A ​gnoszticizmus története 3 csillagozás

Giacomo Filoramo: A gnoszticizmus története

A kora kereszténység idején keletkezett szekta a II. században élte virágkorát, de tanai máig élnek a művészetek és tudományok legkülönfélébb területein. Tanításuk szerint a világban lévő rosszat nem Isten teremtette, hanem valami „demiurgosz”. Az emberben lévő szellemi, lelki rész szerencsétlen bukás révén került az anyagi világba, és szinte fogolyként szenved az anyag börtönében. Az ismert olasz szerző közérthetően, de tudományos igénnyel számol be a gnosztikus tradíciók kezdeti vallástörténeti helyzetéről, egészen napjainkig (pl. Carl Gustav Jungig) követve hatásukat. Munkájához felhasználja a nemrégen megtalált Naq Hammadi kódex szövegeit is.

>!
Kairosz, Budapest, 2000
424 oldal · ISBN: 9639302333 · Fordította: Dobolán Katalin

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
bratan P
Giacomo Filoramo: A gnoszticizmus története

Aki ismeri Vanyó Lászlónak az ókeresztény irodalomról írt monográfiáját, az nagyjából tudhatja azt, hogy mire számíthat egy ilyen téma monografikus tárgyalásánál. Iszonyatos mennyiségű adat, és a kereszténységhez képest jóval több hézag és ellentmondás. S mindez valamivel több, mint ezer lábjegyzettel tetézve.

Akinek olyan pechje van, hogy ebben a témában kell ismereteket szereznie, valószínűleg ez is jól használható kiindulási tankönyvként még akkor is, ha talán egy-egy megállapítása nem is állja már meg a tudományos közélet kortárs kritikáját. (Néhány fontos forrást, pl. a Júdás evangéliumát szükségszerűen nem ismerhette a szerző.)

A viszonylagosan jó tartalom viszont helyenként nagyon rossz környezetbe került: helyesírási és elírási problémák sokaságával találkozni a könyvben. (Félreértések elkerülése végett: az általam idézettek nem azért lettek kiválasztva, merthogy ott hibák vannak, hanem a tartalmuk miatt. Ehhez képest azonban így is jelentős ezeknek a hibáknak a száma.)

A másik, hogy sohasem értettem, miért gondolja valaki azt, hogy ha már van egy szövegszerkesztője, akkor már ért is a könyv megszerkesztéséhez? A lábjegyzet-apparátus úgy nagyjából a helyén volt, de szöveg mögötti részek kivitelezése csúnya és telis-tele van hibákkal. (Pl. a Nag Hammadi kódexek felsorolását célzó táblázat hol ponttal, hogy vesszővel választja el az adott kódexen belül a művet.)

Mindent egybevetve: ha nem is újraolvasós, de a gnosztikusok témájában megkerülhetetlennek látom ezt a művet, úgyhogy még biztos, hogy újra kézbe veszem.

>!
SignorFormica
Giacomo Filoramo: A gnoszticizmus története

A gnoszticizmust történetiségében és hatásában vizsgáló kongeniális könyv csapnivaló magyar szerkesztői hozzáállással kiadva. A szöveg hemzseg a nyomdai és a fordítói hibáktól! Magyartalan, sokszor értelmetlen mondatok sora a főszövegben és a jegyzetekben is. Sokat kell dolgozni a magyar olvasónak a szöveggel, mert a szerkesztő és a kiadó valami elképesztő pongyola munkát végeztek, ilyet még magyar nyelvű könyvben nem láttam. Maga a könyv,azonban kiváló. Lenne..

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
bratan P

Nos, egy olyan abszolút tendencia, mint a korszak theosz agnosztosza, nem ismeri el, megveti az analogia entist. Ez pedig azt jelenti, hogy van egy közös nyelv, amely egymáshoz közelíti a keresztények, gnosztikusok és platonikusok istenét, s ez a nyelv a negatív teológia nyelve. Istenről nem tehetünk állításokat, legfeljebb azt mondhatjuk meg, mivel nem azonos: nem ez vagy az a minőség, a létének nem ez vagy nem az az aspektusa. Ezt az istent a kimondhatatlanság misztikája negatív predikátumokkal írja körül: egy olyan nyelv védőkorlátja mögé rekeszti, amely megvédi az antropomorfizálás veszélyeitől, egyszersmind uralkodói magányba száműzi.

76. oldal

>!
bratan P

Némely valentiniánus, mint mindjárt látni fogjuk, egyenesen új szentséget hozott létre, a szellemi házasság szentségét, hogy rituális gyakorlatában is megerősítse teológiája e középponti elemét. A női funkció elsősorban a szülés, a szülés pedig ontológiai kiürülés, s így, bármennyire indirekt és közvetett módon is, a női elem az oka a világ és az ember teremtésének. Önmagában nem is képes a magasba emelkedni. Ebben az értelemben a megváltás lényegileg maszkulin folyamat, mondhatni, férfiúvá válás. Az ős-Androgün körében helyreállított végső egyensúly tehát leginkább olyan egyensúly, amelyben a férfiúi oldal diadalmaskodik. Nemigen lehetett ez másképp egy mélységesen partriarkhális (sic!) társadalomban.

369-370. oldal

>!
bratan P

Bár gnosztikus lelke átéli és megszenvedi mindazt a nyomorúságot és bajt, amelyen minden igaz hívő lélek keresztülmegy, úgy tűnik, épp az a benne rejlő potencionalitás lesz a megkülönböztető jegye, hogy megtalálja magában azt az erőt, azokat a szárnyakat, amelyek az evilági illuzórikus szenvedélyek fölé emelik. A gnózis, amelyet tehát a maga konstitutív megváltó képességében fognak föl, mintha szükségtelenné tenné egy külön megváltó szerepét.

229. oldal

>!
bratan P

Ebben a három osztatú antropológiában a lélek a szabad akarat székhelye. Éppen ezért vannak olyan emberek, akik meg tudják ismerni önmagukat, akik képesek megtalálni a bennük levő nuosztt, az istentől származó intellektust, amelynek a görög filozófiai tradícióban tipikusnak mondható elképzelés szerint potencionálisan mindenki birtokában van. Másfelől vannak olyan emberek is, akik a testet választották, a hibás szerelem termékét, ők a sötétben maradnak, majd, "ott bolyonganak, s érzékeikkel elszenvedik mindazt, ami a halállal kapcsolatos."*

*C.H. 1,19

243. oldal

>!
bratan P

Ez az ismeretlen és megismerhetetlen isten, aki az istenek hierarchiájának legfelsőbb csúcsán áll, úgy viselkedik, mint az archaikus mitológiák deus otiosusa: miután megadta azt az indító lökést, amely mozgásba hozta a kozmosz nagy gépezetét, úgy tűnik, visszavonult az emberek számára megközelíthetetlen termeibe. Most már az általa teremtett lényeken a sor, hogy azt a tervet, amit ő öröktől fogva elgondolt, konkrétan megvalósítsák. E lények közül válik ki az a deuterosz theosz, az a második isten, aki az atya fia és tökéletes képmása, amelyet a keresztények Logosznak, a közép platonikusok és a gnosztikusok Nousznak neveznek. Rá vár az a kettős feladat, hogy képviselje és megteremtse a rendet az isteni világban, illetve azon kívül is, az Atya terve szerint.
A kor teológiai rendszereiben e közvetítő neve (antonomázia révén) Logosz lett, további sorsa pedig azzal a sokrétű ideológiai örökséggel függ össze, amelyet e név fogalmi tartalma eleve magában hordott. A teremtés nem mehetett volna végbe a szó (logosz) nélkül. A szó-beszéd a rend, a racionalitás és az isteni terv princípiuma, ezek pedig a Logoszban találják meg a maguk természetes teológiai inkarnációját.

