sem tudták. Ott az emberek bezárkóztak a lakásukba, az autójukba, a nyaralójukba. A svédek bizony évszámra nem nyitották rájuk az ajtót, így hát inkább finnekkel barátkoztak. […] Itt Koskelában nemcsak a szomszédok fogadták szívesen az új lakókat, de még az utca távolabbi részén is gyakran meg-megállították őket, hogy elbeszélgessenek velük, vagy éppen a segítségüket ajánlják fel valamihez.

27-28. oldal

A legtöbb bajuk a helyesírással volt.Svédországban ennek a gyakorlására nem jutott elég idő. Hiába ejtették hibátlanul a hosszú magánhangzókat, még mindig gyakran megfeledkeztek arról, hogy a finn írásban ezeket úgy jelölik, hogy kétszer írják le ugyanazt a hangot. Így lett Marjatta egyik tollbamondás-dolgozatában a tuuli szóból, ami szelet jelent, tuli, azaz tűz. A taakka szóból pedig, aminek a jelentése teher, takka lett, vagyis kandalló, ami ugyebár mégiscsak más. Ilyenkor a zöld tábla melletti fehér táblára piros krétával kerültek fel a hibásan írott szavak, és ott is maradtak a finnóra végéig.

55-56. oldal

A taxis elhajtott a Piactér irányába, de úgy érezte hogy valami nincs rendben azzal a fiúval. „Hogy is mondta? – morfondírozott magában. – Jégkorongmeccs a Jégcsarnokban…"
Leakasztotta a rádiótelefon mikrofonját, és beszólt a taxiközpontba:
-Halló, kisasszony, legyen szíves megmondani, van-e ma jéghokimeccs a Jégcsarnokban.
Kis kattanás hallatszott, majd rövidesen a válasz:
-Ma nincs, holnapután lesz a Finnország – Svédország.
A taxisofőrt nyugtalanság fogta el. Félteni kezdte azt a fiút, csak most fogta fel, hogy milyen zavartan viselkedett kis utasa. Neki is volt egy hasonló korú fia, a fényképét ott tartotta a kocsijában, a sebességmérő és a műszerfal kerete között… Ha nem állította volna le egy újabb utas bőrönddel a kezében, aki arra kérte, vigye azonnal a repülőtérre, visszafordult volna a teherkikötőbe. De elhatározta, hogy másképpen fog segíteni. Leemelte a mikrofont, és újból beszólt a taxiközpontba. Bemondta nevét és kocsija rendszámát, és arra kérte a központot, szóljon át a rendőrségnek, küldjék a legközelebb cirkáló URH-s rendőrkocsit a teherkikötőbe. Röviden leírta Veli-Matti külsejét, és bediktálta a Saab rendszámát is. Szerencsére megjegyezte, olyan hosszú ideig haladt a nyomában.
– Igen, szóval HJX-69 a rendszáma – ismételte meg a biztonság kedvéért aztán a mikrofont visszaakasztotta a helyére.

71-72. oldal