Szívtipró ​bajnok (Szívtipró bajnok 1.) 74 csillagozás

Ginger Scott: Szívtipró bajnok

A szomszédom volt, a legjobb barátom, az első szerelmem, és az első, aki összetörte a szívemet. Lucas Fuller feldúlta az életem.

Azóta eltelt két év. Idősebbek lettünk, felnőttünk, még iskolát is váltottam, hogy elmúljon az általa okozott fájdalom. Hiába. Képtelen vagyok elfelejteni csodálatos kék szemét. Itt az ideje, hogy megtudjam az igazságot, vállaljam a kockázatot, és talán még az igaz szerelem is rám talál.

Eredeti megjelenés éve: 2020

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rózsaszín pipacs könyvek Pioneer Books

>!
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156187529 · Fordította: Bótyik Bettina Zora
>!
304 oldal · ISBN: 9786156187543 · Fordította: Bótyik Bettina Zora

Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 44

Kívánságlistára tette 31


Kiemelt értékelések

Mrs_Curran_Lennart P>!
Ginger Scott: Szívtipró bajnok

Nem volt ez olyan rossz könyv, mint amit a százalék mutat. Nem ez a szerző legjobb könyve, nem értem a kiadó miért ezt választotta, de ne adjátok fel, G. Scott ír ennél jobbat is. A történet YA románc, de komolyabb témákat feszeget, van egy kis hasonlóság a Sźívatáshoz, de csak egy kicsi. Kedveltem June-t, Lucast és Toryt is, egyedül az nem tetszett, spoiler .

Brigi89>!
Ginger Scott: Szívtipró bajnok

Nem tudom miért nem esett le, hogy ez mennyire a tinikről szól.Rég olvastam középiskolásokról. És a legfőbb probléma természetesen a kommunikáció hiánya volt.
June és Lucas szomszédok és legjobb barátok addig a napig, amíg a fiú már nem szól a lányhoz.
Az oka persze egyáltalán nem volt igaz, és ha megbeszélték volna, nem szenvedtek volna annyira látványosan.
Lehetett volna ez jobb is.
A következő rész érdekelne, de szerelmi háromszög lesz benne így inkább kihagyom majd.

abbywinter I>!
Ginger Scott: Szívtipró bajnok

Lassan haladtam vele, de ez nem a könyv hibája volt. Egy jó kis young adult könyv volt ez. Ilyen ez a középiskola :)
Nem kell nagy sztorira számítani, de a korosztály számára aktuális problémákkal van tarkítva.
Romantikusoknak, és a műfaj kedvelőinek ajánlom.

1 hozzászólás
ieszti>!
Ginger Scott: Szívtipró bajnok

Nagyon sokáig nem is értettem, hogy ez miért new adult könyv, sokkal inkább ifjúsági… Pedig pont a címke miatt áltam neki, egy kihíváshoz. Szóval nem erre számítottam, mindegy egynek elment.

hovi P>!
Ginger Scott: Szívtipró bajnok

Hát én nem erre számítottam. És most nem tudom, hogy ezt jó vagy rossz értelemben értem. Kicsit tanácstalan vagyok.
Talán kezdjük ott, hogy ez a könyv szerintem YA és nem NA. Ezért számomra egy kicsit sok volt a tinédzserkori drámázás. Igen, persze voltak benne komolyabb témák, de ezt nekem nem tudta átadni az írónő.
Mindig a fejemet fogom akkor, amikor a szereplők rájönnek, hogy csak beszélniük kellett volna egymással és akkor az egész nem történik meg. De tudjuk, hogy ha nincs bonyodalom, nincs könyv sem.
June és Lucas személyisége is hagyott némi kivetnivalót maga után. Lucas játszotta az eszét és tajp@rasztként viselkedett, ha meg mégis előjött a normálisabb, kedvesebb oldala June rögtön ugrott rá, mint szomjazó a vízre.
A végén azért tetszett, ahogy June anyja lerendezte az egész bonyodalmat.

martonka77>!
Ginger Scott: Szívtipró bajnok

Aranyos történet, de nem estem hasra tőle. Olyan egyszer olvasós fajta.
Lucas és June legjobb barátokból ellenségek, aztán meg szerelmesek lettek.
Nagyon nehezen derült ki, hogy mi volt Lucas eltávolodásának az oka, és számomra valahogy nem is volt hihető. Hiszen June nem tett semmit.
A végére szerencsére minden rendbejött.

Kathreen>!
Ginger Scott: Szívtipró bajnok

Kicsit emlékeztetett a Szívatásra.
Értem az elhidegülést valahol, de ha csak kicsit kinyitotta volna Lucas a száját hamarabb, akkor kiderült volna az igazság.
Nehezen tudtam megbocsátani Lucasnak a viselkedését és hogy June még így is mindent megtett érte.

baba03 P>!
Ginger Scott: Szívtipró bajnok

Már egy jó ideje elmúltam 18 éves, bár nem biztos, hogy ez az oka annak, hogy ennyire idegesített a könyv első fele. Egyszerűen a falnak mentem Lucas viselkedésétől, ahogy bánt June-nal, aki mindezek ellenére totál odavolt érte. Se szó se beszéd vége a barátságnak, egyik pillanatról a másikra, mikor pedig June-nak igazán szüksége lenne rá. Persze így kerül a képbe Abby, amit azért nem bánok. Tory is üde színfolt volt, tetszett, ahogy viselkedett June-nal. off Szomorú, hogy egy baleset kell ahhoz, hogy újra közelebb kerüljön egymáshoz June és Lucas. Ha hamarabb megbeszéltek volna a dolgokat, senki nem szenvedett volna ennyit. Komolyan, el nem tudtam képzelni, hogy mi történt 2 éve, amiért Lucas hátat fordított a legjobb barátjának. Már az is megfordult a fejemben, hogy ő lett spoiler, de arra ami valójában történt, nem gondoltam. Nem tudom, hogy én hogyan reagáltam volna Lucas helyében, de szerintem én megbeszéltem volna June-nal. Bár lehet, hogy azért gondolom ezt, mert nem 16-18 éves vagyok. :-) Minden esetre a könyv második fele, amikortól újra beszélnek, kárpótolt kicsit, így off feltornázta magát 4 csillagra. Kedvenc nem lett, nem hiszem, hogy újra elolvasom, de Abby és Tory történetének ha megjelenik azért adok majd egy esélyt.

Besenyi_Melinda>!
Ginger Scott: Szívtipró bajnok

Egy könnyed, ifjúsági regényt kerestem, hogy a lelkemet gyógyítsam. Nem voltak nagy igényeim, csak hogy a tiszta lelkű fiatalok szerelembe esését kövessem. Tökéletesen megfelelt.

Arina>!
Ginger Scott: Szívtipró bajnok

Szerintem nem volt annyira rossz történet igaz lehetet volna jobb is .Az alap történet jó volt csak valahogy túl lett dramatizálva . Nem értettem Luca viselkedését ,miért nem mondta el June-nak hogy miért nem lehet vele igaz az ok szánalmas volt kicsit másra számítottam. June is kérdőjel volt számomra ha annyira szerette a fiút miért engedte hogy a fiú eltávolodjon tőle.Visszont Tory-t nagyon kedveltem egy vicces fiú volt.


Népszerű idézetek

PioneerBooks KU>!

-Soha nem dugtunk, de holtbiztos, hogy az élettörténetem része vagy. -Összerezzenek, mert ez nem bók. – Nem törölhetlek ki, de az biztos, hogy nincs szükségem arra, hogy még több fejezetet foglalj el belőle. Kurvára tartsd magad távol a dolgaimtól, és találj maganak egy pasit, aki megtestesíti mindazt, amit valóságnak hiszel!

PioneerBooks KU>!

Újra meg újra felemlegetik a jelenetet, megdicsérnek, amiért erős voltam. De én csak azt az átkozott kék szempárt látom magam előtt, ahogy csalódottan rám nézett, miközben valaki mással ment haza.

PioneerBooks KU>!

Mosolyogva arra gondolok, mennyire szeretném, ha simán menne neki ez a nap, miközben elindulok a saját órámra. Bár azt állította, hogy Ava Pryor szart sem tud, nem tehetek róla, állandóan a környezetemet fürkészem, hátha meglátom valahol. Esküszöm, az a ribanc, olyan, mint egy orvlövész.


A sorozat következő kötete

Szívtipró bajnok sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Jennifer L. Armentrout: White Hot Kiss – Perzselő csók
Leiner Laura: Higgy nekem
Richelle Mead: A halál csókja
Soman Chainani: A király esztelen
Lynn Painter: Jobb mint a filmeken
Adam Silvera: Az első, aki meghal a végén
Wendelin Van Draanen: Szerintem, szerinted
Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi
Tracy Wolff: Vonzódás
Kasie West: P.S. I like You