Lángoló ​ég alatt 86% 31 csillagozás

Sivár és brutális kősivatag ez a könyv. Talán épp a rövidsége adja az erejét – nincs ideje az olvasónak felkészülnie a végkifejletre. Ismerős az egész – olyan, mintha e percben játszódna. Pedig nem, ez a könyv már negyven éves, de a menekültek kiszolgáltatottsága az embercsempészeknek, a hőségnek és a nyomornak ugyanaz maradt. Merthogy menekültek már akkor is voltak – egymillió palesztin például csak a hatnapos háború után –, de hát az még ugye a lőtéri kutyát nem érdekelte, mert nem errefelé tartottak, hanem egyik távoli országból a másik távoli országba, az meg nem a fehér ember gondja. Kanafáni úgy fogja meg ezt az arab tragédiát, a nakbá-t, ahogy kell, és ott fogja meg, ahol kell. Aztán elereszti, mi meg csak nézzük, ahogy közeleg felénk a legrosszabb.

Fájt ez a könyv, és külön fájt az a kérdés az utolsó oldalon. (El is kezdtem koncertvideókat nézni a youtube-on – tüneti kezelés. Talán nem volt szép tőlem, talán hagyni kellett volna, hogy tovább fájjon.) Erre az utolsó kérdésre van felépítve ez az egész, uszkve fél órás? egy órás? szöveg, mégpedig botrányosan jól. Erre adom az öt csillagot, a fájdalom tudatos előidézésére. Az viszont biztos, hogy aki nem érti meg azt a kérdést, annak el fog úszni ez a könyv a semmibe.

Erről a rövid műről nem lehet mást mondani, mint azt, hogy kegyetlen. Sokkolóan az. Ez egy olyan történet, mely soha nem akar véget érni. Amíg van háború, lesz menekült is. Lesznek a kilátástalanságnak vámszedői, s mindig lesznek akik félrepillantanak, aki humánusnak képzelik magukat, mert egy segélyszervezetnek adományozott kopott kabáttal megvásárolták a jogot, hogy vakok és süketek legyenek, ne közönséges emberi lények. Csak ez ma sokkal nehezebben megy, mert ma már nem a világ eldugott sarkaiba özönlenek a menekültek, hanem a mi látóterünkbe. A tragédiák ma már az orrunk előtt zajlanak. Némelyikről még mi is kénytelenek vagyunk tudomást venni. Pedig a tragédia nem különleges esemény. Megszokott hétköznapi rutin.

Nem mondom, hogy minden idők legjobb, vagy legtökéletesebb írása, de baromi jól működik a maga háromnegyed-egy órás hosszában. Jól felépített, ütős, aktuális darab.

Kegyetlen könyv.

Három vagy inkább négy ember tragédiája, ami mára egy világ ki tudja hány ezrek? tragédiája lett. Az író sem hitte volna, amikor 1963-ban megjelent ez a regénye, hogy 2017-ben nemhogy aktualitását nem veszti, hanem még meg is sokszorozódik az. Lehetetlenség olvasás közben nem gondolni az 2015-ös tragédiára, és más hasonló kimenetelű esetekre. Kétségbeejtő és szégyenletes, hogy megtörténhettek. Mindegy mikor és kivel. Itt a könyvben éppen három palesztin menekülttel.

Hiába sejtjük a közelmúltban történtek miatt már a könyv felénél a tragikus véget, így is gyilkosan nagyot üt a vége. Kanafáni stílusa a témához illően kemény, szikár és tömör. Csak úgy kopognak a szavak az aszfalton, vagy a tartálykocsi forró felületén. Egyszerű és mégis érzékletes mondatok. Ilyenekre gondolok:
„ A gyötrött kis világ haladt előre útján a sivatagban, mint súlyos olajcsepp az izzó cinklemezen . . .”
„Haladt az autó a lángoló földön, motorja zúgott – sátáni bömböléssel.”
„… a lég láthatatlan óriásként korbácsolja a fejüket lángból és fortyogó kátrányból font ostorával. „

Méltánytalanul kevés a pontszám, amit a könyv kapott. Tudom, a komfortzónánkból tisztességesen kimozdít, szembesít nemcsak a múlt, hanem a jelen megoldatlan problémáival is. Talán a lelkiismeretet is felpiszkálja. Igen. Éppen ezért, tessék, kérem olvasni!

Rövid volt és kegyetlen. És igen: ez ment több mint ötven évvel ezelőtt a menekültekkel, és ez megy ma is.

Ja, és még egy: amikor a menekülők Palesztinából Kuwaitba igyekeztek: miért nem engedték be őket? Miért nem engedtek be a gazdag öböl-menti olajországok – mindenekelőtt a félsziget legnagyobb állama – a mostani szíriai és iraki harcok idején egyetlenegy menekültet sem? Ötven évvel azután, hogy a palesztinokkal ugyanez történt…?

Mecsetet építeni Európában az ide kergetett embereknek, azt igen. Befogadni a hittestvéreiket, azt nem. Ez a könyv ezt a kérdést nyitva hagyja.

Ez a történet felér egy gyomorbarúgással, annyira megrázó. Rövid könyv, mégis minden benne van a más országba menekülők kiszolgáltatottságáról. Biztos, hogy sokáig emlékezni fogok rá.

Ma Magyarországon mindenkinek el kellene olvasnia ezt a könyvet, de főleg azoknak, akik habzó szájjal migránsoznak….
Nagyon kemény a történet, a stílus pedig engem Cormack McCarthyra emlékeztet….

Sajnos, már az elején sejtettem, milyen lesz a végkifejlet. Ez egy rettentő szomorú történet a kitörni vágyásról a változtatás álmáról. Volt, akiknek sikerült, volt akik pedig szerencsétlenül jártak. A legszomorúbb ebben az, hogy máma is aktuális. Ugyanis a történelem viharai hatására, a 'történelem megismétli önmagát'. A címválasztás pedig… mindent kifejez: az időjárásról és a politikai helyzetről egységesen.

Könyvtárból vettem ki a könyvet, s a könyv(ecske) külalakja is meglepetés volt számomra. Olyan pici volt, hogy rögtön meg is néztem a végét, hogy nem hiányzik-e néhány lap a kötet végéről. Nem hiányzott. S elolvasva is azt tudom mondani, hogy nem hiányzik semmi. A szerző a történteket elénk tárja, utána az olvasó gondolkodhat el,hogy milyen történetet olvasott.
Nehéz téma, s a kezdetben egyszerű történet belerágta az ember lelkébe magát. Annyira aktuális a könyv eseménye, hogy azt hittem a napjainkban íródott. S habár az az eredeti kiadás után eltelt egy jó pár éve, mégsem vesztett aktualitásából semmit.
Egyszerű emberek, akik életéből csak pár villanásnyit ismerünk meg, de ennyi is elég, hogy az olvasóknak is fájjon a végkifejlet.

A II. világháború utáni arab irodalom és én ezután a kisregény után sem lettünk barátok.

A mű előnyére szolgál – a fentebb említett korszak emblematikus műveivel szemben – rövidsége. A témaválasztás számomra újszerű volt, eddig jobbára a helyben maradottak nehézségeiről olvastam. A befejezés is jellemző e korszak műveire, így igazából a cselekmény annyira nem is meglepő, szokatlansága és ereje számomra inkább a terjedelmében, szófukarságában rejlett.

Rengeteg borzalmat és egyéni sorscsapást sűrít ebbe a kevesebb mint száz oldalba a szerző, amelyből szépen kirajzolódik egy nép tragédiája. És az is, hogy amíg mindenki csak a maga boldogulását keresi, addig nemhogy a népen, de saját családján se tud és akar segíteni.

Kegyetlen és nehéz történet ez, amely szomorú módon ma is íródhatott volna. (És egy nem oly régi tragédiával is borzongató párhuzamba állítható.)