Suburra 22 csillagozás

Giancarlo de Cataldo – Carlo Bonini: Suburra

Ostiában, ​Róma tengerparti részén hírhedt fővárosi bűnszövetkezetek, a maffia és korrupt politikusok egy több száz millió eurós beruházást próbálnak megszerezni maguknak, ám egy váratlan esemény bandaháborút robbant ki.

Silvio Berlusconi hatalmának utolsó napjaiban vagyunk. Egy hatalmas fejlesztési terv Ostiát kaszinóvárossá, a mediterrán Las Vegasszá alakítaná át. A terv jó úton halad, hogy keresztülmenjen az olasz törvényhozó testületen, köszönhetően több politikus befolyásának, egyházi döntéshozóknak és bűnügyi szervezetek kenőpénzeinek. Mindenki szeretne egy szeletet kapni a tortából. Azonban egy kisebb helyi banda, amelyet senkihez és semmihez nem köt hűség, ennél többre vágyik. És a céljai eléréséért bármire képes. A maffia és politikai bábjaik viszont nem nézik ölbe tett kézzel a fejleményeket, és a szervezett bűnözésben kitör a környék legnagyobb háborúja. Szamuráj, az alvilág vezére hideg józansággal készül rendet tenni, de nem számol Marco Malatesta csendőr… (tovább)

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2020
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634198062 · Fordította: Laszkács Ágnes
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2020
480 oldal · ISBN: 9789634198079

Kedvencelte 1

Várólistára tette 31

Kívánságlistára tette 25


Kiemelt értékelések

Ezüst P>!
Giancarlo de Cataldo – Carlo Bonini: Suburra

„Épp a templomban akarod felbaszni az agyamat?”

Mondták volt a könyv alapján készült filmben, melyet, jó gyerek módjára, rögtön a regény elolvasása után meglestem, hogy aztán belecsapjak a sorozatba is. De kezdjük kicsit kevésbé távolról.

Érdekes módon az olaszok eddig nem annyira a regényeikkel, inkább a társadalmi gebaszokra reflektáló (művész)filmjeikkel találtak meg, de azokkal nagyon – az ő nyomorukat ugyanis mindig száz százalékig át tudom érezni. A lépték más (és itt köszönöm meg kedves cimborinámnak, hogy az előbb leírtban megtalálta helyettem azt a kifejezést, amit jómagam hiába kerestem), de az alapvető problémák, úgy érzem, ugyanazok, ezért tudnak az alkotásaik remekül beletalálni a gyomromba meg a szívembe.

Most úgy tűnik, könyvben is képesek hasonló hatást elérni nálam. Amikor a Suburrát olvassuk, mintha magunkat olvasnánk. De a feltámadó sorsközösség-érzés inkább a keserűség, mint a meghatottság könnyeit csalja elő. Mert ez a história minden, csak nem szép. Malgradi képviselő, a keresztény értékek elkötelezett támogatója és gyakorlója éjszakánként prostikkal, valamint narkóval dobja fel magát (a filmben ennek bemutatása igazán érzékletes, és különösen gyönyörű, amikor a hajnalban már újfent a jóravaló, jámbor családapa szerepében tetszelgő úriember hazaóvakodik, és megküldi alvó gyermekét egy szeretetteljes puszival, miközben alig pár órája még egészen másra használta és máshova bújtatta atyai ajakát), igazi, gondtalan buli tehát számára a képmutató élete, ám váratlanul porszem kerül a gépezetbe, és a kínos lelepleződést elkerülendő, a nép választott, alázatos képviselőjének bizonyos, nem túl makulátlan múlttal és jelennel rendelkező, lelkiismeretnek azonban tökéletesen híján lévő fiatalember segítségét kell kérnie a romok eltakarításához. Említett fiatalember kiválóan elvégzi ugyan a mocskos melót, de, sikerén felbuzdulva, gyors ütemben kezd túl sokat képzelni magáról, és miközben úgy dönt, hogy a kapóra jövő szituban a saját pecsenyéjét kezdi el sütögetni, rátapos egy, még az övénél is sötétebb foltokkal tarkított biográfiával rendelkező legény tyúkszemére, akinek döntéseit általában szintúgy nem a keresztényi szeretet motiválja, így a konfliktus garantált. A bökkenő pusztán az, hogy a tyúkszemtaposó eltaposása sérti pár, hozzá közel álló személy érzékenységét, szóval… Szóval a másik csapatban küzdő Marco Malatesta csendőr alezredes feje kezdhet főni keményen, annál is inkább, mivel a jó képességű ales hamarosan realizálja, hogy a betyárok közti hentsorozat csak egy kis kockája a nagy kép egészének, mely portrén, a kishalak mellett, ott mosolyog egy csokorra való nagyfiú: egymás kölcsönös haszonszerzését segítő politikusok, egyházi vezetők és alvilági arcok illusztris kompániája, akik senkit és semmit nem kímélnek, ha lóvét és hatalmat orrontanak.

A Suburra mélyre tiporja minden illúziónkat, egyúttal kirántja a fejünket a homokból, és arra kényszerít, hogy a mélyére nézzünk annak, aminek még a felszínét sem igen akaródzik közelről szemügyre vennünk. Itt nincs gengszterromantika, a rosszfiúk nem hányatott sorsú, az élettől választási lehetőséget soha nem kapott tévelygők, akik két gyilkosság között pelyhes kiskacsáknak segítenek átkelni a zebrán, hanem egocentrikus ragadozók, akik nem tisztelnek semmit az erőszakon és az ennek fensőbbségét ünneplő, üres lózungokon kívül. Bennünk, akik máshogy akarunk élni, más alapokra kívánjuk helyezni a társadalmat, és hinni szeretnénk abban, hogy az ember célja nem a mások eltiprása általi felemelkedés, és bennetek, akik cinikusan, gátlás nélkül, önös érdektől vezérelve gázoltok át mindenkin, nincs semmi közös, üzenik a regény szerzői. És bár művük teljesen elkeserít, nem hagy remény nélkül, mert folyamatosan igyekszik tudatosítani, hogy még a legsötétebb időkben is vannak olyanok, akik másképp gondolkodnak.

A történet, amivel a Suburra megkínál, és az a szörnyű valóság, aminek a közvetlen közelről való, pislogás nélküli nézésére felhív, igazán falhoz nyekkentő – ami ezt illeti, nem is maradt hiányérzetem. A szereplők kapcsán annál inkább, bár föntebb említett pajtásnőm szerint nekem durva karakterfétisem van, jócskán nagyok tehát az elvárásaim e tekintetben. Nem kizárt, hogy túl sokat akarok, mégis… A regényben megjelenített versenyzők zömét kidolgozatlannak, a hozzájuk kapcsolódó cselekményszálakat gyakorta kibontatlannak éreztem, ez pedig odavert a mérleg túlfélen fityegő serpenyőjének. Azt hiszem, az esetek nagyjából kilencven százalékában a könyv szokta fölényesen nyerni a versenyt a film ellenében, ez esetben viszont a mozi kárpótolt azért, amiért a regény nem tudta elindítani a belső filmem, és arcot adott a kötet hőseinek, így számomra nélkülözhetetlen, a regény hiányosságait feledtető kiegészítővé vált. Sebastiano karakterét például egyértelműen Elio Germano (akinek mondjuk egyébként is csípem a játékát, szóval nem volt nehéz meggyőznie) töltötte meg élettel, egyúttal mentette meg, és tette megkerülhetetlenné, a könyvben ugyanis harmatosan halovány volt a srác. Bár az a fajta vagyok, aki már a sorozat szó hallatán sikítva menekülőre fogja, most nagyon úgy fest, a sori lesz az igazi befutó nálam. Egy amolyan ódalhajtásról van szó, a film (meg a regény) cselekménye előtt játszódik, és jórészt megtartja a már ismert, főbb karaktereket, a hangsúlyt ezúttal három gengszterkölyök (közülük kettő már a könyvben és a filmben is felbukkan), nos, mondjuk úgy, szakmaigyakorlat-szerzésének bemutatására helyezve. Két rész után még nem mernék nagy dolgokat nyilatkozni, de eddig igen biztatónak tűnnek a dolgok. A Nyolcast alakító Alessandro Borghiról már a Fortunatában eldöntöttem, hogy nagyon ügyes fiú, és most is remekül küldi a témát (ráadásul van neki egy mindig rendkívül szuggesztív, jajkék szeme, ami annyira jól jön ehhez a mentálisan totálkár apritóni karakterhez, hogy az nem igaz), ahogy a Spadit játszó Giacomo Ferrara sem tréfál. Plusz szuperség, hogy bár a sorozat későbbi gyártás (igaz, csak pár évvel), mint a film, tehát a színészeknek korábbi önmagukat pár évvel idősebben kell játszaniuk, mindenki olyan klassz karban van (vagy egy jó frizuval, arcszőrnyírással annyira jól formálható), hogy egészen meghatódtam; ez aztán nem az a kínos túlvállalás, amit látva az ember néha kénytelen diszkréten elfordítani a fejét, nehogy a kelleténél többször kényszerüljön szembesülni a rövid idő alatt csúnyán elhervadt színésszel, aki kétségbeesetten, de siker nélkül próbálja magát fiatalabbnak eladni a valós koránál. Úgyhogy ígéretes, ígéretes darab ez a széria, irány a folytatás. Aki pedig egyaránt szereti a papírra, valamint a filmvászonra álmodott alkotásokat, egyúttal a súlyos témákat, az mazsolázzon bátran – van miből, gazdagon.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2020
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634198062 · Fordította: Laszkács Ágnes
dagikám>!
Giancarlo de Cataldo – Carlo Bonini: Suburra

