Heptaplus ​avagy a teremtés hat napjának hétszeres magyarázata 1 csillagozás

Giovanni Pico della Mirandola: Heptaplus avagy a teremtés hat napjának hétszeres magyarázata Giovanni Pico della Mirandola: Heptaplus avagy a teremtés hat napjának hétszeres magyarázata

Mirandola, Ficino mellett a másik jelentős firenzei reneszánsz neoplatonista ezen művében Mózes Teremtéstörténete első sorait értelmezi és kommentálja. A Teremtés hét napját hétféle szempontból magyarázza. Elemeire bontja a szöveget, és magasabb összefüggések alapján újra meg újra összerakja, miközben egyre emelkedettebb, egyre átfogóbb összefüggéseket tár fel.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arcticus Libri Operis Magni Arcticus

>!
Arcticus, 2002
120 oldal · ISBN: 9638631600 · Fordította: Imregh Monika

Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 14


Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

Ha ez igaz, s nem csak a mi vallásunk [kereszténység] képviselői, de a filozófusok is bizonyították, hogy így van, valóban minden igyekezetünkkel azon kell legyünk, hogy az egekhez fordulva a vallás szentsége, a rítusok, a fogadalmak, a himnuszok, imák és könyörgések révén gyengeségünknek hathatós támogatást szerezzünk.

Ezért kezdődnek és végződnek a platonista és pythagoreus viták szent könyörgésekkel, aminél semmi hasznosabb sőt, szükségesebb nincsen ember számára, ezt Porphyrios és Theodóros és minden akadémikus egyhangúan állítja. Az indiai brahmanokról és a persza bölcsekről azt jegyezték fel, hogy soha nem fognak semmibe, mielőtt egy imát el nem mondtak volna.

71. oldal

Lunemorte P>!

Láttuk, hogy vált Pico életmódja egyre aszkétikusabbá. 1491 végén olyan lépésre szánta el magát, amely számára immár ésszerűnek és szükségesnek látszott: túl akart adni birtokain, hogy szabad lehessen, s teljesen a szemlélődésnek szentelhesse magát. Gianfrancónak, unokaöccsének adta el azokat olyan alacsony áron, hogy az ifjú rokon nem tudta, nagybátyja vételt ajánlott neki, vagy inkább ajándékot ad. Az eladásból befolyt pénz egy részét a szegényeknek adta, a többiből pedig egy akkora földterületet vásárolt, amelynek jövedelméből magát és belső cselédségét eltarthatta. A felebaráti szeretet gyakorlását az imádság kísérte: mindennapjaiban bizonyos órákat elmélyült imádkozással töltött.

Utószó – Imregh Monika, 111. oldal

Lunemorte P>!

Azonban egy rendkívül éles bírálattal folytatja [levelét Ermolao Barbaro], melyet a leuweni, kölni és párizsi skolasztikus tudósok ellen intéz: «Részemről nem tekintem latin nyelvű szerzőknek ezeket a germánokat és teutónokat, akik akkor is híján voltak az életnek, amikor még éltek, s annál inkább híján vannak most, hogy halottak, s ha továbbélnek, az szégyenükre és büntetésképpen történik, annyira mocskosak, durvák, műveletleneek és közönségesek.»

E kemény szavak egy ilyen nagyrabecsült embertől felkavarják Picót, s úgy dönt, hogy a «barbár filozófusok» mellé áll; úgy érzi, egyensúlyt kell teremtenie a klasszikus réthorika és stilisztika valamint a filozófia között. Így ír Barbarónak: «Nem kifinomult ember az, aki nem tőrödik az irodalmi formával, aki viszont nem bölcselkedik, az nem ember. A kevésbé ékesszóló bölcsesség még hasznunkra lehet, ám az ostoba ékesszólás olyan, mint a kard egy őrült kezében: csak árthat.»

Amivel később folytatja, abból már a született filozófus, nem a költő hangját halljuk: «Mi nem a csőcseléknek írunk, hanem olyan tudósoknak, mint amilyenek mi vagyunk, akik képesek megragadni a darabos és egyszerű szavak kérge alatt rejtőző igazságot. A Szentírás nem szórakoztatni akarja olvasóját szónoki gyakorlatokkal és stílusának bájával, hanem mély meditációba próbálja bevonni a darabos, egyszerű, keresetlen szavakkal; s attól még eleven, élettel teli, lelkesítő és erőteljes. Nem Periklés kimunkált ékesszólása, hanem Sókratés csupasz, őszinte és nagyszerű szava fogta meg a görögöket Alkibiadés tanúsága szerint. Más a költészet és más a filozófia. Az, ami az előbbi számára szükséges és nélkülözhetetlen, az utóbbinak teljesen másodlagos jelentőségű. Nyilván Duns Scotus nem rendelkezik Lucretius stilisztikai erényeivel, de mi lehet mélyebb az előbbi gondolatainál, még akkor is, ha barbár homályossággal és egy kevéssé kifinomult nyelven közli őket?»

Utószó – Imregh Monika, 101., 102. oldal

Lunemorte P>!

Pico az ember szabad akaratát és a világegyetemben elfoglalt centralitását hangsúlyozza, a filozófia és a theológia tanulmányozására buzdítva.

Utószó – Imregh Monika, 103. oldal

Lunemorte P>!

Ficino tanúsága szerint [Pico] naponta vastag köteteket fal fel, ám ahogy írja, «ezt nem azért teszi, hogy elhamvassza őket, amint a közönséges tűz tenné, hanem hogy fénnyé változtassa, mint a mennyei tűz.»

Utószó – Imregh Monika, 108. oldal

Lunemorte P>!

[…] ahol feltűnik Pico, ott szertefoszlik minden ellentmondás és véleménykülönbség. Úgyhogy csak ő képes arra, amit már sokan megpróbáltak: szakadatlanul azon dolgozik, hogy kibékítsen és összehangoljon zsidókat és keresztényeket, peripatetikusokat és platonistákat, görögöket és latinokat.

Utószó – Imregh Monika, 108. oldal

Lunemorte P>!

[Angelo Poliziano] szinte naponta látogatja [Picót], és vele együtt végigolvassa a patrisztika jeles képviselőit, s mindazokat a görög szerzőket, akik az Ótestamentumot kommentálták. Ahogy megemlékezik róla, látjuk, hogy lenyűgözi a gróf munkamódszere: «Pico a legnagyobb gonddal veti össze a görögök és latinok nézeteit a zsidók és kaldeusok nézeteivel, s ebben a munkában mindent megvizsgál és mérlegre tesz, hogy feltárulhasson az igazság, vagy hogy eloszoljék a homály, vagy éppen nyerhessen megerősítést a hit, vagy cáfolatot a hitetlenség.»

Utószó – Imregh Monika, 108. oldal

Lunemorte P>!

Zárszava buzdítás a kölcsönös szeretetre, Isten szeretetére, melyben megnyugodva várta az oly korán érkező halált.

Utószó – Imregh Monika, 115. oldal, utolsó mondat


Hasonló könyvek címkék alapján

Paolo Santarcangeli: A betűk mágiája
Julius Evola: A felébredés doktrínája
Giorgio Vasari: A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete I-II.
Julius Evola: A hatalom yogája
Ludovico Ariosto: Az eszeveszett Orlando I-II.
László András: A mindenség fénye az emberben
Horváth Róbert – Murányi Tibor (szerk.): Láthatatlan rezgéseim tánca minden
Julius Evola: Tanulmányok a mágikus idealizmusról
Benvenuto Cellini: Benvenuto Cellini élete
Rafael Sabatini: Borgia Caesar élete