Éljen ​a magyar! 0 csillagozás

Gerő András: Éljen a magyar!

A szerző Ünnepi Könyvhét alkalmából megjelent új kötetében szaktudósi kompetenciáival megírt, de felelős közéleti értelmiségiként aktuális társadalmi vitákhoz hozzászólni kívánó, az utóbbi néhány évben született történelmi esszéit, publicisztikáit gyűjtötte össze. A három szerkezeti egységbe tagolt kiadvány első három írása a közelmúlt – véleménye szerint meghatározó – társadalomtörténeti örökségével, a „kétlelkű, részben államorientált” magyar kispolgárság genealógiájával foglalkozik. Ezt követően a demokratikus magyar állam működését érinti. Saját ügye (egy parkolási szabálysértés) kapcsán kibontakozó, a hivatalokkal folytatott levélváltásának dokumentumait fakszimile közölve mintegy alulnézetből érzékelteti a mai magyar államigazgatás működésének korlátait, majd két publicisztikájában az alkotmányosság helyzetét vizsgálja. Az utolsó cikkből a huszonegyedik századi magyar identitást megjelenítő képzeletbeli kiállításra, a Magyar Arcra vonatkozó javaslatát ismerhetjük meg.

>!
150 oldal · ISBN: 9789632780328

Enciklopédia 1


Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

Ninácska P>!

Tisztelt Ügyosztályvezető úr!
[…]
A Közterület Felügyelet adott esetben miért nem képes legalább sajnálkozni? […]

99. oldal (A demokrácia esztétikája)

Ninácska P>!

Tisztelt Miniszter úr, kedves Draskovics Tibor!

Egy tízezer forintos bírsággal járó parkolási szabálysértés ügyében írok. Semmit nem kérek, egyszerűen szeretném a tudomásodra hozni, hogy a magyar jogszabályi környezet egy ilyen esetben hogyan vezet el a miniszteri székig.
[…]

103. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Draskovics Tibor
Ninácska P>!

…a vajas kenyeret megvesszük bérből és a fizetésből, de a sonkát rá már a második gazdaságban állítjuk elő.

29. oldal

1 hozzászólás
Ninácska P>!

…aki megengedhette magának a jugoszláv szekrénysort, az már felért a csúcsra.

66. oldal (A múlt jelene)


Hasonló könyvek címkék alapján

Bogár László: Háttérképek
Bod Péter Ákos – Fodor István – Freund Tamás – Granasztói György – Király Miklós – Kodolányi Gyula – Körösényi András – Mádl Ferenc – Martonyi János – Roska Tamás – Vizi E. Szilveszter: Magyarország ma és holnap
Borvendég Zsuzsanna: A Cég megnyertjei – a megnyertek cégei
Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból
Békés Márton: Fordul a szél
Szelényi Zsuzsanna: Szétzilált ország
Gyurgyák János (szerk.): Magyarország története képekben I-III.
Göncz Árpád: Életem
Konrád György: Európa köldökén
Horn Gyula: Cölöpök