Igazolt ​hiányzás 264 csillagozás

Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Idilli ​boldogságban, részben vidéken eltöltött gyermekkora után a 21 éves szerző megvívta kilátástalannak tűnő harcát a hagyományos és „liberális” oktatási intézményekkel, édes- és nevelőapáival, a betonsivatagos, fővárosi környezettel, egyszóval: a nagy, büdös élettel. Erről számol be ellenállhatatlan sodrással és kíméletlen humorral az érettségiig el se jutott „rossz tanuló”, akitől megannyi „eminens” sokat tanulhatna.

„Az írás, az igazi írás – igazírás – radikális tett. Nem lehet tekintettel sem Istenre, sem emberre, sem senki másra. Gerlóczy Márton első regénye ilyen írás. Olvasható pedagógiai regényként, családregényként, ifjúsági regényként, pszichológiai regényként, kalandregényként, mindegy. Rólunk szól. Minden oldaláról, minden soráról az olvasónak saját maga jut eszébe.”
Bächer Iván

Gerlóczy Márton első regénye, az „Igazolt hiányzás” szikrázóan tehetséges munka. Árnyalt, pontos, színes; birtokában van az írói kifejezés teljes eszköztárának.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
Scolar, Budapest, 2017
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632447278
>!
Scolar, Budapest, 2013
336 oldal · ISBN: 9789632444772
>!
Scolar, Budapest, 2012
336 oldal · ISBN: 9789632443607

5 további kiadás


Enciklopédia 1

Helyszínek népszerűség szerint

Angyalföld


Kedvencelte 18

Most olvassa 14

Várólistára tette 83

Kívánságlistára tette 32

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

AeS P>!
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Én csak azt szeretném elmondani, hogy első nekifutásra nem ment ez a könyv, mert akkoriban még egy közepesen konzervatív középiskola mérsékelten liberális tanulója voltam, és Budapesthez is csak évente kétszer volt közöm, látogatóban, nyeltem a neonfényeket, és arra gondoltam, hogy bárcsak… (a mondat vége szabadon behelyettesíthető); de aztán a második nekifutásnál már itt laktam egy (vagy másfél vagy két) éve, és pont egy olyan időszakot éltem, amikor hirtelen nagyon sok, budapesti alternatív középiskolákban végzett fiatalt ismertem meg, akik közül néhányat nagyon szerettem, de a többségre azért csak néztem, mint lufiárus a nyílzáporban, felsőbbrendű vidékiségem (láttam mán élő tyúkot, he) teljes tudatában, közben meg olvastam Gerlóczyt, és vihogtam az egyezéseken, tehát nekem tetszett.
Négyes, leülhet(ek).

fióka P>!
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Nem egy szokványos ember, az már biztos :).
Annak ellenére, hogy a regény időnként nem koherens és vannak benne olyan kifejezések, amik egyáltalán nem illeszkednek a szövegkörnyezetbe és a nyelvezetbe és ez némiképp rontja az élvezeti értékét – mint pl. a betolom az arcomba, jaj! :) –, na meg kicsit nagyképű és kicsit 21 éves és kicsit talán felnagyított az a sok-sok kaland meg ivászat (remélem…), a könyv jó. Biztos vagyok benne, hogy azóta Marci felnőtt, ez majd Márton további könyvei kapcsán kiderül. Vagy nem.
Elbűvölő képet fest a mindenkori, változatlan oktatási rendszerről és a benne nyüzsgő, sokszor inkompetens tanárokról. Sajnos nem mondhatom, hogy nem ismerős.
A mindenféle konvenciót felrúgó út tűnhet a könnyebbiknek, de nem az, legfeljebb kényelmesebb adott időben. Az íráshoz (és még egy csomó mindenhez) nem kell érettségi, ez tény :), a műveltség és tudás távolról sem ennek függvénye.
Egy szó mint száz, hogyne lenne benne potenciál :), kíváncsi vagyok a többire is.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2003
328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639475298
eredendoesendoseg>!
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Az egésznek az elején úgy hat hogy igen, ez lehet a magyar Zabhegyező. Egy fiatal (22 éves a könyv megjelenésekor) aki igazán vállalja magát, szókimondóan leírja mit is gondol a társadalmáról Angyalföldtől kezdve a kommuniti sulékon át kora ifjúságának ízléséig. Hangneme cinikus, iskoláról iskolára vándorol, inkompetens, unszimpatikus képet fest oktatásáról. Megértem azokat akik túlírtnak, túlságosan bőbeszédűnek tartják az ifjú Marcit és persze hogy ki ő hogy hogy 25 sincs és már szinte fellengzősen írjon fiatalkoráról és adnak rá hatvanhárom százaléknyi átlagot. Ugyanakkor nálam szimpátiát élvezett végig azzal, ahogy őszintén és nyíltan fogalmazza meg hiányosságait az iskolában és helyette lustálkodik, lazáskodik vagy aktuális szerelmével bever esetleg pár felest. Arra jutottam hogy ő valahogy nem tehet róla hogy ilyennek nevelték, hanem művészi felmenőkkel (dédapja Áprily Lajos) rendelkező családban hagyják hogy felnőjön, szabad marad, mentesülve az emberi érintkezés formáitól. Szívósan ellenáll, kilóg mindenhonnan, így elviselni tehát nem könnyű őt.
Csibész, majd vagány kisgyerekből piás tinédzser lesz, buktatókkal, szerelmembe esik külföldre utazik, stb.
Nagyon élveztem a mondatszerkezeteit, történeteit, csínytevéseit, ahogy nyíltan vallja be álláspontját.
Mivel azért debüt, az első könyve, az egy oldal-egy mondat szerkezetből még látszik a zsengéje.
Viszont értékes egyén, író benyomását keltette bennem végig, egy tehetségét kamatoztatni tudó fiatal fiú képét.

WolfEinstein>!
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Szokatlanul ambivalensek az érzéseim és gondolataim ezzel a könyvvel kapcsolatban. Személyiségfejlődés-regényként vagy önvallomásként, szembenézésként egyértelmű. Viszont pedagógiai kritikaként nehéz eldönteni, hogy mi romlott el. Lehet szidni a pedagógiai rendszert, a pedagógusokat, de azért nem lehet mindent erre fogni. Az oktató-nevelő munka kétoldalú. Egy rendkívül problémás gyerekről olvashatunk, akivel tanárai nem tudnak mit kezdeni. Kérdés, hogy egyáltalán lehetett-e volna kezdeni bármit is. Egyrészt úgy gondolom, hogy ez már nem tanári kompetencia, hanem más jellegű szakemberek bevonására lett volna szükség. Másrészt láthatjuk, hogy főhősünk képes volt az együttműködésre, amikor valaki nem tanítványként, hanem emberként kezelte. Azt azért nehezen tudom feldolgozni, hogy majdnem csak olyan tanárai lettek volna, akik nem törődtek vele, akik mind alkalmatlanok lettek volna feladatuk elvégzésére. Józanul végiggondolva nem lehet elvárni senkitől, hogy egy harminc fős osztályban heti három órában egyetlen gyerekre koncentráljanak, a másik huszonkilencnek is szüksége van a pedagógus figyelmére. Persze olvashatjuk, hogy voltak olyan tanárok, akik tényleg súlyos pedagógiai hibákat követtek el, de a többség ilyet nem tett, főhősünk ellenszenvét pedig kivívták az első pillanatban. Továbbgondolva a dolgot, felmerül, hogy van-e menthetetlen gyerek. Lehet, hogy a pedagógia tanszékek oktatóinak egyesített gyűlöletét váltom ki, de sajnos úgy kell gondolnom, hogy vannak. Ha a gyerek a nevelő minden erőfeszítése ellenére sem hajlandó az együttműködés legkisebb jelét sem adni, nem ítélhetjük el a pedagógust. Persze lehet vitatni a szülők felelősségét, az oktatási rendszer felelősségét, a kortársak felelősségét, de ha bármilyen magatartásbeli változást el akarunk érni, akkor az végsősoron a gyerek saját döntése, hogy hajlandó-e a változásra. Ha valaki előre eldönti, hogy ellenáll, legyen akármi, ott felettébb nehéz bármit is kezdeni. A másik vetülete a dolognak, az érdeklődés felkeltése. Mind a gyerekek, mind a szülők, illetve nagyon sokan mások is meg vannak róla győződve, hogy rengeteg felesleges dolgot kell tanulni az iskolában. Nos, felvállalva, hogy társadalmunk túlnyomó többsége elátkoz hetedíziglen, felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy ez nincs így! Ugyanis – és ezt, kérem szépen, tessék végre megérteni! – bármi, amit tanítanak az iskolában, nem a tényanyagról szól, hanem mindazokról a képességekről, készségekről (divatos szóval kompetenciákról – látjátok? csak volt értelme ilyeneket tanulnom), amelyeket alkalmazni kell, és amelyeket a mindennapi életben kell majd alkalmaznia mindenkinek. Az, hogy ezt milyen tényanyagon, tananyagon keresztül tesszük, már majdnem mindegy. Csak az az alaptanterv ne lenne… Legalábbis így kellene működnie. Sajnos tényleg vannak olyan tanárok, akiknek fontosabb az, hogy Arany János mikor hova járt iskolába, mint hogy a Vörös Rébék mély elemzésével megtanítsa a gyereket a szöveg alapos értelmezésére. Azt viszont megint csak nem lehet elvárni, hogy minden gyerek egyöntetűen minden iránt egyformán érdeklődjön. Szóval az oktató-nevelő munka roppant nehéz és felelősségteljes, és sikert csak a tanítvány együttműködése esetén hoz. Szóval érteni értem főhősünk problémáját, de nem tudok azonosulni vele, és nem tudom kizárólag az iskolarendszert hibáztatni az ő nevelésének sikertelenségéért.

3 hozzászólás
puroszleo I>!
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Tulajdonképpen csalódás volt újraolvasnom kamaszkorom egyik kedvenc regényét, és nem is azért, mert azt érzem, hogy kinőttem, hanem azért, mert talán nem annyira jó, sőt. A regény Marcija, akit anno – úgy rémlik – szócsövemnek éreztem, leginkább szimpla hőbörgőnek tűnik. Hiába traktálja az olvasót azzal, hogy az ő személyisége mennyire önreflexív és árnyalt, valójában a karakter igencsak egysíkú. És azok a monológok, jaj: önigazoló bullshit az egész, egy punk-coelho puffogásai. (Különösen, mikor megakad a történet egy pillanatra, hogy a jelen Marciját lássuk, aki füstkarikákat pöfékelve elmélkedik – vajon minek az időbeli ugrás, mikor főszereplőnk lényegében 8 éves kora óta ugyanúgy látja a világot? Szerencsére ezek a jelenre való kitekintések kábé a könyv első harmadánál abbamaradnak.) Egyébként persze nem arról van szó, hogy minden könyv minden elbeszélőjétől azt várnám el, hogy a „szívemből szóljon”, de Marcival valahogy egyáltalán nem tudok azonosulni, és ez, ebben a kontextusban szerintem kontraproduktív.
Mindezen ellenérzéseimmel együtt nem volt azért annyira rossz, talán mert különleges kamaszokról olvasni soha nem rossz, legalábbis nekem, aki szintén szerettem különleges kamasznak gondolni magam. Tanulságos látni, milyen voltam nem is olyan régen, miről gondoltam azt, hogy ez igen, ez nagy gondolat, milyen sztorikat gondoltam nagy sztorinak.
Mindez tehát erősen szubjektív, mert tulajdonképpen az, ami hatást gyakorolt rám, az éppen az előző olvasattal való összeolvasás volt.
Ja és még valami: a szerkesztés pongyolasága az Igazolt hiányzás esetében talán még szerencsés is: segít, hogy ne annyira szépirodalmi alkotásként, inkább blog- vagy naplóbejegyzések sorozataként olvassam a könyvet, ami viszont így, mintegy talált dokumentumként, élvezetes, helyenként tanulságos, és sokszor szórakoztató tud lenni.

Szóval egy lépéssel távolabbról nem borzasztó, de többre emlékeztem.

3 hozzászólás
Animia P>!
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Ez a fiú tud valamit. Nehéz ember lehet. Talán saját magának a legnehezebb néha. De igaziból vállalja magát, a véleményét, és emiatt szimpatikus. Meg tudom érteni, hogy inkább antiszociális, és hogy nem érdekli az iskola, és hogy szeret elevenkedni. Így szép az élete, vagy legalábbis úgy tűnik, ő így érzi jól magát. A könyvről pedig: imádtam a hosszú mondatokat, igazi magyar szavakkal teli.

Dominik_Blasir>!
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Folyamatosan az járt a fejemben, hogy az Igazolt hiányzás lehet a magyar Zabhegyező. Azt persze nem tudom, hogy ez jót jelent-e.
Ugyanúgy az önmagát sanyarú sorsúnak gondoló, a társadalmi korlátokat nehezen elfogadó, viszont nagyzoló pózokat szívesen felvevő diák élettörténet ismerhetjük meg, s ugyanúgy nem tudom, hogy miért is lenne ez olyan zseniális.
Viszont a stílust és hangulatot is ugyanúgy élveztem, s motoszkál bennem, hogy mintha lenne benne valami, ami nyomokban megcsillan. De hogy mi, arra nem sikerült ráébredni.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2003
328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639475298
nyestember>!
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Messze nem mondanám a modern magyar irodalom megkerülhetetlen, „kultikus” korregényének (ahogy több helyen is hivatkoznak rá), már csak a nyakatekert és sokszor lyukacsos szerkezetű gondolatmenete miatt sem. Háyt jobban élveztem például.
Én is rengeteget őrlődtem a magyar oktatás elnyomása és teljes kreativitásom kimaxolásának deficitje miatt. DE mégis elvégeztem a dolgokat, az arcomra folyt szart pedig 13 év keserves darabolása után sikerült leveretnem. Ettől különleges volnék? Nem hiszem…
Vannak benne remek – főleg örökérvényű – gondolatok szerelemről, barátságról, a társadalomról, a világ deformálásáról, magáról az életről. Ezek okfejtése illetve a waldorfi kalandok kifejezetten tetszettek, hiszen nemrég Pestre szocializálódott, vidéki suttyóként ezek egyfajta „keleties” idegen ízzel gyarapították memóriaegységemet.
Azt azért nem jelenteném ki, hogy ilyen bárki tudna írni, mert elég nagy falat, viszont a kellő szellemi múzsa (főleg egy személy) meglétével és ki nem apadó hitével bőven nem kivitelezhetetlen. A kérdés már csak az ki mennyire kitartó, hogy be is fejezze.

Ratsui>!
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Nagyon 21. századi nyelvezetű könyv, lendületes és élménydús.

Morn>!
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Gerlóczytól eddig még semmit, gondoltam, itt az alkalom (választható szakirodalom listán szerepelt, de lehet jobban jártam volna a Holt költőkkel vagy a Truancy-val). Változó színvonalú volt az olvasmányélményem, nem tudom, hogy ez a könyv hullámzása volt-e vagy az enyém. Ha a hangulat elkapott, akkor szinte faltam, jegyeztem fel magamnak, hogy hova kell még visszatérnem, mert elkapott egy-egy gondolat, aztán voltak olyan részek, amikor csak azt vártam, legyen már vége.
Intelligens gyerek Marci, csak nem tudta kihasználni. Nyilván lehet mondani, hogy az oktatási rendszer nem bírta kezelni – amiben lehet igazság – , de nem gondolom, hogy csak emiatt bukott ő ki mindenhonnan. Kapnia kellett volna segítőkezet, egy mentőövet, de nem így lett. Kár érte. A legszomorúbb, mikor valaki okos, csak nem tudja kihasználni, nem tud élni vele, jó szakmát szerezni, olyan helyen dolgozni, amit szeret is csinálni, jobb fizuért, hanem helyette alulfizetett melóban tengődik. Bár Marci író lett – egyebet nem tudok róla, így lehet még jobban is járt, mint mondjuk egy diplomával. (Arról nem szól a fáma, hogy később visszatért-e a tanuláshoz.)

