Dzsihád 5 csillagozás

Gilles Kepel: Dzsihád

Az ​Iszlám Szent Háború manapság nem messzi múlt, vallási belügy többé; fenyegetése a médián keresztül eléri még azt is, aki nem a saját bőrén kénytelen tapasztalni. Ki tudja, hol áll meg, kit hogyan talál meg? A világ egyik legszövevényesebb mozgalmáról temérdek könyv született, Gilles Kepel, a párizsi Institut d'études politiques professzora, a muzulmán világgal foglalkozó doktori program vezetője ebben a műben célratörő alapossággal foglalja össze az iszlamista harcok és mozgalmak történetét. Az iszlamizmus a második világháborút követően hihetetlenül rövid ido alatt hódított teret; ebben számos tényező játszott közre, például az analfabetizmus felszámolása is az arab világban. Az olajdollárok szerepe sem mellékes, ez a hatás osztotta ketté az arab-muzulmán tábort iszlám-fundamentalista, illetve nyugat-párti (de bizonyos szempontból nem kevésbé fundamentalista, radikális) államokra. A síiták és a szunniták európai fővel szinte felfoghatatlan tömegméretű vallási merényleteinek… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Természet- és Társadalomtudományi sorozat Európa

>!
Európa, Budapest, 2007
858 oldal · ISBN: 9789630782357 · Fordította: Sajó Tamás

Most olvassa 2

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 13


Hasonló könyvek címkék alapján

N. Rózsa Erzsébet: Az arab tavasz
Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel
Rostoványi Zsolt: Az iszlám világ és a Nyugat
Csicsmann László: Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában
Leo Schaya: Az egység szúfi tanítása
Rostoványi Zsolt: Az iszlám a 21. század küszöbén
N. Rózsa Erzsébet (szerk.): Nemzeti identitás és külpolitika a Közel-Keleten és Kelet-Ázsiában
William Montgomery Watt: Az iszlám rövid története
Benke József: Az arab országok története III.
Csicsmann László (szerk.): Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten