Dekameron 262 csillagozás

Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron Giovanni Boccaccio: Dekameron

A Dekameron száz világhírű történetét Boccaccio 1349 és 1353 között írta. Azóta se veszítettek elevenségükből, mert az író nem éri be azzal, hogy egyszerűen elbeszéli a szerencsétlen vagy boldog szerelmesek megpróbáltatásait vagy kacagtató kalandjait, a tréfás vagy szomorú történeteket: elbeszéléseiben ott kavarog korának egész társadalma, megtollasodott vagy tönkrement kereskedők, uzsorások, művészek, kalandorok, féktelen nemesurak, ravasz kópék, huncut parasztok, álszent, nagybélű, parázna papok, ostoba és agyafúrt törvénytudók, orvosok. Boccaccio a középkor alkonyán már az újkor hírnöke: a vakhit helyett a kétkedést, a józan észt, az önsanyargató vezeklés helyett a derűs életörömöt hirdeti.

>!
Európa, Budapest, 2009
174 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630788564 · Fordította: Révay József
>!
Kossuth, Budapest, 2007
ISBN: 9789630955300 · Fordította: Révay József, Jékely Zoltán · Felolvasta: Lukács Sándor
>!
Európa, Debrecen, 2006
172 oldal · ISBN: 9630780607 · Fordította: Révay József

18 további kiadás


Enciklopédia 20

Szereplők népszerűség szerint

Chichibio · Dioneo · Federigo degli Alberighi · Fiametta · Pampinea


Kedvencelte 18

Most olvassa 31

Várólistára tette 156

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Stone
Giovanni Boccaccio: Dekameron

Majdnem hétszáz esztendős jó bor. Csak lassan, minden nap tíz kortyban szabad nyeldekelni. Így is a fejébe száll az embernek.
Meg aztán az történt Arrabona városában egy szép tavaszi napon, hogy levette a polcról Lito de Merenga a kötetet, mely hiába tartalmaz könnyeden pikáns történeteket, biz az nem csak deka mértékben mérendő. Esténként fogott neki mindegyik nap tíz történetének, és nem is csodálkozott oly nagyon e majdnem kedves, de biztos, hogy nem szelíd vénleány, hogy a benne foglaltak olyan frissen ábrázolták az emberi gyarlóságot, hogy majdnem elpigmentálódott belé kerek orcája. De maga is ismervén az urak szerszámainak fortélyát, csak egy félmosolyra illette a lapokat a látványra szende, ámde nem szüzek láttán. Midőn elért a kötet végére, jó érzéssel csukta be azt, és örömét fejezte ki a világnak, hogy ez is megvolt, már este is van.

>!
marschlako P
Giovanni Boccaccio: Dekameron

Letudtam egy régi adósságot: egy újabb klasszikust olvastam el, melyet korábban csak a középiskolai irodalomóráról ismertem. A végső benyomások elég felemások lettek. Eleinte kifejezetten élveztem a ma már-már idegennek ható történeteket és elbeszélésmódot, az első kötetet nagyon gyorsan be is faltam. Már akkor is felmerültek bennem kérdések, mint pl. hogy Boccaccio idejében vajon mindenki „többoldalas” monológokban cikornyázta mondandóját társalgott?

A második kötettel azonban már nagyon szenvedtem – be kell vallanom időnként bele is gyorsítottam az olvasásba –, a nagyon egy kaptafára épülő történetek előtt egyre többször kellett nagy levegőt vennem. Helyenként ráadásul elég „érdekes” volt maga a történet, s a szereplők reakciója is. Két eset maradt meg leginkább: amikor felesége vélt (meglepő módon ez esetben éppen pont alaptalanul) hűtlensége miatt a férj meg akarja gyilkoltatni az asszonyt, de azt a végrehajtással megbízott szolga végül könyörgésének engedve elengedi. Mindezek után a történet végén az erkölcsös asszony boldogan borul kedves szerető férjeura nyakába. A másikban (az egyik utolsó novellában, de mintha korábban is lett volna hasonló) pedig a feleség szótlanul tűri, hogy férjeura próbára tegye: alázatosan elfogadja, hogy férje legyilkolja (legalábbis ezt mondja) a gyerekeit, majd a máshol neveltetett gyerekeket évekkel később visszahozza, a felesége pedig nagyon megörül annak, hogy mégis élnek (ez eddig érthető), s férje mennyire szereti.

