A ​katlan (Fikció 1.) 38 csillagozás

Gerlóczy Márton: A katlan

Gerlóczy ​Márton új regénye, a Fikció (A katlan) egy folytatásos identitás-thriller első kötete, melyben a szerző egy különösen szövevényes családtörténet előzményeit meséli el.

A helyszín egy karácsonyra készülődő, völgykatlanban fekvő szicíliai kisváros csöndes sikátora, ahol baljós előjelekkel indul útjára egy feszült visszaszámlálás. Egy ember az igazságra, egy író DNS-eredményekre, egy regény a szereplőire vár. Mindeközben kizárólag abban lehetünk biztosak: „A dolgok csak egyféleképpen történhetnek, tudniillik úgy, ahogyan történtek.” De hogyan történtek? Mit lehet kezdeni azzal a helyzettel, amikor kiderül, hogy alig valami igaz abból, amit eddig magunkról és a családunkról tudtunk, hittünk, gondoltunk?

Nemsokára eldördül egy ágyú, megreped a hegy, élők és holtak a nagy zajra összecsődülnek, hogy kezdetét vegye egy monumentális non fiction-regény.

Altató című családregénye után a szerző az apák történetét szerette volna… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2021

>!
Scolar, Budapest, 2021
382 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635093373
>!
Scolar, Budapest, 2021
382 oldal · ISBN: 9789635093809

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Radnóti Sándor


Kedvencelte 5

Most olvassa 8

Várólistára tette 63

Kívánságlistára tette 51

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

giggs85>!
Gerlóczy Márton: A katlan

Az idei év hazai szépirodalmi felhozatalából nemcsak azért vártam a jelen recenzió apropójául szolgáló kiadványt (Fikció 1. A katlan) a leginkább, mert alapvetően kedvelem Gerlóczy Márton stílusát, és az utóbbi idők egyik legjobb családregényének tartottam a szerző korábbi nagy sikerét, a Mikecs Anna: Altatót, hanem azért is, mert olyan jól eltalált módon és roppant sejtelmesen sikerült levezényelni a kötet beharangozóját (gondolok itt a csalóka allúziókra is csábító fülszövegre vagy az okosan felépített reklámkampányra), hogy az olvasónak még csak sejtelme sem lehetett, hogy mit is fog kézhez kapni ennek a „monumentális non-fiction regénynek” az első részével.

Azonban A katlant olvasva hamar rájövünk, hogy az új kötet szerves és elválaszthatatlan része a Mikecs Annában már megismert családtörténetnek, ám itt a fő hangsúly már az apai ágra, egész pontosan az apai nagyapa származására kerül, aki lehet, hogy – hisz a történelem, mint tudjuk, folyton ismétli magát – a szerzőhöz hasonlóan szintén nem annak a gyermeke, akinek hitte magát, akinek hitték vagy akinek hiszik azóta is. Ha pedig az idősebb Gerlóczy Ferenc nem is volt soha Gerlóczy, akkor mire volt jó Gerlóczy Márton évtizedek óta tartó és az egész írói pályafutásán nyomot hagyó identitáskeresése, amelynek során úgy-ahogy, jól-rosszul, de végül csak összerakta magát? Volt értelme? Igen? Nem? Most kezdje elölről? Kezdje újra? Ezt még ő maga sem tudja eldönteni.

Maga a történet két főbb szálon és két egymástól némileg elcsúsztatott idősíkon játszódik. Az egyikben a szerző tudomást szerez a(z esetleges) titokról, rokonokkal beszél, rokonokat faggat, rokonok előtt titkolózik, nyomokat keres levéltárakban, egykori helyszíneken, akár szakértők és külső segítség bevonásával is – melynek során sokszor szó szerint megelevenednek az egykor volt emberek vagy az egykor volt városok, mint Budapest vagy Szeged –, és szép lassan, lépésről lépésre, hónapok alatt összeáll neki (és persze nekünk, olvasóknak is) egy lehetséges, sőt valószínű múlt, és ennek révén egy lehetséges, sőt valószínű új identitás alapja is.

