Diskurzusok ​a civil társadalomról 0 csillagozás

Glózer Rita: Diskurzusok a civil társadalomról

A ​rendszerváltó évek meghatározó és népszerű folyamata volt a hazai civil társadalom kibontakozása. A civil kurázsi ébredését, az egyesületek és alapítványok tömeges létrejöttét, a szektor jogi szabályozását élénk társadalmi diskurzus kísérte. És ez így is volt rendjén. De akkor, amikor rövid idő leforgása alatt értékek, fogalmak, politikai programok és politikusok tűnnek el nyomtalanul a nyilvánosság porondjáról, hogyan képes a civil társadalom koncepciója immár húsz esztendeje folyamatosan meghatározni a hazai közbeszédet? Gyaníthatóan úgy, hogy időről időre új arcát mutatja a nyilvánosságnak. Úgy, hogy különböző vonatkozásait kínálja fel a filozófia, a szociológia, a politikatudomány, a közgazdaságtan vagy különféle alkalmazott elméletek (PR, szervezetfejlesztés, nonprofit elméletek) számára. Úgy, hogy hol társadalomalakító programnak mutatja magát, hol intézményi struktúrának, hol pedig felelősségteljes társadalmi gyakorlatnak. Ez a sokszínűség teszi a civil társadalom… (tovább)

>!
L'Harmattan, Budapest, 2008
250 oldal · ISBN: 9789632361321

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2

Kölcsönkérné 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Szűcs Zoltán Gábor: Az antalli pillanat
Kéri László: Hatalmi kísérletek
Szabó Márton: A közügy politikaelmélete
Losoncz Márk – Rácz Krisztina (szerk.): A vajdasági magyarok politikai eszmetörténete és önszerveződése (1989-1999)
Daliás idők
Bogár László: Háttérképek
Vitányi Iván: Rendszerváltástól kormányváltásig
Richter Anna: Ellenzéki kerekasztal
Egry Gábor: Otthonosság és idegenség
G. Fodor Gábor – Kern Tamás: A rendszerváltás válsága / The crisis of the regime change