Freud ​húga 32 csillagozás

Goce Smilevski: Freud húga

Ausztria ​német megszállása után a nyolcvankét éves Sigmund Freud Londonba emigrál. Magával viszi a feleségét, gyermekeit, a sógornőjét, a kezelőorvosát és annak családját, a két cselédjét és még a kutyáját is – négy idősödő húgát viszont Bécsben hagyja.
Közülük a legfiatalabb, az 1867-ben született Adolfine az egyetlen, aki soha nem ment férjez és gyermeke sem született. Ez a könyv az ő történetét beszéli el, küzdelmes gyermekkorától kezdve a bécsi “Fészek” elmegyógyintézetbe való önkéntes bevonulásán át egészen a gázkamrában lelt haláláig.
A híres testvére árnyékában élő húg sorsán keresztül feltárul előttünk a századfordulós Bécs zárkózott világa a csipkeruháival és fülledt vágyaival, irodalmi szalonjaival és bonctermeivel. Egy város és vele egy civilizáció, mely Adolphine-hoz hasonlóan maga is a fegyelmezett normalitás és a féktelen őrület közötti vékony határmezsgyén táncolva sodródik a végső összeomlás felé.
A fiatal macedón szerző regénye 2010 irodalmi… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Libri, Budapest, 2012
346 oldal · ISBN: 9789633101230 · Fordította: Czinege-Panzova Annamária

Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 49

Kívánságlistára tette 27

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
ziara P
Goce Smilevski: Freud húga

Az első, amit leszűrtem, hogy én nem vagyok elég okos ehhez a könyvhöz. Másrészt, hogy ennyi szomorúsággal és szomorúságban iszonyú lehet élni. Utána fogok nézni, mennyi a Freud-testvérek életéből a valóság, de csak ha fele, már az is rettenetes. Sigmund Freud nem egy szimpatikus figura a történetben:( Kihíváshoz olvastam, de nem lett az én könyvem.

>!
saribo P
Goce Smilevski: Freud húga

Szép és szomorú könyv. Egy kislány életének története, aki történetesen pont Freud húga volt, de sorsát és élete alakulását az határozta meg, hogy legkisebb és valószínűsíthetően nem várt gyermek volt, ezért anyja kiskorától fogva nem szerette, eltaszította magától és ennek egész élete során hangot is adott, nemcsak éreztette vele. Voltak barátságok, szerelmek az életében, de alapvetően minden vágya kielégületlen maradt. Bár bátyjával nagyon szoros volt a kapcsolata gyerekkorában, igazi bizalmasok voltak, de Freud mégsem menekíti ki őt, mint ahogy a többi húgát sem a németek álltal megszállt Bécsből,.Néha kissé soknak éreztem a filozófiai értekezéseket benne, de érdekes könyv volt.

>!
dokijano
Goce Smilevski: Freud húga

Már megint bedőltem a fülszövegnek!
Egy drámai családregényre számítottam a XX. század első feléből, ráadásul a jól ismert Freud-család élettörténetére. Na jó, a családból csak Sigmund Freud neve közismert, a húgai, szülei és a saját családjáé nemigen. Pont ezért akartam elolvasni ezt a regényt, hátha megismerem a szélesebb családi kört. Ráadásul történelmileg meglehetősen zaklatott évtizedek voltak azok. Nemcsak a két világháború miatt, hanem a legkisebb húg, Adolfine sorsa miatt is. Szegénnyel meglehetősen mostohán bánt az anyjuk, legalábbis lelki értelemben. spoiler Iskolában se taníttatták – érdekes, ezt akkoriban meg lehetett csinálni Bécsben? –, pedig érdeklődő gyerek volt.
Érdekes, de fájdalmas, tragikus sors jutott neki.
Ami leginkább mellbe vágott: spoiler

>!
HoneyBunny
Goce Smilevski: Freud húga

Szép könyv! Gyönyörű borító, mind a védő, mind az igazi, keménykötés, belül szép minták, kis szalag könyvjelző…izé…ja hogy a tartalom…arról nem akarok beszélni.
Nem akarok arról beszélni, hogy még csak egy fél éve vagyok anya, de már most sokkal érzékenyebb lettem lelkileg, és nem akarok arról beszélni, hogy szinte fizikai fájdalmat okoznak az olyan témák, amikor gyerekek sérülnek, akikből sérült felnőttek válnak, nem akarok olvasni diszfunkcionális családokról, csalódott szerelmesekről, betegségről, nem akarok olvasni magányról halálról, haláltáborokról. Nem akarok olvasni ilyenről, mert nem akarom, hogy ilyenek legyenek!

