Ma ​éjjel a falnál alszom 54 csillagozás

Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom

A ​Vilnius óvárosában élő litván írónő játszi könnyedséggel közlekedik a hétköznapi és a rendkívüli, valamint a nevetséges és a fenséges határmezsgyéjén. Sajátos műfajt hozott létre, mely a klasszikus novellára és a tárcanovellára egyaránt emlékeztet. Anekdotikus-esszéisztikus írásai ugyan a mindennapokból táplálkoznak, mégis kifejezetten derűsek és humorosak. A novellák egy része önéletrajzi ihletésű, ám finom abszurditásukkal rendre túlmutatnak a valós eseményeken. Minden szövege nagy gonddal megkomponált „koktél”: kerülhetnek bele kitalált vagy valódi rokonok, a vilniusi pályaudvar koldusai, szerelmek, a gyermekkorboldogsága, a felnőtt lét józansága és magánya; a litván függetlenség és önazonosság törékenysége; irodalmi szövegek, melyek íróként, emberként egyaránt formálták a szerzőt; nagy hallgatások,humor, irónia és bölcs megértés – mindenből épp annyi, ami a tökéletes kompozícióhoz kell. A cselekmény hűlt helyén egy realitásból és képzeletből, emlékekből és humorból szőtt… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Typotex Világirodalom Typotex

>!
Typotex, Budapest, 2015
232 oldal · ISBN: 9789632798493 · Fordította: Laczházi Aranka
>!
Typotex, Budapest, 2015
232 oldal · ISBN: 9789632798493 · Fordította: Laczházi Aranka

Enciklopédia 74

Szereplők népszerűség szerint

Bruce Willis

Helyszínek népszerűség szerint

Chicago


Kedvencelte 8

Most olvassa 1

Várólistára tette 84

Kívánságlistára tette 63

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

balagesh IP>!
Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom

Ez a könyv nem félbehagyott érintetlenségében porosodott hosszan a polcomon, hanem éppenhogy hosszasan hagytam a kézügyemben. Szükségem volt a beleolvasásra, vagy hogy a látványa emlékeztessen valami fontosra. Ennek a könyvnek az írója ugyanis forradalmi szemlélettel rendelkezik. Amikor a környezetünkben minden, a magazinok (sőt annál még egy kicsit nagyobb hatású mindenek is) azt sugallják, hogy szebbnek, jobbnak, valamilyen elérhetetlen polcra helyezett tulajdonságcsomag birtokosának kellene lennünk, vagy ha olyanok nem is vagyunk, akkor is legalább hazudjuk magunkat (magunknak is!) olyannak, jön ez a (kimondom:) középkorú nő, és felvállalja a slamposságát (lomposság!), beismeri (magának is) a hibáit, gyengeségeit, egyszóval esendőségét. És nem, nem fetreng önnön tökéletlensége dagonyájában, nem utasítja el a változás, a jobbá válás elvét. Szó nincs róla. Egyszerűen arra képes, amire nagyon kevesen (én sem), hogy a tükörbe nézve meglássa önmagát. Hogy másokban is felismerje saját hibáit és erényeit, és viszont, ugyanígy magában is a másokét. És nincs vége: mindezek után még csak nem is ágaskodik benne sem düh, sem dac, sem megvetés. Nevetni valamin (valakin) tehát nem feltétlenül lenézést jelent. Szeretetből, szeretettel is lehet nevetni azon, amin mások sírnak, vagy éppen törzúzra vetemednek.
Szóval hogy van ez a nő, akinek mersze van, meg önkritikája, meg önismerete, és a tetejébe megvan benne az istenek legnagyobb ajándéka: önmagának (és így aztán az egész világnak) az elfogadása.

