Közben… 42 csillagozás

Gobbi Hilda: Közben… Gobbi Hilda: Közben…

A színésznő önéletrajzi írása. Képekkel gazdagon illusztrálva.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: POKET zsebkönyvek POKET Publishing, Sztalker Csoport

>!
POKET Publishing, Budapest, 2021
406 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158169523
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1984
328 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631527859
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1982
328 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631523276

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Jászai Mari · Seres Rezső · Szinyei Merse Pál


Kedvencelte 7

Most olvassa 5

Várólistára tette 41

Kívánságlistára tette 27

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Mesemondó IP>!
Gobbi Hilda: Közben…

Régóta kíváncsi voltam a könyvre. Családi kapcsolat fűz Galgóczi Erzsébethez, aki Gobbi barátnője (avagy, ahogy nekem mesélték, felesége) volt. Kíváncsi lettem rá, hogyan meséli el a saját szavaival az életét – és közben rengeteget megtudtam a budapesti színházi élet történetéről a 20. század folyamán. Gobbi stílusa közvetlen, olykor egészen szókimondó, nem semmi egy karakter volt, a színpadon és az életben is. Pofátlan, már-már tricksterbe hajló, ízig-vérig színész, néha indokolatlanul vakmerő, máskor végtelenül gyengéden nyilatkozik meg számára kedves emberekről. Van a könyvben egy erős kommunista vonal, de ideológiai szinten – Gobbinak épp úgy meggyűlt a baja a kommunista rendszerrel, mint az előzőekkel, valószínűleg azért, mert valahol mélyen nagyon idealista volt. A könyv legérdekesebb (és legütősebb) részei pont az általa megtapasztalt igazságtalanságokról szólnak, a háború alatt és után – nehéz volt olvasni, mennyi művészt és ártatlan embert darált be a történelem. Gobbi méltón emlékezik meg sokukról, és az egész könyvet áthatja a színház szeretete. Nehezen tudok hasonulni ehhez a világhoz, de az ő szemén keresztül szívesen merültem el benne.
Egy csillagot veszített, mert helyenként annyira csapongott, hogy nehezen tudtam követni, és pont a szorosabb személyes kapcsolatok (pl. Galgóczi) maradtak ki belőle. Néha megemlített egy-egy sztorit, amiről szívesen olvastam volna sokkal többet a sok bemásolt tanácsi végzés meg újságcikk helyett.

3 hozzászólás
Olympia_Chavez P>!
Gobbi Hilda: Közben…

A világháborúkat megelőző évek irodalma, színház- és filmművészete számomra mindig egyfajta rég elveszett utolsó aranykorral volt egyenlő. Olyan időszak, ami kiemelkedő teljesítményekkel és alakokkal gazdagította kultúránkat, és aminek szellemét nem tudtuk se megóvni, se továbbvinni. A háborús fogaskerekek pillanatok alatt, telhetetlen mohósággal darálták be ezt a minden rezdülésre érzékeny és finom szcénát. Hála azonban az olyan erős akaratú, tettre kész embereknek, mint Gobbi Hilda, a romokon új korszak és új élet indult. Kicsit talán fakóbb, de céltudatosabb és szervezettebb, mint elődeié volt.