A másik fő problémám az volt – ami az igazságérzetemet eléggé borzolta –, amikor rendre a gazfickók (vagy még gyakrabban) gazleányok kerülnek ki győztesként olyan szituációkból, melyekben egyértelműen ők voltak a hunyók. Minden bizonnyal remek politikusok lehettek volna belőlük.

A végén pedig már nagyon untam a 2n+n*(n+1). történetet arról, hogyan csúnya kifejezés verték át szegény szerencsétlen xy-t (akinek legtöbbször annyi bűne volt, hogy kicsit együgyű volt szegénykém spoiler), s csalták el így a disznaját, feleségét, egyebét huncut csibészek vásott gazemberek.

A végére talán Boccaccio is érezhette, hogy ez már kezd nagyon unalmas lenni, hiába tett bele mindenféle pajzán kifejezéseket és eseményeket, melyeken az úri hölgyek – persze pironkodva – jókat kacarásztak, mert az utolsó napon másokkal jót cselekedő személyekről kellett történetet mondaniuk.

Ha fele negyed ennyi történet lett volna, Boccaccio műve is jobban tetszett volna, s az én értékelésem is rövidebb lett volna.

4 hozzászólás
>!
ParadoxH
Giovanni Boccaccio: Dekameron

Che fai uomo, non sai novella?
Morta e la donna tua. Ch'era si bella.
(Dante)

Ez a könyv bölcső és koporsó. A 14. században végigsöpör Európán a pestis és (az élet humorérzéke mindig morbid) ezzel már félig-meddig meg is teremti a reneszánsz eszményét. Ugyanakkor (erről mit sem sejtve) előrevetíti ennek a kornak a végét is a római erkölcs már ott csirázó, magát magasztosnak feltüntető, de kendőzetlenül torz Janus-arcú rögeszméjével, ahol már nem az erkölcs szolgálja az életet, hanem fordítva, utat nyitva ezzel a Fra Girolamoknak. De szálljunk le a végletek lováról. A lényeg amúgy is a köztes dolgokban rejlik (ezt a mondatot a mű nőalakjai enyhe pírral megmosolyognák).
A könyvben a Szépség megunva az apátságok iniciálés könyveket és liliomteákat rejtő, tüdőszaggató pincéit, feljön a fényre. Ott jár-kel a nép között és argó- meg vulgárlatin nyelven szólal meg, míg lába nyomában kivirágzik… hogy mi is? A szerelem? Tágabb értelemben talán. De ez a szerelem nem hasonlítható a Dantééhez, vagy a Petrarcaéhoz. Nem olyan légies és illékony. Ezt mozgatja a vágy és az érdek, kertajtókat nyitogat, kedveli az intrikákat, nem tud megnyugodni, és csak akkor önzetlen, ha az kifizetődő. Ha ma szembejönne velünk az utcán, akkor összetévesztenénk egy kortárs íróval. Ez a mi lelkünk mása.

ui: Napok óta az jár a fejemben, hogy Boccaccio miért akarta szénné égetni a könyvet?

