Gyorsposta 85% 26 csillagozás

Érdekes stílusú, olvastam már hasonlót – Gyógyír északi szélre, de az egy egész regény volt és e-mailekből állt, ezek pedig faxok, postai levelek, sőt, talán szintén e-mailek is és különálló történetek, novellák. Emiatt furcsa a linearitás, a szereplők, akik leveleznek, nem érintkeznek egymással, úgy mesélnek: másról, másokról, olykor emlékeznek is.
Nem tetszett mindegyik novella, leginkább a fentebb említett okokból kifolyólag. A beszélő csak a levél végén derült ki, néha nehéz volt kitalálnom az in medias res kezdésekből a helyszínt, okot, szereplőket, s maradék nélkül lezáratlan maradt mindegyik, olvastam volna tovább, hiányérzetem maradt, nem akartam annyi mindent magamtól kitalálni. Talán a Kíméletlen emlékezet volt az, ami végül is befejeződött.
Rögtön az első novellánál elbizonytalanodtam. Ebből a történetből csináltak egy rövid viccet és nem tudom, melyik volt előbb, ezért elég zavaróan hatott, tudtam, mi lesz a lényege, nem volt annyira kacagtató. Bár azért ezen kívül volt még, amin olykor felnevettem magamban: Az E. H. Faktor, Rabló Kft., Meleg színház, Agnese háborúba megy.
Kicsit vegyesre sikerült számomra, mert ami komolyabb témát boncolgat, azokat elég hiányosnak éreztem, így nem nyújtottak kellő élményt.
Nagy előnye, hogy könnyen olvasható és bármikor el lehet belőle olvasni egy rövid sztorit. Mindenképpen érdemes volt megismerkednem vele.

Mielőtt el kezdtem volna olvasni, utánanéztem, hogy mire is számíthatok. Sok helyen azt írták, hogy az író előző könyve, az Utolsó nyár a városban sokkal jobb, mint a Gyorsposta. Mindennek fényében kicsit félve kezdtem el, de rettenetesen nagyot csalódtam, és mindezt pozitívan.
A Gyorsposta hol megnevettet, hol megríkat, hol pedig csak elgondolkodtat. Azt mondják, ez a könyv rólunk szól, hétköznapi emberekről, én azonban azt gondolom, hogy csak és kizárólag az egyes emberekről, jelen esetben az olvasóról szól. Minden történetben valamelyik ponton felfedezzük önmagunkat, saját kis hibáinkat, erényeinket, és ez teszi hitelessé, élvezhetővé a könyvet. Nem is kell feltétlenül az elejétől a végéig elolvasni, random módon is olvashatjuk, attól függően, hogy cím alapján melyik történet tetszik. Biztosan állítom, hogy a Gyorspostát még többször a kezembe fogom venni!

a második fiam születése körül kaptam, és nagyon megkedveltem – szeretem a levélregény stílusát, közel áll hozzánk emberekhez, akár mi is szereplői lehetnénk a történeteknek…viszont azt a varázst, amit az első regénye elolvasásakor éreztem, azt nem kaptam vissza, az üresség érzést miután becsuktam – de nem az a fajta üresség, amit egy rossz könyv csinál, hanem a lelki hiányról beszélek, amit akkor érzünk, amikor még olvasnánk, de már nincsenek lapok…

A levélnovellák ötlete egyszerű, de nagyszerű volt. Némelyiket kicsit erőltetettnek éreztem, de voltak köztük igazán szellemes sztorik is.

Ettől a könyvtől azonnal útra akarok kelni, hogy bejárjam egész Itáliát, és ezt az egyedi mediterrán életfelfogást testközelből érezzem.

A könyv szokatlan műfajából adódóan pergő, érdekes történeteket olvashatunk. Kedvenceim lettek: Az újfundlandiak csodálatosak, Török basa, Agnese háborúba megy és a Kíméletlen emlékezet.

Egy kicsit olyan, mintha kaptam volna egy nekem címzett levelet. Hiába az olaszországi címzések, a korban és életvitelben eltérő címzettek, mégis sok mindent találtam a sorok között, ami nekem szólt. Különösen az utolsó csomag Szívügyek. Örültem…régen kaptam már igazi levelet.

Remek :)

Az Utolsó nyár a városban tényleg jobb. De ezt is élveztem.

Ez egy rendkívül jó könyv, én személy szerint nagyon élveztem!