A ​párduc 155 csillagozás

Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Mikor ​1958 novemberében Giuseppe Tomasi di Lampedusa szicíliai herceg egyetlen regénye megjelent a milánói Feltrinelli kiadónál, a szerző már halott volt. Talán a kézirat kalandos útja, az arisztokrata író személyét, sorsát övező homály avatta szenzációvá A párducot – az olasz kiadó egy év alatt 40 kiadást hozott forgalomba, s a regény egy csapásra világsiker lett – de páratlan diadalútját mégsem ennek köszönheti. Azért tartjuk ma már a világirodalom nagy regényei között számon, mert csodálatos művészettel rajzolja meg a modern Olaszország történetének elhatározó jelentőségű ötven esztendejét, 1860 májusától, amikor Garibaldi vörösingesei partra szálltak Szicíliában, hogy megteremtsék az egységes Olaszországot, 1910 májusáig, amikorra már végleg kialakult az a társadalmi rend, amely ma is magában hordozza történetének bonyolult ellentmondásait. Finom költészettel, pontos elemzéssel, minden mondatban ott szivárványló iróniával festi Tomasi di Lampedusa don Fabrizio de Salina herceg… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1958

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Ulpius-ház Klasszikus világirodalom Ulpius-ház · Horizont könyvek Kriterion · Magvető Világkönyvtár Magvető · Kincses Könyvtár Irodalmi · Remekírók regénytára Európa, Szépia · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Érzelmes klasszikusok Athenaeum

>!
Athenaeum, Budapest, 2024
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635434008 · Fordította: Füsi József
>!
Athenaeum, Budapest, 2024
432 oldal · ISBN: 9789635434152 · Fordította: Füsi József
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2007
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632540221 · Fordította: Füsi József

12 további kiadás


Enciklopédia 55

Helyszínek népszerűség szerint

Szicília


Kedvencelte 18

Most olvassa 8

Várólistára tette 159

Kívánságlistára tette 114

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Csabi >!
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Ha egy íróról tudjuk, hogy egy könyves szerző, akkor a mögött mindig van valami kis titok. Véletlenül bejött neki, fiatalon meghalt, szándékosan hagyott fel az írással, valaki a halála után ásta elő a kéziratot, etc. De Lampedusa más eset. Néhány novellán kívül csak ezt az egy regényét ismerjük, aminek kiadását már nem érhette meg. De olvasva ezt a szöveget fel sem merül bennünk, hogy valami amatőr véletlen szerencséjével állunk szemben. Lampedusa nem járt úgy, mint Kafka, ő valószínűleg nem bízta másra azoknak az írásoknak a megsemmisítését, amiket nem akart a nyilvánosság elé tárni. Ez az egy viszont nagyon is kimunkált mű, süt belőle a szerző műveltsége, és valami elegancia, ami nehezen tanulható, lehet, tényleg főnemesnek kell hozzá születni. Persze nem lehet tagadni, hogy ez nem egy modern szöveg, de nagyon is jól működik, figyelembe véve a kort és a környezetet, amit ábrázol.

A történet nagyja 1860-61-ben játszódik, Olaszország születésének idején. Főszereplője Salina herceg, Don Fabrizio, a Párduc (nem is értem, miért írják a legtöbb kiadásban kisbetűvel a címben, elvégre egy személyt jelöl), Szicília egyik legtekintélyesebb földbirtokosa, és családja. A történet nagyrésze egy házasság körül forog, de ez valójában egy társadalmi átrendeződés regénye. A nemesség kezéből kicsúszik a hatalom, elsőként a gazdasági, és megjelenik a polgár, a kapitalista, aki alig várja, hogy a helyébe lépjen. Maga a házasság is ezt példázza, Don Fabrizio vagyontalan unokaöccse (aki amúgy maga is a garibaldisták oldalán harcol) megkéri a paraszti származású Angelica kezét, aki a környék felemelkedő újgazdag földbirtokosának a lánya. Persze ne gondoljunk semmiféle romantikus történetre, a késői narrátor visszatekintve egyértelművé teszi, hogy itt egy érdekházasság született. Mint ahogy Olaszország is egy érdekházasság útján jön létre, Garibaldi déli lázadói szövetséget kötnek a piemonti királlyal, az ország királyság lesz, de polgári értékekkel. Kecske és káposzta esete. Jellemző az a történet, amikor a háború vége felé a túlerőben lévő királyi csapatok megtámadják Garibaldit, de csak lábon lövik a parancsnokot, majd sűrűn bocsánatot kérnek tőle az okozott kellemetlenségért. Adni kell a látszatra.