3 hozzászólás
szadrienn P>!
Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom

Meggyőződésem, hogy az emberek akkor írnak, mikor már semmi másuk nem maradt. – vallja a litván írónő, és ezzel a kijelentéssel minden bizonnyal az alkotás veszteségek utáni terápiás, gyógyító hatására utal. Ezzel a borongós kötettel el is búcsúztat számos csalóka illúziót, a hamvas ifjúságot, és a lakás belső udvarra nyíló ajtaján keresztül távozó és soha vissza nem térő férjet. Világlátása ennek megfelelően kissé keserű és kiábrándult, egy olyan ember vallomása, aki nap mint nap bátran néz farkasszemet a magánnyal. A személyes, őszinte hangvétel megnyerő, könnyű szeretni azt az őszinteséget, amelyik még kínjában is nevetni tud saját magán, és hibáira iróniával, elfogadással tekint. Jóval kényelmetlenebbé válik azonban a helyzet, amikor a fő téma az öregedés lesz, és minden tetszeni vágyás dacos elutasítása, vezérmotívumként pedig vissza-visszatér az öntudatosan viselt szakadt harisnya és a kivehető műfogsor.
Műfajilag nehéz besorolni ezeket a rövid írásokat, amik tulajdonképpen irodalmi utalásokkal sűrűn átitatott esszék, a legizgalmasabb részek kétségkívül azok voltak, amikor az önéletrajzi elemek átcsaptak fikcióba, a szabályosan induló mondatok pedig abszurd vagy szürreális befejezést nyertek.
Még csak a második találkozásomnál tartok az Európai Unió Irodalmi Díját elnyert kötetekkel, de ezek alapján úgy tűnik, hogy ezt az elismerést nem a reprezentatív nagyregényeknek szánják, hanem sokkal inkább a rövidebb lélegzetű, szabálytalan, formabontó alkotásoknak, amik az irodalmi sokszínűséget tükrözik, és érdekes felfedeznivalót kínálnak az újdonságokra nyitott olvasóknak.

2 hozzászólás
fióka P>!
Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom

Nagyon nehéz dolga van annak, aki erről a könyvről írni szeretne. Tulajdonképpen az egész recenzió véletlenszerű idézetek gyűjteménye kellene legyen, az volna az egyetlen, ami hamisítatlanul át tudná adni azt az utánozhatatlan hangulatot, amit Giedra Radvilavičiūtė teremt. Mit lehet arról írni, aki szerint „Ausztriában Stefan Zweig óta nem változott az időjárás?” Vagy aki örökbefogadásként aposztrofálja a kapuzárási pánikban szenvedő férfiak húsz évvel fiatalabb barátnőit? Arról már nem is beszélve, hogy saját arcát és az ennek az arcnak kijáró tiszteletet annak tudja be, hogy az egy etikatanáréra hasonlít?
Giedra barát. Barát, abból a fajtából, aki néha kényelmetlen, mert szabadszájú, mert őszinte, mert furcsa, viszont olyan, akit majdnem mindenki szeretne magának. Én biztosan. Többek között azért, mert azt mondja, Albániában a reggeli rakija nem alkohol, hanem egy szokás.
Esszét írni fogyasztható és emészthető módon meglehetősen nehéz. Zömük valamiért olyan kifejezésektől hemzseg, amit talán azok sem igazán értenek, akik beleszövik a szövegükbe, a követhetetlen, felfoghatatlan és – legfőképp – feldogozhatatlan körmondatokról nem is beszélve. Kicsit a tankönyvi szabályokhoz hasonlítanak. Giedra más. Igaz, az esszéi sem feltétlenül esszék a szó klasszikus értelmében. Akár Tom Wolfe írásai. Sok ponton hasonlítanak is, például ott a humor, a csipkelődő, néhol gunyoros hangvétel, a különböző társadalmi totemoszlopok legalább döntögetése, de minimum oldalba rúgása. Van benne egy nagy adag kelet-közép-európai lazaság némi északi feelinggel, bármi is legyen az. Minden jólnevelt magyar olvasónak ismerős lesz legalább egy kicsit, hiszen az elnyomás-felszabadulás-függetlenedés hármasának fogalma számunkra sem idegen.
A kötet, ha akarom, esszéregény, ha akarom, nem. Egészként és különálló darabonként is ugyanolyan élvezetes. Ha regényként tekintünk rá, akkor ez egy lazán összefűzött, ismétlődő szereplőket tartalmazó írás, aminek a fülszöveg állításával szemben van cselekménye. Nem koherens ugyan, de van. Nem is követi mindig a kötelező-klasszikus nyomvonalat, de ettől még létezik. Giedra elképesztően jól tud mesélni. Mire az adott esszénovella harmadik oldalán már a huszadik témánál tartunk, fogalmunk sincs róla, hogy ennek mi köze lehet a nyitógondolathoz, történéshez, szépen becsomagolódunk az író meghökkentő, nagyon nevetős, frappáns és okos szöveghálójába. Semmi ijedelem, nincs itt zavar. A befejezés előtt, akárcsak egy kötést, szépen visszabont mindent, összevarrja ott, ahol a részeknek együtt kell lennie és voilà: minden a helyére kerül, minden mindennel összefügg és minden teljesen világos.
Mindig azt állítottam, hogy nincs női- és férfiirodalom, csak irodalom van. Most tényleg irodalomra gondolok, nem romantikus rózsaszínesedésekre, amiket amúgy mindkét nem, ha valószínűsíthetően nem is egyenlő arányban, de ugyanolyan jól művel. Kénytelen vagyok ezen a nézetemen változtatni, mert Giedra le sem tagadhatná, hogy az esszéit nő írta. Elég kényelmetlen dolog női irodalomról beszélni, mert az a közvélekedés szerint biztosan feminista, valószínűleg rózsaszín és csöpögős, a nagyközönség számára olvashatatlan, mert máris rétegirodalommá minősült. Noha részemről az első és harmadik ponttal semmi gond nincs, nagyon sok tévhit és bebetonozódott félinformáció fűződik ezekhez a kategóriákhoz, amik már eleve bizalmatlanná teszik a nem eléggé tájékozott olvasni vágyót. Nos, a Ma éjjel a falnál alszom különösebben nem feminista, rózsaszínnek még véletlenül sem mondható, noha szerepelnek benne macskák, gyerekek és emlékek, viszont egy nagyon jó, kivételesen érzékeny női regény. Kétségtelen, hogy a nők és a férfiak másként élik meg, kezelik és dolgozzák fel az olyan témákat, mint például a barátság, a halál, a gyerekek, a szerelmek, a magány, a szűkebb-tágabb család, az írás vagy akár az olvasás. Ettől a sajátos nézőponttól lesz letagadhatatlanul női írás. És milyen jó, hogy az! Vajon én is azon gondolkoznék, hogy otthagyom a gyerekem, ha írni akarok, mert írni csak az tud igazán, szabadon, aki kötetlen? Vajon tudnék én is úgy írni a halálomról és a félelmeimről, hogy közben nevetek és tényleg őszinte vagyok? Tudnék szakadt harisnyákról, magányról, öregedésről, ismét a magányról, elmúlt szerelmekről, akiknek már az emléke sem biztos, alkoholról, kicsit bolond barátnőkről, nagyon hülye pszichiáterekről és még több magányról ennyire őszintén, de sokszor abszurd módon, fikcióba lényegülve át és sírva-nevetve írni? Nem csak magamnak, mindenkinek. Nem hiszem. Itt és most nagyon jó olvasónak lenni. Annak, akinek már volt szerencséje hozzá, valószínűleg eszébe fog jutni a Kokoschka babája. Hasonlít egymáshoz a két könyv, noha az égvilágon semmi közös vonásuk nincs a keserédes humoron, az abszurdon és a magányon kívül.
A könyv 2012-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját, igencsak megérdemelten.
Gyakran használ idézeteket. Nem túl sokat, éppen eleget. Jókor és jól. Ezek között segít eligazodni a könyv végén található névmutató. Sokszor alkalmazza az ismétlést. Az esszé (novella, tárca) eleje és vége is ugyanaz, legfeljebb néhány szó változik, hiszen a kezdet nem lehet mindig azonos a véggel, noha néha mégis. A kivitelezés igényes, néhány apróbb hiba van benne. Azon pedig még most is gondolkozom, hogy az Órák című filmről beszélve vajon szándékos az elírás (az íróé) vagy véletlen csupán?

