Gimes Romána (szerk.)

A ​konzul éjszakája 10 csillagozás

Mai makedon elbeszélők
Gimes Romána (szerk.): A konzul éjszakája

Ezer ​esztendővel ezelőtt Makedónia volt a szláv írásbeliség bölcsője. S mégis a történelmi igazságtalanság és a forgandó szerencse folytán ez a nép jutott el utolsónak, óriási késedelemmel a saját irodalmi nyelvének megteremtéséhez. Csupán a második világháború befejezése hozta meg a makedon nyelv hivatalos elismerését és vetette meg alapjait annak a hatalmas fejlődésnek, mely a szemünk előtt játszódik. A népköltészet tüneményes gazdag forrásából merítve és a múlt századi realista hagyományokhoz kapcsolódva ez a fiatal irodalom nyitva áll a huszadik századi világirodalom legújabb áramlatainak befogadására is. Mindez döntően hatott többszólamúságára, és kialakította sajátosan eredeti hangját. Ebből a mind stílusjegyeit, mind témáját tekintve olyan gazdag világból igyekeztünk egy kis ízelítőt nyújtani. Elbeszéléskötetünk fiatal szerelmesekről szól és ősi előítéletekről, falusi archaikus közösségekről és városi elidegenedésről, gyengédségről és brutális erőszakról, más és más… (tovább)

A művek szerzői: Zsivko Csingo, Mile Nedelkoszki, Tasko Georgievszki, Szlavko Janevszki, Blazse Koneszki

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 1981
212 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630724111 · Fordította: Gimes Romána, Nikowitz Oszkár, Poór Zsigmond, Potoczki Klára, Rab Zsuzsa, Sády Erzsébet, Szalai Zora, Szilágyi Károly

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Gimes Romána (szerk.): A konzul éjszakája

Ismét egy ismeretlen, közelségében is egzotikus nemzet kötete. :)
A „mai” ismét lefordítandó „1981”-re, azaz alig járunk tíz évvel a nemrég olvasott moldovai novelláskötet megjelenése után. Még mindig Jugoszlávia, keleti blokk, szövetkezet és partizánok.
Mégis fényévnyi a különbség a két kötet között.*

A konzul éjszakája novellái ma is frissek, jól olvashatóak, élvezhetőek. Nemcsak egyik-másik, hanem gyakorlatilag mindegyik. (És rövidek ám! Tömör, ütős kis darabok, kb. öt percet vesznek igénybe egyenként. Mindennap egyet olvastam el.) Vagy a szerkesztő volt sokkal jobb, vagy a macedónok** tudnak jobb novellákat írni… Az előbbi a valószínűbb. Persze az is lehet, hogy nem jobb a szerkesztő, csak kevésbé kötötték meg a kezét.

Továbbiak a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/23/gimes_roma…

2 hozzászólás
eme>!
Gimes Romána (szerk.): A konzul éjszakája

Bár évszázados előzményei vannak, a macedón irodalom viszonylag fiatalnak tekinthető, macedón nyelv hivatalosan elismerve csak a második világháború óta létezik, és önálló nyelv volta ma is vita tárgya. A modern macedón irodalom is csak hetven éves, és bizony, bevallom, eddig nem hallottam róla – ha nincs a világolvasós kihívás, talán nem is találkozom vele. (A fentieket is csak úgy kigugliztam, kíváncsiságból.)

