A vicces illusztrációkkal ellátott könyv választ ad a világűrrel kapcsolatos leghihetetlenebb kérdésekre is. Megtudhatjuk például, mik azok a fekete lyukak és vörös ördögök. Választ kapunk arra is, honnan tudjuk, hogy a csillagok és a galaxisok több milliárd évesek, illetve azt is, hogy mi egyáltalán a különbség a csillagok és a bolygók között. Rengeteg tudományos ismeret – a legkevésbé sem száraz, unalmas stílusban.
Az űr 4 csillagozás

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Meghökkentő tudomány Ventus Libro
Most olvassa 1
Várólistára tette 2
Kívánságlistára tette 10

Kiemelt értékelések


Glenn Murphy: Az űr A teljes kozmikus sztori
Nem tudom, mit keres ez a könyv nálam. Az űr és a világegyetem érdekes, ez a könyv pedig gyerekeknek készült. Ez mindig jó, nem igaz? Hadd okosodjanak. Viszont szerintem tény, hogy amelyik gyereket eddig nem érdekelte a téma, csak anyuka-apuka rá akarja venni a tanulásra a kisiskolás gyerekét… nem fogja ez a könyv sem jobban érdekelni, mint ha az iskolában tennék elé. Ha viszont érdekli a kis srácot? Na akkor szeretni fogja.
Igaz, piszok sok a száraz adat benne. Amikor abból áll egy kis fejezet, hogy számokat sorol, amit valószínűleg a gyerek el sem tud képzelni, hiába próbálod elmagyarázni neki, hogy x focipálya méretű vagy x-szer nagyobb, mint a Föld. A magyarázó macskát sem különösebben értem, bár azt hiszem, ez már inkább kötekedés. Miért macska? Még ha esetleg kutya. Akkor rámondhatjuk, hogy az első kutyánk az űrben.
Viszont ettől függetlenül nem rossz könyv ez. A kiskölyök, akit érdekel az űr, az szeretni fogja. Még úgy is, hogy több igazi képet el tudott volna viselni a kiadás a millió rajz mellett. A felépítése pedig szuper. Az, hogy „tényegesen” beszállunk és „kilőnek” minket. Hogy minden fejezet végén az olvasó megválasztja, merre menjen tovább… találó, szépen bevonja az olvasót.


Glenn Murphy: Az űr A teljes kozmikus sztori
Könnyed, jól illusztrált, szórakoztató sorozat. Ismerőseim gyerekei imádják, de ennek segítségével még én is mindent megtudtam a bolygókról, kisbolygókról, a gyűrűkről és a világegyetem más rejtélyes tulajdonságairól. Tipikus esete a játszva tanulásnak, ami olyan kérdéseket tesz fel, amit egy gyerek is feltenne.
Hasonló könyvek címkék alapján
- David Attenborough: Az élő bolygó 98% ·
Összehasonlítás - Farley Mowat: Ne féljünk a farkastól! 94% ·
Összehasonlítás - Larry Gonick – Mark Wheelis: Képregén 95% ·
Összehasonlítás - Lars Svensson – Killian Mullarney – Dan Zetterström: Madárhatározó 97% ·
Összehasonlítás - Lucy Hawking – Stephen Hawking: George kulcsa a rejtélyes univerzumhoz 93% ·
Összehasonlítás - Katja Reider: Jönnek a tűzoltók! 98% ·
Összehasonlítás - Giulia Enders: Bélügyek 93% ·
Összehasonlítás - Tara Benson (szerk.): Kisgyermekek nagy világenciklopédiája 96% ·
Összehasonlítás - Virginio Sala: 1000 kérdés 1000 válasz az állatokról 95% ·
Összehasonlítás - Tim Peake: Csillagközi kérdezz-felelek 93% ·
Összehasonlítás