Eleinte bajban voltam a sok névvel,hogy ki kicsoda,illetve én azt hittem,hogy egy az egyben a filmsorozat könyvváltozatát fogom olvasni,de nem. Ennek ellenére nem vont le az élményből. Megdöbbentő,hogy milyen események zajlanak Róma utcáin,mennyire nincs jelentősége ember életeknek a hatalommal szemben.
Továbbra is érdekel ez a témakör,és biztosan fogok olvasni még ehhez hasonlót.

kvzs P>!
Giancarlo de Cataldo – Carlo Bonini: Suburra

Az életben semmi nem fekete vagy fehér. Tökéletesen példázza ennek az igazságát ez a regény is, amelyben olyan szereplőt, vagy eseményt is nehéz találni, ahol minden egyértelmű. A rendőrség tagjai sokszor korruptak, vagy törvénytelen eszközöket vetnek be, a politikus csak a saját érdekeit nézi, az egyházfi vizet prédikál és bort iszik. Mindenki a saját kis pecsenyéjét sütögeti, és közben nem foglalkoznak azzal akiket szolgálniuk kellene. Közben a maffia vezetője segít az ártatlanul bántott kisembernek, és szigorú erkölcsi iránytű szerint él.
A szervezett bűnözés és a korrupció nem csak Olaszországban probléma, mégis mindenki oda köti a maffiát, így tökéletes volt, hogy Róma a helyszín. Hibái ellenére érzékletesen bemutatja ennek működését, és a minden behálózó korrupciót ez a regény. Néha a nevek -amiből mindenkinek volt pár- kicsit összezavartak, mégis élvezetes olvasmány volt a könyv.

Anton_Gorogyeckij P>!
Giancarlo de Cataldo – Carlo Bonini: Suburra

A filmet anno láttam, de semmire nem emlékszem belőle. A sorozatot is nézem, pont nemrég fejeztem be a 3. évadot. Mindig is egy tescós Gomorrának tartottam, de végül is el van vele az ember.
Így aztán a könyvre is kíváncsi voltam, mit tud. Az eleje elég nyögvenyelősen indult, rengeteg karakter, kusza történetvezetés. Esküszöm, azt hittem az elején, hogy ez nem egy történet, hanem fejezetenként egy-egy rövid kis felvillantása a Rómában zajló eseményeknek.
Aztán kábé a közepétől kezdett összeállni a kép és jöttem rá, hogy összefüggnek a fejezetek. Azért ez elmond valamit szerintem a könyvről… Na szóval a második felét már jobban élveztem, olvastatta magát, volt miért izgulni, érdekelt, mi lesz a szereplőkkel.
Összességében tehát felemásak az érzéseim, a második feléért azt mondom, nem bántam meg, hogy elolvastam.

