Hannibál ​– Karthágó regénye 6 csillagozás

Gisbert Haefs: Hannibál – Karthágó regénye

Karthágó az ókor leghatalmasabb és leggazdagabb városa, a tengerek királynője. A regény a városról, két „világháborúról” és a szabad ókori világ utolsó hőséről mesél. A Római Birodalom történelmére nagy hatást gyakorló Hannibál életét barátja, a hellén Antigónosz elbeszéléséből ismerjük meg, aki az egykori antik metropolisz, Qart Hadaszht (a görögöknek Karkhedon, a rómaiaknak Karthágó) polgára.

>!
Art Nouveau, Pécs
624 oldal · ISBN: 9630082810 · Fordította: Váróczi Zsuzsa

Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
ponty
Gisbert Haefs: Hannibál – Karthágó regénye

Próbálom eldönteni itt, hogy mennyire is tetszett ez a könyv nekem. Mert azt tudom, hogy tetszett, bár olvasása közben ebben nem voltam biztos, és az sem tűnt fel, hogy mikor kezdett el igazán tetszeni. Biztosan nem a legeleje volt, mert sokáig nem találtam az igazi tájékozódási pontokat. Rengeteg név (és egyes neveket gyakran több ember is használt, ami ugyancsak nem segített), de mindenki csak futólag említve, nehogy könnyű legyen megjegyezni, vártam, hogy majd a cselekmény előrehaladása segít rajtam, de nagyon komótosan alakult ki igazi cselekmény, körülbelül azzal a sebességgel, ahogy az Alpokban lehet közlekedni az elefántokkal.
Ködfoltok, majd néha úgy tűnt, hogy hamarosan világosabb lesz, és úgy is volt, csak aztán megint lekanyarodtunk az ösvényről. Az író néhol egy izgalmas regényt mesélt, aztán tényirodalmi nyelvre váltott, amivel ismét nehezebbé tette az elmerülést. Kicsit olyan Gyereidetakarodj érzésem volt. És mégis minél előrébb jártam benne, annál jobban működött, egyre jobban lekötött, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy élvezet olvasni. Az Antigónosz, a hellén bankár szemszögéből elbeszélt történetben Hannibál, a legendás hadvezér pedig olyan címszereplő volt, aki egy harmadig fel sem tűnik, a könyv második harmadában lép be lassan a képbe, de akkor is csak óvatosan, kerülve minden csinnadrattát. A végére mégis teljesen kitölti ezt az ókori mesét, és az ember úgy lesz csodálója, hogy egy percig sem vette észre, hogy a szerzőnek ez szándéka volna.
Karthágó gazdasági, kulturális, és politikai oldala egyaránt bemutatásra kerül, gasztronómiával és ókori divattal színesítve. És persze ott vannak a háborúk, a Róma elleni hosszú hadviselés, melyben a csatákat hadvezéri szemszögből, taktikai elemzésként kapjuk kézbe, ami kifejezetten jót tesz a regénynek. Teljesen nem mulasztja el érzékeltetni a barbárságot, és véres brutalitást, de mégsem levágott testrészekről mesél lépten-nyomon, hanem szárnymozdulatokról ír, olyan ötletes „sakk lépésekről”, amelyek nagyban meghatározzák a küzdelem végkimenetelét, amik nélkül mindig az a fél nyerne, amelyik éppen több katonát tud felvonultatni a harcmezőn.

Összességében igazán tartalmas olvasmány volt, és ha a témában korábban több könyvet forgattam volna, most sokkal jobban tudnék dönteni milyenségéről. Így egyelőre négy csillag, de erősen hajlok a négyésfél felé.
A könyv mellé ajánlott szürcsölnivaló: fűszeres forralt bor.

4 hozzászólás
>!
Bur3sz
Gisbert Haefs: Hannibál – Karthágó regénye

Érdekes történelmi regény. Nagyon régen olvastam, de egyes részekre még most is emlékszem halványan. Aki szereti az ókort, ne hagyja ki!


Népszerű idézetek

>!
ponty

– Mindenkinek olyan barátai vannak, amilyeneket megérdemel. És olyan ellenségei, amilyenek jutnak neki. Mindkettőt csak ritkán kereshetjük ki magunk.

561. oldal

7 hozzászólás
>!
ponty

– … A Rómával kötött szerződések olyanok, mint az a próbálkozás, hogy egy pénzdarabra nyomjuk a szél arcát. Vagy, hogy homokból fonjunk kötelet.

354-355. oldal

>!
ponty

Egy olyan öreg ember számára, aki most vagyok, az idő olyan, akár a lassan, de feltartóztathatatlanul megdermedő és kihűlő forró üveg, amely közben furcsa tekervényeiben és buborékaiban olyan dolgokat tükröz eltorzítva, amelyek már rég az ember mögött maradtak.

37. oldal

>!
ponty

A kocsmáros előrehajolt és suttogott: – A punok kicsiny gyermekeket áldoznak és esznek. Barbárok.
– És mik a rómaiak?
– Még barbárabbak. Ez igaz, idegen. De velük csak hetven éve hadakozunk; a punokkal már minden hellén, ah, mit tudom én, mióta? Öt, hat évszázada? Mindenesetre örökké; olyan régen háborúzunk már velük.
– És nem gondolod, hogy Rómát, mert rosszabb és közelebb van, közösen kellene legyőzniük italiótáknak és punoknak?
A kocsmáros a fejét ingatta. – Ez ésszerű lenne, idegen. De ki hallott arról valaha, hogy olyan fontos dolgokról, mint háború, béke, szabadság vagy szolgaság, ésszerűen döntenének? Félelem. Kényelmesség. Tiszteletre méltó eredet. Az ősök megszentelt hibáinak megismétlése. Ilyesmi. Csak nem az ésszerűség!

463. oldal

>!
ponty

– Milyen örvendetes egyszer olyan emberrel beszélni, akinek semmit sem jelentenek az udvariasság kerülő útjai.
– Ez a tájaktól függ, amelyek e kerülő utak mentén elterülnek. Némelyik elidőzésre hívogat és arra, hogy szemléljük; mások egyszerűen kellemetlenek.

146. oldal

>!
ponty

Hannibál csuklott. – Okos emberek a kínai kereskedők. Az utolsó dolog, amit a keleti hírszerző jelentett, mielőtt elindultunk Ibériából, az volt, hogy ott van egy új uralkodó; ez hozzáfogott, hogy a sok régi kis falból egy hatalmas újat csináljon, hogy távol tartsa a világot. Jó gondolat. Száz évvel ezelőtt az oikumenének falat kellet volna építenie Róma ellen.

425. oldal

>!
ponty

Antigónosz alig tudta levenni a szemét az arc igéző csúnyaságáról, amely az egyik percben hideg maszkká merevedett, a következőben misztikus önkívületet, őszinte barátságot vagy szétroppantó vágyat fejezett ki.

89. oldal

>!
ponty

– Nem volt időnk beszédre az éjjel. Az én nevem Antigónosz. Téged hogy hívnak?
– Ízisz. – Kuncogott.
Antigónosz lassan ingatta a fejét. – Nem akarok rossz viccet csinálni a Nagy Anya ölébe való hazatérésről és egyebekről, de isteni volt.

92. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

John Williams: Augustus
Robert Harris: Lustrum
Spiró György: Fogság
Tyll J. Pollman: Farkasok születése
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Colleen McCullough: Róma első embere I-II.
Conn Iggulden: Az istenek vére
Steven Saylor: Caesar trónja
Michelle Moran: Kleopátra lánya
Révay József: A költő és a császár