Bridgeford válságban van. A főutca félig elnéptelenedett, az üzletek bezárnak, a polgári büszkeség gondolatát ódivatúnak találják a munkából egyenesen hazaszáguldó ingázók. A kisváros mintha elcsüggedt volna.
Akad azonban egy dolog, ami összehozhatja a lakosokat: a zene. A bridgefordi városi kórusnak esélye lehet arra, hogy megnyerje a megyei kórusversenyt. Az énekesek kis csapatának azonban először új tagokat és egy egészen megújult hangzásvilágot kell találnia magának.
Ezen a ponton lép a színre Tracey – született szólista, aki eltitkolt múltját rejtegeti; Bennett – hajdani templomi kóristafiú, aki értetlenül szemléli a modern világot; és Jazzy – aki a hangját útlevélnek tekinti, amelynek segítségével maga mögött hagyhatja a várost, és elindulhat a jövendőbeli hírnév és gazdagság felé. Sikerülhet-e beilleszkedniük az olyan régi, megbízható kórustagok közé, mint amilyen Annie? Megtanulhatnak-e közösen dolgozni, megmenthetik-e az énekkart, sőt, talán az egész… (tovább)
És most együtt 7 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2015
Kedvencelte 2
Várólistára tette 10
Kívánságlistára tette 9
Kölcsönkérné 4
Kiemelt értékelések
Nagyon szeretem az ilyen nagyon angol, intelligens, kellemes, aktuális élethelyzeteket felvető történeteket, a kissé szarkasztikus humora pedig imádnivaló volt!
Az egész könyvet átjárja a zene szeretete, az éneklés, aminek segítségével ki tud bontakozni a történet végére a szeretet, a bizalom, a ragaszkodás. A zene előcsalogatja a rejtőzködő lelkeket és szíveket, megvilágítja kinek-kinek a saját útját, összeboronál generációkat, családokat, embereket.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2016/09/gill-hornby-es-mos…
Egy kissé kevésbé volt frenetikus, mint a Méhkas, de nagyon jól összerakott történet ez is, a megfelelő fordulatokkal, a megfelelő tanulságokkal. Nagyon emberi és bölcs, ugyanakkor kellemesen vicces. Megérdemelt volna szerintem egy kevésbé csajos borítót, csakúgy mint a Méhkas is, mert habár van benne egy csipetnyi romantika, mindenféleképpen az a fajta szórakoztató irodalom (mint pl. Backman könyvei), amit egész nyugodtan olvashatnak férfiak is.
„..egyre feljebb és feljebb mentek, hangosabban és hangosabban daloltak, az énekesek mintha felfelé keringve olyan önkívületi állapotba jutottak volna, amelyhez foghatót közülük többen sosem tapasztaltak még. Táncoltak, nevettek, megölelték egymást, ringatóztak a zene ritmusára.” Valami ilyenre vágytam, mikor elkezdtem ezt a könyvet, hogy áradni fog belőle az együtt éneklés élménye, hogy arról fog szólni, milyen jó közösen átélni azt, amikor a zene megérinti azt aki énekil, és azt is, aki hallgatja. Sajnálom, hogy ez csak a könyv második felében kezdődött el, addig a kórus igazából csak egy laza kapocsként szolgált, ami összeköt egy csomó szinte idegen embert, akik egy angol kisváros szürke hétköznapjaiban lézengenek és küzdenek a maguk kisebb-nagyobb problémáival.
Amikortól a kórus igazán átveszi a főszerepet, onnantól már nagyon tetszett ez a könyv. Majd' 20 évig énekeltem különböző kórusokban, most is nagyon hiányzik, és remélem egyszer (sokszor) még én is átélhetem újra….
Népszerű idézetek
Mi lehet a zenében? Pontosan miből áll a hatalma? Hogy lehet, hogy okostojás tudósok atomokat is képesek széthasítani, de arra még semmiféle magyarázat nem született, hogyan tud a zene elektromosságot átvezetni az emberek lelkén?
230. oldal
Tudod, milyen az, amikor vannak barátaid, akikkel már régen nem olyan jó együtt lenni, de valahogy sosem jutsz el oda, hogy kirúgd őket?
325. oldal
Már rég rendet kellett volna itt raknia – az embernek húszévente egyszer nem árt tavaszi nagytakarítást rendeznie.
270. oldal
Ez a legrosszabb abban, amikor az ember negyven felett jár: hirtelen úgy látja magát, mint valamit, ami teljesen „elkészült”. Ő már útban volt a hatvan felé, és elég régen hozzászokott ahhoz, hogy együtt éljen mindazon dolgok hosszú listájával, amiket „Annie Miller már sosem csinál, ami Annie Miller már sosem lehet.”
Naná, hogy James sosem táncolt. Annie szívesen mondogatta, hogy ez a férje egyetlen hibája. Ezt a jó feleséghez illő mondást talán felfrissíthetné kicsit: Jamesnek ugyanis egész sereg hibája lett, legalábbis Annie erre eszmélt rá.
Annie úgy szeretett minden apró holmit, úgy vigyázott rájuk, mintha valami múzeum kurátora lenne: a ruhácskákra, a fotókra, a rajzokra, a játékokra. Közben azonban önmaga lényege… az valahogy elillant… És nem hagyott nyomot maga után. Ha váratlanul meghalna, vagy egyszerűen csak eltűnne.., akkor a családja megtekinthetné a Miller-gyűjteményt, és láthatnák, mikor, melyik gyereket tartotta a karjában, milyen utazásokra fizetett be, melyik tortát milyen alkalomra készítette. De sosem tudnák – mert sosem kérdezték, neki pedig sosem jutott eszébe elmondani nekik – , mi minden zajlott a fejében, mielőtt teljesen megtöltötte volna a család.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Susan Kay: A fantom 95% ·
Összehasonlítás - Ella Steel: Vágyak dallama 96% ·
Összehasonlítás - Mörk Leonóra: Asszonyom, édes úrnőm 92% ·
Összehasonlítás - Aly Martinez: Szerelem a pokolból 92% ·
Összehasonlítás - David Gemmell: Hajnalcsillag 95% ·
Összehasonlítás - Colleen Hoover: Maybe Someday – Egy nap talán 91% ·
Összehasonlítás - Taylor Jenkins Reid: Daisy Jones & The Six 91% ·
Összehasonlítás - Terry Pratchett: Maszkabál 91% ·
Összehasonlítás - Belinda Alexandra: Vadlevendula 90% ·
Összehasonlítás - Lucinda Riley: Az olasz lány 90% ·
Összehasonlítás