Amit még megtudtam – nem a gugli volt ezúttal a barátom, hanem a kötet végén levő rövid életrajzi összefoglalók –, hogy ha valaki író szeretne lenni Macedóniában, nagy előny, ha a szkopjei egyetemen végzi tanulmányait, lehetőleg filozófia szakon. A kötet huszonhárom szerzője közül tizennégy ezt az utat választotta, egy tizenötödik (ne kérdezzétek, kicsoda, mert nem jegyeztem meg), Belgrádban végzett ugyan, de ugyancsak filozófiát tanít(ott), na hol? Szkopjeban, természetesen. Van ott valami a levegőben…
A válogatás maga nagyon érdekes, változatos, merít a falusi és az urbánus élet elemeiből, élethelyzeteiből egyaránt, hol archaikus, balladaszerű hangulatot áraszt, hol modernebb, néhol ironikus-groteszk, néha realista, máskor mitikus-misztikus, érződik rajta a népköltészet hatása, de a modern irodalmi irányvonalak sem hagyják érintetlenül.
A kötet középpontjában – az egyes ember sorsa, boldogulása (gyakran a szerelem tematikájában megtestesülve) a hagyományokat őrző falu, a városi elidegenedés, háború, előítéletek, konfliktusok közepette.
A város elidegenedett világát mintha Boskovszki és Georgevszki írása ragadnák meg a legjobban – csendes, szelíd, valami mélységes fájdalomtól átjárt magányt áraszt mindkettő, az előbbinél (Ember a tetőn) a napi zaj, rutin elől a tetőre menekülő főhős kötéltáncosként pillant a vonzó üresség fölé, a másodikban (Megveszekedett hajnali lovak) egy egyedül maradt árva veszi kézbe sorsának irányítását, szinte öntudatlanul, ösztönösen. Semmi látványosság, feszültségkeltő manőver, és mégis…
A háborús írások ennek múltra, jelenre, jövőre való kivetülését egyaránt felvillantják. Szimon Drakul mitikus-misztikus hangulatot árasztó novellája (A ló) a szeretteikért aggódó, őket váró falusiak világába vezet, a szinte szó nélkül megértett, megérzett tragédiák rettenetébe, Maleszki írása (Diptychon. Az első este) a háborúnak az élet legnagyobb ünnepeibe, legfontosabb pillanataiba (mennyegző) való beleszólását illusztrálja, a lemondás, az áldozatvállalás, a felelősség kérdéseire reflektál.
Dimitar Szolev elbeszélése (A játék, ami bennünk él) a háborút gyerekként megélt generáció nevében szól, azokról, akiknek soha, később sem adatott meg, hogy istenigazából kijátsszhassák magukat, hogy gyerekek (is), és ezáltal teljes emberek lehessenek. A kötet címadó írása (Csasule: A konzul éjszakája) az Amerikába emigrált jugoszláv csetnikek és usztasák világába vezet, a magukkal hurcolt, nehezen feldolgozható, kezelhető erőszak és konfliktusok világába.
Urosevszkij A kéz című, enyhén misztikus írása látszólag egy banális idillikus pillanatot ragad meg: egy ifjú szerelmespár vonatra várva egy ókori város romjai közt tölt el pár percet. Rövid sétájuk elég ahhoz, hogy felvillanjon a jelenben (és a jövőben) továbbélő, ezekre kiható múlt, valamint a különböző viszonyulási lehetőségek rajza. Pavlovszki Antonio Vargas, a patrióta című elbeszélésében a művész konfrontálódik a világgal, ennek képviselőivel – érdekes rajz az előítéletekről, a két oldal egymáshoz való viszonyulásáról, a művésszel/művészettel szembeni különböző magatartásmódokról.

Lenne még, de ízelítőül, azt hiszem, ennyi elég. Bár nem hangsúlyoztam eddig, nem kérdéses, hogy majdnem mindegyik írás picit mélyebbre, filozófiai mélységekbe próbál ásni az amúgy sem felszínes történetekben, ezért is érdekes kihívás elmerülni bennük.

GTM P>!
Gimes Romána (szerk.): A konzul éjszakája

Próbáltam számba venni, mit is tudtam eddig Macedóniáról: balkáni ország, Jugoszlávia előtt nem volt sosem önálló állam, sokáig élt török uralom alatt, lakosságának egy része ma is muszlim. Nagyjából ennyi. Igen kevés. Persze rémlik valami a koszovói válságról, de ez nem sokat tesz hozzá a népismerethez. Emlékszem a csalódásra is, amikor megtudtam, hogy a mecedónok nem Nagy Sándor népének leszármazottai. Aztán nemrég, a bábeles kihívás kapcsán megtudtam, hogy van önálló nyelvük, ami sokkal közelebb áll a bolgárhoz, mint bármely más délszláv nyelvhez. Sőt sokáig bolgárként definiálták önmagukat, tehát komoly rokonságot mutathat kultúrájuk is.
Ma már egy kicsivel többet tudok: nagyszerű íróik vannak.
Nem szeretek novelláskötetet értékelni, mert a búza közé keveredhet ocsú és fordítva, és mindig igazságtalannak érzem, ha a gyengébbek miatt lehúzom a jókat is. Ennél a kötetnél nem volt ilyen gondom. Bátran mondhatom, azok a novellák is jók, amik talán kevésbé tetszettek, vagy nem nekem szóltak. Kevés Ilyen volt. Kiemelni is nehéz, hisz ha felsorolom a kötet felét, esetleg többet is, még mindig marad hiányérzetem. Frissek, elevenek, feszültséggel teliek ezek az írások. Az előttem szólók már kiemelték sokoldalúságukat stílus és az ábrázolt élethelyzet tekintetében egyaránt. Nem akarok ismételni. Csak annyit, hogy segítette az érdeklődés fenntartását ez a változatosság.

