Hétköznapi ​élet a kínai császárok korában 1368–1644 11 csillagozás

Gilles Baud-Berthier – Michel Cartier – Didier Gauthier – Jérome Kerlouégan – Françoise Wang: Hétköznapi élet a kínai császárok korában 1368–1644

Hány ágyasa volt a császárnak? Kik azok az eunuchok? Valóban ettek kutyahúst a kínaiak? Tényleg ők találták fel a puskaport? Miért kötötték el a kislányok lábfejét? Hogyan szövik a selymet? E kötet valóságos időutazás: elénk tárja, hogyan töltötték mindennapjaikat a kínai férfiak, nők, gyerekek, a parasztok, írástudók, munkások és hivatalnokok. Róluk szól ez a színes stílusban megírt érdekes összefoglalás, amelyet gazdag képanyag tesz plasztikussá és még élvezhetőbbé. A Hétköznapi élet a kínai császárok korában igyekszik bemutatni az örök és változtathatatlan Kínát, valamint az ott élő, lüktetően eleven, folytonosan változó társadalmat és a kettő között feszülő paradoxont. A Mindennapi történelem című sorozat arra vállalkozik, hogy felelevenítse egykor volt emberek életét: mindennapjaikat, erkölcsüket és szokásaikat. Szerzői azt vallják ugyanis, hogy a kis történetek szerves részei a nagy történelemnek.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Hétköznapi élet... Corvina

>!
Corvina, Budapest, 2007
192 oldal · ISBN: 9789631356632 · Fordította: Aczél Ferenc

Most olvassa 2

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

Nienna001 P>!
Gilles Baud-Berthier – Michel Cartier – Didier Gauthier – Jérome Kerlouégan – Françoise Wang: Hétköznapi élet a kínai császárok korában 1368–1644

Nagyon tetszett ez a könyv. A kínai császárság időszaka nagyrészt ismeretlen volt előttem és most a hétköznapjairól olvashattam sok-sok gyönyörűillusztrációval megtámogatva. A Távol-Kelet egzotikuma mellett azért hasznos is lesz kicsit jobban bele látni a kínai civilizáció múltjába, ha ott játszódó könyveket olvasok, akkor egy mélyebb megértést tesz lehetővé. Örülök, hogy a Líra akció keretében megvettem ezt a könyvet. A Hétköznapi élet sorozat majdnem mindegyik kötete megvan már. De megfogom venni őket off

Kisördög>!
Gilles Baud-Berthier – Michel Cartier – Didier Gauthier – Jérome Kerlouégan – Françoise Wang: Hétköznapi élet a kínai császárok korában 1368–1644

Nem csalódtam ebben az ismeretterjesztő albumban. A kínai császárságról mindenki rendelkezik általános információval, de mélyebb ismeretekkel nem hiszem, mivel ez nem az a történelmi kor, amelyben a történelmi regények, történelmi sorozatok játszódnak. Sajnos még a tematikus történelmi műsorokban sem igen láttam (legalábbis nem gyakori) a kínai császárok korát feldolgozó dokumentumfilmet. Egyedül talán a falról szoktak lenni műsorok. Ez az album tartalmilag és szerkesztésileg tökéletesen kielégítette a kíváncsiságomat. Nem volt túl részletekbe menő, ezért nem volt túl száraz. Sok érdekességet megtudhat az érdeklődő pl. a kínai nevek, a házasságközvetítő szerepe, „felsőoktatás” és korrupció a vizsgán.Bár voltak olyan témák, amelyek lehet, hogy egy kicsit hosszasabb kifejtést is megérdemeltek volna, de nyilván szerkesztési okokból a témáknak közel azonos terjedelműnek kellett volna lennie.
Az albumot a képek és az illusztráció teszi széppé és stílusossá, enélkül a szöveg monoton lenne. Negatívum, hogy néhány helyen az illusztrációt nem igazán találták el, és az illusztráció szövege sem passzolt.
Aki császárokról szeretne olvasni, az viszont csalódni fog, mert ebben a könyvben nagyon minimálisan utalnak az uralkodó osztályra, mint a címe is utal rá, ez a hétköznapi életet mutatja be, persze utalva a felsőbb osztályok életmódjára is.

szabszev>!
Gilles Baud-Berthier – Michel Cartier – Didier Gauthier – Jérome Kerlouégan – Françoise Wang: Hétköznapi élet a kínai császárok korában 1368–1644

Nagyon tetszett ez a kötet is! Olvasmányos, érdekes, de nem próbál meg túl sok információt a könyve sűríteni. Sokkal jobban tetszett, mint az előzőleg olvasott Mátyás király koráról szóló könyv. Rengeteg új dolgot tudtam meg belőle, bár néha nehezen követtem a szavak, tisztségek kínai neveit, de szerencsére ezek csak mintegy kiegészítésként szerepeltek a magyar nevek mellett. A képanyag ennél a könyvnél is nagyon jól kiegészítette a szöveget és az élet szinte minden területét érintette. A legjobban nem is tudom, hogy melyik rész tetszett: érdekes volt a család leírása, de az írás és írástudók, hivatalnokok fontossága is. Igen érdekes könyv egy szerintem eléggé kevéssé ismert és a töriórákon eléggé érintőlegesen tárgyalt korról és helyszínről.

danlin>!
Gilles Baud-Berthier – Michel Cartier – Didier Gauthier – Jérome Kerlouégan – Françoise Wang: Hétköznapi élet a kínai császárok korában 1368–1644

Jól összeállított kötet sok illusztrációval és érdekességgel, mégis van egy kis hiány érzetem talán az ismétlések és sok egyértelmű információ miatt. Hosszan ecsetel olyan témákat, amikről egy bekezdés elég lett volna, de érdekes témákat, pl a kalózokat, a nők életéről keveset ír.

