8 ​óra: irány a sajtiskola! (Geronimo Stilton 48.) 32 csillagozás

Geronimo Stilton: 8 óra: irány a sajtiskola!

Igen különleges nap állt előttem: meghívtak Benjamin iskolájába, hogy beszéljek az írói hivatásomról… Ám úgy tűnt, hogy ezen a reggelen semmi nem akar összejönni: az ébresztőórámmal kezdődött, ami túl korán szólalt meg! Mindenesetre igazi extraegeres kaland lett belőle!

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Alexandra, Pécs, 2017
128 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634470380 · Fordította: Dobosiné Rizmayer Rita

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

vudura06>!
Geronimo Stilton: 8 óra: irány a sajtiskola!

Aranyos és szívmelengető történet volt. :)
Viszont nem tudok rá csak 4 csillagot adni, mert az elején nem tetszett az, hogy Stiltont már megint ennyire megalázták. Ráadásul, hogy gyerekek. Egy olyan könyv, ami gyerekeknek íródott nem hiszem, hogy ilyen viselkedést kellene mutatnia. Hiába a szép vég, ez most nem jött be.

loci93 IP>!
Geronimo Stilton: 8 óra: irány a sajtiskola!

off

Szeretem az iskolás történeteket, és bár Geronimo nem hozta vissza teljesen azt ez miliőt, egész jól szórakoztam. Főszereplőnk mint mindig, most is tökéletesen bohócot csinál magából (illetve csináltnak belőle spoiler). Néha már az olvasónak kínos, amit átél, és ahogy lereagáltja a a történteket, ennek ellenére mintegy varázsütésre ünnepelt sztárrá válik, amint az utolsó oldalakra értünk. Az ismeretterjesztő cél ismét tetten érhető volt, mert a különböző szakmájú felnőttek mind más-más témáról tartottak előadást spoiler. Tanulságot nem fedeztem fel, de legalább szépen illusztrálták ezt a kötetet, legalábbis igényesebben, mint a már említett Niagarás történet.

Azoknak tudnám ajánlani ezt a könyvet, akiket iskolába járnak. Viszont, akik egy valóságos iskolai napról akarnak olvasni, azoknak nem tudom ajánlani.

E könyv elolvasása nekem 45 percet vett igénybe.

Annamária_Seres P>!
Geronimo Stilton: 8 óra: irány a sajtiskola!

Érdekes rész volt ez is, sok érdekes információval szolgál a fiatal olvasók számára. Nekem is tudott új tudást adnia, mivel semmit nem tudtam a gekkókról.
Kevésbé volt rejtélyes, izgalmas, ezért vesztett fél csillagot.


Népszerű idézetek

altagi P>!

Beszorultam egy bájos, fonott hajú kis rágcsálólány és egy szeplős rágcsálófiúcska közé, akik fülsiketítően vékony hangjukon azonnal nekiálltak csacsogni.
MICSODA BORZALMAS UTAZÁS!
– Te vagy Stilton? Geronimo Stilton?
– Tényleg te, te vagy az személyesen?
– Tényleg te, te, te személyesen írod azt a sok-sok könyvet?
Büszkén mosolyogtam:
– Igen, persze, hogy én, én, én vagyok az személyesen.
– Jó, mert azt akartam neked mondani, hogy a legutóbbi könyvedben a 27. oldalon, a tizenötödik sor hetedik szavában van egy hiba. Egy p-vel írtad, hogy trappista sajt! Bocsi, de ezt nem vártam volna tőled.

25-26. oldal


A sorozat következő kötete

Geronimo Stilton sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Bogáti Péter: Az ágasvári csata
Roberto Pavanello: A berozsdásodott lovag
Acsai Roland: Tili és Tiló
Philip Pullman: Karlstein gróf
Kemendy Júlia Csenge: Az Anyacsalogató Hadművelet
Matt Haig: Az egér, akit Mikának hívnak
Bella Swift: A kiskutya, aki tündér akart lenni
Philip Reeve: Sen és a száguldó szán
Bálint Ágnes: Szeleburdi család
Tony Wolf: Mesél az erdő az állatokról