Gion Nándor regényhősei nem hivatottabbak többre, mint ami kijár nekik, vagy amennyit elvégezhetnek az életben, egy-két balul végződő kiruccanás a megszokottból, pontosan (szakszerűen) lebonyolított szeszcsempészés, néhány megvesztegetés, gyilkosság, börtön, látszólagos biztonsággal hozott döntések a jövőt illetően… Valahol azonban mégis – szándékosan – kibicsaklik ez a „tiszta” próza, és a regényírásnak egy másik, talán vonzóbb térségébe lép át, a közvetettség felé. Az a világ, amelyet a szerző az új regényében megformált, valóban az utópia egy változata, de nem negatív utópia, mint az várható elnne, hanem ironikus utópia.
A Börtönről álmodom mostanában ironikus visszájára fordított, eltorzított regényvilág. Újromantikus és lírai túlzásain ezért üthet át szinte elementáris erővel a szorongás, az életrajzokba rejtett félelem, a menekülés vágya; olyan értékek, amelyeknek a közlésére valójában csak az irónia tetszik mostanság alkalmas eszköznek.
Gion választása egyúttal… (tovább)
Börtönről álmodom mostanában 23 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1990
Kedvencelte 6
Várólistára tette 13
Kívánságlistára tette 12
Kiemelt értékelések
A költészt félremozdítja a csillagokat és feltámasztja a halottakat.
Mégis börtönről álmodom mostanában.
Az első soroknál tudtam, hogy szeretni fogom ezt a könyvet. Inkább sejtés ez, mint tudás, de legalább annyira erős, mint Kiss Lajos álma a börtönökről. Nem menekülhetsz előle, valami kiszámíthatatlanul, hirtelen jövő bizonyosság. Szóval tudtam, hogy ez is az én könyvem lesz. Az is lett, de még mennyire.
Gion nagyon ért ahhoz, hogy lépre csalja olvasóit. Kalandos, olvasmányos, szinte letehetetlen, látszólag realista története szinte játékosan és észrevétlenül emel be egy másik szférába, ahol a szavaknak, neveknek súlya van, ahol metaforák egymásba záruló körei tágítják és szűkítik a teret. Börtönök ajtói nyílnak és csukódnak rád, tengerek végtelenje csábít, a csillagok néha ki-kimozdulnak helyükből és tenyereden hol vastagodik, hol vékonyodik a bőr.
Bácska környékén vagyunk, valamikor a nyolcvanas évek végén. Nemzetiségek, vallások, nyelvek, indulatok kavarognak. A legkülönfélébb alakokkal találkozunk, köztük a két híres banda, a Lírikusok és a Mágnások tagjaival. A két bandavezér: Istenes Dániel, csángó menekültek elhagyott gyereke és a Herceg, akit felperzselt bosnyák faluban találtak gyerekkorában. Árvák, ahogy némiképp árva itt mindenki, Simkovics úrtól, a diófákra specializálódótt tájképfestőtől az állandó honvággyal küzdő Leviathan Lukic Simon buharai üzbég zsidóig. Marcella néni, akinek kukoricafőző tüze mellett mindenki melegedhetett, nincs már, oda az otthonosság, a biztonság érzése. Valami furcsa szorongás, félelem van a levegőben, amely éjjel szinte észrevétlen furakodik be az álmok közé… Börtönről álmodom mostanában – mondja főhősünk, aki csak félig-meddig bandatagként, de inkább csak külső segítségként figyeli a boldogulás lehetőségeit, vigyázza a szavaló szakcsoport, a Lírikusok éjjeli, szeszcsempész túlélő-üzelmeit, harcait.
Lehetne romantikus-patetikus harc is ez, a költészet/kisebbség hős összetűzése a mindennapokkal, mégsem lesz az. Csípőssé oldja az édeset az irónia. Kiss Lajos, a bölcsészhallgató, aki Thomas Mannról tervez szakdolgozatot írni, aki Pascallal bölcselkedik, megtanulja: börtönben legyen rugalmas az ember. Választani kell: csempészet vagy vers. A szellemi élet ingoványos talaja szép, magasztos ugyan, de minden belemagyarázható. Vajon tényleg félremozdítja a költészet a csillagokat? És legyőzi a trágyabűzt? Az igazán szép vers áttöri a nyelvi határokat? Szeretnéd hinni, hogy igen. De hát mások is írnak börtönben verset (hogy milyent, az más kérdés), aztán nem értés címén betilthatják a szavalatot, meg egyáltalán: a Lírikusok ideje lejárt. Patetikusan szavaltak. A művészet meg amúgy is elpuhít, ábrándossá, álmodozóvá tesz. És (rém)álmokat bocsát rád. Börtönről… Finom műszerként érezteti veled, hogy…
Pedig Kiss Lajos tanyasi iskoláról álmodna, szép tisztességes munkáról, gyerekek okításáról, hasznos, gyönyörű dolgokról. És óriás diófákról. Meg szavalóestekről.
Addig nem marad más: írj csak az asztalfióknak.
Gion Nándorról az első, ami eszembe jut az a Sortűz egy fekete bivalyért borítója. A Forumos. Csibe koromba imádtam nézegetni a színeit és mondogatni a címét, végigsimítani a lapokat. Az Isten sem tudja már, hogy mit álmodtam bele, de ez nagyon megmaradt bennem. Később, persze el is olvastam a Postarablókkal együtt.
A Börtönről álmodom mostanában egészen más, de ugyanúgy megbabonázott, mint anno a borító. Csak most a tartalom és a stílus. (Azért jó lenne még azokat a sokat dédelgetett színeket is újra meglátni, amiket gyerekként láttam.)
Gion regénye nagyon jópofa, gördülékenyen halad a nem mindennapi történet. Nagyon különleges hangulatot sző bele az ismétlődő és picikét mindig alakuló álom. Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha ezen a vidéken bármi és minden megtörténhetne. Nem történik meg, de megtörténhetne. Ez elég is, ez súlyt ad a regénynek.
Ez volt az első találkozásom az íróval, de biztosan fogok még olvasni tőle. Tetszett könnyed, befogadható stílusa.
Maga a regény olvasmányos, kalandos, néhol megrázó. Az emberek egymáshoz való viszonya, kapcsolatok felbomlása és újak létrejötte különösen tetszett. Én tizenéves lány létemre nagyon bele tudtam élni magam a történetbe, pedig felnőtt férfiak állnak a történet középpontjában.
Népszerű idézetek
A szeszkereskedelemből még lehet egy újabb költészeti színpad, a költészetből viszont sohasem lesz jó üzlet.
155. oldal
Én meg ekkor éjjel is börtönről álmodtam, és ekkor kezdtem megsejteni, hogy az ilyesféle álom rosszat jelez.
Így is történt. Reggel beállított hozzánk Istenfélő Dániel, a homlokán ronda vörös csík húzódott, az éjszakai verekedés nyoma, nagyon szomorú volt és a zsebei tele voltak gyertyával.
– Halottak napja van – mondta. – Menjünk a temetőbe, és gyújtsunk százezer gyertyát Marcella néni sírján. Azután majd megiszunk valamit. Törkölypálinkát iszunk, Marcella néni is azt szerette. Köténye zsebében mindig volt egy kis lapos üvegben törkölypálinka.
– A temetőbe kimehetünk – mondtam óvatosan. – De utána jöjjünk haza.
– Miért?
– Börtönről álmodom mostanában.
– Na és?
– Ez rosszat jelent.
– Nem jelent az semmit – mondta Dániel. – Egyszer majd belülről is megnézünk egy börtönt. És akkor majd meglátod, hogy nem is olyan szörnyű hely.
– Voltál már börtönben? – kérdeztem.
– Nem voltam. De Marcella nénit nagyon szerettem.
6-7. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Édes Anna 89% ·
Összehasonlítás - Szathmári Sándor: Kazohinia 87% ·
Összehasonlítás - Czakó Gábor: Várkonyi Krónika ·
Összehasonlítás - Tolnai Ottó: Virág utca 3 ·
Összehasonlítás - Végel László: A szenvedélyek tanfolyama ·
Összehasonlítás - Herceg János: Iketánia ·
Összehasonlítás - Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba 79% ·
Összehasonlítás - Jókai Mór: A jövő század regénye 79% ·
Összehasonlítás - Móricz Zsigmond: Az Isten háta mögött 78% ·
Összehasonlítás - Esterházy Péter: Termelési-regény 77% ·
Összehasonlítás