Elek_A_Trotechnikus>!
Gilles Baud-Berthier – Michel Cartier – Didier Gauthier – Jérome Kerlouégan – Françoise Wang: Hétköznapi élet a kínai császárok korában 1368–1644

Érdekes. Nehezebben tudom megítélni a valóságtartalmát, mint a sorozat egyiptomi részénél, mivel eddig Kína történelme nem igazán érdekelt, inkább egyfajta bevezetőnek szántam ezt a kötetet.
Itt is igaz, hogy szép illusztrációk vannak a könyvben, de nem vagyok benne biztos, hogy aki válogatta a képeket értett is a kínai történelemhez, művészethez.
Többször is az volt az érzésem, hogy az adott témáról nem állt elegendő információ a szerző rendelkezésére, viszont az adott részt ki kellett tölteni valamivel és ekkor egy végletekig leegyszerűsített naív narrativát követve kitöltötte a hiányzó részt, magyarul semleges bla-blát olvashatunk.
Pár oldalon pedig egyenesen blődlit kapunk ismeretterjesztés címszó alatt.

BarbieB P>!
Gilles Baud-Berthier – Michel Cartier – Didier Gauthier – Jérome Kerlouégan – Françoise Wang: Hétköznapi élet a kínai császárok korában 1368–1644

Édes-savanyú, evőpálcika, húzott szem… legtöbbünknek ezek az első dolgok, amik Kína hallatán beugranak. Ha mélyebbre ásunk emlékeinkben, történelemórákról bevillanhat a porcelán és a puskapor is. Aki azonban szeretne a kínai üzleteken és éttermeken túlmutató tudásanyagra szert tenni erről a távoli országról, az bátran lapozza fel ezt a könyvet.
https://litfan.blog.hu/2017/04/14/francois_trassard_sze…


Népszerű idézetek

paeonia>!

Mivel a „sertés” (zhu) szó és a Ming-császárok családneve (Zhu) azonos ejtésű, a hatalom egykor megpróbálta ezeknek az állatoknak a fogyasztását tiltani: 1519-ben Wuzong császár rendeletet adott ki a sertések tenyésztése és levágása ellen – nem sok sikerrel.

69. oldal

paeonia>!

Kevés utat köveztek ki a kínai városokban, de Pekingben a Ming-császárok fedett csatornarendszert építtettek, és számos utat kiköveztettek. A karbantartásukra már kevesebb gondot fordítottak, emiatt egyre mélyültek rajtuk a keréknyomok, és megnövekedtek a csatornák falain keletkezett rések. Néhány út mentén még járdákat is kialakítottak: kikövezték vagy kaviccsal szórták be őket, ám ezek is gyorsan tönkrementek.

41. oldal

2 hozzászólás
paeonia>!

A kínai társadalomban a ruházatnak szociálisan megkülönböztető szerepe is volt: a ruha szabása és anyaga a rangokra és foglalkozásokra is utalt. A női ruha ráadásul viselője illemtudásáról is számot adott. E társadalmi funkciók mellett ugyanakkor bizonyos mértékig teret engedett a fantáziának is.

46. oldal

paeonia>!

A kínaiak olyan növényeket is fogyasztanak, amelyeket az európaiak nem sorolnak a zöldségfélék közé. Ilyen például a tavirózsa vagy a bambusz, amelynek lágy rügyei igen közkedvelt csemegének számítanak.

66. oldal

paeonia>!

A nyugati tartományokban azonban nemcsak kifogták a tóból a halakat, hanem szaporították is őket: ez az öntözéses rizskultúra elterjedésének, az újfajta vízgazdálkodásnak egyik eredménye.

70. oldal

paeonia>!

A kínaiak kedvenc eledelének számítottak a rákok, a languszták; a garnélarákot viszont, furcsa módon, a sáska tengerben élő változatának tartották.

71. oldal

paeonia>!

A nagy sikértartalmú rizsfajtákból gombócokat gyúrtak, amelyeket levelekbe göngyöltek, és így az emberek magukkal vihették útjukra; a munkások, utazók különösen kedvelték az effajta, bármikor, bárhol elfogyasztható ételt.

65. oldal

paeonia>!

A hosszúkás formájú kínai kel, a baicai elsősorban az Észak zöldségféléje. Ősszel takarítják be, és főleg télen fogyasztják.

66. oldal

paeonia>!

Kínában a mandarinon kívül is sokféle déligyümölcs megterem, amelyeket keresztezéssel hoztak létre. Jórészük Európában szinte teljesen ismeretlen.

67. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ann Paludan: Kínai császárok krónikája
Őri Sándor: Konfuciusz élete és kora
Középkori történelem
A kora középkor
Gavin Menzies: 1421 – amikor Kína felfedezte a világot
Polonyi Péter: Kína története
Sz. Jónás Ilona: A középkor nagy császárai
Emma Marriott: Királynők és királynék a történelem viharában
Bernáth István: Skandináv mitológia
Vágó Ádám: A Kárpát-medence ősi kincsei