Hatvannyolc ​– Akkor és azóta 4 csillagozás

(H)ősök, utodók, szellemek
Göbölyös N. László: Hatvannyolc – Akkor és azóta

Tartalom: ​Iskolai segédkönyvnek és a kortárs történelem iránt érdeklődőknek, szemtanúknak, túlélőknek és az új generáció mindenre nyitott tagjainak egyaránt ajánljuk Göbölyös N. László: Hatvannyolc – akkor és azóta című könyvét, amely most jelent meg a Pallas Kiadó gondozásában. Az újságíró-történész szerző, az 1960-as években csúcspontra ért „ellenkultúra” tántoríthatatlan híve és kutatója 1998-ban az 1968-as események 30. évfordulójára jelentette meg első összefoglaló munkáját Hatvannyolc: mozaikok egy igazi forradalomról címmel. Azt azonban már a kötet megjelenésének pillanatában tudta, hogy a témának csak töredékét dolgozta fel és mint ahogy az egykori „hatvannyolc” sem csak azt az egy bizonyos „csillagévet” jelentette, hanem egy több évig tartó folyamatot, nyilvánvaló volt, hogy az akkori események, szellemi áramlatok hatása továbbélt, a korabeli szereplők nagy részével együtt, és továbbél egészen napjainkig. Ebben erősítették meg mindennapi hírügynökségi újságírói… (tovább)

>!
Pallas, Gyöngyös, 2007
422 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630622080

Kedvencelte 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Alíz_Simon P>!
Göbölyös N. László: Hatvannyolc – Akkor és azóta

Jóóó! Nemcsak 68, hanem mindenfélét érint a szerző, ami a hidegháborús érzéshez hozzákapcsolható. Olvasmányos, érdekes, helyenként szinte anekdotázó, igazi ismeretterjesztő népszerű történelmi munka a fiatalságnak és a korszak iránt érdeklődő felnőtteknek:)


Hasonló könyvek címkék alapján

Csoma Mózes: Sövény Aladár, a hazai koreanisztika úttörője
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Fischer Ferenc: A megosztott világ
Huszár Tibor: 1968 Prága – Budapest – Moszkva
Henry Kissinger: Diplomácia
Oplatka András: Németh Miklós – Mert ez az ország érdeke
Ablonczy Balázs: A miniszterelnök élete és halála
Zöldi Gergely: Koncz Zsuzsa
Marschalkó Lajos: Országhódítók
Anna Funder: Stasiország