Szégyellem, hogy egyetlen alkotó nevét sem tudtam megjegyezni. Sajnálatos, hogy nem olvasható tőlük több írást magyarul. De biztos, hogy figyelni fogom, jelenik-e meg újabb könyv macedón írótól a könyvpiacon.

mandris>!
Gimes Romána (szerk.): A konzul éjszakája

Ha az ember kezébe vesz egy számára addig ismeretlen nemzet írója/írói által írt könyvet, alapvetően két dolgot tudhat meg belőle: a szóban forgó nemzet mennyi dologban különbözik a sajátjától/azoktól, amelyeket ismer, és/vagy, hogy mennyi mindenben hasonlít. Ez a kötet számomra elsősorban ezt az utóbbit erősítette meg, könnyű volt azonosulni a szereplőkkel, együttérezni velük.
Legjobb tudomásom szerint ezidáig egyetlen macedónnal találkoztam, az országban nem jártam, és – hogy őszinte legyek – túl sokat nem is tudok történelméről, politikai és társadalmi viszonyairól, mégis érdeklődéssel olvastam a kötetben megtalálható 23 szerző 23 novelláját. Azt senki ne kérje tőlem, hogy akárcsak egyetlen szerző nevét is fejből elmondjam, de az nyilvánvalóvá vált, hogy a macedón irodalom nem azért ismeretlen országunkban, mert nincsenek tehetséges íróik. A választ tehát máshol kell keresni, de én ettől most eltekintenék.
A kötet novellái, amellett, hogy a novellát még mindig nem érzem az én műfajomnak, érdekesek és változatosak voltak, és némelyiket kifejezetten élveztem. Az egyes történetek szóltak a városi élet elidegenítő hatásáról, vidéki életről, szerelemről, háborúról, és annak közvetlen és közvetett hatásairól, emigráns létről, és másokról, úgyhogy mindenki talál benne neki tetszőt. Én is találtam. Ráadásul 1-1 novella sokszor csak 6-8 oldalas, percek alatt elolvasható.
Azt nem állítanám, hogy nem lenne teljes az életem a könyv elolvasása nélkül, de kellemes csalódás volt.

Ildó>!
Gimes Romána (szerk.): A konzul éjszakája

Ha ennyire ismeretlen vizekre evezek, sosem tudom, mire is számítsak egyáltalán. A kötet szerzőinek nevei közt egyetlen egy csengett ismerősen, Zsivko Csingo neve, ez is onnan, hogy először tőle szerettem volna kihozni egy kötetet a könyvtárból, a Hogyan öltem meg a pajtásomat c. könyvét, azonban ez mégsem volt meg ott, így akadtam rá erre a kötetre.
Talán még így jobban is jártam, hisz egy színesebb válogatást kaptam ennek a nemzetnek az irodalmából.
Amik a leginkább tetszettek:
Jovan Boskovszki: Ember a tetőn
Szlavko Janevszki: Éjszakai fantázia
Vlado Maleszki: Diptychon. Az első este
Metodija Fotev: A tanú
Vlada Urosevikj: A kéz
Branko Pendovszki: Tánc
Dimitar Szole: A játék, ami bennünk él
Borisz Visinszki: Pillantás a kék égre
De az összes többi történetben is volt egy-egy olyan sor, egy mondat, ami jól befészkeli magát a fejedben, és nem engedi a gondolataidat.
Már az első írás is meglepett, és kellemes értelemben. A legtöbb történet valami teljesen más befejezést sejtet, aztán a végén jön a nem várt csattanó, a fordulat, amelyet sokszor egyetlen mondattal, vagy épp egy megfelelő szóval ér el a szerző.
Több novellában is feltűnnek ugyanazok a motívumok, mint például az egymástól eltiltott szerelmes pár, az álom utáni felébredés.
Mindegyik nagyon rövidke történet, de ezeknek ez egyáltalán nem megy a rovására, pár oldalon is sikerül elérni azt, amit én az ilyen kis szösszenetektől várok.

deaxx P>!
Gimes Romána (szerk.): A konzul éjszakája

Úristen, de rég olvastam ilyen jó válogatást! És milyen ismeretlen ez a kis kötet – pedig! Pedig!
Volt, hogy ijedten kaptam fel a fejem a metrón, vajon túlmentem-e a megállómon (pedig általában működnek a beépített érzékelők, mindig tudja az ember, hol kell abbahagyni).
És mellesleg több novellát is újraálmodtam azokban a napokban, amikor ezt olvastam.
Kell-e még ragoznom?

Ez az első könyv, amit macedón szerzőktől olvastam – egy novella egy szerző – és milyen jól tettem! Novelláskötetnél, antológiánál mindig megvan rá az esély, hogy becsúszik egy kevésbe sikerült darab – ezt itt nem éreztem (!!!)

Persze a „mai” valójában inkább XX. századi akaródzik lenni, a legtöbb szerző meg valahogy mind a Szkopjei Egyetem filozófia karán végzett, aztán pedig vagy a könyvkiadás, vagy a média, esetleg a színház felé vette az irányt. (Ez biztos olyan, mint nálunk a Nyugat, köhköh) És külön kiemelendő, hogy van női szerző is a kötetben.