Don Fabrizio az átmenet embere, több száz év nemesi hagyománya él benne, de egyben tudós ember is, aki nem csak a múltba révedezik. Megérti a kor szavát, nem áll ellen neki, igaz, nem is sietteti a változást. Unokaöccse hiába garibaldista, hiába egy pimasz fickó, mégis őt kedveli a legjobban a családban, talán mert benne látja a jövőt. Don Fabrizio a Párduc, a csúcsragadozó, lehet, hogy körülötte kiirtják a dzsungelt, de vele mindig megtartják a tisztes távolságot, amíg él, addig a pihenőfája is háborítatlan marad. Igaz, csak addig.

Mindemellett ez a könyv Szicília regénye is. Nagy szeretettel írja le ezt a sivár és nehezen élhető szigetet, ami már nyelvében is alig olasz. Ha kicsit is meg akarjuk érteni a mai napig tartó észak-dél ellentétet, akkor itt megtaláljuk a forrásokat. A sziget sosem volt önálló, egyre-másra új urak hódították meg, épp ezért a szicíliai büszke maradt, szicíliai maradt, és ezt a különállását az olasz egységben is megőrizte.

Muszáj megemlítenem, hogy ez az 1993-as Szépia kiadás a szép külső alatt rengeteg elgépelést, hibát tartalmaz, szóval, ha az antikváriumban több kiadás közül is választhatsz, akkor ne feltétlenül ezt vedd le a polcról.

3 hozzászólás
Bla IP>!
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Lampedusa – A párduc, szintén a Századunk mesterei sorozatból, de még a múlt századból – ha valaki félreértené…
Különleges kis könyv ez: szerzője egy tudós lelkületű, szicíliai származású herceg, akinek halála után jelent meg egyetlen műve. Lampedusa saját bőrén tapasztalhatta meg az olasz nemességet érzékenyen érintő társadalmi változásokat, ezért regénye akár egy első kézből származó beszámoló is lehetne, ám ő az önéletrajzi elemekből inkább egyik felmenőjének életéről írt krónikát. Dédapja szintén érdeklődött a tudományok iránt, komoly csillagászati kutatásokat végzett, emellett gondosan óvta-ápolta a család hírnevét. Egyszeriben azonban egy polgárháború kellős közepén találja magát, ami teljesen átírta az eddig kőbe vésettnek hitt osztályrendszer szabályait. A herceg és családja korábbi társadalmi pozícióját ugyan elveszíti, az értékek, az erkölcs megtartásával azonban látszólag sikerül állandóságot biztosítaniuk a nagy társadalmi kavarodásban. A „nagy történelem” mellett megjelenik az egyének, a halandó emberek sorsa is, hiszen a dinasztiák hiába ívelnek át évszázadokat is akár, ez a hosszú lánc emberi életek láncszemeiből fonódik össze. A kegyetlen szicíliai nap hamar öregít, az egykor hatalmas és erős herceg szinte érdeklődve figyeli teste hanyatlását. Bölcsen szemléli a fiatalok szerelmes bolondozását, tudva, hogy ez is csak egy múlandó része életüknek. Mikor aztán halálos ágyán visszatekint életére, szomorú eredményre jut: számba véve az örömteli, jelentőségteljes pillanatokat és a fájdalmas, haszontalan, vagy dühítő emlékeket, rájön, hogy életéből talán 2-3-at élt „igazán”. Fantasztikusan jó könyv, s Visconti kitűnő filmet is készített a regényből. Nemcsak olvasni, megnézni is érdemes!

