Váróterem 107 csillagozás

Gerlóczy Márton: Váróterem Gerlóczy Márton: Váróterem

Gerlóczy ​Márton 2003-ban jelentkezett első regényével, az Igazolt hiányzással, melyben az akkor húszéves szerző saját eseménydús gyerekkorát, felnőtté válását örökítette meg eredeti, ironikus és költői nyelven. A mű hónapokon át volt meghatározó szereplője a sikerlisták élmezőnyének, különösen a fiatal olvasók fogadták nagy lelkesedéssel.
Gerlóczy Márton második regénye – mely szintén tartalmaz életrajzi elemeket, bár ezúttal nagyobb szerep jut a fikciónak – egy közelebbről meg nem nevezett, nem azonosítható, mégis ismerős közép-európai városban játszódik (lehetne akár Budapest is…), főszereplője egy nyugtalan, az élet minden jelenségét megfigyelő és analizáló fiatalember, aki kénytelen tehetetlenül átélni és megszenvedni szeretett nagyapja leépülését és halálát. Megismerjük az önmagát kilátástalan magányra ítélő huszonéves újságíró hétköznapjainak kényszeresen ismétlődő rítusait, szertelen családját, öntudatos barátnőjét, kedvenc kocsmájának kisszerűségükben is már-már… (tovább)

>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2009
92 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632994628
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2005
162 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637253378

Enciklopédia 3


Kedvencelte 4

Most olvassa 9

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

>!
n P
Gerlóczy Márton: Váróterem

Magam is meglepődtem Gerlóczy könyvén, nem számítottam nahát élményre. Nem attól nahát, hogy újat mutat a nap alatt, hanem azért, mert ezt okosan,kortárs nyelven, őszinte – akár ébresztő gondolatként is meg tudta írni. Nem az én korosztályomnak szánta (talán), hiszen mi már láttunk karón varjút, hanem annak, akiktől mi várjuk, hogy ha varjút lát, akkor azt ne akarja lelőni egyből…mert lassan már valóban ez is bele fog férni a világ-pesszimizmusba. Megrázó könyv? Az! Rázzon is meg minden kortársát ahelyett, hogy panasznak, vagy nyif-nyafnak olvasnák a sorait. Demagóg vagy közhelyes? Az is lehet, de inkább az lenne a difi, ha ebből értenénk csak. Kilátástalan, magányos? Az is lehet, de kérdezzünk meg egy mai, nagy terveket szövő, egyetemre készülő, vagy egyetemet elvégző vagy…., hogy ő mit lát. Ja és ha elmondta, akkor mondjunk rá majd valami okosat, pozitívat, biztatót, ha tudunk.Kiutat Gerlóczy se mond, de honnan tudná, hogy kinek merre van az arra. Bizony, nehéz dolog a rosszban meglátni a jót. Tudnunk kéne, meg hinnünk is kéne. Szóval a könyv nekem tetszett még ha farkasszemet is akart velem nézni. (és még de tudnám mondani, mondani…ahogy szoktam. :) )

11 hozzászólás
>!
kratas P
Gerlóczy Márton: Váróterem

Voltam egyszer egy kolléga búcsúztatóján, aki a könyvelési főosztályon dolgozott és a buli első fél órájában egyedül ültem egy csapat könyvelő között, akik lazán sztorizgattak és kacarásztak az élményeiken. az mekkora volt, amikor a függőről a pénzt átvezettem a technikai számlára, emlékszel, hahaha
A könyv olvasása közben ugyanezt a riadalmat éreztem, hogy mit keresek én itt, miért is olvasom ezt a baromságot és miért vettem ezt kézbe, meg meg. Mintha egy részeg (vagy más anyag hatása alatt álló), depressziós és beképzelt bölcsészhallgató sztorizgatna. Pedig az Igazolt hiányzásról szép emlékeim voltak.

4 hozzászólás
>!
csobi SP
Gerlóczy Márton: Váróterem

„Mert szépnek látni könnyű a világot, szarnak talán még könnyebb, de olyannak látni, amilyen valójában, az az igazi feladat.”

6 hozzászólás
>!
fülcimpa
Gerlóczy Márton: Váróterem

Érzéseim a könyv olvasása közben : unalom, enyhe depresszió, fájdalom, szomjúság, éhség, megértés, sajnálat, meglepődés. Mindezek váltakoztak a történet végéig.
Emlékeimben él, hogy láttam a szerzővel egy rövidke szösszenetet, bringával érkezett a beszélgetésre. Mintha arról beszélt volna, hogy nincs jövedelme, csöppet panaszkodott, elég szomorú volt az arca. Én ezt a srácot nevetni még nem láttam, aki igen, az emelje föl a kezét! S ha menni akar, menjen. Én nem tartom vissza.

4 hozzászólás
>!
Galambdúc
Gerlóczy Márton: Váróterem

Való igaz, hogy annak idején, amikor Gerlóczy kezdett ismertté válni (2003), a hatalmas píármunka többet nyomott a latban, mint vélt vagy valós tehetsége. Én se úgy emlékeztem erre a regényére, hogy annyira kiugró teljesítmény lenne, de tegnap ismét beleolvastam (a nagyapja haláláról szóló utolsó 30-40 oldalt), és nem olyan tré, mint emlékeztem.
A stílusa nem annyira egyedi, ami beemelné őt az új évezred legkiemelkedőbb fiatal, új könyvekkel jelentkező írói közé, és sok helyütt kissé demagógnak is hat, ez a vád igaz, de azt, hogy a mostani huszon- és harmincéves korosztály mennyire nem találja a helyét, pontosan tükrözi.
Tény tehát, hogy vannak benne jó és magvas gondolatok, de semmi olyan, amit más ne mondott volna már el. Ennek ellenére nem adok neki rossz „jegyet”, és meg is mondom miért, mert a nagyapjához fűződő érzelmeiről és a gyászról mesterkéltség nélkül tudott írni. És ez nem kis dolog a mai szemlesütős-álszégyenlős-élemvilágom valóságunkban.

>!
ervinke73
Gerlóczy Márton: Váróterem

Szarban vagyunk, de legalább a miénk. A szánkig ér, de legalább nem hullámzik.

>!
pepege MP
Gerlóczy Márton: Váróterem

Sajnálom, nem de nem találtunk egymásra: Gerlóczy és én…
Az Igazolt hiányzást olvastam tőle korábban, s azzal is gondjaim voltak, de most úgy érzem, elválnak útjaink.

1 hozzászólás
>!
Black_Venus
Gerlóczy Márton: Váróterem

Egy nagyon depressziós korai zsenge. Haldoklás, depresszió, reménytelenség, Lipótváros. Szerencsére nem Lipótmező.

>!
BacchanteBlues
Gerlóczy Márton: Váróterem

Két félre bontanám a véleményemet.

A könyv első felében minden nagyon kamu. A párbeszédek során elhangzó, vég nélküli, életunt monológok nem depressziósak, hanem rosszmájúságtól és tudálékosságtól fröcsögő vinnyogások. Olvasás közben arra gondoltam: Ember ilyen kifinomultan megszerkesztett boccaccio-i körmondatokat nem ráz csak úgy ki a kisujjából. Ettől inkább tűnt műmájer ripacsnak, mint az élet értelmetlenségét elfogadó kocsmatölteléknek. Minden mondat súlytalan és hiteltelen volt. Sokkal jobban érdekeltek a tudományos cikkei, mint maga a főszereplő, és ez régen rossz. Ennyi erővel nézhetem a Discovery Channelt olvasás helyett.

Már épp félretettem volna a könyvet, amikor jött a második fele. A monológok lerövidültek, a főszereplő végre túllépett azon, hogy csak a saját hangját hallja, és az utolsó néhány fejezet tökéletesen közvetítette azt a zavart, azt a nyughatatlanságot, a tehetetlenség kegyetlen tudatosulását, amit az ember akkor érez, ha elveszít egy számára fontos személyt. A befejezés pedig csattan, mint egy jóleső pofon, ami lerázza rólunk az önsajnálat keserű szutykát.

Szóval, ez van. A kifejezetten extrém végkifejlet volt a leghitelesebben megírt rész. De engem személy szerint ez sem engesztelt ki a nehezen elviselhető kezdetért. Ennyire ambivalens érzésekkel még sosem tettem le egy könyvet. Szerencsére elég rövid ahhoz, hogy ne bánjam meg a rá szánt időt.


Népszerű idézetek

>!
fülcimpa

– Mit gondolsz, miért isznak az emberek?
– Mert jó.
– Egy frászt jó. Azért pusztítják magukat, mert nem akarják értelmezni az életüket. Rosszul lesznek, ha józanok. Az alkoholisták azért isznak, mert nem bírják elviselni, ha a nap végén tisztán látják az életüket, a hibáikat, a gyengeségeiket. Mindazt, amit sehogy se képesek megoldani az életükben.

123. oldal

1 hozzászólás
>!
Papusz SP

A történetek legvégül aludni térnek, de nem meghalni. Arra valók, hogy életben tartsák a szereplőiket.

Abblende

3 hozzászólás
>!
fülcimpa

Ilyen az emberi természet, tragédia kell neki, hogy mozgásban maradjon, hogy éljen. A merev állapot a legveszélyesebb, és ezen semmi nem fog változtatni, mindig lesznek tragédiák, mert egész egyszerűen szükségünk van rá, a lelkünknek van szüksége rá.

103. oldal

>!
Aquarius

Nemcsak hogy nem találod a helyed a világban, de nem is keresed, nem mered magad odaadni senkinek és semminek, a kártyaváradban játszod a királyfit. De nehogy azt hidd, hogy nem lát rajtad át mindenki.

40. oldal

>!
Papusz SP

Reggelizz úgy, mint egy vezérigazgató, ebédelj úgy, mint egy vállalkozó és vacsorázz, mint egy közalkalmazott.

1/2

>!
Aquarius

Nem az élet értelme a fontos, hanem az, hogy mennyire tudsz megfeledkezni róla.

102. oldal

>!
Papusz SP

A poklot azért találták ki, hogy fenntartsák a jó illúzióját. Maga a jóság a pokol, a hazugság odabent. Szeretjük úgy látni és hangsúlyozni, hogy ma beteg a világ, erről magyaráz nekem az anyám, ezzel szereti nyugtatni magát a gondolkodó ember, pedig a világ mindig is beteg volt, Sveto, mindig. Magyarázzák nekünk, hogy az embernek tanulnia kell a hibáiból, a történelemből. Azt hiszik, hogy most, mikor többé-kevésbé béke honol, ez annak köszönhető, hogy az ember képes a jóságra. Pedig csak idő kérdése. Ciklikusság. Azért nem tanulunk a hibáinkból, mert nem mi követtük el őket, mert az iskolában nem lehet megtanítani, hogy milyen is a hullabűz, vagy milyen elfertőződött, szétroncsolódott belső szervekkel fetrengeni az esőben, a sárban. Nem szagoltuk, nem láttuk, nem éreztük. Nem kell sok idő hozzá, és az emberek ismét ölni kezdik majd egymást, ez olyan biztos, mint a halál. A gyűlölet nem alszik. Vagy ha alszik is, utána felébred. Amikor fejbe vágom a kutyánkat, hogy tűnjön el a sonka mellől, öt percig a sarokban kussol, aztán újra elősündörög. Minden agressziót valamilyen bánat ereje ösztönöz. Az állatoknál maga a gyomrot égető szükség, az embereknél a szükség bánata. Sokféle éhség létezik, amikor pedig rád tör, előhozza belőled az állatot, és hiába hiszed, hogy sosem lennél képes ölni, a benned élő állat mindennél erősebb, mert azt a valódi teremtő irányítja. Az ösztön.

1/5

Kapcsolódó szócikkek: gyűlölet · ösztön · pokol
2 hozzászólás
>!
madárka

…szépnek látni könnyű a világot, szarnak talán még könnyebb, de olyannak látni, amilyen valójában, az az igazi feladat.

151. oldal (Ulpius, 2005)

>!
lorem P

Nagyon szeretett azon a járaton utazni, hiába ismerte minden egyes pontját az útnak, maga a haladás és a kényelmes semmittevés állapota varázsolta el, olyankor úgy érezte, ugyanúgy kilép az életéből egy kis időre, mint amikor alszik. Soha nem elegyedett beszédbe senkivel.

92. oldal

>!
lorem P

Vidéken az embert élni tanítják, a városban az életre.

97. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Bleeding Bride: A téboly kertje
A. O. Esther: Megbocsátás
Lakatos Levente: Megrepedt álarc
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Raana Raas: Árulás
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
Róbert Katalin: Szívből, színből, igazán
Békés Pál: Csikágó
Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
Raana Raas: Elágazó utak