De mit is mondjak magukról a szövegekről? Annyira sokféle a válogatás, hogy ennél sokfélébb nem is lehetne – kiemelhetnék novellákat, de minek, mindegyik jó, csak máshogy. Mit tudok még mondani? Olvassátok!

Egy kis megjegyzés a névkérdésről: makedon vagy macedón? Egyértelműen az utóbbi, azonban sokáig nem volt ez egészen egyértelmű.
Mi, magyarok később tettük ezt a megkülönböztetést, hogy igen, c-vel vagytok, mint mikor a kötet született.
Maguk a macedónok egyébként k-val használják a nevüket (makedonszki), és az országuk nevét is (Makedonija) és nagy valószínűséggel ezt vette át ez a kötet.
Szóval ez a k-s használat az, ami miatt nemrég Észak-Macedónia lett az ország neve. Mert a görög tartománynévnek és a görög nyelvjárásnak is k-s a neve, és ez konfliktusokat szül.

>!
Európa, Budapest, 1981
212 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630724111 · Fordította: Gimes Romána, Nikowitz Oszkár, Poór Zsigmond, Potoczki Klára, Rab Zsuzsa, Sády Erzsébet, Szalai Zora, Szilágyi Károly

Népszerű idézetek

Ildó>!

Áramlik a pálinka is a vadászok ereiben, fűti, tüzeli őket, s egész más színben tünteti fel előttük a világot, mint amilyennek máskor látják, mint amilyennek ismerik. S újra gyermekké válnak, minden hátsó gondolat nélkül, az új felfedezések örömét kereső gyermekké.

30. oldal, Szlavko Janevszki: Éjszakai fantázia

Ildó>!

Néha azonban, amikor egyedül vagyunk, távol városunktól, megszokott környezetünktől, vagy amikor régmúlt gyermekkorunk tövises ösvényeire téved emlékezetünk, megmozdul rejtett játékszerünk egyik-másik rozsdás rugója, s élesztgetni kezdi bennünk az örök szunnyadásra kárhoztatott gyermeket. A lelkünk is beleremeg ilyenkor.

104. oldal, Dimitar Szolev: A játék, ami bennünk él

Ildó>!

     – Még azt is tudom a gólyákról – szólal meg ismét Petko, és észrevétlenül visszacsempészi a másik pálinkásüvegét a helyére –, hogy amikor ősszel elvándorolnak arab földre, hátukra veszik a fecskéket. Hisz olyan kicsik az árvák, olyan gyengék. A tenger meg, ami elválaszt bennünket az araboktól, akkora, hogy még a tekintet se repüli át, nemhogy egy ilyen kis madár. Nem is jutnának el oda tán soha, ha a gólyák nem vennék a hátukra őket. […]
     – A madarak sokkal könnyebben barátkoznak, mint a többi vad. Mit gondolsz, hátára venné például a farkas a nyulat, hogy átússza vele a folyót?

29-30. oldal, Szlavko Janevszki: Éjszakai fantázia

Ildó>!

– Igen, ha az emberek odanéznének, ha kíváncsian, szomjasan, a gyerek szemének frissességével tudnának figyelni, mennyi észrevétlen, rejtett szépség nyílna meg előttünk. Igen, az élet valóban olyan, amilyen szemmel nézzük. Vagy ha végre azokkal a gyermeki szavakkal fordulnánk egymáshoz, melyek valóban naivak, sőt nevetségesek kissé, de őszinték, bizalommal teljesek, és nincs bennük hátsó gondolat, rejtett szándék, színlelt együttérzés és képmutató helyeslés, azokkal a szavakkal, melyekben a tiszta, fényes és csodálatos gyereklélek tükröződik – mennyi jóságot fedezhetnének fel az emberek önmagukban, mennyi hasonlíthatatlan szépséget, mennyi biztató reményt. És milyen öröm kísérné az emberek szívét. Ó, akkor a világ valóban csodálatos lenne, szép és barátságos, mintha csak az emberek boldogságára teremtették volna.

100. oldal, Branko Pendovszki: Tánc


Hasonló könyvek címkék alapján

Szilágyi Károly (szerk.): Mesélek egy tavaszról
Clemens J. Setz: Szerelem a Mahlstadti Gyermek idején
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Molnár Vilmos: Az olvasó fizetéséről
Uladzimir Nyakljajeu: Kandúr a zsákban
Pozsonyi Ádám: Jönnek a kispolgárok
Quim Monzó: Minden dolgok miértje
Podmaniczky Szilárd (szerk.) – Bodó Gabriella (szerk.): Tavalyi vaj
Blazse Koneszki: Markó temploma
Mile Nedelkoszki: Mile Nedelkoszki versei