3 hozzászólás
SteelCurtain>!
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Sokszor megfordult már a kezemben, mégse olvastam bele soha. Ez egészen bizonyos, mert ha beleolvastam volna, akkor nyilván le sem tudom tenni, oly gyorsan rabul ejti az olvasót ez a páratlan gyöngyszem. A szerző személye önmagában hitelességi garanciát jelent erre a regényre, melyben ősének, az olasz egyesítés idején élt szicíliai hercegnek állít emléket. Egy teljesen átalakuló Itália képe rajzolódik ki Salina herceg családjának portréjából. Az egész gazdasági, társadalmi, politikai térkép megváltozik. Ugyanakkor folyamatosan visszhangzik a herceg elszegényedett unokaöccsének frappáns megállapítása; Mindent meg kell változtatni ahhoz, hogy semmi se változzon.
És valóban, a hatalom egy új, szélesebb bázisra támaszkodhat. Az arisztokrácia teret és vagyont veszít. Ki kevesebbet, ki többet, ki meg éppen mindent. De a többség fennmarad. Az arisztokrácia és a polgárság násza jelképesen és valóságosan is megvalósul. Megváltoznak a viszonyok, hogy a legalapvetőbbek változatlanok maradhassanak.
Imponáló könnyedséggel, szuggesztív megjelenítő erővel elmesélt történet. A regény főhőséből hiányzik az új uralkodó réteg gátlástalansága, karriervágya. Pragmatikus elme, aki kész elfogadható kompromisszumokat kötni. Ugyanakkor az elvi és morális határok számára sérthetetlenek. Kicsit egy önmagát túlélt keresztes lovagnak tűnt, aki kardjára támaszkodva szemléli a lőfegyvereket. Soha nem engedi, hogy célba vegyék, de már ő sem akar kaszabolni.

Timár_Krisztina I>!
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Nagyon szép. Nagyon melankolikus. Nagyon olasz. :)
A cselekménye egyszerű (bár apa kalandregényként emlékszik vissza rá, de ő több, mint harminc éve olvasta), a hangulatáért éri meg hozzáfogni. Meg a történelmi hátteréért, aki azt jobban szereti. Nagyon pontos korrajzot ad az egységes Olaszország létrejöttéről, a lassú, de annál biztosabb változásról, az arisztokrácia szerepének csökkenéséről. Szükségszerű pusztulást ennél több szeretettel nehéz lenne megírni.

Nekem őszintén szólva kevéssé jött át a történelmi vonal, mert csak Garibaldira emlékszem nyomokban, Viktor Emánuelről meg annyit tudok, hogy szerintem is ronda az Írógép, viszont finom dinnyét ettünk a tetején. Kivételesen túl fáradt voltam ahhoz is, hogy a sűrűn előbukkanó lábjegyzeteket olvasgassam, pláne ahhoz, hogy utána is nézzek, melyik figurának melyik csatában milyen szerepe volt. De amit a történelmi háttér híján megértettem, az is elég volt ahhoz, hogy szeressem a könyvet.

Pedig úgy indultam neki, hogy nem fogom. És jó sokáig úgy is olvastam, hogy na, meddig tart ez még, mikor olvashatok valami érdekesebbet? De észre se vettem, és közben szépen, simogatva befont. :)
Az idősödő, hatalmas termetű, óriási tekintélyű, ám gyengéd és udvarias, inkább oroszlán-, mint párducszerű herceggel (meg a kutyájával) már kezdettől fogva rokonszenveztem. Az a fajta latin egyéniség, akiről Szabó Ágnes nevű kedves rokonom szintén elmondhatta volna, amit egyszer Rómában mondott, hogy „ezek egy métert nem mentek arrébb kétezer év óta”. :) Az a pater familias. :)
Azok a realista környezetleírásnak álcázott hangulatképek meg… azoktól kész voltam. :) Pedig milyen szomorúak, Istenem… Akár épületről, akár útról, akár állatról, akár rózsáról, akármilyen tárgyról van szó, itt minden a lassú, méltóságteljes hanyatlás jegyét viseli magán, minden múlik, minden szétesik, mindenen erőt vesz az idő. És mindent szeretünk, mert mindent annak a szemével látunk, aki ezt az egész életformát szereti, de látja a kikerülhetetlen pusztulását – és nem tudja eldönteni, hogy sajnálja-e.
Ez a könyv majd' háromszáz oldalnyi folyamatos búcsú, és a tárgyaktól szinte még nehezebb búcsúzni, mint az emberektől. De ettől nem lesz tragikus, csak szelíden melankolikus. Szinte még mosolygós is. Mint egy XIX. századi, halállal végződő olasz opera. (Be is kapcsoltam közben a Traviatát.) Napfényes kék olasz éggel és olajfákkal és fehér márvánnyal a háttérben.

Meg ragadós verejtékkel. Meg irtó sok szicíliai porral.
Mert közben természetesen a filmbe is bele kellett néznem, különösen, amikor rájöttem, hogy Burt Lancaster van benne meg Alain Delon meg Claudia Cardinale. Még nem néztem végig, de az első kockáktól kezdve szerettem. Azon kevés filmadaptációk egyike, amelyek hozzáadnak a könyvhöz, nem elvesznek belőle. Amelyektől hirtelen jobban látod a könyv tájait és szereplőit, és nincs olyan érzésed, hogy „de én nem így képzeltem el.” A kőszívű ember fiaival szokott úgy járni az olvasó, hogy amikor a filmet megnézi, onnantól nem Baradlaynét látja meg a fiait, hanem Sulyok Máriát, Bitskey Tibort, Mécs Károlyt, Tordy Gézát. Na, ez is ilyen film volt. Nem is gondoltam volna, hogy Burt Lancaster ilyen piszok jó délolasz arisztokrata tud lenni. :D
És még mindig nem dolgoztam fel azt a temérdek lepusztult házat, pattogzó festékű ajtót, málló erkélyt… poros, forró levegőjű, minden hősiességtől megfosztott, gyilkos csatajelenetet a közömbös hőségben… :(

>!
Európa, Budapest, 1963
286 oldal · keménytáblás · Fordította: Füsi József
eme>!
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Meglepett ez a könyv. Többszörösen is. Bevallom, majdnem semmit nem tudtam a szerzőről – annyira ismeretlen volt számomra, hogy még időben sem tudtam elhelyezni. Ezt az is mutatja, hogy mindvégig az volt az érzésem, hogy (a realista stílus ellenére) a múlt század elején írt művet olvasok. Annyira tele van színnel és illattal, tapinthatósággal, érzékelhetőséggel. A buja, édeskés, rothadó szagot árasztó kert, a Küthera szigeteként megjelenő kastély labirintusa titokzatos szalonjaival és nem sok jót előrejelző, sötét, pusztuló ódonságával, az egész milliő… Aztán nagyon tetszett a szimbólumok, motívumok mesteri hálójának szövedéke (bevallom, kellett kis kutakodás, míg néhányat sikerült megfejteni) – kezdve a címmel – a címerállattal, a Dionüsszoszhoz is kapcsolható párduccal – a párducok utolsó nagy képviselője, don Fabrizio testi erejével, finom tapintásra való hajlamával, szerelmi kalandjaival a mámor, a termékenység istenét idézi. Persze nem elfelejtendő Dante párduca sem. De folytathatjuk a nevekkel (Tancredi és Angelica például 16. századi eposzokból, bukkanak elő, az előbbi Rossini operájából is, nevük ebben a kontexusban sorsuk alakulását is sejteti), vagy az irodalmi és képzőművészeti alkotásokra való utalásokkal. Baudealire Utazás Cytherébe című versével például szépen elbeszélget a regény, nemcsak a vers utolsó két sora, hanem számos motívuma is visszaköszön A párduc-ban. Watteau Indulás hajón Küthera szigetére az öröm, a mulatás, a mámor napjaitól való búcsú, a múlandóság hangulatával ugyancsak egy kor alkonyát idézi. (l. http://moly.hu/karcok/170045)
Nem véletlenül írtam alkonyt. A regény nagyon emlékeztet Thomas Mann A Buddenbrook-házára. Egyenes út vezet az egyik család alkonyától a másikéig. A párduc picit más, talán személyesebb, néhol líraibb, nosztalgikusabb, de azért az iróniára, öniróniára, humorra és józan mérlegelésre való készség sem hiányzik. Ez egy másik dolog, ami meglepett ebben a regényben. Mert ha csak a letűnt idők, az elveszített régi dicsőség iránti nosztalgia volna benne, ha csak személyes hangvételű volna, ha csak egy dzsentri garibaldista és egy gazdag polgárlány szerelméről szólna, ha a zűrzavaros, ellentmondásos történelmi korban egy vélt biztos pontra mutatna, korántsem lenne az a regény, ami. De a Párduc más szemmel, hozzánk sokkal közelebb álló szemmel, igazi huszadik századi szemmel szemléli a dolgokat. Tud árnyalni, tud kívülről is szemlélni – a Párduc a csillagok embere is. Tudós, csillagász, racionálisan gondolkodó matematikus is, aki rezignáltságában, kiábrándultságában a vigaszt, az állandóság érzését a csillagok távlatában találja meg, noha tudja: még az állócsillag sem az, aminek látszik. Ezért hiányzik a szilárd pont, ezért hiányzik az egyértelmű állásfoglalás – ezért nem tud don Fabrizio választani – és ezért (is) szeretem én ezt a regényt.
Egy újabb kellemes csalódást okozó „bestseller”…