Benedek_Eszti>!
Giancarlo de Cataldo – Carlo Bonini: Suburra

Nagyon izgalmas volt így belelátni a mélységbe, hogy mennyi politikus, rendőr, nagyhatalmú ember sőt, még egyházi személyek is részt vesznek egy-egy ilyen nagyszabású befektetésben. Habár számtalan hasonló témában levő filmet láttam így leírva sokkal élethűbben és alaposabban átláttam ezt a bűnszövetkezetet. Megdöbbentő volt olvasni a sorokat, ahol a rendőrök rejtik el a drogot, hogy “leleplezhessék” és a fiatalságot és hogy nemcsak a rosszfiúk a rosszak.

Persze nem minden fekete és fehér.

A két legnagyobb és legizgalmasabb karakter az alvilág vezére, Szamuráj, aki teljesen kiismerhetetlen attól függetlenül, hogy egy nagyon jól felépített karakter, nagyszerű háttérsztorival. Higgadt, hideg és abszolút józan ember, aki mindig feketében jár és soha nem késik el sehonnan – hacsak nem egy rosszul járó órát figyel. Attól függetlenül, hogy ő irányítja a gonosz szálakat, kifejezetten megnyerő embernek sikeredett. A sok negatív figura mellett azért feltűnik egy-két jófiú, köztük Marco Malatesta csendőr alezredes, aki elhatározza, hogy leszámol a bűnszövetkezettel.

Bővebben: http://www.ahmagazin.com/giancarlo-de-cataldo-carlo-bon…

Fuszkó_Xénia>!
Giancarlo de Cataldo – Carlo Bonini: Suburra

Nem igazán tudom mit mondjak nem fogott meg annyira egy maffia regénytől többet vártam volna.

DaveHartai>!
Giancarlo de Cataldo – Carlo Bonini: Suburra

“ Az Agave könyvek nagy elmaradását pótolta idén a magyar könyvkiadásnak azzal, hogy végre kiadta Cataldo és Bonini olasz gengszter eposzát. A Suburra Róma alvilágát kendőzetlen részletességgel bemutató története túlzás nélkül megérdemli, hogy minden idők legjobb maffia-regényei között tartsuk számon. A regény a város legmocskosabb üzelmeibe nyújt betekintést a Berlusconi kormány bukását közvetlenül megelőző hónapolban. Szövevényes cselekményében a zsánerhez mérten is elképesztő összetettséggel mesél a mindent átható korrupcióról, végig járva annak minden szintjét a legkisebb utcai svindlerektől, a vatikánon át, egészen az ország vezetésében részt vevő politikusokig. Igaz, a könyv már film és sorozat adaptációt is kapott az elmúlt években, de egyik sem tudja átadni a mindent átható bűnnel járó tehetetlenség és düh érzését, amit a két író papírra vetett.”

https://roboraptor.24.hu/2020/12/26/2020-konyvek-lista/

olvasoterem>!
Giancarlo de Cataldo – Carlo Bonini: Suburra

A rengeteg szereplő sorsának nyomon követése szintén okozhat némi bosszúságot az olvasónak – amin sokat segített volna egy eligazításul szolgáló névjegyzék –, ahogy az is, hogy jóval a századik oldalt követően indulnak mozgásba az addig lassan hömpölygő események. Ez utóbbit annyira nem bántam, mert a különböző figurák színrelépése, még ha sztereotipikusan is ábrázoltak, hitelesen, érzékletesen olaszosak, így ebben, valamint a már említett narrációkban, a szociografikus szövegrészekben kerestem a kapaszkodót, szem előtt tartva, hogy a zsáner alapkövetelményének megfelelően a cselekmény van fókuszban. Az egysíkú karakterek, a szereplők, különösen a két főhős mélyebb érzelmi megnyilvánulásainak, motivációinak, a karakterfejlődés íveinek hiánya ennek ellenére kihagyott ziccer.

A teljes ajánló: https://olvasoterem.com/blog/2021/01/12/giancarlo-de-ca…


Hasonló könyvek címkék alapján

Steve Berry: A Romanov-jóslat
Mike Smith: Savage
Mario Puzo: A Keresztapa
Steve Cavanagh: Tizenhárom
Mike Omer: Egy gyilkos elme
Chris Carter: A keresztes gyilkos
J.D. Barker: A negyedik majom
Megyeri Judit: Csontvázak a szekrényben
Don Winslow: Az egység
Greg Iles: Lángoló kereszt