Igazolt ​hiányzás 227 csillagozás

Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Idilli ​boldogságban, részben vidéken eltöltött gyermekkora után a 21 éves szerző megvívta kilátástalannak tűnő harcát a hagyományos és „liberális” oktatási intézményekkel, édes- és nevelőapáival, a betonsivatagos, fővárosi környezettel, egyszóval: a nagy, büdös élettel. Erről számol be ellenállhatatlan sodrással és kíméletlen humorral az érettségiig el se jutott „rossz tanuló”, akitől megannyi „eminens” sokat tanulhatna.

„Az írás, az igazi írás – igazírás – radikális tett. Nem lehet tekintettel sem Istenre, sem emberre, sem senki másra. Gerlóczy Márton első regénye ilyen írás. Olvasható pedagógiai regényként, családregényként, ifjúsági regényként, pszichológiai regényként, kalandregényként, mindegy. Rólunk szól. Minden oldaláról, minden soráról az olvasónak saját maga jut eszébe.”
Bächer Iván

Gerlóczy Márton első regénye, az „Igazolt hiányzás” szikrázóan tehetséges munka. Árnyalt, pontos, színes; birtokában van az írói kifejezés teljes eszköztárának.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
Scolar, Budapest, 2017
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632447278
>!
Scolar, Budapest, 2012
336 oldal · ISBN: 9789632443607
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2006
328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639475297

3 további kiadás


Enciklopédia 1

Helyszínek népszerűség szerint

Angyalföld


Kedvencelte 15

Most olvassa 15

Várólistára tette 66

Kívánságlistára tette 21

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
AeS P
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Én csak azt szeretném elmondani, hogy első nekifutásra nem ment ez a könyv, mert akkoriban még egy közepesen konzervatív középiskola mérsékelten liberális tanulója voltam, és Budapesthez is csak évente kétszer volt közöm, látogatóban, nyeltem a neonfényeket, és arra gondoltam, hogy bárcsak… (a mondat vége szabadon behelyettesíthető); de aztán a második nekifutásnál már itt laktam egy (vagy másfél vagy két) éve, és pont egy olyan időszakot éltem, amikor hirtelen nagyon sok, budapesti alternatív középiskolákban végzett fiatalt ismertem meg, akik közül néhányat nagyon szerettem, de a többségre azért csak néztem, mint lufiárus a nyílzáporban, felsőbbrendű vidékiségem (láttam mán élő tyúkot, he) teljes tudatában, közben meg olvastam Gerlóczyt, és vihogtam az egyezéseken, tehát nekem tetszett.
Négyes, leülhet(ek).

>!
Joanne
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

A nagy felhajtás miatt sokkal többre számítottam…
Nem bírom az ilyen unatkozó, semmihez sem alkalmazkodó embereket, akik szinte bármit megtehetnek következmények nélkül. A többi embert pedig olyan arisztokratikus szemlélődéssel kezelik, mintha letettek volna bármit is az asztalra. Gerlóczy végigjárta az összes alternatív sulit a Waldorftól a Lauderig, persze nem sikerült sehol leérettségiznie, de nem a gyenge képességei miatt. Tényleg milyen sanyarú sorsa van, hogy végig kellett unatkoznia ezt a sok fizetős iskolát, ahol a különleges, tehetséges személyiségét ebbe a szörnyű iskolarendszerbe akarták korlátozni. Egy meg nem értett zseni komolyan…

>!
Algernon +SP
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

189. oldalig bírtam…

Jó pár éve belelapoztam, akkor elhatároztam, hogy megszerzem.
Most megtörtént rukkola, én azóta idősebb lettem majdnem 8 évvel, leérettségiztem, és jelenleg szakdolgozatot írok (azaz nem lettem iskolakerülő), és azt mondom, hogy nem és nem. Még mentségnek is rossz.
A borítón lévő kritikák írói ezt tényleg elolvasták???
Olykor tetszenek bekezdések, de utána mindig jön három másik, ami rombadönti az egészet, homályos nyelvezet, környezetidegen szavak, és slendrián stílus.
Pedig annyira akartam szeretni.

>!
Wish P
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Huhh. Olvashatatlan mondatszerkezetek és tömény unalom. Nyafogás.
Én is félbehagytam.
Vajon Göncz Árpád és Jancsó Miklós TÉNYLEG elolvasta?