3 hozzászólás
>!
szökött_csincsilla
Giovanni Boccaccio: Dekameron

Az egyik leggyönyörűbb szöveg, amit életemben olvastam.
voltak persze prekoncepcióim, főleg a film miatt, amit évekkel ezelőtt láttam. Ahogy aztán az lenni szokott, megint az írásos mű javára billent a mérleg, hiszen gyakran megfeledkezünk arról, a szinte minden ilyen esetet jellemző körülményről, hogy a film az irodalmi mű által inspirált szellemi párlat csupán.
Ebben a konkrét esetben a kiválasztott novellák árulkodnak az azokat feldolgozóról. :) A Dekameron ugyanis sokkal több, mint középkori erotikus novellafüzér. Az egy páratlanul precíz pestisjárvány-leírással induló mű fájdalmasan szép és a kor ízlésének megfelelően vicces írásokat váltakoztat, amelynek állandó motívumai az elhanyagolt, ámde huncut asszonyok, a reménytelen szerelmesek, az erkölcsben, jellemben gyenge papok, vagy a könnyen lóvá tehető félnótások.
A legnagyobb meglepetések azonban akkor érik az embert a Dekameron olvasása közben, amikor részben, vagy teljesen eltér az adott novella a fenti típusok kitárgyalásától.
Vannak itt olyan rossz kimenetelű szerelmi történetek, vagy vissza-visszatérő lidérces álmok, amelyek még akkor is képesek magukkal sodorni az olvasót, ha azok egyébként a hímzett falvédők világában helyezhetőek el leginkább.
A Dekameron legnagyobb varázslata azonban mégiscsak annak a rengeteg közös gondolatnak, vágynak, és szorongásnak a tételes felismerése, amelyek a mű megírása idején élt emberekkel minket szorosan összekötnek.

>!
alaurent P
Giovanni Boccaccio: Dekameron

Újraolvasás a könyv, többszöri találkozás, beleolvasás után, hangoskönyvként. Bodor Tibor hangja leköt és a múltba röpít. A múltba, amikor volt idő mesélni, amikor az érvelés nyolc perces monológ volt, amikor az emberek meghallgatták a másikat, odafigyeltek rá, és elmondták a véleményüket a hallottakról, (érted, arra reagáltak, ami elhangzott), amikor mindenkinek megvolt a helye a társadalomban, úr, szolga, polgár, király vagy rabszolga, amikor a bűnösökre lecsapott a törvény, és a csalók megkapták a büntetésüket, de a megcsalást – ha nem pénzért történt – cinkos kacsintással fogadták el, amikor a papi személyek élveteg élete, félrelépései közderű tárgyát képezte, és amikor egy világjárvány elől el lehetett bújni barátokkal, szolgákkal, bőséges ételekkel, pazar kiszolgálással valamely kastélyba.
Varázslatos világ ez, amelyben Boccaccio szerint a nők legalább annyit törik a fejüket a szexen, mint a mai közhiedelem szerint a férfiak, és mély meggyőződésük szerint járt nekik a tökéletes mennyiségi és minőségi kiszolgálás emez dologban, mert ha másban nem is, de ebben egyértelműen egyenrangúak voltak a férfiakkal. A többi dolgokban csak annyira, amennyire rafináltságuk, életrevalóságuk és talpraesettségük lehetővé tette.
Lám, én is a nőket említettem fel, pedig férfiak-nők vegyesen hősei az elbeszélésnek, de érzésem szerint Boccaccio is inkább őket tekintette elsődlegesnek a művében, legalábbis sokkal szeretetreméltóbbnak, okosabbnak, eszesebbnek és tisztességesebbnek – no és persze pajzánabbnak – mutatja őket, mint férfitársaikat. Akit akarnak, megszerzik maguknak. Amit akarnak, elérik, asszonyi furfanggal, hódítással szép szóval, finom erővel.
Boccaccio emberei szépek, kellemesek, tréfásak, néha bumfordiak, csélcsapok és kikapósak, megérik a pénzüket, de emberek. Aki mégsem, az hamar rossz véget ér, és nemigen érdemli ki a sajnálatunkat.
Élveztem a mondatokat, a leírásokat, a részletezettséget, a finomságot, a pontosságot – és ugyanannak a többféle, szabatos megfogalmazását, kifejezését, leképezését. „…annak pedig, ki időtöltésből olvas, semmi sem lehet hosszú, mi megteszi azt a szolgálatot, melyre rendeltetett. A rövid dolgok sokkalta inkább valók a deákoknak, kik nem elverni, hanem hasznosan eltölteni kívánják idejöket…” zárja művét a szerző. A Dekameron pedig megtette nekem azt a szolgálatot, amire rendeltetett, alig vártam, hogy folytathassam.
Boccaccio nagy mesélő, csak legyen rá időnk meghallgatni, és legyen rá fülünk meghallani a rohanás közben. Gondolható, hogy nem lehet véletlen az évszázadokon átívelő népszerűsége, és olvasván, megérthető az oka is. Kicsit antik, kissé ódon, egyszerre túl sok belőle megfekszi az ember gyomrát, de módjával adagolva páratlan élvezet.

>!
Aurore
Giovanni Boccaccio: Dekameron

Egy hős fakír vagyok. Végigolvastam. 4 röpke hónap alatt. Egyszer a szicíliai barátomnak viccesen azt találtam mondani, Boccaccio jobban tette volna, hahogy mégis elégeti emez novellákat, amint azt tervezte, miről is Petrarca barátja lebeszélte. Nem győzött kacagni elmés mondásomon.

A végigolvasás mellett szólt, hogy:
* 20 éve el szerettem volna olvasni,
* azóta várt a polcomon,
* mégiscsak egy klasszikus,
* VLCS-projekt,
* könyvet a Moly óta félbe nem hagyunk.

A végigolvasás ellen szólt:
* nehézkes, álrégies fordítás,
* a masszív savanyúkáposzta-íz,
* az egymásra rémesen hasonlító, egy kaptafára íródott novellák (szerintem sokat nem is Boccaccio írt, hanem a korban közkeletű történetek lehettek),
* amikor a hölgyek „kacagtak” az elmondottakon, olykor visszalapoztam, mi volt olyan vicces, később felhagytam ezzel (komolyan, ez olyan hatást keltett bennem, mint a nevetőgép),
* untam.
Fakírság – Unalom 1:0.

>!
Európa, Budapest, 1963
814 oldal · Fordította: Révay József, Jékely Zoltán
>!
ppeva P
Giovanni Boccaccio: Dekameron

Először jócskán gyerek voltam még, mikor a lopva a kezembe került. :) Aztán felnőtt fejjel már szabad volt végigolvasnom. Valahol még megvan a szekrények mélyén az a régi, szakadozott, újságpapírba kötött (gondolom, a fiatalság megtévesztésére…) példány is, amit titokban olvasgattam.

>!
Nikol24
Giovanni Boccaccio: Dekameron

Aranyos kis novellák. Tetszett az a 6 történet,amit olvastam belőle.

>!
Skeletrino P
Giovanni Boccaccio: Dekameron

Ha egyetlen mondattal kéne leírnom, hogy milyen is volt ez a könyv, az így hangzana: Hát ez kegyetlen volt. Vannak benne igen vicces történetek, melyeken tényleg jót lehet nevetni, mert vagy a szereplője annyira hülye, hogy azt már nem lehetne fokozni, vagy a helyzet, amibe a karakterek kerülnek, nagyon röhejes. Aztán vannak elgondolkodtató vagy igazán elszomorító sztorik. Meg néhány iszonytató és néhány gusztustalan is. Van szerelmes, van mélyen megható. Meg fűvel-fával kefélős. Egyébként a szex, áthatja az egész művet. És persze van olyan is, ami annyira rossz, hogy legszívesebben kihagytam volna. (Ezek olyanok, mint amilyen cikkeket olvashatunk néhány idióta napilapban.) De mindre jellemző: kegyetlen hatással van az olvasóra.

>!
DTimi
Giovanni Boccaccio: Dekameron

Huncut asszonyok, huncut barátok és papok, huncut nemesek és parasztok. Micsoda förtelem, micsoda paráznaság, kéjelgés, bűbájosság, ravaszság, csalafintaság. S mindez egy középkori szerző pennájából. Hűha, nem semmi!! Bár sokszor kissé sok volt az egy kaptafára írt novellák sorozata, mindenképp megérte.


Népszerű idézetek

>!
Gelso P

De miként gyakorta megtörténni látjuk, hogy minél csekélyebb a reménység, annál inkább megnövekszik a szerelem

216. oldal Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980. 3/2

>!
ParadoxH

Ifjú hölgyeim, valamint derűs éjszakákon a csillagok ékességei az égboltozatnak, és tavaszidőn a virágok a zöldellő réteknek s a lombosodó fák a domboknak, akképpen ékességei a dicséretes erkölcsöknek s az értelmes beszélgetéseknek a talpraesett mondások, melyek, mivelhogy rövidek, jobban illenek a nőkhöz, mint a férfiakhoz, valaminthogy a szószátyárkodás inkább a férfiakhoz, mint a nőkhöz illendő.