78-79. oldal

>!
bratan P

A gnosztikusok szótárában azonban alapvető változáson ment át a szó jelentése. A gnoszisz kifejezés, amelyet önállóan is használnak, náluk egyfajta metaracionális megismerés lesz: isteni adomány, amelyben üdvözítő hatalom lakozik. Kozmikus titok kulcsát adja az ember kezébe (sic!), úgy, hogy saját létének mélységében összekapcsolja az archaikus mitológiák világtengelyeit. A gnózis szent ereje megmutatja, "kik vagyunk, mivé váltunk, hol vagyunk, hova vagyunk belevetve; merre tartunk, hogyan tisztulunk meg; mi a teremtés és mi az újjászületés."*

*Lábjegyzet: Exc. Ex. Th. 78,2,

105. oldal

1 hozzászólás
>!
bratan P

Tegyük hozzá, hogy a keresztény és a gnosztikus megváltástan közti különbségek alapja éppen az, hogy a gnosztikusok szerint a szellemi szubsztanciát prediszponált az üdvözülésre, (sic!) mert természete azonos a megváltó szubsztanciájával. A gnosztikus megváltó nem azért jön, hogy megbékítse az istent és az embert, hanem hogy önmagával egyesítse a gnosztikust. Nem azért jön, hogy megbocsásson egy bűnt, amelyet a gnosztikus nem követhetett el, hanem hogy megszüntesse a tudatlanság és a hiány állapotát, és helyreállítsa a kezdetek teljességét. A gnosztikus megváltó önmaga megváltására érkezik.

237. oldal

>!
bratan P

A klasszikus görög kultúra határozott határt vont az istenek és az emberek közé, s aki ezt a határt akár csak gondolatban is átlépte, a hübrisz vétkébe esett; ebben az új szellemi klímában azonban egyenesen vallási kötelezettség lett átlépni rajta. Hüperanthroposszá, szuperemberré válni: ez lett az új cél abban a szellemi versenyben, amely egyre több és egyre lelkesebb résztvevőt vonzott.

74-75. oldal

>!
bratan P

A klasszikus görögben a gnoszisz, gignoszko kifejezés a létről (ta ontha) való igaz ismeretet jelent. Ezt szembeállíthatjuk egyfelől az aisztheszisz tisztán érzéki szintjével, másfelől az igazság garanciáját nélkülöző vélekedéssel, a doxával; a szintén hasonló jelentésű episztémétől pedig az különbözteti meg, hogy szinte soha nem használják önállóan, csak tárgyi értelmű genitivusszal, s ezáltal inkább a megismerés aktusára, mintsem magára az ismeretre utal.

104. oldal

>!
bratan P

A gnosztikus megvilágosodás-elmélet a kereszténység kezdetén keletkező bizonyos fény-metafizikából indul ki, amely szerint a fény nemcsak a megismerés eszköze, hogyanja, mint a klasszikus tradíció állítja, hanem privilegizált tárgya is. Olyasféle erő, hatalom lett, amely egyben élet is, mégpedig romolhatatlan és isteni élet. Láthatjuk, hogy az isteni, fénylő és ragyogó világ és a homályos, sötét evilág közt egyre mélyebb szakadék nyílik: vágy, kínzó sóvárgás ébred, hogy kitárulkozunk (sic!) a fény e világa felé, amely az isteni élet világa, hogy újra visszatérjünk és elmerüljünk az eredendő fény nyugodt és pihentető áramában. (sic!) Az eredet utáni nosztalgia legradikálisabb megfogalmazásban azt a vágyat jelenti, hogy fénnyé váljunk, fény legyünk, s részt vegyünk ebben az életben, sőt, hogy azzal az isteni fénnyel váljunk azonossá, amely a plérómát, azaz isten legteljesebb valóságát alkotja.

115. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Mircea Eliade: A kőkorszaktól az eleusziszi misztériumokig
Szent Ágoston: „A lélek Istennel való magányos beszélgetéseinek könyve”
L. Caecilius Firmianus Lactantius: Az isteni gondviselésről
Bugár M. István: Szabadság, szeretet, személy
Luc Benoist: Az ezoterizmus
Umberto Eco: A rózsa neve
Umberto Eco: A Foucault-inga
Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás
Baán István – Rihmer Zoltán (szerk.): Elmélet és gyakorlat a korai szerzetességben
Juraj Pavić – Tomislav Zdenko Tenšek: Patrológia