Gobbi Hilda önéletrajzi regénye egészen rendhagyó módon íródott. Nem csak a fejezetek, vagy a felosztás tekintetében, hanem tempójában is. A művésznő magasról tesz a hagyományos rendezési elvekre, az ő könyve, az ő emlékei, hát úgy csoportosítja mondandóját, ahogy neki tetszik. Mondhatnánk jellemző, na és persze jogos is! :) Így aztán úja és újra előkerülnek történetek, korok és alakok, de minden alkalommal más szemszögből, más apropó kapcsán emlékezünk meg róluk, míg végül ki nem kerekedik a kép családról, kollégákról, barátokról és végül magáról Gobbi Hildáról. A művésznő élete, szerelme és családja is a színház volt, így hát egyértelmű, hogy a történetek nagy hányada is e körül zajlik. Mintha utolsó leheletével is inkább a pályát akarta volna megörökíteni és csak részben önmagát. Karrierje így eltörpülni látszik a színház és színművészet létéért és fennmaradásáért folytatott heroikus munkája mellett.
Gobbi Hilda életerejét és tettvágyát tökéletesen szemlélteti fent említett írói stílusa, ami egy percnyi nyugalmat nem talál, űzi hajtja az olvasót, a történeteket, mintha nem lenne holnap. Pont úgy, ahogy Ő is élte az életet. Állandó mozgásban, újabbnál újabb ötletek lánglelkű szószólójaként és megvalósítójaként mégis lazán és közvetlenül. Hol kollégiumot, hol színházat épít, majd színművészeti otthont rögtön kettőt is, végül pedig a Bajor Gizi múzeumot. Ki tudja mire került volna még sor, ha tovább élhet. Nem hagyott teret a rossznak az elmúlásnak, a bánatnak. Várta egy újabb projekt, egy újabb elesett pályatárs! Sokan szemére vetették, hogy a múltban él, pedig egész munkássága a jövőnek szólt.

Gobbi Hilda amellett, hogy nagy színésznő; józan, realista és segítőkész ember is volt. Életét a Nagy Andor-féle tanács szellemében élte: „Hilda! Nem pofázni, dolgozni.” – és Petőfi felismerése által, annak ellenszegülve tette halhatatlanná:

„Egészen más a színész végzete:
Lekötve csügg ő egy rövid bilincsen -
Ez a jelen; csak erre számolhat,
Mert a jövőhöz semmi köze nincsen.
Ha a jelennek biztos fövényébe
Le nem bocsátá híre horgonyát,
Elmegy nevével az idő hajója,
És menni fog az örökléten át.”

1 hozzászólás
Szédültnapraforgó>!
Gobbi Hilda: Közben…

Kedveltem a művésznőt, bár akkoriban nem jártam színházban. 16 éves voltam, mikor meghalt. Most olvasva az önéletrajzát, nagyon érdekes, de nehéz élete volt. Tele volt szervezőkészséggel, felkarolt mindenkit. Igaz barát volt! Sok-sok halállal szembesült, szeretett kollégákat búcsúztatott.Megélt 2 világháborút…jó lett volna látni, mai korban, hogyan boldogul. Nagyon bátor nő volt! Isten nyugosztalja!

biustoth>!
Gobbi Hilda: Közben…

Nem tudom megmagyarázni, miért vettem meg ezt a könyvet. Amikor kiadták Poketben, először nem érdekelt, aztán egy live-ban azt hiszem Hasi olyan lelkesen beszélt róla, hogy csak muszáj voltam végül magamévá tenni. Bár ha csak azon múlna, mit veszek meg, hogy Hasi mennyire lelkesedik, nyilván meglenne az összes Poket, még A kisherceg is, ami három másik kiadásban van meg. Megvettem Latinovitsot is, mégis ezzel kezdtem, ez is érthetetlen számomra. Úgy álltam neki, hogy reggeli olvasnivalónak jó lesz. Az ébredés utáni fél órás könyvnek, míg este olvasom majd „az igazi könyvet”. Aztán magába szippantott és ez lett végül az egyetlen könyv, reggel-este. Mindössze néhány nagyobb fejezetre van szétosztva és nem is igazán lehet fejezetek közben letenni. A részeket, sőt, szinte az egész könyvet csak egy egészként lehet befalni. Jó volt belelátni egy színész lelkébe, szakmájába az ő szemszögükön keresztül. Az ember mindenfélét elképzel a színház intézményéről kívülállóként, pusztán „fogyasztóként”, de valójában nincs igazán tiszta képünk, mi történik mire egy-egy darab színpadra kerül és hány ember dolgozik rajta előadásról-előadásra, nem csak a színpadon, de a kulisszák mögött is. Erről sokkal kevesebbet beszélnek a művészek, mint mondjuk az átélésről, meg hogy mit jelent egy-egy szerep. Érdekes volt a csapongás, hogy az események nem mindig időrendi sorrendben következtek, mégis így volt kerek egész. Nem tudok elégszer hálát adni a sorsnak, hogy nekem nem kellett megélni a világháborúkat. Elképesztő lehetett leélni egy életet, ami lefedte a két világháborút, majd ’56-ot, megélni ennyiféle borzalmat, korszakot, politikát és eszményt és mindemellett ilyen elkötelezetten kitartani a színművészet, a magyar kultúra mellett…