9 hozzászólás
eme P>!
Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom

A hatásos szöveggel kapcsolatban van néhány minőségi kritériumom. Az első. Miután elolvastam, az elbeszélés újra kússzon vissza az emlékezetembe, anélkül, hogy ezt akarnám: nem feltétlenül a cselekménye vagy a szereplői miatt.
Bár nem én fogalmaztam meg a fenti kritériumot, nagyon is bólogattam, miközben Radvilaviciute könyvét olvastam. Igen, a hatásos szöveg időnként visszatér, ha nem másként, a hangulata, az érzés, hogy mennyire jó volt olvasni. Ez erre a kötetre is érvényes. Azonnal otthonosan éreztem magam benne, és hónapokkal később is jó rá visszaemlékezni, még akkor is, ha nem sok mindent tudok már belőle felidézni. Merthogy az elbeszélő nem törekszik összefüggő, nagyívű cselekményre, karakterábrázolásra. Nem, ez a kötet csapongó, asszociációkra épülő, néha parttalan mesélés, egymásba fűzött emlékfoszlányok, történetek, hangulatok, érzések, gondolatok lánca, amelyben vissza-visszatér egy-egy elem, egy-egy alak, érdekest ritmust kölcsönözve a szövegnek.
Radvilaviciute nem akarja meghódítani az olvasót, legalábbis én úgy érzem. És pontosan ezáltal nyeri meg a rokonszenvét. Őszinteség, higgadt bölcsesség és erő árad a sorokból, néhol szomorkás, rezignált hangulattal keveredő humor és (ön)irónia, amelyben benne van az elfogadás és szembenézés képessége – önmagával, másokkal, kevésbé vonzó jellemvonásokkal, kevésbé szerencsés sorsfordulatokkal. Szerettem, ahogy az elbeszélő a szöveggel, szövegtípusokkal, nézőpontokkal játszik, ahogy általuk egy sors felvillantott életdarabkáira és önmagára reflektál. Kapcsolatok, öregedés, alkotás, olvasmányélmények, magány, döntések meg elmúlások kavarognak az esszészerű írásokban, miközben a hétköznapi valóság mágikus-szürreális, képzelet szülte mozzanatokkal színesedik. Újra és újra rádöbbentett, mennyire szeretem én ezt a műfajt (ha ilyen nívósan művelik), és mégis mennyire ritkán olvasom. Újabb pótolandó mulasztás.

2 hozzászólás
giggs85 P>!
Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom

A litván írónő hihetetlenül eredeti esszégyűjteményt / novelláskötetet hozott össze a Balti-tenger mellett. Csak címszavakban: álom és valóság, képzelet és korábbi olvasmányok, csendes elmélkedés és hátborzongató események, egy idősödő ember cinikus élményei iróniával és játékossággal elmesélve, kevert műfajok, kiszólások, önelemzés és költőiség… Folytathatnám, de inkább olvasd el! Egy újabb remek @Typotex_Kiadó kötet.

9 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom

„ Ha jól nevelt vagy, a legtöbb helyzetben lehetetlen őszintének lenned.” – a szerző mégis erre tesz kísérletet.
Ez a kötet nagyon nekem való. Szeretem a novellákat, a tárcanovellákat és litván írónő „anekdokitus-esszéisztikus” írásai nagyon tetszenek. Amikor rájöttem, hogy ez esszékötet „kicsit pihentettem” és egy regényt kezdtem el olvasni, bűnös előítélet! A Hosszú séta rövid mólón című írásában egy kiadó mondja el, hogy miért kifizetődőbb regényt megjelentetni és én is hallottam már kortárs magyar szerzőtől is, aki többféle műfajban alkot, hogy a regény az elvárás. Igaz, hogy a regénybe hosszabb időre bele lehet helyezkedni, de én nagyon szeretem a rövidebb prózát is. Esszéiben kellő mennyiségében van humor és önéletrajzi vonatkozás, híres alkotók műveit is megidézi. Az „Igazi” esszékkel összevetve ez a kötet olvasmányosabb, jobban leköti az olvasó (konkréten: enyémet) érdeklődését. Több utalás van a negyvenen felüli nők helyzetére, barátokkal, ismerősökkel, lányával való viszonyára, „rosszul választottam életmódot, férfit, foglalkozást.”
A címadó írás „ történet az öregedő magányos nőről”, de a humor és az önirónia remekül fűszerezi a novellákat, talán legjobban A 27. számú páciens foglalja össze legjobban az erről szóló gondolatait, egy pszichiáter naplójaként.