>!
lencsemate IP
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

ha már mentségeket keresnek egy könyvnek az rég rossz. ifjúkori zsenge… ugyan, ez nem kifogás. persze lehet hogy csak a valóban nagy felhajtással összehasonlítva gyenge ez a könyv, de én szenvedtem vele, érdektelen és semmilyen. a méltatások a hátoldalán pedig nem kicsit erős túlzások. az pedig, hogy azóta láttam a szerzőt a könyvhéten, meg olvastam vele interjúkat, hát méginkább nem érdekel az egész, amit csinál. egy író lehet antipatikus, ha az írásaival meggyőz. Gerlóczy ezt nem teszi, nagyon nem…

>!
fióka P
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Nem egy szokványos ember, az már biztos :).
Annak ellenére, hogy a regény időnként nem koherens és vannak benne olyan kifejezések, amik egyáltalán nem illeszkednek a szövegkörnyezetbe és a nyelvezetbe és ez némiképp rontja az élvezeti értékét – mint pl. a betolom az arcomba, jaj! :) –, na meg kicsit nagyképű és kicsit 21 éves és kicsit talán felnagyított az a sok-sok kaland meg ivászat (remélem…), a könyv jó. Biztos vagyok benne, hogy azóta Marci felnőtt, ez majd Márton további könyvei kapcsán kiderül. Vagy nem.
Elbűvölő képet fest a mindenkori, változatlan oktatási rendszerről és a benne nyüzsgő, sokszor inkompetens tanárokról. Sajnos nem mondhatom, hogy nem ismerős.
A mindenféle konvenciót felrúgó út tűnhet a könnyebbiknek, de nem az, legfeljebb kényelmesebb adott időben. Az íráshoz (és még egy csomó mindenhez) nem kell érettségi, ez tény :), a műveltség és tudás távolról sem ennek függvénye.
Egy szó mint száz, hogyne lenne benne potenciál :), kíváncsi vagyok a többire is.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2003
328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639475298
>!
puroszleo I
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Tulajdonképpen csalódás volt újraolvasnom kamaszkorom egyik kedvenc regényét, és nem is azért, mert azt érzem, hogy kinőttem, hanem azért, mert talán nem annyira jó, sőt. A regény Marcija, akit anno – úgy rémlik – szócsövemnek éreztem, leginkább szimpla hőbörgőnek tűnik. Hiába traktálja az olvasót azzal, hogy az ő személyisége mennyire önreflexív és árnyalt, valójában a karakter igencsak egysíkú. És azok a monológok, jaj: önigazoló bullshit az egész, egy punk-coelho puffogásai. (Különösen, mikor megakad a történet egy pillanatra, hogy a jelen Marciját lássuk, aki füstkarikákat pöfékelve elmélkedik – vajon minek az időbeli ugrás, mikor főszereplőnk lényegében 8 éves kora óta ugyanúgy látja a világot? Szerencsére ezek a jelenre való kitekintések kábé a könyv első harmadánál abbamaradnak.) Egyébként persze nem arról van szó, hogy minden könyv minden elbeszélőjétől azt várnám el, hogy a „szívemből szóljon”, de Marcival valahogy egyáltalán nem tudok azonosulni, és ez, ebben a kontextusban szerintem kontraproduktív.
Mindezen ellenérzéseimmel együtt nem volt azért annyira rossz, talán mert különleges kamaszokról olvasni soha nem rossz, legalábbis nekem, aki szintén szerettem különleges kamasznak gondolni magam. Tanulságos látni, milyen voltam nem is olyan régen, miről gondoltam azt, hogy ez igen, ez nagy gondolat, milyen sztorikat gondoltam nagy sztorinak.
Mindez tehát erősen szubjektív, mert tulajdonképpen az, ami hatást gyakorolt rám, az éppen az előző olvasattal való összeolvasás volt.
Ja és még valami: a szerkesztés pongyolasága az Igazolt hiányzás esetében talán még szerencsés is: segít, hogy ne annyira szépirodalmi alkotásként, inkább blog- vagy naplóbejegyzések sorozataként olvassam a könyvet, ami viszont így, mintegy talált dokumentumként, élvezetes, helyenként tanulságos, és sokszor szórakoztató tud lenni.

Szóval egy lépéssel távolabbról nem borzasztó, de többre emlékeztem.

