A ​párduc 100 csillagozás

Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„A párduc” maga Salina hercege, akinek élete és halála, a hercegi sarjak ötven esztendőt felölelő krónikája talán az olasz arisztokrácia hanyatlásának legszebb leírása. Salina herceg ifjú unokaöccse szenvedélyesen beleszeret egy vagyonos polgár leányába. Az öreg herceg beletörődik sorsába, és maga is az új rend mellett szavaz. Mély emberismeret és kellő öngúny kell ahhoz, hogy a herceg belássa: „…mindent meg kell változtatni ahhoz, hogy semmi ne változzon.” A szicíliai herceg egyetlen regényét az író titokzatos személye avatta páratlan szenzációvá. A fordulatos mű költőien, méltóságteljesen, mégis fanyar humorral festi meg egy nemesi család széthullását a történelmi korszakváltás küszöbén.

Eredeti megjelenés éve: 1958

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Ulpius-ház Klasszikus világirodalom, Horizont könyvek, Magvető Világkönyvtár, Kincses Könyvtár, Remekírók regénytára

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2007
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632540221 · Fordította: Füsi József
>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 1997
256 oldal · ISBN: 9635484488 · Fordította: Füsi József
>!
Szépia, Budapest, 1993
258 oldal · ISBN: 9637849092 · Fordította: Füsi József

10 további kiadás


Enciklopédia 7

Helyszínek népszerűség szerint

Szicília


Kedvencelte 12

Most olvassa 6

Várólistára tette 98

Kívánságlistára tette 31

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Nagyon szép. Nagyon melankolikus. Nagyon olasz. :)
A cselekménye egyszerű (bár apa kalandregényként emlékszik vissza rá, de ő több, mint harminc éve olvasta), a hangulatáért éri meg hozzáfogni. Meg a történelmi hátteréért, aki azt jobban szereti. Nagyon pontos korrajzot ad az egységes Olaszország létrejöttéről, a lassú, de annál biztosabb változásról, az arisztokrácia szerepének csökkenéséről. Szükségszerű pusztulást ennél több szeretettel nehéz lenne megírni.

Nekem őszintén szólva kevéssé jött át a történelmi vonal, mert csak Garibaldira emlékszem nyomokban, Viktor Emánuelről meg annyit tudok, hogy szerintem is ronda az Írógép, viszont finom dinnyét ettünk a tetején. Kivételesen túl fáradt voltam ahhoz is, hogy a sűrűn előbukkanó lábjegyzeteket olvasgassam, pláne ahhoz, hogy utána is nézzek, melyik figurának melyik csatában milyen szerepe volt. De amit a történelmi háttér híján megértettem, az is elég volt ahhoz, hogy szeressem a könyvet.

Pedig úgy indultam neki, hogy nem fogom. És jó sokáig úgy is olvastam, hogy na, meddig tart ez még, mikor olvashatok valami érdekesebbet? De észre se vettem, és közben szépen, simogatva befont. :)
Az idősödő, hatalmas termetű, óriási tekintélyű, ám gyengéd és udvarias, inkább oroszlán-, mint párducszerű herceggel (meg a kutyájával) már kezdettől fogva rokonszenveztem. Az a fajta latin egyéniség, akiről Szabó Ágnes nevű kedves rokonom szintén elmondhatta volna, amit egyszer Rómában mondott, hogy „ezek egy métert nem mentek arrébb kétezer év óta”. :) Az a pater familias. :)
Azok a realista környezetleírásnak álcázott hangulatképek meg… azoktól kész voltam. :) Pedig milyen szomorúak, Istenem… Akár épületről, akár útról, akár állatról, akár rózsáról, akármilyen tárgyról van szó, itt minden a lassú, méltóságteljes hanyatlás jegyét viseli magán, minden múlik, minden szétesik, mindenen erőt vesz az idő. És mindent szeretünk, mert mindent annak a szemével látunk, aki ezt az egész életformát szereti, de látja a kikerülhetetlen pusztulását – és nem tudja eldönteni, hogy sajnálja-e.
Ez a könyv majd' háromszáz oldalnyi folyamatos búcsú, és a tárgyaktól szinte még nehezebb búcsúzni, mint az emberektől. De ettől nem lesz tragikus, csak szelíden melankolikus. Szinte még mosolygós is. Mint egy XIX. századi, halállal végződő olasz opera. (Be is kapcsoltam közben a Traviatát.) Napfényes kék olasz éggel és olajfákkal és fehér márvánnyal a háttérben.

Meg ragadós verejtékkel. Meg irtó sok szicíliai porral.
Mert közben természetesen a filmbe is bele kellett néznem, különösen, amikor rájöttem, hogy Burt Lancaster van benne meg Alain Delon meg Claudia Cardinale. Még nem néztem végig, de az első kockáktól kezdve szerettem. Azon kevés filmadaptációk egyike, amelyek hozzáadnak a könyvhöz, nem elvesznek belőle. Amelyektől hirtelen jobban látod a könyv tájait és szereplőit, és nincs olyan érzésed, hogy „de én nem így képzeltem el.” A kőszívű ember fiaival szokott úgy járni az olvasó, hogy amikor a filmet megnézi, onnantól nem Baradlaynét látja meg a fiait, hanem Sulyok Máriát, Bitskey Tibort, Mécs Károlyt, Tordy Gézát. Na, ez is ilyen film volt. Nem is gondoltam volna, hogy Burt Lancaster ilyen piszok jó délolasz arisztokrata tud lenni. :D
És még mindig nem dolgoztam fel azt a temérdek lepusztult házat, pattogzó festékű ajtót, málló erkélyt… poros, forró levegőjű, minden hősiességtől megfosztott, gyilkos csatajelenetet a közömbös hőségben… :(

>!
Európa, Budapest, 1963
286 oldal · Fordította: Füsi József
>!
eme P
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Meglepett ez a könyv. Többszörösen is. Bevallom, majdnem semmit nem tudtam a szerzőről – annyira ismeretlen volt számomra, hogy még időben sem tudtam elhelyezni. Ezt az is mutatja, hogy mindvégig az volt az érzésem, hogy (a realista stílus ellenére) a múlt század elején írt művet olvasok. Annyira tele van színnel és illattal, tapinthatósággal, érzékelhetőséggel. A buja, édeskés, rothadó szagot árasztó kert, a Küthera szigeteként megjelenő kastély labirintusa titokzatos szalonjaival és nem sok jót előrejelző, sötét, pusztuló ódonságával, az egész milliő… Aztán nagyon tetszett a szimbólumok, motívumok mesteri hálójának szövedéke (bevallom, kellett kis kutakodás, míg néhányat sikerült megfejteni) – kezdve a címmel – a címerállattal, a Dionüsszoszhoz is kapcsolható párduccal – a párducok utolsó nagy képviselője, don Fabrizio testi erejével, finom tapintásra való hajlamával, szerelmi kalandjaival a mámor, a termékenység istenét idézi. Persze nem elfelejtendő Dante párduca sem. De folytathatjuk a nevekkel (Tancredi és Angelica például 16. századi eposzokból, bukkanak elő, az előbbi Rossini operájából is, nevük ebben a kontexusban sorsuk alakulását is sejteti), vagy az irodalmi és képzőművészeti alkotásokra való utalásokkal. Baudealire Utazás Cytherébe című versével például szépen elbeszélget a regény, nemcsak a vers utolsó két sora, hanem számos motívuma is visszaköszön A párduc-ban. Watteau Indulás hajón Küthera szigetére az öröm, a mulatás, a mámor napjaitól való búcsú, a múlandóság hangulatával ugyancsak egy kor alkonyát idézi. (l. http://moly.hu/karcok/170045)
Nem véletlenül írtam alkonyt. A regény nagyon emlékeztet Thomas Mann A Buddenbrook-házára. Egyenes út vezet az egyik család alkonyától a másikéig. A párduc picit más, talán személyesebb, néhol líraibb, nosztalgikusabb, de azért az iróniára, öniróniára, humorra és józan mérlegelésre való készség sem hiányzik. Ez egy másik dolog, ami meglepett ebben a regényben. Mert ha csak a letűnt idők, az elveszített régi dicsőség iránti nosztalgia volna benne, ha csak személyes hangvételű volna, ha csak egy dzsentri garibaldista és egy gazdag polgárlány szerelméről szólna, ha a zűrzavaros, ellentmondásos történelmi korban egy vélt biztos pontra mutatna, korántsem lenne az a regény, ami. De a Párduc más szemmel, hozzánk sokkal közelebb álló szemmel, igazi huszadik századi szemmel szemléli a dolgokat. Tud árnyalni, tud kívülről is szemlélni – a Párduc a csillagok embere is. Tudós, csillagász, racionálisan gondolkodó matematikus is, aki rezignáltságában, kiábrándultságában a vigaszt, az állandóság érzését a csillagok távlatában találja meg, noha tudja: még az állócsillag sem az, aminek látszik. Ezért hiányzik a szilárd pont, ezért hiányzik az egyértelmű állásfoglalás – ezért nem tud don Fabrizio választani – és ezért (is) szeretem én ezt a regényt.
Egy újabb kellemes csalódást okozó „bestseller”…

2 hozzászólás
>!
morin5
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

A forróságtól ellustult, örök álmot alvó Szicília megéli Garibaldi partraszállásától kezdve az olasz egység kialakulásának történelmi viharait, de az évszázadokon át idegenek által kormányzott és a hatalmi játszmákba beletörődött sziget népe még ettől sem bír felébredni. A hazáját kiválóan ismerő Salina hercege hiábavaló kísérletet tesz, hogy megértesse helyzetüket az új hatalmat jelentő piemonti titkárral, ahogy abban is kudarcot vall, hogy a régi rend uraira jellemző erőt, tartást, bátor és bölcs magatartást átörökítse a megalkuvó és pénzhajhászó új generáció tagjaiba. Végigéli a dicsőség elmúlását, ahogy az évek és a por rárakódnak a régi értékekre, és a kastélya is csak ódon díszlet legyen a fiatal szerelmesek kergetőzésének.
Lampedusa kritikus, mégis szeretetteli, hol nosztalgikus, hol rezignált hangon mesél szülőföldje iránti végtelen kötődéséről, amiben ott húzódik a halál által sem feloldható változatlanság víziója.

>!
regulat 
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Hirtelen nem is tudom, hogy mit vártam.
Nem ezt.
Nem ezt a mesét az új idők szeléről. nem ezt a szomorkás, mégis mosolygó stílust, amely leginkább megértő.
Valahogy ez engem Fellini És a hajó megy című filmjére, annak a hangulatára emlékeztet.

Pedig csak egy talán fennkölt, talán érzelgős meséje annak, hogy hogy múlik el a dicsőség…

>!
Európa, Budapest, 1975
396 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630704706 · Fordította: Füsi József
>!
Gregöria_Hill
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Nekem ez nagyon tetszett, idén a legnagyobb könyvélményem eddig prózában. Nem tudok olaszul, de angolul is megvan a regény, abból 1 fejezetet olvastam csak, és annak alapján mondom, hogy nagyszerű a magyar fordítás. (Bár a könyvben az van-1963-as kiadás- hogy egy munkaközösség fejezte be Füsi József halála után, azt olvastam, hogy ez a munkaközösség Kolozsvári Grandpierre Emil volt.) Nagyon tetszik @eme értékelése és a könyvhöz kapcsolt karcai, ennél többet nem is tudnék mondani. A szép magyar fordításon kívül nagyon tetszett még a furfangos narráció is, ez a fajta „mindentudó narrátor” néha zavaró tud lenni szerintem -pl. a Lady Chatterley-ben éreztem néha úgy, hogy az ember már az erdőben sem lehet egyedül-, de itt egyáltalán nem volt az, része volt a történetnek a koridegen vagy humoros/ironikus kiszólásaival, nagyon ki volt találva. Nagyon tetszett tényleg, csak a legvégével volt egy kicsi bajom. A részleteket lásd @eme írásában. http://moly.hu/ertekelesek/1026245

>!
Futóhomok P
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Ennek a regénynek méltósága van és szépsége. Erősebb benne a művészettörténeti vonal, mint a történelmi, sőt maga a törzssztori is elbújhat a belsőépítészeti leírások mögött, azok miatt viszont eleve megéri a könyvet kézbe venni, főleg nyáron, ha esetleg vágynánk egy szicilíai utazásra igényes vezetéssel.
Ráadásul a könyv elolvasása után rábukkantam Giuseppe Tomasi di Lampedusa herceg Gyermekkori emlékek című sajnos töredékes kéziratára – 1955-ben íródott, tehát kevéssel a Párduc előtt –, ami alátámasztja azt a gondolatomat, hogy a regényben messzemenően részletezett lakótér, a HÁZ ábrázolásával a szerző mintegy kézzelfoghatóan rákapcsolódik a két generációval korábban élő dédatya, Salina herceg idejére:
”Mindenekelőtt a házunkról. Rajongva szerettem. És szerettem még ma is, hogy tizenkét éve immár nem több, mint emlék. Lerombolása előtt alig néhány hónappal még abban a szobában aludtam, ahol megszülettem, ágyam négyméternyire állt annak az ágynak a helyétől, ahol anyám vajúdott. És abban a házban, talán ugyanabban a szobában szerettem volna meghalni is. Minden más ház (voltaképpen kevés, többnyire szállodák) csak fedélként szolgáltak, hogy megvédjenek az esőtől meg a tűző naptól, de nem voltak Házak a szó ősi és tiszteletreméltó értelmében. Tehát roppant fájdalmas számomra felidézni a szeretett Elveszített Házat olyannak, amilyen teljes pompájában volt 1929 előtt, és amilyenként tovább élt egészen 1943. április 5-ig, amikor az Atlanti-óceán túlpartjáról fölénk hurcolt bombák rátaláltak és elpusztították.”*
Salina herceg idejében a külső díszlet fénye még többnyire nemesi pompájában ragyog, de a régi olasz arisztokrácia készül átadni a helyét a polgárság erejének, a regényben konkrétan a kedvenc unokaöccs, a remekül megrajzolt Tancredi bizony már egy feltörekvő vagyonos polgárlányt akar feleségül venni. Miként lehet a nagy horderejű változásokra reagálni, ami minden emberöltő alatt bekövetkezik többször is, akár a politika, akár a művészetek, akár a vallási dogmák terén? Az egészen modern lélektani szemléletű** Lampedusa erre rendkívül szellemes, néhol fanyar humorú válaszokat ad olyan klasszikus mondatfűzéssel, amit üdítő kikapcsolódás olvasni.

*http://www.inaplo.hu/nv/200107/01.html
** ” Akár a naplóvezetés, akár egy bizonyos koron túl a memoár megírása lehetne „államilag előírt” kötelesség, és az anyag, amely három-négy generáción keresztül felhalmozódna, felbecsülhetetlen értékkel bírna, az emberiséget gyötrő megannyi pszichológiai és historikus kérdésre adhatna megoldást. Nincs olyan emlékirat, legyen szerzője bármilyen jelentéktelen személyiség, amely ne tartalmazna elsőrendűen fontos társadalmi és festőien megejtő részleteket.” (Gyermekkori emlékek)

8 hozzászólás
>!
kékcseresznye
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

A regény egy szicíliai hercegi família sorsát ábrázolja a modern olasz állam megteremtésének idején. A szerző maga is nemesi származású, sőt a könyv főhősét a saját dédapjáról mintázta.
Itália történelmi időket él meg ekkor, forrong az egész félsziget. Garibaldi vörösingesei, és a piemonti politikusok elérkezettnek látják az időt arra, hogy megvalósuljon egy régi álom: Itália egyesítése. Mindenki keresi helyét egy új országban, egy megváltozott világban. Így tesz a regény főhőse Don Fabrizio, Salina hercege is. Gondolkodása egyszerre feudális és polgári, több évszázados tradíciókon nyugvó szellemi és érzelmi világát igyekszik hozzáigazítani az új eszmékhez.
Lampedusa e nemesi család köz- és magánéleti eseményeit, könnyed sziporkáit és súlyos gondjait meséli el, klasszikus prózában. Igazi, a 19.századi értelemben vett regény ez, 20. századi szemlélettel megspékelve.
A mű számomra a Burddenbook-ház olasz megfelelője. Nagyon sok párhuzam van a két mű között; önéletrajzi elemek megjelenése a műben, egy korszak alkonya és egy új kezdete, egy befolyásos család széthullása. Persze a stílus más, de mindkettő nagyon tetszett.

>!
virezma P
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Nem gondoltam volna, hogy egy történelmi regény ennyire le fog kötni. A központi figura, Fabrizio megragadott. Tulajdonképpen egy eltűnőben lévő korszak utolsó nagy alakja ő. Eszembe jut róla az olasz keresztapák világa, vagy éppen Updike Nyúlhája. Az egész gondolkodásmódjában, életében van valami nagyvonalúság, méltóságteljesség. Ami még nagyon tetszett a könyvben, az a gunyoros-ironikus stílusa, ahogy az ábrázolt világot mindig kicsit kívülről, görbe tükörben láttatja a szerző. Meglepődtem, amikor az utószóból kiderült, hogy a 20. században íródott, simán Stendhal vagy Balzac kortársának néztem volna. Ugyanazért kell elolvasni, amiért Machiavellit.

1 hozzászólás
>!
Chöpp 
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Én ezt sokkal többre értékelném! Számomra nagyon fontos filozófiához és magyarázó, segítő, eligazító gondolatokhoz jutottam hozzá általa. A stílusa pont olyan, ami nekem tetszik. Igazán nem sok választja el az én értékelésemben a tökéletestől!

