Az ​angyali vigasság 15 csillagozás

Gion Nándor: Az angyali vigasság Gion Nándor: Az angyali vigasság

A Gion-életmű harmadik kötete hat ifjúsági regényt tartalmaz. Ezek a következők: Engem nem úgy hívnak, Postarablók, A kárókatonák még nem jöttek vissza, Sortűz egy fekete bivalyért, Angyali vigasság, Zongora a fehér kastélyból. Összeállította és szerkesztette Füzi László, az életmű egyik legavatottabb szakértője, az életműsorozat gondozója. Az életműsorozat 3. kötetének előszavát Elek Tibor írta.

Eredeti megjelenés éve: 1985

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

>!
Noran Libro, Budapest, 2010
532 oldal · ISBN: 9789638857682
>!
Forum, Újvidék, 1985
102 oldal

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Burai J


Kedvencelte 6

Most olvassa 1

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

>!
Kikiriki
Gion Nándor: Az angyali vigasság

Na, hát ez sokkal jobb volt, mint ahogy azelőtt hittem, hogy elkezdtem olvasni.
Igaz, elég sok idő telt el azóta, hogy elkezdtem, de nem szántam valami sok időt rá naponta. Igazából szinte csak suliban olvastam az órákan, de psszt, ez titok:D
De végülis nagyon tetszett, élmény volt olvasni, hisz szerintem Gion egy nagyon jó író volt, kár, hogy Magyarországon annyira nem ismertek a könyvei, mivel hát egy vajdasági szerzőről van szó.
Talán ez most jobban tetszett, mint az A kárókatonák még nem jöttek vissza, bár talán mondhatom úgy is, hogy a kettő azonos szinten nyerte el a tetszésemet. :)
Röviden: nagyon jó kis könyv, megéri elolvasni, ajánlom mindenkinek, főleg azoknak, akik még nem is hallottak Gion Nándorról, valamint nagyon remélem, hogy nem ez az utolsó könyv tőle, amit elolvasok :D

2 hozzászólás
>!
robertjordan
Gion Nándor: Az angyali vigasság

Felnőttként, de még karnyújtásnyira saját ifjúságomtól, talán az utolsó pillanatban olvastam Gion Nándor ifjúsági regényeit, abban az értelemben, hogy a gyermeki lét örömeivel és viszontagságaival, a felnőttéválás nehézségeivel való azonosulás oly természetes volt számomra, mintha magam is ezen életszakasz köztes állomásán lennék (vagy rekedtem volna).

Valószínűbb azonban, hogy Elek Tibor (a Szeretet vígasztaló ereje c. tanulmányában tett) állítását kellene elfogadnom, mely szerint Gion prózája – különösen az életmű kezdeti szakaszában – úgy egyensúlyoz a felnőtt és az ifjúsági irodalom határán, hogy egyik, vagy másik kizárólagossága helyett érvényes olvasatot teremt mindkét olvasóréteg számára.

Lehet, sőt biztos, én mégis maradnék annál a – számomra hízelgőbb – lehetőségnél, hogy valójában gyerek maradtam, vagy legalábbis a gyerekek cinkosa, aki egész jól elboldogul a felnőttek világában.

Akárhogy is, Gion Nándor gyöngyszemeket alkotott, vagy méginkább üzenetet küldött egy régmúlt világból, amikor a gyermekek a becsület és az empátia hordozói voltak, őrködve a felnőtt világ rendje fölött, szükség szerint beavatkozva és kiigazítva annak elhajlásait. Védett személyek, akiket valódi bántódás nem érhetetett, rablók és partizánok között is megőrizték immunitásukat, de önként beálltak a sorba, ha kedvenc tanáruktól jött a megérdemelt pofon.

Sajátos látásmódjukon keresztül minden veszteség, a vajdasági létből fakadó összes tragikum feloldódik, Így végül mosolyogva tettem le a könyvet. Bevallom hiányozni fog Burai J. és bandája, még vagy ezer oldalon keresztül olvastam volna kalandjaikat.

Nem maradt más dolgom, mint egy üzenetet hagyni magamnak: ezt a könyvet egy napon a fiam kezébe kell nyomni.

Ki tudja, talán egyszer mégis felnövök és elfelejtkezem róla…

6 hozzászólás
>!
kanga021
Gion Nándor: Az angyali vigasság

A kárókatonák még nem jöttek vissza:
2013. december 5., 19:07 – 2013. december 6., 19.00
Sajátos hangulatú, tele érzelemmel, emberi értékekkel. Gyönyörű történet, mélyen az ember szívéhez szól.
Sortűz egy fekete bivalyért
2013. december 6., 19.02 – 2013.december 7., 20:55
Szomorú, megható és mégis gyönyörű. Ennél jobban nem tudom megfogalmazni az érzéseket, melyek olvasás közben törtek rám.

A többi mű már nem ragadott ennyire magával, mint az első két regény, de ezek is tetszettek. Nem tudom megfogalmazni, pontosan mi fogott meg benne, de mindegyikben találtam valamit, amiért szerettem. Örülök, hogy megismertem a szerző műveit.

>!
mohapapa I
Gion Nándor: Az angyali vigasság

ENGEM NEM ÚGY HÍVNAK
Gion az Gion. Vagy: Gion az Gion! Inkább így.
Miközben nagyon is zárt térben és időben vagyunk, fogalmunk sincsen, hol van ez a tér és ez az idő. De nem is hiányzik, mert voltaképpen bárhol lehet, most nem erről szól a történet.

Miközben nagyon is meghatározott jellemekről van szó, voltaképpen olyan az ábrázolás, mintha impresszionista festményt nézegetnénk: messziről minden egyben van, közelről ezer kérdés tolul fel.

Minden oldalon történik valami, mégis, voltaképpen semmi sem történik, a főszereplők mégis jutnak valahonnan valahová, miközben minden marad a régiben.

Véges-végig drukkol az ember, aki én vagyok a „kis taknyosnak” és a Reá-nak (akiről persze szintén semmit alig tudunk meg valamit az életkorán, a sárga trikóján és a szép lelkén, és az őt körülvevő sivárságon kívül), hogy sikerüljön a tervük, hogy menjenek, túl mindenen irracionalitáson, túl minden lehetetlenségen, túl mindenen, menjenek… S a drukkolás közben inkább nem gondolok bele, hogy mi van, ha tényleg sikerül nekik.

S mégis, a végén gombóc nőtt a torkomban (a fenébe, öregszem vagy mi, hogy érzelmes lettem?), hogy jaj, jaj, mi történt, ne tedd, Péter, akit nem úgy hívnak, ne tedd, és jaj, jaj, a hajó, és mégis, voltaképpen így jó minden, miközben így lesz szürkévé a világ, de vajon a színesség mennyire tartható fenn évekig, élhető-e, ha az élet egy szakadatlan road movie? S közben ezer jaj, hogy a hajó…!

Gion ismét (bár ez egy korai műve) olyat írt, ami valahol elmondhatatlan. mert ismét nem a történet, ösmét nem a stílus, és közben ismét mind a kettő adja ki a koherens csodát, amit ezzel a mindennapi történettel elmond. S Gion kell, hogy ne értékeljen, ne mondjon ítélet, hogy ilyen finoman ránk bízza, döntsünk mi. Logikus a kifejlet vagy megalkuvás? Valóban boldog lenne az ember, ha megkapná, amire vágyik, amit nagyon szeretne? Vagy csak innen tűnik eszményinek, s ha ott lennék, akkor azok az apró, pici ilyenolyanságok, ezmegazok ugyanúgy alább szállítanák az eszményi boldogságát, ahogyan a ma harmóniáját is rontják?

Csak a rohadt konzervdoboz, az…

POSTARABLÓK
Hm. Minden oldalát élveztem, pörgős, szellemes. Börleszk az egész, vigyorgós, nevetős, röhögős, s néha ijedős (Zavarkó Pepi figurája erőteljes szinkronitást mutat Indián Joe-val, brrr!). Bár nekem alapvetően nem Gion, miközben stílusában az. De azt a finomságot, ami a többi könyvét jellemzi, mégis hiányoltam. Olyan volt az egész valahogy, mint egy Jiři Menzel-film.

A KÁRÓKATONÁK MÉG NEM JÖTTEK VISSZA
(A 2012. augusztusi értékelésem.)
Ez volt az első Gion-könyvem, amit olvastam. Giont magát nem kis mértékben szerelmestárspárom hatására vettem a kezembe. Nem bántam meg.

Olvasás közben végig gondolkodtam rajta, hogy ez ifjúsági regény-e vagy sem? Mert a hátulján ott van, hogy tíz éven felülieknek ajánlják. Hát: ámen, ha a mai tíz éven felüliek ilyeneket olvasnak. Igaz, a könyv 1999-es kiadású.

Érdemben: nem tudom megfogalmazni, megfogni, mi az, ami megragadott olvasás közben. Nem a sztori, mert az nem nagy durranás. Nem a stílus, mert nehezen tudnék megnevezni nagyon egyedi stílusjegyeket. Nem is a karakterek, mert nagyon plasztikusak, nagyon élők, de nem ütnek nagyot. Az egész együtt viszont igen.

Most néztem meg a neten, hogyan néz ki egy kárókatona. Nem lettem szerelmes belé, de a könyv olvasása közben rohantam volna segíteni a megmentésük érdekében, meg tornyot építeni, üvölteni, üvölteni a felhők felett… Hjaj, de szép volt!

SORTŰZ EGY FEKETE BIVALYÉRT
A filmet láttam már. Nem fogott meg igazán. Voltak benne emlékezetes percek, de úgy összességében nem volt rám igazán nagy hatással. Pedig alapvetőn szóról-szóra hozza a könyv történéseit.
Így, a könyvet olvasva már tudom, hogy valószínűleg a gyerekszereplők karaktereivel volt baj. Fel nem tudnám idézne Burai J. alakját, aki pedig a könyvben az események fő motorja, anélkül, hogy a dolgok miatta történnének.
A „Sortűz”, miközben minden oldalon történik valami, jóformán történet nélküli könyv. Az a bizonyos fekete bivaly is igen későn kerül elő, igaz, amikor előkerül, az a jelenet mindent tarol. De amíg nincsenek bivalyok, szinte csak találgatunk, miről is szól a könyv .
Azzal együtt, hogy a zseniális első mondat voltaképpen elmond nagyon sok mindent, és felébreszti, sőt voltaképpen fent is tartja az érdeklődést, miközben a mozaikokból összeáll annak a szomorú, „bitang nyárnak és ősznek” a történetét.

ANGYALI VÍGASSÁG
Egy halványgyenge, indokolatlan, lezáratlan és motiválatlan kerettörténetre felfűzött letehetetlen novellasor, amit a főszereplők személye köt össze. Az egésznek az összekötő mondanivalóját, kapcsát azonban nem leltem meg. Csodálatosan szépek a novellák, de a kohézió hiánya miatt komoly hiányérzetem van.

ZONGORA A FEHÉR KASTÉLYBÓL
Egy másik háború keretébe ágyazott visszaemlékezés. A kerettörténetben Gion, vagy legalábbis az ő személyével nagyon könnyen azonosítható szerkesztő talál a szerkesztőség fotósának munkái között egy fotót, amin egykori faluja három asszonyát a Torontál nővéreket véli felismerni. S a könyv voltaképpen a nővérek megalázó sorsának, az erőszak, a különbözőségből fakadó gyűlölet és a szeretet erejének bemutatása. Különböző nációk szenvedése a történelem sodrában, és a mikroföldrajzi kieegyezések, amik balzsam a szívre. A szerelmes fiúk (micsoda ötlet, elhatározzák, hogy szerelemesek lesznek a náluk tíz évvel idősebb nővérekbe, testvérisesen „elosztják” őket maguk között, és megállapítják, hogy az előzőleg kiszemelt, kortársaik közül választott szerelmeik még várhatnak.
De a könyv felnőtteinek a világa is, furcsa szó ide, de szép. Mintha a sorsüldözött nővérek, miközben kihívják maguk ellen a puszta létezésükkel a sorsot, megszépítenék a környezetüket, jobbá lennének körülöttük az emberek.
S a sok szépség mögött vastagon ott van a politika, a történelem. A nővéreket egyedül a németek nem bántották, de a koncentrációs táborokból fogatlanul visszajött zsidó asszony a bizonyíték, hogy nem voltak mindenkivel udvariasak. De a faluba visszaszökő németet, aki az apja sírját jött megnézni, aki meghalt, miközben ő a háborúban volt, mégis megsegíti, mégsem adja fel a senki által nem szeretett bőrkabátosoknak. A felszabadító orosz csapatok végigrabolták a falut és az asszonyok tisztességét, de Dimitrij, az itt ragadt orosz az egyik legsegítőkészebb ember a faluban.
S ahogy telnek-múlnak az évek, a Torontál nővérek sorsa egyre ismétli magát: nekik mindig költözni kell valamiért: az új háborúban is menniük kell, nincs megnyugvás; leégett a házuk, és benne égett a szépséget szimbolizáló zongora is. Vajon tényleg nincs már semmi lehetőségük az ősz hajú nővéreknek?

>!
Aevum
Gion Nándor: Az angyali vigasság

A kihívás miatt olvastam el (amit Cotta ajánlott, köszönöm szépen), és be kell valljam, eléggé megviselt. Persze, jó értelemben is, ugyanúgy, mint rosszban. Kifejezetten tetszik a stílusa, szeretem a szereplőket (Burai J.-t különösen), a tájat, a helyszíneket, a hangulatot. Ugyanakkor a sötét, nyomasztó események mégis erőt kívánnak az olvasótól. Nyilván, mindez az élet része, akkor a vidámság, a nyár szépsége vagy az állatok vég nélküli szeretete. Keveset olvasok magyar irodalmat, de örülök, hogy újra a kezembe vehettem magyar írótól magyar művet.

>!
BabusM
Gion Nándor: Az angyali vigasság

Ne tévesszen meg senkit az „ifjúsági regény” kifejezés! Aki olvasta a Latroknak is játszott sorozatot, annak ez is kötelező! Aki pedig egyiket sem, annak mindkettő!


Népszerű idézetek

>!
BabusM

Ezután megint hallgattunk egy sort, később Szivel Sanyi boldogtalanul megjegyezte:
– Még nincs is itt a tavasz és mi máris szerelmesek vagyunk.

Noran, 2010, 465. o. (Zongora a fehér kastélyból)

>!
Jesper_Olsen

Az mindig jólesik az embernek, ha azt mondja valaki, hogy elmenne vele akárhová. Jólesik még akkor is, ha az ember nem akar sehová se menni.

46. oldal (Engem nem úgy hívnak)

>!
Jesper_Olsen

Már megint gondolkozott. Az a baj ezeknél a fiatal lányoknál, hogy akármit mond nekik az ember, mindjárt gondolkodni kezdenek. Olyankor is, amikor egyáltalán semmi szükség arra, hogy gondolkozzanak.

15. oldal (Engem nem úgy hívnak)

>!
Jesper_Olsen

Ha az ember állandóan megy, akkor mindig talál vagy kap valamit. Az a lényeg, hogy ne maradjunk sehol sem sokáig. Akkor nem unnak meg az emberek, és te sem vagy kénytelen száz évig ugyanazokat az unalmas pofákat nézni. Ha állandóan mész valahová, akkor nem halsz éhen, akkor mindig élni fogsz. Az emberek csak akkor halnak meg, ha már nem mennek sehová.

62. oldal (Engem nem úgy hívnak)

1 hozzászólás
>!
Jesper_Olsen

Mintha mindenki mákos kalácsot sütne. Kár, hogy én nem szeretem a mákos kalácsot.
– Mi tökös görhét sütünk – mondta Szivel András.
– A tökös görhét sem szeretem.
– Pálinkánk sajnos nincs – mondta Szivel András.

434. oldal (Az angyali vigasság)

1 hozzászólás
>!
Jesper_Olsen

– Nekem a templomi orgona jobban tetszik, mint a zongora – mondta Szivel Sanyi.
– A templomi orgona mindenkihez szól egyszerre – mondta Burai J. – A zongora meg külön-külön szól mindenkihez.

464. oldal (Zongora a fehér kastélyból)

>!
mohapapa I

Elmúlt egy bitang rossz nyár, szerettük volna minél gyorsabban elfelejteni, mert azon a nyáron megöltek valakit, akit nagyon kedveltünk. Szép őszre vágytunk, hogy elfeledtesse velünk a halált meg az egyéb szomorú dolgokat, és az ősz szépnek is ígérkezett, mi örültünk neki, mert ekkor még nem tudhattuk, hogy éppen olyan rohadt lesz, mint a nyár, és hogy ismét meg fog halni valaki.

Sortűz egy fekete bivalyért

(első mondat)

>!
mohapapa I

– Hozzátok ki a láncokat – mondta Fekete Péter. Megsimogatta a bivalyok fejét, aztán elindult az istállóba. A két bivaly most nem ment utána. Békésen álldogáltak, és nem értették, hogy miért idegeskedik ez a sok ember.
Az emberek pedig nem tudtak mihez kezdeni, tanácstalanul néztek Fekete Péter után, meg egymásra. Aztán a traktoros vállat vont, lekapcsolta a traktort, és felpöfögött vele a salakos útra, ott kikapcsolté a motort, és várta, hogy mi lesz. Akkor Margith József is megvonta a vállát, és elment, hogy hozza a láncokat. Egyszerre értek vissza a bivalyossal. Fekete Péter a jármot hozta, Margith József meg a vastag láncokat. A két bivaly engedelmesen bedugta fejét a járomba, a traktor helyére álltak, a láncokkal a téglával megrakott pótkocsi elé fogták őket. Szánalmasan kicsiknek látszottak a nehéz rakomány előtt. Fekete Péter a pofájukat simogatta, halkan beszélt hozzájuk mit, nagyon kedvesen magyarázott, mert még mosolygott is közben. Az felnézett a sáros dombra, megfordult, és elindult felfelé.
A bivalyok előredőltek, a lábuk térdig süllyedt a puha földbe, a lánc, megfeszültek. Aztán előrelépett a két csontos fekete jószág, és nyomukban megmozdult az a rengeteg tégla. Fekete Péter nem fordult hátra, lassan, nehézkesen lépkedett, a háta meggörnyedt, mintha mázsás súlyokat cipelne. A két bivaly szinte kúszott utána, szügyük a földet súrolta, fújtattak, szántották a sarat, szinte belebújtak a földbe, és ekkor mindenki láthatta,hogy igenis feljutnak a dombra.
Mert nőni kezdtek, és egyszerre nagyon erősek lettek a fekete bivalyok. Megduzzadtak az izmaik, olyanok voltak, mint a szilaj fiatal bikák, amelyeknek dühös bőgése messzire hallik, és hét határban dübörög a föld, ha toporzékolnak. Itt nem dübörgött a föld, csak cuppogott a sár, gonoszul és alattomosan, de a bivalyok mentek előre, egyre feljebb és feljebb, két szép erős jószág, képesek lettek volna elhúzni az egész téglagyárat. És felmentek a dombra, a salakos útra. Fekete Péter akkor megállt, és megálltak mögötte a bivalyok is, aztán mindjárt térdre roskadtak, fejüket a salakra fektették, orrlyukaik kitágultak, fújtattak, magasba kavarták a vörös téglaport. Hirtelen megint összezsugorodtak. Két szegény, csontos öreg fekete állat feküdt az úton, hörögtek, fuldokoltak és köhögtek, és velük köhögött Fekete Péter is, aki letérdelt eléjük, átölelte a nyakukat, köhögött, és az arca nagyon fehéren világított a két fekete bivalyfej között.
Lassan mindenki köréjük gyülekezett, bámulták őket, de senki sem szólt egy szót sem. Felkelt aztán Fekete Péter, és remegő lábbal talpra álltak a bivalyok. Fekete Péter lekapcsolta a láncokat, levette a jármot, azzal elindult lefe¬lé a dombról. A két bivaly lógó fejjel ment mögötte, időnként meg-megroggyant a lábuk.
– Gyönyörű jószágok – súgta elragadtatással Burai J.
Hát nem voltak gyönyörűek. Két csúnya fekete bivaly ballagott a tégla¬gyár sáros udvarán. De Burai J. nagyon szépnek látta őket, elindult ő is, és áhítatosan loholt a nyomukban.

Sortűz egy fekete bivalyért

300–301. oldal

>!
robertjordan

Sokáig ugráltunk így, amíg valahonnan elő nem került az a nagydarab, széles pofájú hajóslegény. Megállt a hajó szélén, és nézett bennünket. Egyből elment a kedvem az ugrálástól. Nem szeretem, ha ilyen nagydarab pasasok bámulnak rám, amikor fejeseket ugrálok a vízbe. Felmásztam a hajóra és leültem.

36. oldal (Engem nem úgy hívnak, Noran Libro, 2010.)

>!
mohapapa I

Hívott bennünket, igaz, a Mozdonyvezető is, hogy menjünk be hozzá, de ehhez nem volt kedvünk. Tudniillik a Mozdonyvezető kicsit szégyenkezve jött ki, miután elénekeltük az ablak alatt az angyali vígasságot, apró pénzt adott, és menegetőzve azt mondta:
– Mi nem készítettünk semmit karácsonyra. A feleségem beteg, én meg nem tudok semmi tésztafélét. De szívesen adok nektk egy vadnatúj szalmahordó kosarat.
– Mit kezdjünk egy szalmahordó kosárral? – kérdezte Szível Sanyi.
– Belerakhattok mindenfélét – mondta a Mozdpnyvezető szinte könyörögve.
– Igaz – mondta Burai J. – Belerakhatunk mindenfélét. Egy szalmahordó kosárra mindig szükségünk lehet.
– Gyertek be, és válasszatok egyet – hívott bennünket a Mozdonyvezető.
– Sietünk – mondta Szível Sanyi. – Hozzon ki egy szalmahordó kosarat, és már megyünk is.
Így hát a Mozdonyvezető kihozta a kosarat, és nagyon boldog vol, hogy elfogadtuk tőle karácsonyi ajándéknak. Szép szalmahordó kosár volt, a Mozdonyvezető nyugdíjaztatása óta jóformán állandóan seprűt kötött és kosarakat font, és nagyon értette a munkáját.

440–441. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Burai J

Hasonló könyvek címkék alapján

Aleksandar Tisma: Blahm könyve
Végel László: Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja
Deák András: Sárga karszalag
Guelminó Sándor: A nebuló könyve
Sinkovits Péter: Mélyrepülés
Apró István – Paál Vince (szerk.): A határon túli magyar sajtó Trianontól a XX. század végéig
Virág Zoltán: A termékenység szövegtengere
Végel László: Exterritórium
Barlog Károly: Kovács Istenke álmodik
Ózer Ágnes: Élet és történelem