3 hozzászólás
>!
Animia
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Ez a fiú tud valamit. Nehéz ember lehet. Talán saját magának a legnehezebb néha. De igaziból vállalja magát, a véleményét, és emiatt szimpatikus. Meg tudom érteni, hogy inkább antiszociális, és hogy nem érdekli az iskola, és hogy szeret elevenkedni. Így szép az élete, vagy legalábbis úgy tűnik, ő így érzi jól magát. A könyvről pedig: imádtam a hosszú mondatokat, igazi magyar szavakkal teli.

>!
WolfEinstein
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Szokatlanul ambivalensek az érzéseim és gondolataim ezzel a könyvvel kapcsolatban. Személyiségfejlődés-regényként vagy önvallomásként, szembenézésként egyértelmű. Viszont pedagógiai kritikaként nehéz eldönteni, hogy mi romlott el. Lehet szidni a pedagógiai rendszert, a pedagógusokat, de azért nem lehet mindent erre fogni. Az oktató-nevelő munka kétoldalú. Egy rendkívül problémás gyerekről olvashatunk, akivel tanárai nem tudnak mit kezdeni. Kérdés, hogy egyáltalán lehetett-e volna kezdeni bármit is. Egyrészt úgy gondolom, hogy ez már nem tanári kompetencia, hanem más jellegű szakemberek bevonására lett volna szükség. Másrészt láthatjuk, hogy főhősünk képes volt az együttműködésre, amikor valaki nem tanítványként, hanem emberként kezelte. Azt azért nehezen tudom feldolgozni, hogy majdnem csak olyan tanárai lettek volna, akik nem törődtek vele, akik mind alkalmatlanok lettek volna feladatuk elvégzésére. Józanul végiggondolva nem lehet elvárni senkitől, hogy egy harminc fős osztályban heti három órában egyetlen gyerekre koncentráljanak, a másik huszonkilencnek is szüksége van a pedagógus figyelmére. Persze olvashatjuk, hogy voltak olyan tanárok, akik tényleg súlyos pedagógiai hibákat követtek el, de a többség ilyet nem tett, főhősünk ellenszenvét pedig kivívták az első pillanatban. Továbbgondolva a dolgot, felmerül, hogy van-e menthetetlen gyerek. Lehet, hogy a pedagógia tanszékek oktatóinak egyesített gyűlöletét váltom ki, de sajnos úgy kell gondolnom, hogy vannak. Ha a gyerek a nevelő minden erőfeszítése ellenére sem hajlandó az együttműködés legkisebb jelét sem adni, nem ítélhetjük el a pedagógust. Persze lehet vitatni a szülők felelősségét, az oktatási rendszer felelősségét, a kortársak felelősségét, de ha bármilyen magatartásbeli változást el akarunk érni, akkor az végsősoron a gyerek saját döntése, hogy hajlandó-e a változásra. Ha valaki előre eldönti, hogy ellenáll, legyen akármi, ott felettébb nehéz bármit is kezdeni. A másik vetülete a dolognak, az érdeklődés felkeltése. Mind a gyerekek, mind a szülők, illetve nagyon sokan mások is meg vannak róla győződve, hogy rengeteg felesleges dolgot kell tanulni az iskolában. Nos, felvállalva, hogy társadalmunk túlnyomó többsége elátkoz hetedíziglen, felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy ez nincs így! Ugyanis – és ezt, kérem szépen, tessék végre megérteni! – bármi, amit tanítanak az iskolában, nem a tényanyagról szól, hanem mindazokról a képességekről, készségekről (divatos szóval kompetenciákról – látjátok? csak volt értelme ilyeneket tanulnom), amelyeket alkalmazni kell, és amelyeket a mindennapi életben kell majd alkalmaznia mindenkinek. Az, hogy ezt milyen tényanyagon, tananyagon keresztül tesszük, már majdnem mindegy. Csak az az alaptanterv ne lenne… Legalábbis így kellene működnie. Sajnos tényleg vannak olyan tanárok, akiknek fontosabb az, hogy Arany János mikor hova járt iskolába, mint hogy a Vörös Rébék mély elemzésével megtanítsa a gyereket a szöveg alapos értelmezésére. Azt viszont megint csak nem lehet elvárni, hogy minden gyerek egyöntetűen minden iránt egyformán érdeklődjön. Szóval az oktató-nevelő munka roppant nehéz és felelősségteljes, és sikert csak a tanítvány együttműködése esetén hoz. Szóval érteni értem főhősünk problémáját, de nem tudok azonosulni vele, és nem tudom kizárólag az iskolarendszert hibáztatni az ő nevelésének sikertelenségéért.

3 hozzászólás
>!
Arturo MP
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Képzeld, ez a szemét Ackley kölcsönadta ezt a könyvet. Ráadásul meg is ígértette velem, hogy elolvasom, mert ez a kedvenc könyve, meg minden. Elég viharvert példány, Ackley azt mondja, a szobatársa, Herb a falhoz vágta, miután beleolvasott, de nem tudja miért. Na, én tudom. Elolvastam, mert megígértem, de aztán én is falhoz csaptam. Utána meg is tapostam, pedig igazán szeretem a könyveket. De ez akkora trágya, mint ide Lacháza. Ha jót akarsz magadnak, messziről kerüld el!
Na, szóval az a csávó írta, aki szerepel benne – ilyen önéletrajz-szerűség, vagy mi. Hát én ekkora rinyaládát mint ez a kis csicska még életemben nem láttam. A családja a segge alá tol mindent, magániskolákba jár, neki mégsem jó soha semmi. Minden sulit otthagy, mert szegényt sehol nem értik meg. Hát tényleg baromi rossz lehet neki, mindig csak a buli, meg ilyenek.
Soha nem bocsátom meg Ackleynek, hogy ezt az okádékot elolvastatta velem. Neked viszont még nem késő! Kezedbe ne vedd, mert tutira behánysz.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2003
328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639475297
6 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
madárka

…nem szeretek idegenekkel beszélgetni, főleg magamról nem, én önző módon őrzöm a titkaimat, rólam ne tudja senki, mit csinálok, még a végén belebeszélnének, kérdezősködnének, jaj, mutasd meg nekem is, ugye megmutatod, nem. Én tudtam, mi kell nekik, olyan, amilyen én nem vagyok, de tökéletesen el tudom játszani, és tulajdonképpen azért, mert lennék is olyan, ha…

161. oldal

>!
indigo

… hirtelen elkaptam valahol a valóságot, mi számomra oly nehéz, és észrevettem, hogy szarban vagyok, de rendesen.

321. oldal

>!
forczekadri

unalmasak vagyunk. […] napokra osztva létezésünket, várunk, aztán elfelejtjük, hogy akartunk valamit

>!
indigo

Nincs szükségünk egymásra, olyanokra van szükségünk, mint magunk.

66. oldal

>!
Beja

Van egy határ, aminek átlépésével a hang, a tudatalattiig ordítozó kötelességtudat hívó szava, megszűnik létezni.

(első mondat)

>!
mcborzaska

Elsőben tehát megtanultam olvasni és írni, tágultak a kommunikációs csatornáim, megtanultam menzán enni és ceruzát hegyezni, belerúgni egyenesen a labdába és Józsikába, megtanultam azt is, hogy néz ki egy Balázs és hogyan egy Csaba, és kezdtem átszokni a Beatlesről a Rolling Stonesra.

16. oldal

>!
Vierre

…. hiszen én a eleve elrendeltetésben nem, csak az eleve tökmindegyben hiszek.

57. oldal

>!
indigo

.. Florisse volt az első nő, aki nem azzal idegesített fel, hogy hülyeségeket beszél […], hanem hogy veszélyt jelent a kívülállóságomra, hogy ne legyen senkim, ettől a nőtől elveszíthetem a józan ítélőképességemet, mert a helyzet afelé tendál, hogy megkedvelem, no és mi van, ha ő nem.

283. oldaldal

>!
madárka

És én már kicsi koromban, mikor azt mondtam, világgá megyek, és elbújtam a gangon a kartondobozok mögé, már akkor sem értettem, mitől félnek ezek az emberek.

91. oldal

>!
madárka

…a magány még teljesebb és tisztább érzése felemelt, jó magasra tartott, aztán fejjel lefelé leejtett a földre.

37. oldal (Ulpius, 2003)


Hasonló könyvek címkék alapján

Klein Sándor – Soponyai Dóra: A tanulás szabadsága Magyarországon
Ujhelyi Hedvig: Líceumot építünk I.
Kulcsár Gábor: Az írás-olvasás tanítása a Waldorf-iskolában
Frans Carlgren: Szabadságra nevelés
Jakob Streit: Puck, a törpe
Christopher Clouder – Janni Nicol: Kreatív játékok 2-4 éves gyermekeknek
Vekerdy Tamás: Milyen iskola kell a gyerekeknek?
Eugene Schwartz: A Waldorf-tanár túlélőkönyve
Thomas Berger: Karácsonyi kézműveskönyv
Henning Köhler: Rossz gyerekek pedig nincsenek