Hatodik nap - Első novella

4 hozzászólás
>!
Tiger205

Minden harc és háború az élet megsemmisítésére tör. Egyetlen harc van, mely nem pusztulást, hanem termékeny életet jelent: a harc, amelyet a szerelmes férfi a nő ellen visel
Forró

(első mondat)

18 hozzászólás
>!
Gelso P

A lány keservesen búslakodott mind előbbi, mind mostani szerencsétlensége miatt; azonban Marato, kezében a Szent Dagadóval, mellyel Isten ajándékozott meg bennünket, oly igen megvigasztalta őt, hogy a leány összemelegedett vele…

144. oldal Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980. 2/7

1 hozzászólás
>!
Holdbéli_nyúl P

A másik az a kő, melyet mi, kövekhez értő emberek Heliotrop-kőnek nevezünk; fölöttébb nagy erejű kő, mivelhogy azt, ki magánál hordja, mindaddig, míg nála van, senki sem látja ott, ahol nincs.

120. oldal

>!
Zzsófi

Vegyétek úgy e borzalmas kezdetet, mint vándor zordon és meredek hegyet, melynek lábánál szépséges és kellemes síkság terül, melyben annál nagyobb gyönyörűsége telik, minél fáradságosabb volt a felkapaszkodás és a leereszkedés.

Első nap

>!
Gelso P

Azért hát mindegyikük úgy bámulta őt, mint valami csodát, különösképpen pedig a herceg, ki alig tudta elhinni, hogy halandó teremtés: és miközben bámulta és azt hitte, hogy ezzel kielégíti forró sóvárgását, nem vette észre, hogy a szerelemnek mérge, melyet szemeivel ivott, szerencsétlenségére oly igen átitatta, hogy halálosan beleszeretett a leányba.

146. oldal Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980. 2/7

3 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Mivelhogy ama jeles tulajdonságokat, melyek régente megvoltak az asszonyok lelkében, a mai nők testüknek ékességére fordították; és minél tulitarkább és minél sallangosabb és minél piperésebb ruhákat visel valaki, annál inkább azt hiszik, hogy különbnek kell tartani, és nagyobb tiszteletre tarthat számot a többieknél, nem gondolván meg, hogy ha valaki egy szamarat telirakna vagy teliaggatna ilyesmikkel, az bizony többet elbírna belőlük, mint ők; éppen ezért az ilyen nő nem is érdemel több becsülést a szamárnál.

Első nap, tizedik novella

1 hozzászólás
>!
ParadoxH

– Madonna, még ez akarja magyarázgatni nekem, hogy milyen asszony Sicofante felesége, s mintha nem barátkoztam volna vele eleget, mindenáron el akarja hitetni velem, hogy Sicofante nászéjszakáján Bunkó úrfi erőszakkal és vérontás árán hatolt be Feketevárba; én pedig mondom, hogy ez nem igaz, hanem bizony békésen és a vár úrnőjének nagy gyönyörűségére vonult be oda.

Hatodik nap

>!
Gelso P

– Madonna, sok olyan ember van, kik miközben abban fáradoznak, hogy a Paradicsomba jussanak, másokat juttatnak oda anélkül, hogy észrevennék

231-232. oldal Európa Könyvkiadó, Budapest, 1980. 3/4


Hasonló könyvek címkék alapján

Giovannino Guareschi: Don Camillo kisvilága
Poggio Bracciolini: Pajkos történetek
Brunella Gasperini: Én és ők
Marcello D'Orta: Isten ingyér teremtett bennünket
Marcello D'Orta: Én, reméljük, megúszom
Marcello D'Orta: Ha nem volna nagyapám, ki kéne találni
Umberto Eco: Bábeli beszélgetés – Minimálnapló
Geronimo Stilton: Karácsony van, Stilton!
Marcello D'Orta: Rómeó alulról jegyezte el Júliát
R. Kern: A sivatagi atyák bölcs humora