Asszony ​az örvényben 6 csillagozás

Ghyczy Zsuzsa: Asszony az örvényben

Az ​1956 óta bécsi emigrációban élő írónő valójában nem ismeretlen a magyar olvasó előtt. 1975-ben feltűnő sikert aratott Asszony a fáraók trónján című regénye, , melyet Dráveczky Zsuzsa álnéven jelentetett meg. Asszony az örvényben című munkájában az ábrázolt korszak (1938-1956) magyar történelmének alakulását az írónő az általa hitelesen képviselt társadalmi réteg, az úgynevezett felső középosztály szemével láttatja. A regény hősnője szép és fiatal úriasszony, majd kisemmizett, megalázott anya, aki magasabb rendű szemlélettel és emberi magatartással harcol az erkölcsi és egzisztenciális megsemmisülés ellen. Sikerei és kudarcai, örömei és fájdalmas csalódásai lírai színezetű regényben fogalmazódnak meg. Egy, a háború borzalmaival szembenézni tudó, önfeláldozó és szerelmes asszony regénye ez, aki a harcok befejeztével végigjárja az osztályával való leszámolás minden stációját is: javaitól megfosztják, kitelepítik, hamis vádak alapján börtönbe vetik. A fordulatos események 1956… (tovább)

>!
Officina Nova, Budapest, 1991
492 oldal · ISBN: 9637863373

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

szeretemakönyveket>!
Ghyczy Zsuzsa: Asszony az örvényben

Nagyon tetszett. Egy asszony életének történéseit meséli el az1938-1956-ig terjedő időszakban Magyarországon.
Kedves molytársaim, tudtátok hogy ugyanaz a szerzője ennek a könyvnek is mint az Asszony a fáraók trónján-nak? Ezek után kedvet kaptam az elolvasására. Magával ragadóan ír a hölgy.

Ross>!
Ghyczy Zsuzsa: Asszony az örvényben

NAGYON jó regény volt!
Bár az első könyvet, a hanyatló dzsentri világ bemutatását egy picit laposnak éreztem, de a másodiktól kezdve felpörögtek az események, a harmadik könyv pedig olyan drámát tárt elém, hogy az valami borzongató volt…
És hát a vége…
Zseniális könyv.

1 hozzászólás
Noemi_Lengyelné_Gergely>!
Ghyczy Zsuzsa: Asszony az örvényben

Jó ez a könyv, de nem nagyon jó. Hitelesen ábrázolja a kort, egy társadalmi osztály tragédiáját, egy bátor asszony sorsának alakulását. Esztert mindig a lelkiismerete vezérli, akkor is, ha ez szembe megy a pillanatnyi helyzeti előnnyel.
Mondom jó ez a könyv, de nem nagyon jó. Kicsit túlírtnak érzem, mert ott van benne minden kellék, amit az adott korok ábrázolásánál alkalmazni kell, s ez így túl sok. Azonkívül az érzelmek ábrázolása sem hiteles, túl hideg az írás hangvétele. Mintha az írónő nem mert volna teljesen őszinte lenni.
Egyszer érdemes elől ásni, de újraolvasni biztosan nem fogom.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Jesper_Olsen P>!

Mindenkinek nagyon fontos, hogy valaki várjon rá valahol. Azt hiszem, körülbelül ez az élet értelme.

393-394. oldal

Kapcsolódó szócikkek: az élet értelme
1 hozzászólás
Jesper_Olsen P>!

A boldogság olyan mint a víz, kipereg az ujjaink közül, olyan mint a meleg tavaszi szél, ami napnyugtakor támad. Megérint bennünket, és a következő percben Isten tudja, merre jár. Azt hiszem, sohase lehetünk egyfolytában hosszú ideig boldogok, mert az örök emberi természetnél fogva csak a változás az, ami boldogságot ígér. … Én abban a boldogságban hiszek, ami váratlanul jön el hozzám, egy hang, egy kép, egy emlék formájában, vagy néha valami egészen kis hétköznapi esemény leple alatt. Egy-két percig időzik nálam, és már el is tűnik. De ez alatt az idő alatt derültnek látom az eget, barátságosnak a világot és jónak az embereket.

16. oldal

Jesper_Olsen P>!

Ha ismernénk a jövőt, nem tudnánk küzdeni a jelenért.

123. oldal

Jesper_Olsen P>!

Az ember sokszor gondolja, hogy lehetetlenség tovább léteznie, ha ezt vagy azt elrabolja tőle az élet. Azután bekövetkezik az, amitől rettegett, és ő él tovább. Meghalni nehéz, majdnem olyan nehéz, mint élni.

152. oldal

Jesper_Olsen P>!

Különös az emberi szív. Néha olyan követelő, máskor pedig egész csekélységgel beéri. Egy elejtett jó szó, egy apró hír, egy odavetett mondat, és a szív újra megtelik bizakodással. Ámítás az egész, kegyes csalás, de jólesik és megnyugtat.

207. oldal

Jesper_Olsen P>!

Ha egy gondolkodó ember feladja a kritikához való jogát, elveszett.

225. oldal

Jesper_Olsen P>!

A búcsú mindig szomorú, de még szomorúbb lenne, ha nem volna kitől búcsúznunk.

234. oldal

Jesper_Olsen P>!

A szépség, az igazi művészet örök, időtlen, és mindenkor aktuális. Minél reménytelenebb a jelen, annál jobban bele lehet merülni. … a szépség és művészet szeretete egy az emberi nemmel, és elválaszthatatlan tőle.

293. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Hanna Molden: Kurakin
Thomas Glavinic: A vágyak élete
Erika Mitterer: Egy élet nem elegendő?
Jeffrey Archer: Apám bűne
Stendhal: A pármai kolostor
Kimberley Freeman: Parázs-sziget
Jodi Picoult: Ítélet
Jodi Picoult: Szívtől szívig
Mary Jo Putney: Egy hamis úr