>!
makitra P
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Rémlik, hogy középiskolában tanultunk az olasz egységről, beugrik Garibaldi neve, de valahogy Olaszország ezután kiesett a vizsgálódás köréből, hiába a II. világháború és Mussolini. A párduc történetéről nem tudtam semmit, csak a cím rémlett valahonnan, de nagyon megérte az ingyenes beszerzés.

A regény gyönyörű képeiből kellemes, bágyadt dekadencia sugárzik, tűéles korrajzot ad a XIX. század végi, XX. század eleji Itáliáról, egyúttal pedig megható portréja az olasz arisztokráciának. Szinte szépiaszínben tűnik fel előttünk Szicília csodás tája és a Salina család élete, akik változatlan élik világukat már századok óta.

Lampedusa bemutatja, hogyan változott és maradt mégis változatlan ez a világ, amiben előjogaiktól nem fosztották meg a nemeseket, mégis hogyan halt ki valami az új nemzedékből.

A szereplőket megszerettetik velünk emberi gyarlóságaik, különösen a herceg, a család igazi párduca válik élővé a lapokon, de ugyanakkor megismerjük nem csak a család, de a körülötte élők napjait is, és azt, ahogyan fordul velük is a világ.

Élvezetes olvasmány, nagyszerű képek, emlékezetes karakterek teszik élővé A párducot, ami a történelmi regények, az igényes szépirodalom és Olaszország szerelmeseinek és bátran ajánlok.


Népszerű idézetek

>!
Chöpp 

Mindennek nem volna szabad így maradnia, és mégis örökké így lesz; (…) Aztán majd megváltozik, de rosszabb lesz. Mi voltunk a párducok, az oroszlánok; s akik a helyünkre lépnek, azok sakálok és hiénák lesznek, és valamennyien, a párducok, a sakálok és a birkák, továbbra is azt hisszük majd, hogy mi vagyunk a föld sava-borsa.

271. oldal (Európa, 1975)

6 hozzászólás
>!
cassiesdream

Egy 45 éves férfi mindaddig fiatalnak érezheti magát, amíg észre nem veszi, hogy szerelmes korú gyermekei vannak.

77. oldal alja, Ukpius-ház Könyvkiadó

2 hozzászólás
>!
regulat 

(…) aztán minden marad a régiben, miután „minden megváltozott”.

47. oldal (Európa, 1975)

Kapcsolódó szócikkek: változás
3 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

Amikor a herceg rövid szemlélődés után dolgozószobájába lépett, mint annyiszor, most is igen kellemetlenül érezte magát. A szoba közepén tornyosult íróasztala, ez a legalább tíz fiókkal, rekeszekkel, mélyedésekkel és felhajtható lapokkal ékes, fekete betétes, hatalmas, sárga faalkotmány, amelyet úgy róttak össze és szerkesztettek meg csavaros ésszel, mint valami színpadot, mely csapdák, süllyesztők, titkos rejtekek tömkelege, s amelyben már senki sem ismeri ki magát, és működtetni sem képes, kivéve a tolvajokat.

33. oldal

8 hozzászólás
>!
Rawalpindi

Az urak tartózkodóak és érthetetlenek, a parasztok szókimondóak és egyszerűek; de a Sátán egyformán az ujja köré csavarja őket.

284. oldal, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1963

>!
Rawalpindi

…szél nélkül a levegő bizony bűzös mocsár volna…

145. oldal, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1963

>!
Chöpp 

Vajon miért akarta az Isten, hogy senki se haljon meg a saját arcával? Mert mindenkire érvényes ez: álarcban halnak meg az emberek; még a fiatalok is…

328. oldal (Irodalmi Könyvkiadó, 1963)

>!
Timár_Krisztina ISP

Mesélik, hogy mostanság Párizsban lengyel grófok élnek, akiket a felkelések és a zsarnokság kergetett száműzetésbe és nyomorúságba; fiákerkocsisok lettek, de polgári utasaikat olyan tekintettel mérik végig, hogy azok a szerencsétlenek, anélkül, hogy tudnák, miért, oly alázatosan somfordálnak föl a kocsira, mint a megkorbácsolt kutyák.

203. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Umberto Eco: A rózsa neve
Giuseppe Dessì: Árnyak földje
Dacia Maraini: Marianna Ucría hosszú élete
Lev Tolsztoj: Háború és béke
Ivo Andrić: Vihar a völgy felett
Bulat Okudzsava: Szegény Avroszimov
Heinrich von Kleist: Kohlhaas Mihály
Umberto Eco: Mutatványszám
Mario Puzo: A család
Józef Ignacy Kraszewski: Varsó ura