Amadea>!
Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom

A spontán vásárlásnak, a telhetetlen hörcsög szabadjára eresztésének pozitív hozadéka is lehet, és nemcsak alkalomadtán; tavaly nekem nem is egy, hirtelen felindulásból elkövetett könyvbeszerzés bizonyult jó döntésnek, mint amilyen a Ma éjjel a falnál alszom.
Régóta kacérkodtam vele, tetszett a címe, a macska a borítón, az esszé műfaj, és a szerző nemzetisége is vonzott, még sose olvastam litván szerzőtől (nagyon cuki, még sosem látott mellékjel is van ebben a nyelvben), és a féláras akció után az a félelmem se tartott vissza, hogy az esszék túl szürreálisak lesznek az ízlésemnek.

Szürreális esszé.
Bizony.
Ezek a hosszabb-rövidebb írások csupán alibinek használják a műfajt, illetve a szerző multifunkcionális köntösbe öltöztette az esszéket; a valóság keveredik a fikcióval, szürreális elemekkel, vissza-visszatérő szövegrészekkel, szereplőkkel, a múlt a jelennel, nekem inkább tűntek esszénovelláknak. Szeretem a műfaji sokszínűséget, a mixelést, az első oldalaktól otthon éreztem magam ebben a kötetben, amely a hatásos szöveg iránti elvárásokkal kezdődik, emberközeli, (számomra) szimpatikus szempontokkal, hétköznapi, csevegős hangnemben. Olyan volt, mintha egy parkban üldögélnénk a szerzővel és irodalomról beszélgetnénk.
Sokat megtudunk – ill. megtudni vélünk – Giedráról [még bemásolni se vagyok hajlandó a vezetéknevét] is. Ötvenes, az elmondottak alapján nem túl szép nő, elvált, aki kezd félni az öregedéstől, a felejtéstől. Tudja, hogy a lánya előbb-utóbb elhagyja és önálló, tőle független élete lesz. Bevallja, hogy nem akar regényt írni, hiába az az irodalmi nagyágyú, amivel nevet lehet szerezni a piacon, ő az esszékben érzi jól magát. Vagyis Giedra egy hétköznapi ember, hétköznapi félelmekkel és az irodalommal foglalkozó emberek (azaz mi:) számára ismerős-izgalmas gondolatokkal.
Nehéz a témákról írni, mert a kötet nagyon heterogén és Giedra hajlamos elkalandozni a címbeli tárgytól, méghozzá roppant élvezetesen; megelevenednek egy város utcái, gondolatokat olvashatunk regényötletről, lehetséges vagy létezőnek vélt szomszédokról, befalazott ajtóról, cipóként összegömbölyödő macskáról, kalandos életű nagyapáról, a felejtésről.
Végig tudnám elemezgetni az esszéket egyenként vagy csoportokba gyűjtve, de ez olyan kötet, ami nem akarja az analitikus recenziót – olyan, mint egy kis ékszer, egy gyöngyszem, ami egy macskás kagylóban rejtőzik, és mindenkinek fel kell nyitni, aki részesülni akar a csodájából.

kaporszakall>!
Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom

Nem az én könyvem, bár jó hogy elolvastam. Hadilábon állok az esszéregény meg az esszénovella műfajával: szerintem fából vaskarika. Én a vagy-vagy elv alapján állok, és az ilyen posztmodern csinálmányoknál mindig van egy olyan érzésem, hogy a szerző a műfaji keveredéssel a valódi történet hiányát igyekszik leplezni.