>!
Scolar, Budapest, 2012
336 oldal · ISBN: 9789632443607

Népszerű idézetek

madárka>!

…nem szeretek idegenekkel beszélgetni, főleg magamról nem, én önző módon őrzöm a titkaimat, rólam ne tudja senki, mit csinálok, még a végén belebeszélnének, kérdezősködnének, jaj, mutasd meg nekem is, ugye megmutatod, nem. Én tudtam, mi kell nekik, olyan, amilyen én nem vagyok, de tökéletesen el tudom játszani, és tulajdonképpen azért, mert lennék is olyan, ha…

161. oldal

madárka>!

Én, amennyire emlékszem, csibész voltam, de nyugodt gyerek, akinek a nagymamája volt a mindene. Tőle soha egy pofon, soha egy rossz szó, csak meleg ebédek, gyönyörű rajzok, fejből mesélt történetek. Tökéletes nyugalom áradt minden szavából, még ha érezhető volt is az elkeseredettség, egy hosszú és fájdalmakkal teli, huszadik századot átélt angyal életének értelmetlenségek szülte igazságtalansága.

8. oldal (Scolar, 2012)

forczekadri>!

unalmasak vagyunk. […] napokra osztva létezésünket, várunk, aztán elfelejtjük, hogy akartunk valamit

Beja>!

Van egy határ, aminek átlépésével a hang, a tudatalattiig ordítozó kötelességtudat hívó szava, megszűnik létezni.

(első mondat)

indigo>!

… hirtelen elkaptam valahol a valóságot, mi számomra oly nehéz, és észrevettem, hogy szarban vagyok, de rendesen.

321. oldal

mcborzaska>!

Elsőben tehát megtanultam olvasni és írni, tágultak a kommunikációs csatornáim, megtanultam menzán enni és ceruzát hegyezni, belerúgni egyenesen a labdába és Józsikába, megtanultam azt is, hogy néz ki egy Balázs és hogyan egy Csaba, és kezdtem átszokni a Beatlesről a Rolling Stonesra.

16. oldal

Piedra>!

Fájt az egész kurva világ, tél volt, szürkeség, hideg, körülöttem majd minden defektet kapott, nem hittem semmiben, senkiben, utat kerestem és csupán egyetlen ember társaságának örülhettem volna, de ő helyette az arcomba vágta, hogy nulla vagy.

324. oldal

Szelén>!

El se tudom már dönteni, az a nehezebb, ahogy megszeretek, vagy mikor felejtenem kell.

217. oldal

madárka>!

Sose bírtam a feladatokat. Szeretek tenni, cselekedni, imádok meglepni másokat, és ezért sokat dolgozni, de kitűzött cél érdekében; végrehajtás, regula, parancs teljesítését nem vállalom.

13. oldal (Scolar, 2012)

madárka>!

Ezt az emberhez szériatartozékként létrehozott élvezeti cikket, a melankóliát elviselhetetlennek tartom, amikor belebambulok a múltba, jelenbe, képtelen vagyok felismerni, hogy igenis szép és használható millióegy jelenség, forma és hangulat. Most már tudom, hogyan kell átvészelni, hiszen hazudni magamnak sokkalta szánalmasabb lenne, pofozgatni az arcom, hogy de hát nézd, édes fiam, ott van ő, meg az meg ez. Szépen kivárom a végét, és megpróbálok csukott szemmel kiülni életem szakadékának peremére, nehogy lássam, mi van az erdőmben, mert még leugornék érzékcsalódni egyet.

59. oldal (Ulpius, 2003)


Hasonló könyvek címkék alapján

Bucsi Mariann: Ébredés
Békés Pál: Csikágó
Szép Zsolt: Kárpát Walzer
N. Nagy Zoltán: Keselyű
Anne Raven: Illegális szerelem
Lontai Léna: Könnyező liliomok
Bartis Attila: A vége
Ákody Zsuzsa: Egy csúnya nő
Mira Sabo: Amíg kijutunk a fényre
Lakatos Levente: A hatalom szabályai