A ​sötétség felé 4 csillagozás

Az eutanáziától a tömeggyilkosságig
Gitta Sereny: A sötétség felé

Gitta ​Sereny mára klasszikusnak számító művében a treblinkai haláltábor parancsnokának, Franz Stanglnak a Harmadik Birodalomban befutott pályáját vázolja fel, és vizsgálja a jellemét formáló hatásokat. A haláltáborok parancsnokai közül Stangl volt az egyetlen, akit felelősségre vontak: a düsseldorfi bíróság 1970-ben bűnrészesnek találta legalább 900 000 ember halálában, és életfogytiglani börtönre ítélte. Sereny heteken át beszélgetett vele a börtönben, az összesen több mint 70 órás interjúból született ez a könyv.
A szerző elsődleges célja nem az elborzasztás. Azt kutatja, hogy milyen módon alakítja az egyén személyisége a politikát, illetve torzíthatja a politika a személyiséget. Kíméletlenül rámutat: az egyén erkölcsi erejének vagy bátorságának hiánya, illetve elfojtása tragikus következményekkel jár a nemzetek jövőjére és az emberi sorsra nézve.

Gitta Sereny (1921–2012) magyar-osztrák származású újságíró, író. Érdeklődése középpontjában a Harmadik Birodalom és a… (tovább)

Eredeti cím: Into That Darkness

Eredeti megjelenés éve: 1995

>!
Park, Budapest, 2013
526 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633550090 · Fordította: Lázár Júlia

Kedvencelte 1

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Gitta Sereny: A sötétség felé

Gitta Sereny: A sötétség felé Az eutanáziától a tömeggyilkosságig

Nehéz összeszedni a gondolataimat erről a könyvről, mert szerintem az egyik legmegrázóbb, legjobb munka, amit a holokauszttal kapcsolatban valaha írtak. De azért biztos sikerülni fog.

Gitta Sereny újságíró, mégpedig nagyon, nagyon jó újságíró. Azon túl, hogy kifejezően ír, van egy elképesztő szuperképessége is: egyszerűen mindenkit képes beszéltetni a volt SS-tisztől a katolikus papon át a holokauszt-túlélőig. Hihetetlen adomány. És hát bátor is*: olyan időben mert beleülni a treblinkai haláltábor vezetőjének életinterjújába, amikor a soáról még csak a megdöbbenés és vád hangján lehetett beszélni (70-es évek) – erre Sereny az elkövető szemszögéből kezdi vizsgálni az eseményeket. Nehéz tárgyilagosnak maradni egy ilyen szituációban (nem is mindig sikerül**), de Sereny törekszik arra, hogy ne erőltesse rá az olvasóra saját véleményét. Meg is kapta, hogy túlságosan elnéző Stangllal szemben, és hagyja magát megvezetni, de ez szerintem nem igaz – egyszerűen a háttérben akar maradni, és az olvasóra hagyni, hogy eldöntse, mit használ fel az olvasottakból.

Gitta Sereny nem történész, ennek hátrányát és előnyét is látjuk e könyvben. A hátrány az a pár történelmi tévedés és önkéntelen csúsztatás, ami bekerült a könyvbe – de hát azért van a (kiváló!) utószó és a lábjegyzetek, hogy eligazítson minket. Az előny pedig a jog, hogy Sereny saját pszichologizáló következtetéseit megoszthatja velünk – ezek a következtetések lehetnének éppenséggel zavaróak is, de a helyzet az, hogy csaknem mindig találóak, érzékenyek.

Különös érzés volt a könyv olvasása közben, hogy helyenként egy Maigret-regényben éreztem magam. A nyomozó kérdez, a gyanusított válaszol, a tanúk válaszolnak, és a halmozódó adatoknak köszönhetően egyre közelebb kerülünk valamihez, amit ha nem is neveznék igazságnak, de mindenképpen ahhoz hasonlatos. E jelenség miatt a Sötétség felé nem pusztán érzelmi, de logikai kihívás elé is állított: a rejtvényfejtés élvezetével rokon örömhöz.

Még pár szó az érzelmi kihívásról. Sereny műve ezen a téren rendkívül megterhelő, ami soa-könyvnél aligha elkerülhető. Egész egyszerűen nagyon nehéz ép ésszel és morállal választ találni olyan kérdésekre, mint például: hogyan lehet, hogy Stanglt minden brazil szomszédja (gondoljunk bele: ázsiaiak, meszticek, négerek!) kellemes embernek gondolta? Nem, szerintem nem színlelésről van szó – egész egyszerűen Stangl a saját erkölcsi mércéjével mérve jó ember, aki önhibáján kívül tett rosszat, és a könyv felfogható úgy is, mint az ő önigazolási kísérlete, ami folyton a realitás és értetlenség falába ütközik. Egy alkalommal elmeséli, hogy a transzporttal érkező zsidók egyike panaszt tett nála, hogy az ukrán (litván?) őrök egyike ellopta az óráját, és ő (a német katonai becsület!) kiforgattatta az összes kísérő zsebét a zsidó kedvéért. Micsoda derék ember! Viszont arra a kérdésre, hogy az ominózus ember 20 perc múlva hová jutott, mi lett a sorsa, nem tudja, nem akarja tudni a választ. Ez már számára nem lényeges, mert számára az a fontos, amit és ahogy tett, de az, amit vállalt, elhanyagolható. Vagy mikor ő és (hívő katolikus!) felesége „megbántva” érzik magukat, mert az egyik túlélő, akivel Stangl emberi módon viselkedett, ellenük tanúskodik. Micsoda hálátlan alak!

Érthetetlen, érthetetlen. És ez teszi borzasztóvá ezt a könyvet. Stangl nem szadista, nem veri a zsidókat, nem gyűlöli őket. Helyenként tisztelettel, jóindulattal viseltetik irántuk. Saját családját isteníti, ahogy ők is őt. Szeretnivaló ember. A szadistákkal lehet mit kezdeni, betegek, el kell különíteni őket – de mit tegyünk azokkal, akik félelemből vagy tekintélytiszteletből, morális lustaságból vagy gyávaságból nem állják útját a rossznak? El lehet ítélni egy országot? Sereny nem állítja, hogy tudja a választ, és én sem tudom. De ez a könyv segített abban, hogy tudjam, hogy nem tudom.

És mindehhez még hozzájön az egyik leglényegbevágóbb epilógus (lásd: idézeteknél), amit valaha olvastam.

* Első könyve Mary Bell-ről szólt, a 10 éves lányról, aki egyben kétszeres gyermekgyilkos.
** Többször megkérdezi magától: évtizedek távlatából van-e joga több bátorságot számon kérni valakin, mint amennyit ő szükségesnek tartott volna.

4 hozzászólás
>!
nyolcadikutas
Gitta Sereny: A sötétség felé

Gitta Sereny: A sötétség felé Az eutanáziától a tömeggyilkosságig

Ha most megkérdeznék száz embert, hallott-e már Serény Gittáról és mit tud róla, a legtöbben – talán mind – nemmel válaszolnának és azt mondanák: semmit.
Ha nem lófrálok a Könyvudvarban és nem találom szemben magam eme könyvvel, ha kérdeznek, csendben lennék én is.
Fajsúlyos könyv. Merle Mesterségem a halál című könyve mellé, íme egy „megfogható” haláltábor parancsnok Treblinkából. Mindezt úgy kapjuk, hogy kiterjedt mellette a körítés. Nem csak egy életút, hanem egy korszak rajza a Brazíliában élő feleségtől kezdve a Vatikán menekültmentő tevékenységét is feltárva.
Míg a könyvet olvastam, időnként Freud nem régen megismert könyve járt a fejemben, hogyan képes az emberi tudat, felejteni, megszépíteni, valótlant igaznak és igazat valótlannak beállítani.
Serény regénye abban zseniális, hogy nem lett részlehajló. Közöl, tájékoztat anélkül, hogy véleményt nyilvánítana.
Mi pedig csak bámulunk, hogy milyen precíz, veséig hatoló művet tett le ez a magyar származású hölgy az asztalra.

>!
Szencsike MP
Gitta Sereny: A sötétség felé

Gitta Sereny: A sötétség felé Az eutanáziától a tömeggyilkosságig

Mindig bajban vagyok az értékeléssel, mert egy-egy ilyen könyv után elég nehéz megfogalmazni a gondolatokat. Gitta Sereny egy nagyon érdekes, olvasmányos és helyenként elég megrázó könyvben szedte össze mindazt, amit egy normális gyakran megkérdez: mi értelme volt? Miért csinálta? Hogy bírta ki? Mit gondoltak róla az emberek? Hát tessék, itt egy ember, aki „azt” tette és elmesélte, hogy mit miért tett… Volt értelme? Számára igen. Nekünk (a sokadik generációnak az események után pl.) van-e értelme? Jó kérdés, hiszen minél jobban távolodunk időben az eseményektől annál nehezebben érthetőbb, hogy miért kellett ennek megtörténnie. És lehet ugyanazt az eseményt, ugyanazt a dolgot sokan sokféleképpen magyaráznának, ki-ki a saját felfogása szerint.
Nagyon érdekes volt elgondolkodni azon, hogy hányféle igazság létezik: az aki átélte, az aki csak hallotta, vagy az aki a távolból figyelte ugyanazt az eseményt, mennyire másképp emlékeznek vissza dolgokra. Nem kételkedek abban, hogy Stangl a saját felfogása szerint „helyesen” cselekedett, de érdekes volt olvasni a legvége felé, amikor az írónő megkérdezte a feleségét, hogyha választás elé állította volna a férjét, akkor mi lett volna. Hosszas töprengés és sírás után, azt mondta az asszony, hogy a családja mellett maradt volna a férje, aztán jóval később már kijavította magát, hogy megtette volna, hiszen abban a helyzetben ez volt a legjobb megoldás, hogy a családját megvédje. Az igazságot csak Stangl tudhatja, és ő is a saját igazságát mondta el, ami az interjúsorozat végefelé talán az ő fejében is átértékelődött.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

A rendőriskolában azt tanították nekünk – emlékszem, Leitner Rittmeister (lovaglómester) mondta mindig –, nem mindegy, hogyan határozzuk meg a bűnt: kell hozzá elkövető, áldozat, cselekvés és szándék. Ha a négy elem bármelyike hiányzik, akkor nem büntethető vétséggel van dolgunk.
– Nem látom be, hogyan alkalmazhatja ezt az elvet arra a helyzetre.
– Éppen ezt próbálom elmagyarázni. Csak úgy maradhattam életben, hogy a gondolataimat kategorizáltam. Miután megtettem, már alkalmazhattam az elvet a saját helyzetemre; az „elkövető” a kormány, az „áldozat” a zsidók, a „cselekvés” az elgázosítás, a negyedik elem, a szándék (ő szabad akaratnak nevezte) hiányzott.
(Franz Stangl és Gitta Sereny párbeszéde)

Gitta Sereny: A sötétség felé Az eutanáziától a tömeggyilkosságig

5 hozzászólás
>!
Kuszma P

Szerintem a felelősségnek ez az általánosan elfogadott hamis felfogása az, amit maga Stangl (a halála előtti utolsó pillanatokig), a családja és – tágabb, de cseppet sem kevésbé jelentős értelemben – Németországban és azon kívül nagyon sok ember képviselt: a törvény előtt, következésképpen az emberi ügyek kezelésében az számít, amit az ember az adott pillanatban tesz, nem az, amit egész lényével vállal.

Gitta Sereny: A sötétség felé Az eutanáziától a tömeggyilkosságig

>!
Kuszma P

Epilógus

Nem hiszem, hogy minden ember egyenlő: ami meghatároz minket, az egyéni és különböző. Az egyéniség és a különbözőség nemcsak a tehetségen múlik, amivel születünk, de legalább annyira azon is, hogy milyen mértékben tudjuk kibontakoztatni szabadságunkat.
Lényünknek van egy még alig meghatározott és kevéssé értett, nélkülözhetetlen magja, amely ennek a szabadságnak a birtokában önmagává válik, úgyszólván megszületik, hogy aztán elkülönítsen, sőt megszabadítson minket a lényegi befolyásoktól, és attól fogva meghatározza erkölcsi hozzáállásunkat és fejlődésünket. Az erkölcsi szörnyeteg, véleményem szerint, nem annak születik, hanem azzá lesz, mert valami megzavarja ezt a fejlődést. Nem tudom, mi ez a mag: ész, szellem vagy talán egy még megnevezetlen erkölcsi erő. De úgy gondolom, hogy a legalapvetőbb értelemben az egyéniség csak attól a pillanattól kezdve létezik és érvényes, amikor ez felbukkan; ha bármely életkorban a cselekedeteink uraivá válunk és egyre inkább felelőssé értük.
A társadalmi morál attól függ, képes-e az egyén felelős döntéseket hozni, képes-e választani jó és rossz között; ez a képesség pedig ebből a rejtélyes magból ered, az emberi lény legbelső lényegéből.
Ez a lényegi rész azonban nem jöhet létre és nem létezhet vákuumban. Mélységesen sebezhető, és nagyban függ a szellemi légkörtől, mélyebb értelemben a szabadságtól: mert nem engedély, hanem szabadság kell a fejlődéshez – családon, közösségen, nemzeten és az egész emberi társadalmon belül. Létezésének ténye éppen ezért – létezésünk ténye mint érvényes individuumoké – egymásra utaltságunk és egymás iránti felelősségünk bizonyossága.

Gitta Sereny: A sötétség felé Az eutanáziától a tömeggyilkosságig

1 hozzászólás
>!
Kuszma P

Amikor elismerte a bűnét életének egy korai szakaszával és annak lényegében jelentéktelen gyarlóságaival kapcsolatban, érzésem szerint azért kellett kimondania a „bűnös vagyok” szavakat, hogy később, amikor 400 000, 750 000 vagy 1 200 000 ember meggyilkolásáról beszéltünk (a hivatalos és a nem hivatalos adatok a forrástól függően változnak), ne kelljen kijelentenie ugyanezt. Kereste azt a pótlékot, amellyel kapcsolatban még bevallhatta, hogy bűnös. Hiszen az ember nem, csak egy szörnyeteg vallhatja be a bűnt és – az ifjú düsseldorfi börtöntiszt szavaival – „élhet utána tovább”, ha valóságosan részt vett ezekben az eseményekben (és nem „csak” messziről irányított).

Gitta Sereny: A sötétség felé Az eutanáziától a tömeggyilkosságig

>!
Kuszma P

Úgy éreztem, az elemi rosszat megtestesítő emberek közül legalább egynek a személyiségét fel kellene térképezni, amíg nem késő. Ha ez sikerülne, és megismernénk egy ilyen ember hátterét, gyermekkorát, végül felnőttkori motivációit és reakcióit, az ő szemével, nem a saját kívánságunk vagy előfeltevésünk szerint, talán jobban megérthetnénk, milyen fokon felelősek az emberi gonoszságért a gének, és milyen fokon a társadalom, illetve a környezet.

Gitta Sereny: A sötétség felé Az eutanáziától a tömeggyilkosságig

>!
Kuszma P

Azt azonban mintha senki nem akarná megérteni: nem a könyörtelenség tette képesség az embert az életben maradásra, hanem valami megfoghatatlan tulajdonság, mely koránt sem feltétlenül a művelt és kifinomult egyének sajátja. Ott lehet bárkiben. Talán inkább mindent lebíró szomjúságnak nevezném – tehetség az élethez, hit az életben.

Gitta Sereny: A sötétség felé Az eutanáziától a tömeggyilkosságig

1 hozzászólás
>!
Kuszma P

– A borzalmak közepette – kérdeztem Stangltól még aznap, amikor elmesélte nekem Blau történetét –, melyeknek olyannyira tudatában volt, hogy minden este csak úgy tudott elaludni, hogy leitta magát, mégis miért csinálta tovább? Mi késztette a kitartásra?
– Nem tudom. Talán a feleségem. Az iránta érzett szeretetem.

Gitta Sereny: A sötétség felé Az eutanáziától a tömeggyilkosságig

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Edith Eva Eger: A döntés
Art Spiegelman: A teljes Maus
Kristin Hannah: Fülemüle
Anne C. Voorhoeve: Liverpool Street
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált
Gideon Greif: Könnyek nélkül sírtunk
Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban
Jodi Picoult: Vezeklés
Robert Merle: Mesterségem a halál
Wendy Holden: Túlélőnek születtünk