Égi ​vándor 28 csillagozás

Gill Lewis: Égi vándor

Egy teremtmény él az erdő mélyén. Olyan teremtmény, amilyet már több mint száz éve nem láttak Callumék farmján. Callum és Iona megfogadják, hogy titokban tartják csodálatos felfedezésüket, de vajon képesek is megvédeni? Az ígéret, melyet egymásnak tettek, mindkettejük életét megváltoztatja.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kaméleon könyvek

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2012
212 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632456812 · Fordította: Marczali Ferenc

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

>!
Uzsonna
Gill Lewis: Égi vándor

Nagyon jó ifjúsági regény, amelynek során beleszerettem a halászsasokba. Tetszett, hogy követhettük a nőstény vándorútját, és megismerhettük afrikai életét illetve azt is, hogy az ottani népek mit tartanak róla. A sasok mellett jó volt követni az emberi sorsokat is, szurkolni Callumnak, hogy tudjon segíteni a távolban bajba jutott barátján.
A könyvtárban sasoltuk is a gyerekekkel angliai társaik webkamerás fészkeit, illetve térképet is találtunk a vándorutakról, amelyen érdekes volt megfigyelni, milyen eltérésekkel repül ugyanarra a helyre évről évre.
Itt leskelődtünk: http://www.ospreys.org.uk/webcam/
És már fent van térképen a 30-as számú sas 2016. őszi vándorútja is Afrikába!: http://www.ospreys.org.uk/satellite/index.html

>!
h_orsi P
Gill Lewis: Égi vándor

Igazi kis egynapos olvasmány. Gyorsan lehet vele haladni, ha valaki szereti a gyerek -és ifjúsági irodalmat. De kár, hogy nem évekkel ezelőtt került a kezembe ez a könyv! Biztosan nagyon szerettem volna, mindegy is mert, így is elnyerte a tetszésemet :)) Kicsit hihetetlen, de mindenképpen nagyon aranyos történet. Eléggé sajnáltam, amikor szomorú fordulatot vett :( Szerencsére ezt az író nem fejtette ki ezt a részt annyira részletesen (ezért külön köszönet neki) és a végére szépen helyreállt minden. Összességében tetszett, és most belenyomom az öcsém kezébe, hogy Ő is olvassa el, mert ez neki való :)

>!
Szimirza P
Gill Lewis: Égi vándor

Nem vagyok nagy madár fan, de itt és most, nagyon megszerettem a sasokat!

>!
danlin
Gill Lewis: Égi vándor

Meglepődtem ezen a könyvön, mert általában nem rajongok az állattörténetekért, de ez nagyon tetszett. Ennek főleg az az oka, hogy a gyerekek élete teljesen összefonódott a halászsaséval. Alapjába véve egyszerű történet, ami akár meg is történhet, mert tényleg csak elhatározás kellett, hogy figyelje és védje Íriszt, és miatta szerezzen új és régi barátokat. Callum igazán szimpatikus figura volt, főleg mert soha nem adta fel, és mindig talált valahogy reményt, hogy segítsen másoknak.

>!
Rhyen
Gill Lewis: Égi vándor

Szerintem ez egy nagyon szép, kellemes regény. Jó volt kilépni a gyilkosság, a családon belüli erőszak, a természetfeletti lények és a felszínes szerelem világából, és egy sokkal békésebb helyre csöppenni. Örülök, hogy engedtem a csábításnak, és kivettem a könyvtárból. Nem bilincselt le annyira, mint ahogy a fülszöveg ígéri, de az olvasás során végig lekötötte a figyelmemet, és együtt izgultam Callummal Íziszért.
A történet nem túl bonyolult, néhol kiszámítható, ennek ellenére szívet melengető. Sokszor mosolyogtam egy-egy mozzanaton, elszórakoztam a fiatalokon, máskor legszívesebben fejbe vertem volna Callumot és a többi fiút a viselkedésük miatt. A leírások szépek, főleg azok, amelyek a halászsasokat jellemzik. Még mindig több a leírás, mint egyes könyvekben…
Az első fele nagyon jó volt, megkedveltem a két főszereplőt, ám a 100. oldal környékén van egy csavar, ami kicsit agyoncsapta az élményt, amit a könyv nyújt, de aztán megint visszazökkent abba a kellemes atmoszférába. Tetszik a mondanivaló, amit az állatvilágról és a barátságról fogalmaz meg az író. A regény helyszíne gyönyörű, a szereplők kedvesek, végre nem kellett arról olvasnom, hogy az apa ilyen meg olyan állat, a gyerek meg így meg úgy meg akarja ölni őt. Néha nekem is kell egy kis idilli időtöltés. Nem túl hosszú történet, pont annyira van kifejtve, amennyire szükséges, szívesen ajánlom mindenkinek.
Pár perce tudatosult bennem, hogy voltaképp ez egy ifjúsági regény, de azt hiszem, felnőtteket is ugyanúgy elszórakoztat, mint tizenéveseket. Szinte teljesen sokkolt, hogy manapság íródnak értelmes gyerekkönyvek (és még el is jutnak hozzám).