szeretemakönyveket>!
Gobbi Hilda: Közben…

Isten tudja miért de rettentően érdekes személyiségnek tartom Gobbit. Szuggesztív, meghatározó személyiség.. alapélmény a könyv.

mikkromakka>!
Gobbi Hilda: Közben…

Nem is gondoltam, hogy egy önéletírást ennyire szeretni fogok, de Gobbi Hilda úgy látszik, ehhez is jól értett. Plusz kellett hozzá egy olyan életút, mint az övé. Amilyen sorsa volt, mind családilag, mind a háború alatt, inkább szomorúnak gondolnánk, de ő mindezt meg tudta úgy élni, hogy mindig volt, ami előrevigye, és még csak nem is önös érdekek vezérelték, hanem a színház szeretete, mások segítése, még akkor is, amikor ő is rászorult, mert folyamatosan rászorult. Szép gondolatokat fogalmaz meg, és megidézte nekem a múlt század első felének fővárosát, művészéletét. Eddig nem tudtam, hogy miért van pont az ő üldögélő szobra a Nemzeti Színház parkjában annyira hangsúlyosan elhelyezve, most már nyilvánvaló.

Szent_Habakuk IP>!
Gobbi Hilda: Közben…

Nagyon különleges és nagy formátumú színésznő volt. Az is méltánylandó, hogy könyvében nem csinál magából magából faragott hőst. Ha más írt volna róla, minden oldalára ötször több méltatás járna..
Egy pillanatra elgondolkoztam azon, vajon hogyan élt volna, ha fénykora a rendszerváltás uténi időkre esik… Érdekes belegondolni.
És még egy: a könyv remek stílusa, olvasmányossága szerintem utolsó „feleségének”, Galgóczi Erzsébetnek köszönhető, az ő keze nyomát érzem rajta.

CsT45>!
Gobbi Hilda: Közben…

Gazdag színművészeti emlékeket ismerhettem meg.Művészek érzelmi viszonyulása,
humánum, együttérzés. Olvasása szép élmény lett.

avalonavalon>!
Gobbi Hilda: Közben…

Eszméletlenül izgalmas önéletrajz. letehetetlen. Viszont a könyv borítója nem sikerült. (nekem félelmetes egy kicsit: fekete alapon csúnya arc)

cseszlovák>!
Gobbi Hilda: Közben…

Szeretem a jól megírt színész-színházi portrékat, önéletírásokat! Gobbi Hildáé is remek volt: a szakmai leírások igen közel hozhatják a laikus nézőt a színház valódi mibenlétéhez. Egy kisebb bajom volt csak a könyvvel; néha szerkezetében teljesen szétesett, unalmassá vált. Így összességében nekem 4 pont az 5-ből.


Népszerű idézetek

pötty>!

Nekem ebben szerencsém volt. Nem voltam soha szép, akkoriban azt mondták: érdekes. De valljuk be őszintén, ez annyit jelentett, hogy csúnya. Hallatlan luxus, fényűzés volt ez, mert nem okozott gondot az öregedés.

latinta P>!

    A színpad nem versenypálya – azt hagyjuk az olimpikonoknak. A dupla szereposztás gátlások élesztője, amitől vagy túlkel a kenyér, vagy sületlen marad.

79. oldal, Családok (POKET Publishing, 2021)

latinta P>!

„Megvetem azt a társadalmat, amelyben a becsületes és igaz nyakát szegi és a gaz győzedelmeskedik. Győzedelmeskedik és dúskál a nemzet adójából maga és egész talpnyaló hada.”

345. oldal, Otthonok (POKET Publishing, 2021)

1 hozzászólás
Olympia_Chavez P>!

Egyszer a Vasas Székházba mentünk szavalni – a Magdolna utcában volt. A Baross utcánál leszálltunk a villamosról és gyalogosan ballagtunk tovább. Van ott egy templom. Hirtelen elénk ugrik egy fiatal srác, és azt mondja:
– Ne menjenek!
– Hogyhogy ne menjünk?
– Ne menjenek, mert az egész rész körül van véve hekusokkal.
Mi az ördög!
– Jöjjenek velem – mondta –, és bevitt minket a templomba.
Egy fiatal káplán jött elénk; nagyon csöndesen és nagyon kedvesen csak ennyit mondott: „Parancsoljanak”… Levezetett bennünket egy pinceszerű helyiségbe átmentünk egy folyosón, s akkor így szólt : „Itt nyugodtan fölmehetnek, kérem.” Felmentünk, s ott találtuk magunakt száz méterre a Vasas Székháztól. A rendőrkordonon belül voltunk. De sajnálom, hogy nem láttam többé azt a papot. Kimentünk a színpadra, s még mielőtt a taps fölcsattant volna, szájunkra tett ujjal csöndet intettünk. A közönség megértett minket. A rendőr és detektívkordonon belül megtartottuk a magyar irodalom estjét, halotti csöndben. Felemet öklök helyettesítették a tapsot, s ez még sokkal szebb volt.

196-197. oldal, Háborúk (Poket, 2020)

Kapcsolódó szócikkek: Baross utca · Magdolna utca
gofri>!

A haza fogalma a kenyér, víz, emlékek, szerelmek, anyák sírja és ezer sérelmünk.

91. oldal

Kapcsolódó szócikkek: haza
Szédültnapraforgó>!

Mindig erőt merítettem Jászai Marinak nemcsak a művészetéből, hanem az életéből is. Ezért tettem ki a falra sok-sok gondolatát, köztük ezt is, amely néha még ma is aktuális lenne:
„Megvetem azt a társadalmat, amelyben a becsületes és igaz nyakát szegi és a gaz győzedelmeskedik. Győzedelmeskedik és dúskál a nemzet adójából maga és egész talpnyaló hada.”

274. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jászai Mari
frtia>!

Gyűlölöm a háborút! Az emberiségnek szaporodnia kell, de tisztességes módon kell elpusztulnia. A méhek is megölik királynőjüket, de csak feladata végeztével.

142. oldal (Szépirodalmi, 1984)

Keikorca P>!

Az én családom elhalt, megszűnt, nincs, elvitte az idő – de kárpótlásul egy el nem múló, örökké élő család tagja lettem: a Színházé!

34. oldal (Szépirodalmi, 1984)

pötty>!

Az otthonokba csak színészeket vagy színházi dolgozókat vettünk föl. Egyetlen kivétel volt ez alól: Szinyei Merse Pál felesége, a „Lila ruhás hölgy”. Rossz körülmények között élve, kilencvenkilenc éves korában kérte felvételét, és százkét éves koráig volt az otthon lakója. Ott ült, furcsa törökös pongyolájában, egyenes derékkal, valami török fezzel a fején -mert a haja már gyérült-, és valami csodálatos eleganciát árasztott.

264-265. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szinyei Merse Pál
frtia>!

A nehéz emberek lázadásai nem mindig sikeresek, módszereik sem mindig célravezetőek, de remélem, hogy még sok nehéz ember fészkeli be magát a színpadra, nem hiszem, hogy csak alázatos juhnyájra van szüksége a színháznak.

82. oldal (Szépirodalmi, 1984)


Hasonló könyvek címkék alapján

Antal Imre: Pami
Koltai Róbert: Sose halok meg?
Márton András: Karakterből
Huszti Péter: Férfikor hajnalán
Déryné Széppataki Róza: Déryné naplója
Szilassy László: Laci
Nagy Attila: Nem lehet visszatérni
Szabó Győző: Toxikoma
Böszörményi Gyula: Kucó és más életszilánkok
Királyhegyi Pál: Első kétszáz évem