4 hozzászólás
>!
cseri P
Goce Smilevski: Freud húga

Elég ronda egy könyv, már ami a borítót illeti, ráadásul totál megtévesztő, mert ebben a történetben aztán a világon semmi rózsaszín nincs. Benne van a világ tíz legnyomasztóbb könyvében. Szerintem tökre nem tárul föl a századfordulós Bécs világa, azért ez egy igen nagy túlzás a fülszövegíró részéről, ellenben szegény Adolfine élete folyamatos trauma. Nagyon rosszul hatott rám. :((

>!
tees06
Goce Smilevski: Freud húga

Nagyon tetszett a könyv, bár már hónapokkal ez előtt olvastam. Legfőképpen az tetszett hogy Adolphine szemszögéből olvashattunk mindent és az egész mű keretben van. Az is egy jó ötlet volt, mondjuk így már az elején megtudtuk hogy mi is fog történni. Viszont sokkal inkább az volt a fontos, hogy mi közben mi történt és nem pedig hogy mi lett a vége. Másrészt nekem tetszett a könyvben az is, hogy sok mindent megtudhattunk Freudról, mert nekem sok minden új dolog volt róla. Nem gondoltam volna hogy ennyire semmibe vette a családját. Érdekes lenne ebből a könyvből egy filmváltozatot is készíteni.

>!
gomboca
Goce Smilevski: Freud húga

Kicsit sem volt rossz, de azért nem kap több csillagot, mert rájöttem, hogy nem ez az én műfajom. Ennyi az egész. Amúgy korrajzként nagyon jó!

>!
Cirimo76
Goce Smilevski: Freud húga

A Freud család és azon belül is Adolfine története megrázó és brutálisan őszinte. A tudós báty és annak elfordulása a testvéreitől, egyszerűen felháborító. Amikor a listát olvastam, melyben felsorolta a „megmentendőket” és még a kutyája neve is rajta szerepel, de a húgait nem írta fel rá, akkor megdöbbentem. Az emberi lélek nagy tudora, a pszichoanalízis atyja egyszerűen elfordul a családjától és még a történelem eseményeit sem hajlandó figyelembe venni. Egyszerűen halálra ítéli a húgait. Megdöbbentő és felkavaró könyv.

>!
Fapicula
Goce Smilevski: Freud húga

Hát valahogy nem. Az eszem azt súgja, hogy jó könyvnek kellett volna lennie, de nem érzem annak. Zavart, hogy sokszor visszatért ugyanolyan kifejezésekhez, hasonlatokhoz, mint például a szoptatás – nagyon sokszor hozza fel a történetben, olyan helyeken is, ahogy egyáltalán nem is illik oda.
Először megijedtem, hogy már megint belefutottam egy holokauszt témába, amit nem szerettem volna olvasni, mert mostanában kicsit megcsömörlöttem tőle. Szerencsére csak az első fejezet szólt arról. A 2, 3 és 4 fejezet kifejezetten tetszett, úgy gondoltam, hogy mégiscsak egy jó könyv fog kikerekedni. Ugyanakkor az 5, 6 és 7 megint nem tetszett. Túl sok volt benne a képzelgés, elkalandozás, filozofálgatás, néhol oktalan okfejtés.
Összességében kicsit mérges is vagyok a könyvre, mert szerintem tipikus esete annak, hogy a kevesebb néha több.


Népszerű idézetek

>!
motyi11 P

Lépdeltem a halál felé és azt ismételgettem magamban a halál csak feledés semmi más.

343. oldal (7. fej.)

>!
rosa_canina

Mi voltunk az első generáció, mely a >szexualitás< szó 1869-es létrejötte után született.

100. oldal (3. fej.)

>!
rosa_canina

– Nem élvezi. Szenved. – Tiltakoztam.
– Élvezni, szenvedni, egyre megy. Élvezkedik abban, hogy szenved – mondta a bátyám.

174. oldal (4. fej.)

>!
Nora_Mezofi

Minden normális ember
egyformán normális,
minden őrült
a maga módján az.

>!
gomboca

… a legmagasabb cél, melyre az emberiségnek törekednie kell, az, hogy mindenki a legkevesebb szorongással élhesse az életét, és hogy e cél megvalósulásához minden embernek hozzá kell járulnia.

337. oldal

1 hozzászólás
>!
lolitahaze

Az őrültség néha menekülés a fájdalomból a tompaságba, néha pedig a fájdalomból a még nagyobb fájdalomba.

221. oldal

>!
Nora_Mezofi

Lassan közelítettem meg, s egyszer aztán játszani hívtam az ő árnyékát az enyémmel. Ősz volt, és én így szóltam hozzá: „Az árnyékaink akkor is összeérhetnek, ha mi nem érünk egymáshoz.” S árnyékaink játszani kezdtek.

>!
vadvirág

Anyám tekintetével, szavaival, egy-egy gesztusával így szakította le énem egy darabját, egy darabkát, amely mindig hiányozni fog, melyet mindig keresni fogok; egész életemben úgy éreztem, valami hiányzik belőlem, úgy ahogy a Milói Vénusznak hiányoznak a kezei. De nekem nem a külsőmből hiányzott egy darab, hanem belülről, mintha a lelkem meg lett volna fosztva a kezeitől, és az a hiány, a jelen nem léte valaminek, az üresség tehetetlenné tett volna. Egész éltemben éreztem, hogy valakinek a tekintete semmissé teszi a létezésemet, s ugyanakkor állandóan kutattam egy lény után, aki Énemnek ezt a csonkaságát meggyógyítja.

3. fejezet, 132. oldal

>!
dokijano

Hová tűnnek a gondolatok, az érzések, a gesztusok és a szavak, melyek a világ kezdete óta a mai napig tétettek s kimondattak? Ha eltűntek, mintha soha nem is lettek volna, miért léteztek egyáltalán? Mi végre voltak a szívnek azok az örömteli remegései és kétségbeesett vergődése, mi végre volt a sok reménykedés és csalódás, miért a sok okos gondolat, s a sok ostoba, miért az öröm és miért a bánat, mi végre a gonosztettek és a jó cselekedetek? Ha az idő nem marad meg, ha nem őrződik meg valamilyen formában minden egyes pillanat, akkor maga az idő is értelmetlen, akkor minden, ami az időben történik – márpedig minden az időben történik – értelmetlen, és minden, ami valaha volt, van és lesz egykoron, teljességgel értelem nélkül való.

334. oldal, 6. fejezet (Libri, 2012)

>!
dokijano

A gyermekei úgy nőttek fel, mintha apa közreműködése nélkül, viszont két anyától jöttek volna világra: Klara úgy gondoskodott róluk, mintha ő szülte volna őket. Valamennyien fiúk voltak, különböző vezetéknevekkel az anyjuk után, a keresztneve pedig mindegyiknek Gustav volt. „Az én tizennégy Gustavom” – így emlegette őket Klara.

285. oldal, 6. fejezet (Libri, 2012)


Hasonló könyvek címkék alapján

Zsivko Csingo: Hogyan öltem meg a pajtásomat
Blazse Koneszki: Markó temploma
Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom
Ioana Pârvulescu: Az élet pénteken kezdődik
Katri Lipson: A fagylaltos
Ófeigur Sigurðsson: Jón története
Tomáš Zmeškal: Az ékírásos szerelmeslevél
Tome Momirovszki: Szilfák kora
Tanja Kinkel: A bábjátékosok
Dušan Šimko: Kassai maraton