>!
dodóó
Gill Lewis: Égi vándor

Vonakodva kezdtem neki, mert voltak benne olvasói vélemények, de kb. 10 év körüli gyerekektől (jó, én sem sokkal vagyok több..). Viszont nagyon kellemeset csalódtam, mert engem magával ragadott. Volt, hogy elsírtam maga vagy épp elnevettem. Iona és Callum közös titka nagyon aranyos is, de ha kiderül annak nem lesz jó vége…
Aranyos és szívszorító történet.
Igaz, hogy Kaméleon könyv és 10+-os, de szerintem nagyobbaknak is tetszhet. :D

>!
evol
Gill Lewis: Égi vándor

Ez de jó volt! Élveztem elejétől a végéig.
Szép leírások – persze csak fiataloknak elviselhető mennyiségben. Érdekes és izgalmas történet – kalandos mégis életszerű. Remek emberi kapcsolatok, barátságok. Sajnáltam, hogy nem vagyok ott!

>!
Percy_Barni
Gill Lewis: Égi vándor

Azért szeretem ezt a könyvet ,mert van benne izgalom ,egy kis szerelem és kapcsolódik is a természethez. Jó benne hogy úgymond két cselekmény is történik a könyvben. Az egyik az Ionás rész ,ez a történet úgymond szerelmi része. A másik rész a Jenebás rész melyben Callum barátsága kezdődik egy ismeretlen lánnyal. Szerintem mindegyik fele jó.

>!
tealevel99
Gill Lewis: Égi vándor

Szerintem nagyon jól meg van írva. A cselekmény alakulását nem nagyon tudtam megmondani. Tehát számomra ez nem egy sablon story volt.


Népszerű idézetek

>!
h_orsi P

Meg kell tanulnunk a felszín mögé látni, ha tudni akarjuk, mi van a mélyben.

34. oldal, 5. fejezet (Könyvmolyképző, 2012)

>!
Ms_Mississippi

Olyan látvány fogadott, amire nem voltam felkészülve. Mintha a tó és a hegyek és az ég mind ott élnének benne mélyen, mintha ő is része lenne ennek az irdatlan nagy tájnak. Mintha nélküle itt semmi sem létezhetne.

64. oldal

>!
Sicc

Elkötöttem Kipet, a birkaterelő kutyánkat. Emlékszem, mennyire vadóc és lelkes volt, mikor apa befogadta. Egyszer például eljöttek anyáék barátai, és Kip az összes felnőttet és gyereket beterelte az egyik csűrbe.

148. oldal

>!
Vivogle

– Fel tudsz mászni erre? – kérdezte, és megkocogtatta a fa törzsét.
Felpillantottam a fára. Egy öreg tölgy volt, amibe évekkel ezelőtt belecsaphatott egy villám. A kettéhasadt törzs, mint valami tátongó seb, sötétlett a kék ég alatt. Még a legalacsonyabb ágak is magasabbak voltak annál, hogy elérhessem őket, ráadásul mindenütt moha borította a nedves fakérget.
– Erre? – kérdeztem öntudatosan. – Naná, hogy fel tudok.

28. oldal

>!
Sicc

– Nézzétek ezeket a karmokat – mutatott apa a halászsas lábára. – Nem semmi!
– Ez egy halterminátor – mondta Hamish. – Látjátok a lábán ezt a redőzést meg ezeket a hegyes pikkelyeket? Azért vannak, hogy jól meg tudja markolni a csúszós halakat.

65. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Frances Hodgson Burnett: A titkos kert
David Almond: Skellig
J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege
Jacqueline Wilson: Jó barátok
Jacqueline Wilson: Titkok
Robert Paul Weston: Szörnyen Titkos Részleg
Jacqueline Wilson: A másik lány
Jacqueline Wilson: Tracy Beaker a sztár
Jacqueline Wilson: A tesóm nem semmi
Georgia Byng: Molly Moon hihetetlen kalandja a hipnózissal