A másikban Gerlóczy Márton 2018 decemberében elsősorban barátnője, a szintén író Czakó Zsófia hatására az imádott Thaiföld helyett a szicíliai Sciclibe érkezik, hogy a gyönyörű, ám mindentől elzárt, szűk katlanban fekvő városkában egyrészt kivárja a DNS-tesztje eredményét, amely egyszer s mindenkorra lerántja a leplet a származásáról, így betonbiztos alapot adva egy immár végleges és visszavonhatatlan identitás kialakításához / megszilárdításához, másrészt megpróbálja rendezni és rendszerezni gondolatait, és a kutatása során megismert lehetséges családjai (!) valamennyi lényeges tagját, akik majd a készülő új családregény szereplői lesznek. Nagyon úgy tűnik, már csak az a kérdés, hogy a Gerlóczy vagy a Kriegler család lesz a főszereplő az új történetben.

Megmondom őszintén, hogy bár végig lebilincselt az elsőként említett szál is – a szerző lassú és hosszadalmas kutatása poros levéltárakban és rég látott rokonoknál, illetve a fokról fokra összeálló 20. század eleji történet, valamint annak mindennapjainkra gyakorolt hatása –, de, több okból is, sokkal inkább megfogott a másodikként említett „siklitánó”-szál a maga összetettségével és teljességével. Ezen okok közé tartozik többek között a Gerlóczy által használt nyelv szépsége, pontossága és precizitása, amely segítségével a szerző sokkal inkább életre kelti ezt a furcsa kisvárost, mint az utazási prospektusok vagy a legjobban sikerült imázsvideók, és amely révén magunk is úgy érezzük, hogy egy teljes hetet tölthettünk el a szűk sikátorokban, a megannyi jellegzetes kiskocsma és romos templom között. Ám ettől a nyelvtől persze elválaszthatatlan Gerlóczy személyisége és világlátása is, amely nemcsak teljességgel érthetővé és átélhetővé teszi az őt kiskamaszkora óta kísértő identitáskérdés gyökerét és annak egész későbbi életére gyakorolt hatását, de a szerzőre olyannyira jellemző humor, irónia és a saját hibáit sem elkendőző éleslátása révén számtalan olyan okos, találó és emlékezetes megfigyelés forrása is lesz, amelyek néhol egészen zseniálisan mutatják be a minket körülvevő világot.

A kötet végére – amely olyan pofátlanul zárul, mintha csak egy Tarantino-filmben lennénk – persze megvilágosodik az olvasás során némileg érthetetlen sorozatcím, a Fikció és a könyv gyakran visszatérő tételmondata („A dolgok egyféleképpen történhetnek, tudniillik úgy, ahogyan történtek”) között feszülő ellentmondás miértje és valódi természete is, ám hogy az, amit olvasunk, mennyire is nem fikció, arról az egyik, könyvben olvasható jelenet egykori résztvevőjeként magam is tanúskodhatok. A katlan bármennyire furcsa és bármennyire is csavaros, de mégis maga a színtiszta valóság. A folytatást pedig, valószínűleg sok rajongóval együtt, már most várom, és nyugodt szívvel kijelentem, a jelen kötet még a Mikecs Annát is simán lekörözi, ami már önmagában is nagy szó.

14 hozzászólás
szadrienn P>!
Gerlóczy Márton: A katlan

A prózaírás is nyomozás, gondoltam, megfigyelés, elemzés, kivizsgálás, nyomkövetés, rajtaütés, szakmai beszámoló, minden idegszálamat arra treníroztam, amit végzek, mert tökéletes munkát akartam végezni, nem hagyhattam a szálakat elvarratlanul, (…)

A szálak ugyan elvarratlanul maradnak az első kötet végén, idegtépően elvarratlanul, de a nyomozás izgalma, lendülete, feszültsége viszont tökéletesen jellemzi ezt a regényt.
Ki vagyok én? – visszhangzik végig a több, mint négyszáz oldalon a gyötrő kérdés, ami igazán kínzóvá tud válni egy olyan családban, ahol az a visszatérő transzgenerációs trauma, hogy az apák személye egy idő után kérdésessé válik, és a gyerekek lába alól ezzel a felismeréssel végképp kicsúszik a talaj.
A múlt inog, recseg-ropog, két dédapa-jelölt is feltűnik a láthatáron, akik magukkal hozzák egy száz évvel ezelőtti világ hangulatát.
Az identitás-ingovány sikamlósságát jól ellensúlyozzák a szilárd, mozdíthatatlan, ódon falak, Scicli, a szicíliai kisváros, a fantasztikus helyszín, szűk sikátoraival, zárt közösségével, háborítatlan szépségével sápadt fénnyel vonja be a DNS-teszt eredményeit megszállottan váró, a regényírás kínjaival küzdő főszereplő napjait.
Ez a főszereplő néha maga is öniróniával emlegeti különleges helyzetét, hogy minden mást elengedve kizárólag dédapja kiléte foglalkoztatja, és időnként népes művészcsaládjáról is több bizalmas információt szivárogtat ki, mint ami a tapintatos olvasó számára komfortos lenne, de ezek a felmerülő ellenérzések és disszonanciák csak gazdagítják az olvasatot.
A személyesség szuggesztív ereje, a nyelvi gazdagság és a sűrű atmoszféra megteremtésének képessége élményszerűvé teszi a kötet olvasását, a titok pedig húz és csalogat tovább a következő részig.

gesztenye63 P>!
Gerlóczy Márton: A katlan

Miközben olvasom A katlant csak azon jár az eszem, hogy ez a kötet tökéletesen illeszkedik a Kisanna olvasása során kialakult „művészklán”-életérzéshez, ahogy akkor fogalmazott a szerző egy interjúban, a „munkakerülők” világának vonzó-taszító fílingjéhez. Gondoltam, majd a végén írok róla pár okosnak (de leginkább okoskodónak) tűnő mondatot értékelés gyanánt, oszt’ jónapot… Sima liba.
Merthogy a minőséggel semmi gond. Gerlóczy pont úgy írja meg a regényt, ahogyan egy ilyen bonyolult helyzethez és keserves írói küldetéshez az dukál. Színtiszta, szellős mondatok, ahol az segít az olvasónak is fellélegezni. Durva, senkit (sem olvasót, sem karaktert, sem szerzőt!) nem kímélő, szabad szájú intimitás, ahol azt a tartalom feszültsége megköveteli. És végül, minden mondatot, pontot és vesszőt, minden fájdalmas üvöltést és reménytelen sóhajt átható mezítelen kitárulkozás, amely leginkább a frusztrált tehetetlenség érzése, a magtalan, célját kereső düh kiordítása a világba. Máskor meg inkább valami pusztító önvád, mélységes, őszinte szenvedés, ami valahogy mégsem válik nyálas giccsé (és itt most neki ne álljunk azon polemizálni, hogy mi a búbánatos pékharagja az a bizonyos giccs, mert az sehová se vezet).
Talán csak annyi a lényeg, hogy valami kényelmetlen voyeur helyzetbe hozza az olvasót, ami kéretlenül is rokonít a perverzitással és mégis van benne valami megmagyarázhatatlan, évezredek súlyát cipelő magasztos tartalom spoiler.

De hát végül is, mi dolga lenne az irodalomnak, ha nem valami újszerűt, meghökkentőt, vagy akár megbotránkoztatót előkotorni és azt (akár) a széppróza eszközeivel prezentálni. Messze van ez attól a fajta pénztárcát nyitogató divatirodalomtól, amely a tipikus, könyvterjesztői sikerlistás bestsellerekre alapoz. Ez az írás pedig ugyanúgy figyelemfelkeltő lesz, mint azok, ugyanúgy fogyni fog, megosztó lesz és baromi sokat fognak róla beszélni, vitatkozni, egymással szemben álló szekértáborokba gyűlni az olvasók. Ami viszont számomra mindig is a Gerlóczy-féle alkotások felé fogja billenteni a mérleg nyelvét, az a hitelesség lesz. No, meg az hogy a Gerlóczy pont le…@…ja, hogy mit szól hozzá a tömeg, a külvilág, a szakma, sőt megkockáztatom…, a közönség.

Ámde visszatérve néhány mondat erejéig az indító gondolatra, hogy most egyszerű, avagy nehéz feladat-e értékelést írni az új Gerlóczy-kötetről…
A bonyodalom leginkább abból adódik, hogy mire abszolválom a regényt, addigra a kezdeti, lineárisnak, szimplán tisztának tűnő gondolataim átvezetnek valami fura etimológiai kisértekezésbe és elkezdek szavakon, kifejezéseken, jelentéseken, értelmezéseken, bennem keltett emóciókon és kiváltott reakciókon rugózni, magyarán nekiállok szónyomozni. És ezzel bizony nagyon félremehet ez az egész. Mert nekem például tök más a katlan, mint amit a földrengett szicíliai völgyecske zártsága hozna be a képbe. Nekem ez inkább a catinum, a tűz fölött lógó üst, amelyben a Gerlóczyk, Krieglerek, Áprilyk és Jékelyk (és még száz más társuk) belsőségei főnek az öröklétig, a Marci minden kivágott, szétszaggatott, beáldozott zsigerével együtt.
Aztán meg, hogy thriller lenne? Hol itt az izgalom, a borzongás? Talán valóban ott van az a nyomozásban, hogy végül is ki lehetett az ember, akit (akár) ezeréves ősömnek tekinthetek. Hogy az vajon kohanita volt-e, Áron leszármazottja, vagy mondjuk Levédiából vándorolt kazár harcos, esetleg varég zsoldos Bizantiumból. Igen, van egy ilyen olvasata is. De ez számomra jóval inkább maga a súlyos családi dráma, mint thrill, izgalom, gyomrot szorító hirtelen felindulás.
S még számtalan olyan hívószó elhangzik a kötet műfaji, címkézett meghatározása körül, ami öncélú etimologizálásra, szófejtésre, amatőr értelmezgetésre csábít, úgy is, mint identitás, fikció, avagy non-fiction és így tovább.

Persze tudom, hogy mindez csúnyán félrevisz. Csupán azért emlegetem itt fel, hogy érzékeltessem, hány csukott ajtót nyit ki, vagy legalábbis feszeget a szerző, hány forró fazekat markol meg puszta kézzel és hány olyan barlangba néz be védőszemüveg nélkül, ahonnan akár maga a hydra is visszavigyoroghatna rá.

Összességében A katlant az idei év azon kevés kortárs szépirodalmi alkotása közé kell, hogy soroljam, amelyek valóban figyelemre méltók, olvasása feltétlenül ajánlott.

montika P>!
Gerlóczy Márton: A katlan

Gerlóczy Márton a Katlan első mondatával off apró, de annál csípősebb pofont ad a fikciónak, több szálon indul el önmaga felé, összemosva generációkat, valóságot és fikciót.
Mondatai csodaszép, csiszolt gyöngyök, a szöveg nem bicsaklik meg esztétikailag. Érdekesen, gördülékenyen mesél, még a fecsegésnek is szerepe van.
Művészi igénnyel megírt mű, széppróza, ezt nevezzük annak.
Az identitáskeresés lelki útvesztője és az olaszországi kisváros leírása, az apró és precíz mozaikdarabokkal, a megfelelő részletekkel való építkezés Szerb Antal Utas és holdvilágjára emlékeztetett. Kicsit meg is szédültem tőle az elején, féltem, hogy Gerlóczy Márton átlépi a halványan húzott határt, ez szétrombolhatta volna az egész regényt. Nem tette meg, a melankólia meghatározhatatlan alaphangját adja meg a lelke katlanjában örlődő, önmagát kereső és megérteni vágyó embernek.
Gerlóczy az új fényben tükröződő igazat akarja látni, komoly kutatómunkával halad lépésről-lépésre, egyenként rakja a téglákat: mindenre rákérdez, nincs már érthető, nincs már evidens. A generáción keresztül halmozodó elhallgatások és hazugságok, mint a sav, marták végig a tudást, a biztosat.
Volt, mikor nem tudtam hová tenni egy-egy darabkát, nem értettem, hogy miért is hangzik el, (még) nem találtam meg a kapcsolódási pontot, a folytatás adhatja meg rá a választ. Ettől a pár apróságtól eltekintve szerkezetileg egyben van a regény, épít és késleltet, váltakozva, időt biztosítva magának és az olvasónak, hogy el tudja mesélni és meg tudja érteni mindazt, amit szeretne spoiler.
A nagyobb gondom a regénnyel az off, hogy ez a családállítás, mert ez az, még nem megvalósítható, itt ebben az első részben még nem működik. A családállításhoz sok minden kell, egy része csak az ősök ismerete.
Kell hozzá eltávolodás, kívűlről lét, hogy ez megvalósuljon. A térbeli távolság itt megteremtődik a visszatekintéshez, a megidézéshez. Visszajönni is csak az tud, aki el is ment, az elindulásnak pedig létfeltétele a megértés iránti vágy. Az út hosszú, kell hozzá megértés és elfogadás,. Itt az első kötetben , ez még nem valósul meg, itt még szinte éget a gyűlölet, az el nem fogadás, a tagadás az apai ág iránt.
Amíg ez fennáll, építkezni sem lehet. Így, a regény lelkéért, maga az író lelkéért aggódtam. A kötet csak halad a megvalósítás lépcsői felé off, de nem, vagy igen lassan indul el azon.
Az önmagunkra találás egyet jelent anyánk és(!) apánk , a hozzájuk fűző kapcsolat és érzelmek, a belőlük jövő énünk megértésével, elfogadáasával,
Fontos ez nagyon, mert a múltban keres, de ennek a terápiás családállító, identitásteremtő regénynek a vezérfonala, a tartószála mégis az, hogy jövő legyen, ahhoz pedig az átélt traumákat fel kell dolgozni és én még nem látom, hogy elindult-e felfelé a katlanból..

3 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Gerlóczy Márton: A katlan

Mi az, ami ténylegesen meghatározza egy ember identitását? Mekkora súlya van a származásnak, a névnek, a felmenőinknek abban, hogy kik vagyunk mi magunk? Előre is elnézést kérek az elsőre talán kicsit furcsa képzettársításért, de nekem nagyjából már a tizedik oldal után Karl Ove Knausgård Harcom sorozatának soha véget nem érő önmarcangoló identitáskeresése jutott eszembe. Bár a norvég író tökéletesen tisztában van azzal, hogy ki volt édesapja, viszont az apjához való viszonya az egész életére rányomta a bélyegét. Gerlóczy Márton hasonló belső vívódásainak lehetünk tanúi: szabad-e, vagy egyáltalán lehetséges-e kimondani és legitimmé tenni a vér szerinti apával kapcsolatos valódi érzéseket? Íróként talán, de magánemberként? Erre megoldást jelenthet egy önéletrajznak álcázott fikció, vagy egy fikciónak álcázott önéletrajz. Na de hol kezdődik a fikció és hol ér véget a valóság? Gerlóczy ebben a regényében az igazságot keresi, amiért képes akár a végsőkig elmenni és akár a feneketlen katlan mélyére is alászállni, hogy új alapokra helyezze a családja és ezáltal a saját történetét is. Lehetséges-e ennyi idő elteltével összerakni a tényleges valóságot? Főként, ha mások szándékoltan szelektív memóriájára és feljegyzéseire vagyunk kénytelenek hagyatkozni? Természetesen a DNS kutatások már pontosabb, árnyaltabb képet is adhatnak, de az író számára talán nem is ez az, ami igazán fontos. Sokkal fontosabb a hogyan tovább kérdése. Hogyan tudja az író önmagát, mint írót és mint embert újraértelmezni, egy önálló és reményei szerint már nem fiktív, általa teljes mértékben vállalható identitással, amire a saját családját is alapíthatja majd. Gerlóczy rendkívül élesen és kritikusan, de kellő humorral és öniróniával írja meg ezt az időszakot, amit a nagyapja családjának felkutatásával töltött. Az események időben és térben is két külön szálon futnak, a tényleges családáfakutatás és oknyomozás színhelye Budapest, míg a lelki vívódás és belső kutatás helyszíne egy eldugott kis falu Szicíliában. Bár kétségkívül érdekes a rendkívül szövevényes családi múlt utáni nyomozás, melynek során megelevenedik előttünk a száz évvel ezelőtti budapesti miliő, mégis a szűk sikátorokkal teli szicíliai kisváros macskakövein való barangolás volt az, amely teljesen magával ragadott. Gerlóczy árnyalt, színekkel, ízekkel, illatokkal teli leírásai révén szinte úgy érezhetjük, hogy magunk is részesei vagyunk ennek az utazásnak. Az érzelmekkel, érzésekkel teli, sodró lendületű, sokszorosan összetett mondatok pedig csak viszik magukkal az olvasót ebben a hol reményteli, hol teljesen elvetélt ötletnek tűnő küzdelmes nyomozásban. Kíváncsian várom a folytatást, hogy ismét részesen lehessek ennek az engem is folytonos önreflexióra késztető családfakutatás köntösébe bujtatott énkeresésnek.

cseri>!
Gerlóczy Márton: A katlan

A 2021-es magyar szépprózakötetek közül, amiket olvastam, vitathatatlanul ez a legjobb eddig. Annyira nem csodálkoztam, mert a szerző eggyel korábbi könyve is nagyon tetszett.
Vicces, mert hibajelzésként beküldtem, hogy tévesen van rajta a thriller címke, de most látom, hogy nem hajlandók leszedni róla a szerkesztők, ha egyszer ott van a fülszövegben, hogy „identitás-thriller”, akkor ennek jár a thriller címke és kész. Noha nyilván semmi köze egy valódi thrillerhez. Már várom, mikor rakják be a könyvesboltban Stphen King mellé. :)
Ez is családtörténet, mint az előző, csak egyfelől a másik, apai ágról, másfelől meg sokkal személyesebb. Aki ismeri Gerlóczy Márton történetét, hogy miért született először Vácziként, és hogy lett belőle Gerlóczy, az tudja, hogy nem egy egyszerű történet ez, aki meg nem, az ebben a könyvben elolvashatja. Megtudjuk továbbá, hogy nemcsak az anyai, hanem az az apai ág is igen prominens volt. Csak hát van itt valami a múltban, ami hirtelen előkerül, egy családi titok, aminek utána kell járni.
Úgyhogy nyomozunk ez után a százéves családi titok után a múltban, mert átérezzük, hogy nagyon nem mindegy, mi az igazság, és közben látjuk, ahogy Gerlóczy a könyvet írja egy szicíliai városban, Scicliben. Nagyon érdekes ez a szerkesztés, mert lényegében Scicliben születik a könyv, magáról a nyomozásnak a folyamatáról, és azokról a dolgokról, amik ott kiderültek, de közben magáról az írás folyamatáról, körülményeiről is tudósítást kapunk. Itt most nagyon a szerző fejében vagyunk, nagyon személyes és nagyon érdekes ez az őszinte, karcos és önkritikus hang. Mondjuk nem szívesen lennék bármelyik családtagja vagy ismerőse, akikről a kíméletlen őszinteség jegyében mondja el a véleményét, de nem vagyok az szerencsére, úgyhogy én nagyon élveztem a könyvet.

2 hozzászólás
olvasóbarát>!
Gerlóczy Márton: A katlan

„A dolgok egyféleképpen történhetnek, tudniillik úgy, ahogyan történtek.”

Ez volt az a kötet, melyet az előzetes információk és a szerző korábbi kötetei alapján nagyon vártam és nem kellett csalódnom benne.
Identitás kereső könyv, mert az embert nagyon meghatározza a neve, egy névvel együtt élni, nevet váltani, személyiséget cserélni biztosan nagyon nehéz.
A történet ezt a könyvet juttatta eszembe. Egy kis útirajz, betekintés az alkotás folyamatába, a mű (sőt művek, mert két szerző készülő kötetéről is szó van) megszületésének körülményeibe, magánéleti vívódás, az együtt vagy egyedül témakörében és nagyon sok családtörténet. A családtagok, rokonok, ismerősök nem véletlenül szoktak tiltakozni, ha az író kibeszéli őket. Gerlóczy sem bánik kesztyűs kézzel a családtagjaival. Nagyon szemléletes, ahogyan a kutatásai során meglátogatott helyszíneket megmutatja, jellegzetességeiket elnéző kritikával megrajzolja.
Szeretem, ahogyan ír, átgondoltan, szemléletesen, szépen, személyesen, benne van a világban helyét kereső, alkotó ember, a biztonságot nyújtó családi állandóság hiánya. A felmenőkkel kapcsolatos családi kirakós, hogy „vajon kitől vannak a gyerekek” minden lehetőségét felvonultatja. Az ő családja valóban regénybe/regényekbe kínálkozó, de nem könnyű úgy ábrázolni őket, hogy az olvasó számára is érdekes, irodalomtörténeti és művelődéstörténeti áttekintés legyen, de most is remekül sikerült. Az olvasó együtt él a szerző kétségeivel, örömeivel, bizonytalanságával. A végén, a várakozás fokozása után pedig nehezen, de megnyugszik a lezárásban, és persze várja a folytatást.

ppeva P>!
Gerlóczy Márton: A katlan

Haragudtam rá, mikor a 382. oldalon váratlanul ollóval elvágta a történetet. És most? Most mi lesz? Hogyan olvassam tovább? Mikor jön a második kötet?
Fel kellett tehát sajnos függesztenem a részvételt a nyomozósdiban, pedig mentem volna vele tovább. Nagyon sajnáltam, hogy vége szünetet kell tartani, mert teljesen beszippantott. Tetszett a stílusa is, az őszintesége, az öniróniája, és az, ahogy szinte kézen fogva vezetett a többszálas, csavaros történetben.
Már a Mikecs Anna is nagy kedvencem volt, ez talán még annál is jobb!

spoiler

dacecc>!
Gerlóczy Márton: A katlan

Igazából kirívóan nagy problémám nem volt a könyvvel. Az is világos, hogy mi fogott meg – jogosan – rengeteg embert a művet illetően. Érthető, hogy a személyesség, az univerzálisan átélhető élmények – családi élet, érzelmek, párkapcsolat, jövővel szembeni bizonytalanság, a múlt megismerésének vágya – könnyen alapozzák meg az olvasói empátiát. Az enyémet is. Nem is a választott téma miatt a 3 csillag, hanem a forma miatt, mintha Gerlóczy belekényelmesedett volna abba, hogy van húzása a történetnek. Hogy egészen őszinte legyek: többnyire untam a dolgot, nem találtam a szövegben semmit, ami tartotta volna a figyelmemet. A Scicliben játszódó szállal volt a legtöbb problémám, a párkapcsolati kedélyeskedések lektűrszerű hangot adtak a fejezeteknek. Nem éreztem azt olvasás közben, hogy irodalmat olvasok, pedig benne volt annak is a lehetősége, voltak részek, amiket élvezet volt olvasni.

pennac>!
Gerlóczy Márton: A katlan

Őszintén szólva én kicsit csalódtam, főleg miután elolvastam az általam nagyra tartott molyosok értékeléseit.
Én a Mikecs Annát pont azért szerettem, mert Gerlóczy remekül bele tudott bújni a családtagok bőrébe, hitelesen, átélhetően mesélt róluk.
Tudom, hogy ez egy identitás-regény, tehát elsősorban az ő személye van fókuszban, de nekem ez sok volt, a rengeteg önismétlés, visszatérő önreflexió számomra sokat rontott az élményen. Abban a pillanatban, ahogy eltávolodott önmagától, sokkal jobban élveztem, főleg a családi múlt szálainak fölfejtését
Ami mégis felhúzta 4 csillagra, az a szicíliai kisváros ábrázolása, ami valóban remeklés.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

[…] hidegben különben sem lehet írni, megfázik a szöveg, görcsbe rándul és reszket és beszorul valahová, ahonnan nem mozdul se ki, se be.

23. oldal

5 hozzászólás
giggs85>!

Az élet túl rövid ahhoz, hogy a hosszától féljek.

343. oldal

szadrienn P>!

A nagyszüleimre gondoltam, anyai és apai nagyszüleimre, és megpróbáltam odavetíteni őket abba a kirakatba, kényelmetlenül fészkelődtek, és hiába álltak közel egymáshoz és kulcsolták át egymás csuklóját, egy sötét szakadék tátongott közöttük, a szakadék mélyén a rendezetlenség, az összeférhetetlenség, a ki nem beszélt traumák és sérelmek áthatolhatatlan hulladékával, melyet a szeretet, a függés és a szorongás sűrűn benőtt indái tartottak össze, fel nem tett kérdésekre meg sem fogalmazott válaszok, átgondolatlan kijelentések, és a néma csend. Kelet-Európa.

44. oldal

3 hozzászólás
szadrienn P>!

Felhívtam Zsófit, és elmondtam neki, hogy egészen jól haladtam a szövegével, de ahhoz, hogy kész legyek vele, mire megérkezik, hogy ő elkezdhesse a munka folytatását, holnap csak azzal szabad foglalkoznom, a Nagypénteken nem illik gereblyézni kéziratával.
– Kertészkedni – mondta Zsófi.
– Nekem a gereblyézni jobban tetszik.
– Nem baj, nekem a kertészkedni tetszik jobban.

193. oldal

1 hozzászólás
gesztenye63 P>!

Egy ideje már megfogalmazódott bennem, hogy a közösségi média – az esőerdők kiirtása után – a legpusztítóbb katasztrófa, ami a II. világháború óta az emberiséggel történt.

269. oldal

Kapcsolódó szócikkek: közösségi média
3 hozzászólás
szadrienn P>!

Az írást mindig befolyásolja valaki vagy valakinek a hiánya, gondoltam. Hosszú-hosszú évekig azt hittem, annak ellenére, hogy a hiányt érzem, élhetek és írhatok egyedül, mert nem tudtam, hogy az a valaki, aki nekem hiányzik nem más, mint aki vagyok valaki mellett, aki velem van és támogat.

233-234. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hiány · írás
1 hozzászólás
giggs85>!

A dolgok egyféleképpen történhetnek, tudniillik úgy, ahogyan történtek.

(első mondat)

szadrienn P>!

A prózaírás is nyomozás, gondoltam, megfigyelés, elemzés, kivizsgálás, nyomkövetés, rajtaütés, szakmai beszámoló, minden idegszálamat arra treníroztam, amit végzek, mert tökéletes munkát akartam végezni, nem hagyhattam a szálakat elvarratlanul, […]

72. oldal

2 hozzászólás
szadrienn P>!

A villamos nyekeregve fordult rá a végállomásig vezető hosszú egyenesre, melynek torkolatánál hófehér inges államtitkárok ebédeltek a Biarritz teraszán, üzletasszonyok tipegtek a virágbolt és a Culinaris között, és a sarok felől Radnóti Sándor ráérős szivarfüstje szállt.

215. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Radnóti Sándor
4 hozzászólás
gesztenye63 P>!

Amikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy másnapos vagyok, mert nem láttam jól. Valami kocsonyás anyag rakódott le a szaruhártyám mögé, amelynek vastagságából meg tudtam állapítani, hogy mennyire lesz nehéz napom, mennyire fogom utálni magam, amiért ittam. Utáltam magam, mert pontosan tudtam, mit veszítek, elpazaroltam egy napot, amivel kezdhetnék valamit, de nem kezdek, nem tudok. Megfosztom magam attól az embertől, aki jól érezhetné magát, én fosztom meg, én, aki esténként jól érzi magát, amikor iszik. Két ember éli meg ugyanazt a napot, az egyik, aki nem akar inni, és a másik, aki inni akar, az egyik reggel szenved, ha a másik ivott, a másik este szenved, ha az nem akar inni. Egyvalami azonban közös bennük, ugyanazt a regényt akarják megírni, és mindketten mutatnak hajlandóságot erre a küzdelemre.

322. oldal

Kapcsolódó szócikkek: írás · másnaposság

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Varga Katalin: Barátom, Bonca
Megyeri Judit: Csontvázak a szekrényben
Vámos Miklós: Apák könyve
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár
Guillaume Musso: Most!
Szilasi László: Luther kutyái
Szűcs Péter: Dharma
Baráth Katalin: A fekete zongora
Eduardo Sacheri: Szemekbe zárt titkok
Böszörményi Gyula: Nász és téboly