Barbár ​ódák / Odi barbare 3 csillagozás

Giosuè Carducci: Barbár ódák / Odi barbare

Giosue Carducci (1835-1907) – az olasz irodalom utolsó, a szó minden értelmében „klasszikus” költője – legklasszikusabb verseskötetének, a Barbár ódáknak (Odí barbare) első teljes magyar fordítása ez a könyv. Harminc évvel az utolsó magyar nyelvű Carducci-antológia megjelenése után most az Ariosto grandiózus eposzának lefordításával hírnevet szerzett Simon Gyula költői tolmácsolásában olvashatjuk a Nobel-díjas lírikus legjelentősebb alkotását. Az értékek és formák válságának korában – s ellenében – alkotta meg Carducci remekmívű verseit, melyekben örök értékeket fejez ki abszolút formatökéllyel, hidat emelve az antik és a modern költészet távolinak tűnő pontjai közé. Antikos ritmusaiban a risorgimento nemzeti szabadság-harcának pátosza lüktet, de bennük vibrál a modern kor emberének nyugtalansága is.

Eredeti megjelenés éve: 1877

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Eötvös Klasszikusok

>!
Eötvös, Budapest, 1996
154 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638546573 · Fordította: Simon Gyula

Enciklopédia 1


Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Piintyő>!
Giosuè Carducci: Barbár ódák / Odi barbare

Le vagyok nyűgözve. Nem számítottam ilyen kifinomult versekre – ha már barbár ódák a címe…
Az előszóból megtudtam, hogy nem azért barbár, mert barbárokról szól, hanem a versforma miatt. Szépen le van írva a mikéntje, ebbe nem mennék bele. Ő maga az előhangban ezt írja:

A megszokott dalt gyűlölöm: készen áll
akárki kéri, odaadni elnyűtt
testét, lefekszik s tunya szívvel, lomhán
vár ölelésre.

Gyorsléptű strófa az enyém: szökelljen
táncos lábakkal zenekar nyomában.
s ha én szálltában fogom el: ő szembe-
szállva csatázzék.

Számomra az a fontos, amilyen hatást váltott ki rám. Az pedig kiváló. A barbár ódák I könyve
fő témája az olasz táj, a természet, a történelmi múlt néhány nagyjának felidézése. Minden sorából érezni a mélységes tiszteletet az ősök, az odaadó szeretetet a szülőföld, a hazai táj iránt -legyen az akár hegy, folyó, vagy város.
A második könyv inkább személyes jellegű verseket tartalmaz, de hasonló visszafogott, kiifinomult stílusban.
Egyik kedvenc versem ebből a részből:

Öreges futamok

Mint a kicsi, ha anyja ütötte meg,
vagy ha valami vad dulakodás után
fáradt el s alszik összeráncolt
szemmel, ökölbe szorított kézzel,

úgy szunnyad ó, Lalage, szívemben is
Ámor: nem álmodik s nem irigykedik,
míg játszogat a többi boldog
gyermek a májusi napsugárban.

Ne keltsd fel, ó, Lalage, az indulat
vad robbanása zengne a boldogok
vidám játékait riasztva:
küzdelem istene bennem Ámor.

Csak azt sajnálom, hogy könyvtári könyv, így sietősen kellett olvasni, nem fel-fel lapozni, s elmerülni szépséges mondataiba.
Ja, meg azt, hogy nem tudok olaszul, mert kétnyelvű könyv, az egyik oldalon az olasz szöveg, mellette a másik oldalon a magyar fordítás. Kíváncsiságból bele-bele olvastam az olasz szövegbe: igaza van Maughamnak. Az olasz a tenoristák nyelve, szinte dalol.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

sophie P>!

III. RÓMA ALAPÍTÁSÁNAK ÉVFORDULÓJÁRA

Bíborvirágos április évada
látott, amint a domb tetején egykor
Romulus árkából kinőve
nézted a puszta, a vad mezőket,

nagy századok után ma is április
ragyog terád, hatalmas, Itália
sugárzó fénye üdvözöl ma,
nemzetem éke, virága, Róma!

S habár a Kapitóliumon ma már
nem lépdel szótlan szűzzel a Pontifex,
s nem fordul a Szent Útra győztes
négy ragyogó paripáját hajtva,

oly lárma nincs, melynél a te Fórumod
magánya, csendessége dicsőbb, zengőbb
hatalmasabb ne lenne: minden
szép a világon a te szülötted.

Ó Róma, üdv neked! Aki tégedet
nem ismer, annak jéghideg és sötét
szívét a barbárság vadonja
nőtte be durva tenyészetével.

Ó Róma, üdvözöllek! A Fórumon
fölajzott szívvel, könnybe borult szemmel
járok szent omladékaid közt,
isteni drága anyánk, teremtőnk.

Én költő , népek anyja, tiéd vagyok.
A tiéd én, Itália polgára,
szellemed kincse a világnak,
s fényed Itália ékessége.

És íme szép hazám, akinek szabad
népét eggyé te tetted, Itália,
tehozzád tér most újra vissza,
s kérdve tekint a te sasszemedbe.

S te márvány karjaiddal a végzetes
dombon s a Fórum néma terén felnyúlsz,
és válaszul az oszlopokra
és az ívekre mutatsz, amelyek új

diadalünnepek menetét várják:
többé azonban már nem uralkodók
fehér kocsijait a láncra
vert rabok elvonuló sorával,

azt várják, népem, hogy diadalt arass
a barbarizmus és a tudatlanság
korán s urrá legyen a minden
nemzetet összefűző igazság:

és akkor, ó Itália, tündöklő
kék ég ragyog majd újra a Fórumon.
s harsány ujjongás, üdvrivalgás
himnusza szárnyal a végtelennek.

31. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Róma
sophie P>!

Láttam a pápát én, s vele együtt láttam a császárt:
    egymással frigyre léptek. Jaj, hogy nem hagyott
akkor az isteni gondviselés Hetedik Kelemenre
    és Ötödik Károly császárra omlani!

61. oldal - A két Torony

1 hozzászólás
sophie P>!

A rágalom szerint, ó drága verseim,
ujjammal kopogok, hogy rendbe szedjem szerteszórt

ütemeiteket, ahogy a zümmögő
méhraj az összeütött ércek hangjára összegyűl.

Pedig ti a szívemből szálltok el, akár
alpesi fészkükből tavasszal szállnak a sasok.

87. oldal - XX. Olasz köszöntés

Piintyő>!

Dermesztő magasok tereibe felnyúlt
oszlopok sorai törnek előre itt,
mintha ebben a mély csendű homályban a
gigászok hadai vívnák

láthatatlan erők elleni harcukat:
szárnyas boltozatok lassan emelkednek,
s aztán lendületet véve a csúcsokon
lengnek és összeölelkeznek.

Sok-sok emberi harc s visszavonás során
mindenféle galád dulakodás közül
árvult lelkek erős vágya is így száll föl
és így egyesül istenben.

Nem istent keresek köztetek én, ívek!
Reszketés suhan át rajtam az ismerős,
halk lépésre, amely fölveri mégis a
visszhang templomi basszusát.

IX. Egy gótikus templomban 55. oldal /részlet/

Piintyő>!

Hű dalnokának adományozzon csak
arany nyakláncot a király, s vastapsot
s dörgő hurrákat a tömeg imádott
énekesének.

Én a múltaktól a jövőig szálló
lelkes dalokért a barátság pezsgő
kelyhét s a hölgyek mosolyát szeretném
nyerni jutalmul.

Áprilisaink ragyogását, fényét
idézi elénk a derűs, a tiszta
asszonyi mosoly, ha az ember túl van
negyvenöt évén;

s koccintás közben a halál könnyebbnek
tűnik előttünk, ahogy egykor a hűs
platánok alatt az Ilisszosz partján,
Pláton, előtted.

145. oldal Búcsúszó

Piintyő>!

Üdv, zöld Umbria! S neked is, te tiszta
forrás, Clitumno! Közeledben ősi
hazánkat érzem, s körülöttem ősi
isteneinket!

Szomorúfűzfát ide, szentelt partod
mellé ültetni ki merészelt? Korcs fa,
ragadjon innét el az appennini
szél gyökerestül.

Itten, e parton viharokkal kűzdő
vagy ős meséket suttogó tölgy álljon,
melynek friss zölddel fiatal borostyán
fonta be kérgét,

és itten, nimfánk körül, álljanak őrt
sűrű ciprusok, e gigászi szálfák,
s árnyékukban zengj keserű gyászdalt, ó
ősi Clitumno!

S mondd el, ki három birodalmat láttál,
a lándzsás etruszk gyalogok győzelmét
páncélos umber seregen s Etrúria
gyarapodását,

s mondd el, hogyan szállt le a Ciminóról
büszke léptekkel azután Mars isten,
s tűzte egyesült faluik fölé a
római zászlót.

39-41. oldal A Clitumno forrásainál (részlet)


Hasonló könyvek címkék alapján

Daniele Cavicchia: La signora dell'acqua / A víz asszonya
Szabó Ferenc: Mielőtt szürkülnek a színek
Dante Marianacci: Sconfinamenti / Határsértések
Sallay Géza – Szkárosi Endre (szerk.): Online barokk
Franco Cajani: Versi il capolinea due
Dante Marianacci: Odüsszeusz a szélben / Odysseus nel vento
Botár Attila (szerk.): Il cuore di Amleto / Hamlet szíve
Szerb Antal (szerk.): Száz vers
Pier Paolo Pasolini: Egy halott énekei / Ciants di un muàrt / Canti di un morto
Giuseppe Tomasi di Lampedusa: A párduc / Lighea