Ez a könyv is javarész ilyen, s inkább esszé- mint novelláskötet. Rögtön hozzáteszem: a szerző kifejezetten rokonszenves: egy, rövid házasság után magára maradt, lányát egyedül nevelő, depresszióját ivással tompító, szovjet-posztszovjet traumáktól szenvedő, túlsúlyos, elhanyagolt külsejű, foghíjas (mert a fogorvos, bizony, drága) asszony, aki kendőzetlenül beszél a bajairól, és slampos mivoltában igazi tükröt tart elénk. A baj csak az, hogy a – helyenként fényesen felcsillanó – tükörcserepek az elmélkedés gittjével vannak egyberagasztva, s így a teljes kép már nem annyira tetszetős.

Vannak olyan szívbemarkoló mondatai, amiket nem felejtek el (Azok az asszonyok, akik tulajdon gyermekeiket temetik, eltemetik velük Istent is.). Önkritikus megjegyzéseiből markánsan bontakozik ki a saját portréja. Remek, apró, humoros epizódokat kapunk a litván hétköznapokból. De a könyv nem áll össze egységes egésszé, megmarad mozaiknak.

Két írást – melyek a legszemélyesebbek, és a leginkább történetközpontúak – kiemelnék: A szöveg vonzása és a Ma éjjel a falnál alszom. Ezeket nevezném igazi novelláknak, s úgy vélem, hosszabb távon is megmaradnak az emlékezetemben.

A könyv mindemellett figyelemreméltó: egy litván sors- és kortársunk hangját halljuk. Búcsúzóul ideteszek egy linket: az írónő veszi át állami kitüntetését, 2016-ban:
https://www.delfi.lt/news/daily/lithuania/prezidenturoj…

2 hozzászólás
Chöpp P>!
Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom

Abszolút elismerem a litván írónő tehetségét az esszéírás terén. Igaz, nem feltétlenül esszéknek mondanám azokat az írásokat, amiket a kötet tartalmaz. Inkább egy álom-való-szürke-narancsbőr-vodka-Nabokov szőttesként írnám le, aminek éppen annyi értelme lenne, mint ennek a könyvnek.
Csodás kezdet után (kb. a fele után) kissé visszasimult a szürke és érdektelen unalomba, amiből a pszichológus fellépésével egyetemben kiszakadt és az utolsó esszével visszatért a kezdeti csodához. Így mintegy keretbe foglalva egy litván írónő purgatóriumi széthullását.
Egyszóval jól eltöltöttem vele a húsvéti ünnepkört.

2 hozzászólás
entropic P>!
Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom

Engem speciel a címével vett meg. Fel is tettem a kedvenc című könyveim polcára. A jó című könyvek persze nem mindig jók nekem, de ez az volt. Bár – látatlanban – én ezt regénynek képzeltem volna.
Képzeljetek el egy regényt azzal a címmel, hogy Ma éjjel a falnál alszom.
Nem milyen jó regény lenne az?
Szerintem nagyon, de GR azt mondja, ő nem tud fikciót írni, de kamuzik, mert tud, de azt is megértem, hogy ezt, amit ír, nem nevezi fikciónak – tényleg inkább (ön)életrajzi esszéisztikus történetmesélés ez, amiben – félénkség esetén – el lehet bújni olyankor, amikor valakinek nincs kedve bevallani, hogy mi történt tényleg és mi nem tényleg.
Azt is megértem persze, hogy ez idegesítő is lehet – amikor egyik pillanatról a másikra nem tudni, mi a mese és mi nem az.
Szeretnék különben néha a falnál aludni, de csak az ágytámla van a falnál, az ágy körül meg ösvény van, mindkét oldalon, és ha belegondolok, az utóbbi 12 évben mindig csak az ágytámla volt a falnál (más ágyak, más falak), szóval már nem is tudom, milyen a falnál aludni.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

fióka P>!

Valamelyik amerikai egyetemen egy hallgató a vizsgán, mikor azt kérték tőle, nevezze meg a leghíresebb amerikai generálist, így felelt: General Motors.

168. oldal, Közjegyzői iroda

3 hozzászólás
fióka P>!

A televíziót szinte egyáltalán nem néztem. Minden hétvégén amerikai történeteket adtak a „győzni akarásról, az életösztönről és a szerelem erejéről.” […] Karácsony előtt égő gyertyával a kezében, ziláltan jött át hozzám a szomszédasszony a hátsó lépcsőházból, azt mondta, nem tud nekem ajándékot venni, de van jó híre is: a televízióban egy férfi meggyőző hangon, még az éppen közvetített adást is félbeszakítva, azt mondja, a terrorizmussal, a XXI. század eme pestisével hétfő este végre leszámol Bruce Willis. Ugyanezen az estén a televízióra ráhúztam a nagymama hímzett olajfákkal díszített párnahuzatát, és a konyhába állítottam. Ráülök, mikor a krumplit pucolom a lányomnak, vagy a halat a macskának.

74. oldal, Lényegi változások

Kapcsolódó szócikkek: Bruce Willis · televízió
5 hozzászólás
balagesh IP>!

Mindabból, amit Portugáliáról meséltek nekem, két részletet jegyeztem meg: ott az utcákon a csatorna rácsain keresztül sült szardínia szagát érezni, és mikor a kávéházakban fadót hallgatnak, a szomorúság úgy összeszorítja a turisták torkát, hogy a fuldokló embereket kórházba viszik.

129. oldal, 8. Ma éjjel a falnál alszom

Kapcsolódó szócikkek: fado · Portugália
1 hozzászólás
balagesh IP>!

Kedveseim, ha bort iszom, észrevétlenül érem el azt a szintet, amikor a valóságot kezdem összekeverni a fantáziával.

55. oldal, 4. Tószt

Kapcsolódó szócikkek: bor
fióka P>!

„Hogy vagy képes egy ilyen kicsi bőröndbe bepakolni hat napra?” – kérdeztem a velem együtt utazó írót, miközben a bécsi repülőtéren a taxi felé vonszoltam a súlyos táskámat. „Én nem hordok melltartót” – vetette oda.

189. oldal, A hőmérséklet Celsiusban, minden más Linzben

2 hozzászólás
fióka P>!

Azt hiszem, jó prózát gördülékenyen fordítani csak úgy lehet, ha az ember kicsit ivott. És teliholdkor.

120. oldal, Bemutatás: ők azok, akikkel szeretnék újra találkozni

Kapcsolódó szócikkek: fordítás · telihold
18 hozzászólás
Chöpp P>!

Előfordul, hogy az ember előbb fejezi be az életét, mint hogy meghalna.

20. oldal

szadrienn P>!

Mikor a páciens maga kezdett az irodalom világáról beszélni, megkérdeztem, melyik regény tetszett neki azok közül, amiket legutóbb olvasott. Kiderült, hogy Arto Paasilinnától A nyúl éve. Megkérdeztem, miért. Gyorsan, habozás nélkül válaszolt: az emberi melegség és az egyén pozitívan ábrázolt szabadsága miatt.

154. oldal

csauperjel>!

Tudja, mit mondott Bernard Shaw egy hölgynek, mikor az arról érdeklődött, hogyan szokott írni? Azt felelte, balról jobbra.

26. oldal, 1. A szöveg vonzása (Typotex, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: George Bernard Shaw · írás
3 hozzászólás
fióka P>!

Ausztriában Stefan Zweig óta nem változott az időjárás (…).

189. oldal, A hőmérséklet Celsiusban, minden más Linzben

Kapcsolódó szócikkek: Ausztria · időjárás · Stefan Zweig

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Romain Gary: Lady L.
Roald Dahl: Meghökkentő mesék 1.
Laár András: Laár Pour L'art
Gabriel Wolf: Something Sickly Unique
Muszka Sándor: A lusta dög
Gabriel Wolf: Valami betegesen más
G. Arthur Brown – Komor Zoltán: Chemtrail Kamélon
Dombóvári István: Netperces novellák
Cserna-Szabó András: Félelem és reszketés Nagyhályogon
Roald Dahl: Meghökkentő mesék a szexről