2 hozzászólás
pikkupilvi P>!
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Ez a könyv is része az átmentett erdélyi könyvtárunknak, megbecsülésemet kifejezendő terveztem olvasni már évek óta.
Nem volt teljesen zökkenőmentes az amúgy jelzőkben, színekben, illatorgiában tobzódó lírai szépségű szöveg olvasása – vagy azért, mert mindegyre a lábjegyzetet böngésztem a rengeteg említett történelmi alak pontosítása miatt vagy mert a szerző ékelt távolságot a történet és közém azzal, hogy 100 évvel későbbi történésekre tett utalást. Utóbbi ügyes fogás az egész történet aládúcolására, az átalakulóban lévő feudális világra való visszatekintésre kissé madártávlatból.

regulat>!
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Hirtelen nem is tudom, hogy mit vártam.
Nem ezt.
Nem ezt a mesét az új idők szeléről. nem ezt a szomorkás, mégis mosolygó stílust, amely leginkább megértő.
Valahogy ez engem Fellini És a hajó megy című filmjére, annak a hangulatára emlékeztet.

Pedig csak egy talán fennkölt, talán érzelgős meséje annak, hogy hogy múlik el a dicsőség…

>!
Európa, Budapest, 1975
396 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630704706 · Fordította: Füsi József
Gregöria_Hill>!
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Nekem ez nagyon tetszett, idén a legnagyobb könyvélményem eddig prózában. Nem tudok olaszul, de angolul is megvan a regény, abból 1 fejezetet olvastam csak, és annak alapján mondom, hogy nagyszerű a magyar fordítás. (Bár a könyvben az van-1963-as kiadás- hogy egy munkaközösség fejezte be Füsi József halála után, azt olvastam, hogy ez a munkaközösség Kolozsvári Grandpierre Emil volt.) Nagyon tetszik @eme értékelése és a könyvhöz kapcsolt karcai, ennél többet nem is tudnék mondani. A szép magyar fordításon kívül nagyon tetszett még a furfangos narráció is, ez a fajta „mindentudó narrátor” néha zavaró tud lenni szerintem -pl. a Lady Chatterley-ben éreztem néha úgy, hogy az ember már az erdőben sem lehet egyedül-, de itt egyáltalán nem volt az, része volt a történetnek a koridegen vagy humoros/ironikus kiszólásaival, nagyon ki volt találva. Nagyon tetszett tényleg, csak a legvégével volt egy kicsi bajom. A részleteket lásd @eme írásában. http://moly.hu/ertekelesek/1026245

Futóhomok>!
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Ennek a regénynek méltósága van és szépsége. Erősebb benne a művészettörténeti vonal, mint a történelmi, sőt maga a törzssztori is elbújhat a belsőépítészeti leírások mögött, azok miatt viszont eleve megéri a könyvet kézbe venni, főleg nyáron, ha esetleg vágynánk egy szicilíai utazásra igényes vezetéssel.
Ráadásul a könyv elolvasása után rábukkantam Giuseppe Tomasi di Lampedusa herceg Gyermekkori emlékek című sajnos töredékes kéziratára – 1955-ben íródott, tehát kevéssel a Párduc előtt –, ami alátámasztja azt a gondolatomat, hogy a regényben messzemenően részletezett lakótér, a HÁZ ábrázolásával a szerző mintegy kézzelfoghatóan rákapcsolódik a két generációval korábban élő dédatya, Salina herceg idejére:
”Mindenekelőtt a házunkról. Rajongva szerettem. És szerettem még ma is, hogy tizenkét éve immár nem több, mint emlék. Lerombolása előtt alig néhány hónappal még abban a szobában aludtam, ahol megszülettem, ágyam négyméternyire állt annak az ágynak a helyétől, ahol anyám vajúdott. És abban a házban, talán ugyanabban a szobában szerettem volna meghalni is. Minden más ház (voltaképpen kevés, többnyire szállodák) csak fedélként szolgáltak, hogy megvédjenek az esőtől meg a tűző naptól, de nem voltak Házak a szó ősi és tiszteletreméltó értelmében. Tehát roppant fájdalmas számomra felidézni a szeretett Elveszített Házat olyannak, amilyen teljes pompájában volt 1929 előtt, és amilyenként tovább élt egészen 1943. április 5-ig, amikor az Atlanti-óceán túlpartjáról fölénk hurcolt bombák rátaláltak és elpusztították.”*
Salina herceg idejében a külső díszlet fénye még többnyire nemesi pompájában ragyog, de a régi olasz arisztokrácia készül átadni a helyét a polgárság erejének, a regényben konkrétan a kedvenc unokaöccs, a remekül megrajzolt Tancredi bizony már egy feltörekvő vagyonos polgárlányt akar feleségül venni. Miként lehet a nagy horderejű változásokra reagálni, ami minden emberöltő alatt bekövetkezik többször is, akár a politika, akár a művészetek, akár a vallási dogmák terén? Az egészen modern lélektani szemléletű** Lampedusa erre rendkívül szellemes, néhol fanyar humorú válaszokat ad olyan klasszikus mondatfűzéssel, amit üdítő kikapcsolódás olvasni.

*http://www.inaplo.hu/nv/200107/01.html
** ” Akár a naplóvezetés, akár egy bizonyos koron túl a memoár megírása lehetne „államilag előírt” kötelesség, és az anyag, amely három-négy generáción keresztül felhalmozódna, felbecsülhetetlen értékkel bírna, az emberiséget gyötrő megannyi pszichológiai és historikus kérdésre adhatna megoldást. Nincs olyan emlékirat, legyen szerzője bármilyen jelentéktelen személyiség, amely ne tartalmazna elsőrendűen fontos társadalmi és festőien megejtő részleteket.” (Gyermekkori emlékek)

8 hozzászólás
gesztenye11>!
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc

Hiteles korrajz a szicíliai arisztokráciáról a Garibaldi-féle felkelés és Olaszország egyesítse időszakában. A szerző dédapja regényét írta meg, aki kiemelkedett a nemességből, elsősorban eszével, matematikai-csillagászati ismereteivel – és azzal a képességével, hogy reálisan szemlélte az akkori politikai folyamatokat, tudta, hogy a régi élet nem folytatható. A könyv ugyanakkor arra is rámutat, hogy miért lehetett Szicília a későbbi olasz fasizmus egyik legerősebb bástyája.
A könyv összesen mintegy 50 évet vonultat fel, de igazából az első háromnegyed rész az, ami az események lényegét leírja, néhány hónapos szakaszokra bontva. Az utolsó fejezetek már 10-20 évet ölelnek fel, egyik-másik csak színesíti a fősodort, de igazából a fő történéseket nem befolyásolják. Amíg Salina hercegről, illetve Salina hercegtől olvasunk, az a lényeg: egy arisztokrata gondolatai. Nagyon mélyről jövő, nagyon komoly gondolatok ezek, és bemutatásukat szépen körülveszik a karakterábrázolások, a család, az unokaöccs, a falusiak, az egyháziak, a polgárok, valamint a környezet leírása. Ajánlom mindenkinek, akit az olasz történelem és Szicília érdekel.
(Arra nem emlékszem, hogy a filmet láttam volna valamikor, de ezek után érdemes lesz megnéznem:).)

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

regulat>!

[…] aztán minden marad a régiben, miután „minden megváltozott”.

47. oldal (Európa, 1975)

Kapcsolódó szócikkek: változás
3 hozzászólás
Chöpp >!

Mindennek nem volna szabad így maradnia, és mégis örökké így lesz; […] Aztán majd megváltozik, de rosszabb lesz. Mi voltunk a párducok, az oroszlánok; s akik a helyünkre lépnek, azok sakálok és hiénák lesznek, és valamennyien, a párducok, a sakálok és a birkák, továbbra is azt hisszük majd, hogy mi vagyunk a föld sava-borsa.

271. oldal (Európa, 1975)

6 hozzászólás
B_Tünde P>!

„Hetvenhárom éves vagyok, amit ebből éltem, igazán éltem, az úgy körülbelül két… legfeljebb három év összesen.”

222. oldal

Timár_Krisztina I>!

Amikor a herceg rövid szemlélődés után dolgozószobájába lépett, mint annyiszor, most is igen kellemetlenül érezte magát. A szoba közepén tornyosult íróasztala, ez a legalább tíz fiókkal, rekeszekkel, mélyedésekkel és felhajtható lapokkal ékes, fekete betétes, hatalmas, sárga faalkotmány, amelyet úgy róttak össze és szerkesztettek meg csavaros ésszel, mint valami színpadot, mely csapdák, süllyesztők, titkos rejtekek tömkelege, s amelyben már senki sem ismeri ki magát, és működtetni sem képes, kivéve a tolvajokat.

33. oldal

8 hozzászólás
cassiesdream>!

Egy 45 éves férfi mindaddig fiatalnak érezheti magát, amíg észre nem veszi, hogy szerelmes korú gyermekei vannak.

77. oldal alja, Ukpius-ház Könyvkiadó

2 hozzászólás
GeoMaileR >!

Ha azt akarjuk, hogy minden úgy maradjon, ahogy van, mindennek meg kell változnia.

33. oldal Beszélgetés Tancredivel (Európa, 1965)

Rawalpindi>!

Az urak tartózkodóak és érthetetlenek, a parasztok szókimondóak és egyszerűek; de a Sátán egyformán az ujja köré csavarja őket.

284. oldal, Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1963

Kapcsolódó szócikkek: paraszt · sátán
Timár_Krisztina I>!

Mesélik, hogy mostanság Párizsban lengyel grófok élnek, akiket a felkelések és a zsarnokság kergetett száműzetésbe és nyomorúságba; fiákerkocsisok lettek, de polgári utasaikat olyan tekintettel mérik végig, hogy azok a szerencsétlenek, anélkül, hogy tudnák, miért, oly alázatosan somfordálnak föl a kocsira, mint a megkorbácsolt kutyák.

203. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Victor Hugo: A nyomorultak
Umberto Eco: A rózsa neve
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Charlotte Brontë: Shirley
Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Édes Anna
John Fowles: A francia hadnagy szeretője
Michael Ondaatje: Az angol beteg
Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Kodolányi János: A vas fiai
Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula…