Bélügyek 93% 365 csillagozás

Az öccsémmel kiskorunkban teljesen rá voltunk kattanva a test működését bemutató rajzfilmekre. Két kedvencünk volt a minimaxos Egyszer volt az emberi test (vagy ember?), és a cartoon networkös Ozzy és Drix (még a főcímdalra is emlékszem: Ozzy és Drix nyomoznak, a bacilusok után nyomoznak vagy loholnak), azt hiszem Ozzy egy sejt-féleség volt, Drix meg valami gyógyszer-szerű izé, és minden részben megküzdöttek valamiféle kórokozóval. De a lényeg, hogy mi imádtuk nézni, csakúgy mint az Egyszer volt az embert, amiben pedig vörös vérsejtecskék vándoroltak egy testben. Azt azért meg kell hagyni hasznos kis sorozatok voltak ezek.

De vajon hogy kapcsolódnak Giulia Enders könyvéhez? Hát úgy, hogy én most ugyanúgy élveztem ezt a könyvet olvasni, mint annak idején azokat a sorozatokat nézni, egyszóval a komoly és tudományos téma mellett, még nagyon szórakoztató olvasmány is volt ez a könyv.
Bővebben:http://konyvutca.blogspot.nl/2016/02/giulia-enders-belu…

„Európában minden évben több ezer ember hal meg olyan rezisztens baktériumoktól, amelyekre többé már semmilyen orvosság nem hat. Ha egy operáció után legyengül az immunrendszer, vagy a rezisztens sejtek egy hosszabb antibiotikumos kezelés után abszolút többségbe kerülnek, az igen veszélyes. Alig fejlesztünk új gyógyszereket, mert ez az üzletág egyszerűen nem hoz elég pénzt a gyógyszergyárak számára.
Aki ki szeretne maradni a fölösleges antibiotikum-bélháborúkból, fontolja meg a következő négy tanácsot:
1. Ne vegyünk be szükségtelenül antibiotikumot. És ha már egyszer be kell vennünk, kéretik elég hosszan szedni. Azért kell elég hosszan szedni, mert a nem annyira ügyes ellenállók valamikor feladhatják, és hidegre tehetjük őket. Így végül csak azok a baktériumok maradnak talpon, amelyek valahogyan túlélték. De a többinek legalább ki tudjuk tekerni a nyakát.
2. Biohús. A rezisztens baktériumok országonként különbözőek. Sokkolóan gyakran mutatnak szoros összefüggést a nagy állattelepek állományának adott antibiotikumokkal. Az olyan országokban, mint például India vagy Spanyolország, gyakorlatilag senki sem ellenőrzi, mennyi antibiotikumot kapnak az állatok. Ezzel pedig hatalmas rezisztens baktérium-állatkertet tenyésztenek ki a gyomrukban.
Ezeken a helyeken egyértelműen több a kezelhetetlen fertőzés az emberek körében is, mint más régiókban. Németországban legalább léteznek szabályok, még ha nevetségesen pontatlanok is. Sok állatorvos keres pénzt ennek köszönhetően félig legális „antibiotikumos kezelésekkel”.
Az EU csak 2006-ban tiltotta meg, hogy az antibiotikumokat „teljesítményfokozóként” a takarmányba keverjék. A teljesítményfokozás ebben az esetben többek között az állat „teljesítményét” jelenti abban, hogy ne pusztuljon el fertőzésben a borzalmasan túlzsúfolt istállóban. Az antibiotikumok szuperül növelik ezt a teljesítményt. A bioistállókból származó állatok csak meghatározott mennyiségű antibiotikumot kaphatnak – ha ezt túllépik, az árut „normális” húsként kell eladni, biopecsét nélkül. Ha lehetséges, megéri többet fizetni az ilyen termékekért – így a magunk eszközeivel csökkenthetjük a rezisztens baktériumok állatkertjének nagyságát, egyben megőrizhetjük a beleink nyugalmát.
3. Alaposan mossuk meg a zöldséget és a gyümölcsöt. Ennek az állattartáshoz is köze van. Állataink ürülékét ugyanis szívesen használják trágyának. A trágyát szétterítik a földeken. A zöldséget és a gyümölcsöt Németországban nem tesztelik antibiotikum maradványokra – rezisztens bélbaktériumokra pláne nem. A tejben, a tojásban és a húsban legalább bizonyos határértékeket ellenőriznek. Vagyis inkább túl sokszor mossunk, mint túl kevésszer. Már kis mennyiségű antibiotikum is kiválthatja a baktériumok ellenállását.
4. Nyaraláskor járjunk nyitott szemmel. Minden negyedik nyaraló magas rezisztenciájú baktériumokkal tér haza. A hívatlan vendégek többsége néhány hónap alatt eltűnik, mások azonban sokáig ott lapulnak bennünk. A bakteriális szempontból egzotikusabb országokban, például Indiában, különös elővigyázatosság javasolt. Ázsiában és a Közel Keleten ügyeljünk a gyakori kézmosásra, a gyümölcsöt és a zöldséget alaposan tisztítsuk meg, szükség esetén forralt vízzel – ez bizonyos mértékig még Dél-Európára is áll. „Főzd meg, hámozd meg vagy hagyd ott” – ez a tanács nemcsak a hasmenés ellen jelent védelmet, hanem a nem szívesen látott rezisztensszuvenírek ellen is. Magunknak és az egész családnak.”

Mivel kicsi korom óta küzdök gyomor bántalmakkal, hasfájással, emésztési gondokkal, evidens volt, hogy megveszem és elolvasom.
A bolti eladó szerint, a sorozat eddig megjelent könyvei közül, ez a legélvezhetőbb és egyben a legjobb.
Idén számos biológia és orvosi könyvel volt szerencsém találkozni, de el kell ismerjem, mindazonáltal, hogy rendkívül körültekintően fogalmaz, mégis ott a lényeg. Nem kíméli az emberek által oly kellemetlen témákat, mint az ürítés és sorolhatnám. Fantasztikus rajzokkal könnyítve a tálalást és egy kimagasló fogalmazással tette emészthetővé a tartalmat.
Sokat tanulok és tanultam belőle olvasásom folyamán. Sokszor felnevettem, de meg is rémisztett, mert bár a tanulmányaim adottak, nyilván nem fogok saját diagnózisra hagyatkozni (egyenlőre).
Lehet, hogy valóban ez a sorozat legjobb darabja, de számomra nincs megállás. Hamarosan az összes többi részt is a polcom lakójává óhajtom tenni.
Mert semmi nem fontosabb, mint az egészségünk.
Természetesen kedvenc, és mindenkinek ajánlom, egyszeri olvasásként akár, de érdemes kézbe venni és benne leírtakat megfogadni.

Azon gondolkodtam, hogyan is érdemes értékelni egy belekről szóló könyvet, és arra jutottam, hogy legjobb lesz, ha Curt Cobaintől és Janis Joplintől indulunk. Egyrészt, mert ma van Joplin halálának évfordulója, másrészt mert bármennyire is hihetetlen, de a haláluk és a belek csodálatos világa között igencsak sok összefüggés van. Hogy konkrét vagy csak átvitt értelemben, azt döntse el mindenki maga.
Szóval volt egy csomó ember, akik hirtelen, önkezük által vetettek véget az életüknek, és az a többnyire jogos elmélet terjedt el a halálukkal kapcsolatban, hogy azt bizony a soha ki nem elégített szeretetéhségük idézte elő. (A szerfüggők nagy része társas kapcsolatokat, boldogságot, szeretetet pótol, mondom most különösebb szakértelem nélkül. Nem biztos, hogy ez pontos diagnózis, de legalábbis abban talán megegyezhetünk, hogy hiányt kompenzál.) Többségük súlyosan depressziós beteg volt, akiket hiába kezeltek orvosaik.
Na de hogy jön ez a belekhez? Hát sokféleképpen. Egyrészt Giulia Enders német orvos(tanhallgató)nő kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy ha a beleink nem érzik jól magunkat, akkor az idegpályákon keresztül rossz érzést közvetítenek az agyunknak, így a rosszul működő belek szoros összefüggésben állnak például a depresszióval is. A stressz öli a bélbolyhokban tanyázó baktériumokat, hazavágja az egész emésztőrendszert, és tovább rontja az amúgy is nehéz életet.
Enders könyve persze nem csak a rosszkedv hátteréről szól, hanem az emésztés egész folyamatáról szakmailag alapos, mégis a laikusok számára is érdekfeszítő összefoglalót ad, mégis tartózkodik az érthetetlen terminusoktól és a hátköznapi emberek által annyira kedvelt téveszméktől is.
Nagyon sok hasznos és izgalmas érdekességet olvastam ebben tudományos ismeretterjesztő könyvben, kezdve a székelés legoptimálisabb pozitúrájától a toxoplazma fertőzés és a Parkinson kór, illetve a skizofrénia összefüggéséig.
Két dolog miatt kellene, hogy ez a könyv kötelező olvasmány legyen minden felnőtt számára: egyrészt azért, hogy tudása legyen arról, mi történik a saját szervezetében, hogy ne érthetetlen misztériumként álljon önnön biológiai létezése előtt, másrészt azért, hogy mindenki szeresse és tisztelje a beleit, no meg az ott lakó élőlények milliárdjait.
Tessék szeretni a beleket, és tessék kényeztetni őket. És persze tessék szeretni a másik embert, és tessék mondani neki, hogy szép, és hogy csodálatos. Az életet táplálni kell azzal, amitől a jó és a rossz egyensúlyban tud maradni.
Mindenkinek ajánlom.

Egy ideje nem olvastam szívesen életmódkönyveket, mert vagy untattak, vagy ijesztgettek, vagy kivitelezhetetlen tanácsokat adtak. Ez a helyes kis német lány egyiket sem teszi, hanem nagyon jó stílusban, roppant szimpatikusan, viccesen és szórakoztatóan oszt meg az olvasókkal egy csomó érdekes dolgot, olyan tudnivalókat, amelyeknek a mindennapokban is hasznát vesszük. Nagyon jól jött így a januári depresszió kezdetén.

Giulia Enders olyan szeretettel, és olyan kedves humorral beszél a bennünk élő baktériumokról és a beleinkről, hogy kénytelenek vagyunk megszeretni őket. :-)
Laikusok számára is érthetővé teszi a baktériumok „működését”, bepillantást enged az életükbe (életünkbe… ?) Ami még nagyon tetszett, az a fiatalos lendület, amivel „mesél”, ami azoknak az embereknek a sajátja, akik megtalálták és szeretik a hivatásukat, és szívesen beszélnek róla. Hatalmas lendülettel, energiával veti bele magát a kutatásba, a minél mélyebb megismerésbe, megértésbe, és ezt a tudást próbálja közvetíteni, közkinccsé tenni mindenki számára, aki egy kicsit is fogékony a témára. Nagyon sok új és meglepő információval lettem gazdagabb. A könyvet olvasva ismét arra a megállapításra jutottam, hogy az emberi test maga a csoda!

Nagyon sok új és hasznos infóval gazdagodtam. Jókat nevettem rajta, elég vicces egy könyv :D Buszon nem is lehet olvasni, mert olyan fejezet címek vannak, hogy győzöd takarni :DD

Kezdetben kicsit szkeptikusan és gyanakvóan álltam ehhez a könyvhöz, mint általában a „sikerkönyvekhez”. De meg kell hagyni: érdekes és tudományosan is alátámasztott olvasmány volt. A nyelvezete közérthető és világos, könnyed hangvételű, helyenként még jópofa és humoros is. Az illusztrációk játékosan bájosak (ami egy ilyen témánál furcsa kifejezésnek tűnhet, de így van). A bélrendszerben élő és minden emberre egyedileg is jellemző baktériumok egész ökoszisztémája meglepően sok mindent befolyásolhat az ember kedélyállapotától kezdve, az immunrendszere állapotán át a vitaminfelvételéig. A regulátoros T-sejtekről, a toxoplazmáról, a GOS prebiotikumról, a különböző bélbaktérium családok jellemzőiről vagy a bél saját ideghálózatáról és annak az aggyal való összeköttetéséről különösen érdekes volt olvasni. Hiánypótló mű.

Annyira informatív, érdekes és hasznos könyv ez, hogy legszívesebben hat csillagot adnék rá, és körbeszórnám konfettivel. A kényszert, hogy random részleteket olvassak fel belőle a közeli ismerőseimnek, sikeresen redukáltam 1-2 személyre, most viszont megragadom az alkalmat, hogy mindenkinek erősen ajánljam, akit érdekel tulajdon emésztése, esetleg ételallergiás, netán gyakran búskomor, talán indokolatlanul stresszes, ismerős számára a gyomorgörcs, sűrűn keresi fel a mellékhelyiséget, vagy szimplán csak kíváncsi rá, hogyan is működünk.
Giulia Enders könnyed és szórakoztató stílusban világítja meg a rejtett összefüggéseket, hogy jó kedélyünk mennyiben függ az elfogyasztott ételeinktől, hiszen a „boldogsághormon”, a szerotonin 95 százalékát a bélsejtek termelik , hogy a toxoplazma fertőzés hogyan tudja befolyásolni az agyműködésünket, hogy miképp birkózik meg immunrendszerünk a szalmonellával, mi a szerepe a vakbelünknek, miért szárítsuk ki a mosogatószivacsot használat után, miért jó a teljes kiőrlésű kenyér a fehérrel szemben, hogyan káros a fruktóz, miért nem előnyös a fertőtlenítőszerekkel patikatisztára suvikszolt otthon, mi a különbség a prebiotikum és probiotikum közt, miképpen lesz valaki gluténérzékeny, és hogy hogyan kerül egy száz éve élt háborús veterán baktériuma a beleinkbe…. és még sok-sok minden mást.
Rég olvastam ennyire érthető és szerethető könyvet az emberi testről. :) Köszönet annak, aki figyelmembe ajánlotta, midőn tavaly a friss vakbélműtétem után 1 méter/perc sebességgel dülöngéltem végig a kórterem folyosóján. :)

„A takarításnak arról kellene szólnia, hogy kevesebb baktériumunk legyen, nem arról, hogy egyáltalán ne legyen. Még a rossz baktériumok is tehetnek jót nekünk, amennyiben megedzik az ellenálló képességünket. Néhány ezer szalmonella a mosogatóban az immunrendszerünknek olyan, mint a városnézés: csak akkor veszélyesek, ha túl sok van belőlük ”

Vicces, olvasmányos és érthető stílusban olvashatunk igen érdekes és meglepő dolgokat az emberi test működéséről. Ajánlott és megfontolandóan hasznos tanácsokkal, ötletekkel. A kötet a szemléletes és humorosan eredeti rajzaival kerek. Amúgy, ha picit is figyelünk a testünk jelzéseire, sok kellemetlenség elkerülhető.

Késve bár, de feledve nem, hozok ehhez is egy kis értékelést.
Legalább négy dolgot csak azért jelöltem ki a könyvben, hogy később fel tudjam olvasni apunak és páromnak – előbbinek okulásként, utóbbinak meg azért, mert megfejtettem egy csomó titkát a testének. Lásd: oldalra fekszel és egyből böfögsz. Igen, ez a párom. Ezzel eddig csak poénkodtunk, de most már van rá magyarázat! Tudjátok micsoda földöntúli örömöm volt?
És ez remekül mutatja, hogy a mindennapi dolgokat magyarázza ez a könyv. Mondjuk a magyarázat nem is a legjobb szó, mert csak leírja a lényeget úgy, hogy a halandó (nemorvos) is tökéletesen megértse. Kedvencem volt még a „gusztustalan YouTube videós” felszólítás (magamra vettem, mert én függője vagyok a pimple poppernek:D), valamint a betegségek megemlítése is.
Hiányoltam az érzékenység témakörét ugyanakkor, azt valahogy olyan elnagyoltnak éreztem, remélem, hogy kicsit többet megtudhatunk a glutén- és tejérzékenységről, de fél oldalban meg lettek említve és sehol több. :( Ezt az egyet sajnálom, egyébként jókat derültem és okultam, szerintem sosem élveztem ennyire egy tudományosságba hajló könyv olvasását.
Még a Bőrügyek az olvasón vár, de hamarosan az is sorra fog kerülni! :)