Az ​ókereszténységtől a román korig 2 csillagozás

Giulia Marrucchi – Riccardo Belcari: Az ókereszténységtől a román korig

Jelen kötet az ókeresztény művészettől a román korig terjedő, mintegy 1200 év művészetével foglalkozik.
Először azt vizsgálja, miként bontakozott ki a katakombák mélyében a keresztények művészete, majd a bizánci kor legjelesebb V-VI. századi emlékeivel ismerkedhetünk meg, majd rövid kitérő következik a kopt – a keresztény vallású egyiptomi – művészetre.
A következő fejezet a kora középkori udvari és kolostori művészetet tárgyalja, kitérve a longobárdok, a Merovingok és a vizigótok kultúrájára, az írországi kolostorokban kibontakozó tevékenységre (miniatúrák), az úgynevezett karoling reneszánsz időszakára, az Ottó-korra és az itáliai festészet kialakulására.
Ezután szemléletes képet kaphatunk a román stílus európai elterjedéséről. Az utolsó fejezet a XI-XIII. századi itáliai festészet legfontosabb emlékeit tárja elénk.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A művészet története Corvina

>!
Corvina, Budapest, 2008
430 oldal · ISBN: 9789631357295 · Fordította: Todero Anna

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

anesz P>!
Giulia Marrucchi – Riccardo Belcari: Az ókereszténységtől a román korig

Kezdem azzal, hogy nagyon hiányos a művészettörténeti tudásom, ugyanis a gimnáziumban kb. az egyiptomi piramisokig jutottunk el rajzórán, az egyetemen pedig a kötelező művészettörténeti kurzuson a 20. századi magyar és külföldi művészetekre, elsősorban festészetre szorítkoztunk. Tehát ezek után, amikor pár éve karácsonyra az egyik barátnőmtől megkaptam ezt az albumot, kicsit furcsán néztem. Most jött el az ideje, hogy elolvassam, és egyáltalán nem bántam meg!
A kötet első fele egy olyan korszakot tárgyal, amit gyakran csak a sötét középkornak hívunk és tulajdonképpen lyukas kornak is tekinthető. Hiszen, a Római Birodalom összeomlott, barbár hordák lepték el Európát, messze még a román stílus kialakulása. Akkor nem is volt művészet? Ez a könyv bebizonyítja, hogy dehogynem! Gyönyörű művek, épületek születnek, hat a tárgyak megmunkálására Bizánc, illetve a gyönyörű barbár ékszerek egy része is megmaradt. Fantasztikus fafaragások, domborművek készülnek, amik elsősorban a templomkapukon maradtak meg. Még nem jellemző a templomokra a túldíszítettség, de hatalmas terek, oszlopok, boltívek kápráztatják el a látogatókat. Kicsit bepillanthattam a kopt művészetbe is.
Nagyon tetszettek a tematikus oldalak, amikor egy-egy téma került fókuszba, például a vadászat témája, a hónapok megjelenítései vagy a kedvencem, a mozaikok.
A kötet második fele a román stílusról szól. Itt is tévedésben voltam, hiszen azt tanultuk, hogy a román jellemzője a vastag falak, a lőrésszerű ablakok és a zömök épületek. Persze visszatekintve a gótikából és a reneszánszból! Viszont ha valaki rátekint a pisai dómra (ami a pisai ferde toronyhoz tartozik, de én még sohasem láttam) vagy a luccai San Martino dómra nem éppen ez a kép tárul eléje. Itt említem meg a gazdagon illusztrált, részletesen elmagyarázott képek sokaságát, ami különben el is várható egy albumtól.
Egyszóval rengeteget okosodtam. Szerintem még olvasok majd a sorozatból, úgyis nyertem a Baranya is olvas című versenyen tavaly egy kötetet, mégpedig a görög művészetet.

Habók P>!
Giulia Marrucchi – Riccardo Belcari: Az ókereszténységtől a román korig

Szeretem, hogy részleteket mutat. Olyanokat, amelyeket én nem látok, mert nem tudom, hogy látni kellene, vagy olyan helyen vannak, ami számomra hozzáférhetetlen.


Hasonló könyvek címkék alapján

Vágó Ádám: A Kárpát-medence ősi kincsei
Aradi Nóra (szerk.): A korai középkor
Kákosy László: Ré fiai
Hamvas Béla: Fák
Umberto Eco: A szépség története
E. H. Gombrich: A művészet története
Rainer Zerbst: Antoni Gaudí
Ingo F. Walther (szerk.): Művészet a 20. században
Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája
Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent