A ​csemegepultos naplója 245 csillagozás

Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója

„A ​lókolbászok akarták így. A lejárt májasok. A kolozsvárik. Ők mentettek meg, hogy újra embernek érezhessem magam. Csemegepultos leszek. Nappal kolbászokat, este nindzsókat fogdosok. Erről szól majd az egyedülálló csemegepultos élete.”

Márczy Lajosnak betelt a pohár. Elhatározza, hogy beleveti magát az élet sűrűjébe, és beáll piaci kofának Joli mellé, aki tanítómestere lesz. Lali, aki íróféle, eleinte nehezen találja a fogást a csendes húsokon és a hangos vevőkön, de Jolival gyorsan összeszoknak, és a csarnok tarka népének „életszagú világa” lassan feltárul a botcsinálta kofa előtt, ahogy éjjel feltárulnak a női idomok is; combok és mellek, fogni- és harapnivaló húsok, és Lali már maga sem tudja, hogy a húst keresi a nőben, vagy a nőt a húsban.

Gerlóczy Márton legújabb regénye valódi megújulás. Pest mutatkozik be általa, ez a nyüzsgő piac, ahol éjjel-nappal vevők és eladók vagyunk, de legtöbbször mi vagyunk a termék; testünk és lelkünk, amit áruba bocsátunk, néha… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Scolar, Budapest, 2022
318 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632449166
>!
Scolar, Budapest, 2019
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632449166
>!
Scolar, Budapest, 2018
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632449166

4 további kiadás


Enciklopédia 14


Kedvencelte 28

Most olvassa 5

Várólistára tette 147

Kívánságlistára tette 101

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója

Huncut vagy te, olvasás. Bódulatot nyújtasz, aztán meg rajtunk maradsz örökre.
Huncut vagy te, moly. Csak kínálod folyvást a friss, ropogós falatokat, de nem figyelmeztetsz a mellékhatásokra.
Míg én csak egy ágrólszakadt adós vagyok, aki hitelbe habzsol. Itt meglát egy friss megjelenést, amott meg elkap egy másikat. Közben meg azzal menti magát az irodalom nagy rendszerezőjének, hogy majd behozza a lemaradást, majd utána olvas a szerző életművének, „istók uccse” előkapja az „előzményköteteket”, utólag majd „jól megtanulja” hogyan is kell olvasni ezt, vagy amazt a szerzőt. Sőt még hozzá is teszi, hogy huncut legyen a neve, ha meg nem fizeti a számlát.
Hát most itt az idő, kellett nekem fogadkozni, elérkezett a „payback time”. Most kell megmondani a véleményt az általam nagyon szeretett, fontosnak tartott Kisanna és A katlan szerzőjének egy korábbi alkotásáról (ha pofátlan akarnék lenni – és miért is ne lehetnék? – mondhatnám), a Gerlóczymarci egy ifjúkori zsengéjéről. Egy olyan regényről (ami címében ugyan naplónak álcázza magát, de ne higgy neki), ami első olvasatra tartalmaz néhány szál lószalámit, 3-4 pár fonnyadt szafaládét, meg még nyomokban valamicske felelősségérzetet, együttérzést is. Legfőbb alkotóeleme azonban a hajthatatlanság, a konok öntörvény, a dacos meg nem alkuvás, a „nekem ne mondja meg senki” kérlelhetetlen attitűdje. El ne feledkezzek még némi kesernyés dühről, meg a partvonalon kívüliek duzzogó kultúrsznobériájáról.
S így, rögvest kész is a tökéletes csemegepultos vázrajza. Azé a csemegepultosé, aki tulajdonképpen egy sztahanovista írólázadó, aki épphogy nem elégszik meg a kocsmazaj múzsájával, hanem egyenest „állásba megy”, hogy a felvágottak képében ölébe hulló színes szélesvásznú valóság, valamint a hétköznapi piaclátogatók minden archetípusának felvonulása közepette üsse el hasznosan a két párkapcsolat pauzájában rendelkezésére álló szabad hónapokat.

Persze mindez csupán az a bizonyos első olvasat. Ilyennek láthatja talán az olvasó, aki még nem ismeri Gerlóczy szigorú családtörténeteit, rendkívüli érzékenységét és ezer rétegű, mélységes önreflexivitását. Hiszen mire is asszociálhatna a kíváncsi, mikor ez kerül a szeme elé: Gyűlölöm a tetoválásokat. Csak az tesz magára jeleket, aki nem tudja, hogy kicsoda. Gondolhatja tán, hogy megint itt az ügyeletes megmondóember… Főképp, ha mindez úgy folytatódik, hogy Igaz, senki sem tudhatja igazán, hogy kicsoda, ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy az teszi magára, akit nem is érdekel, hogy kicsoda. Megjelöli magát, hogy leadja a jelet, információt cseréljen a másik barommal. Így olvasnak egymásról. Ezzel el is jutottunk a tévedhetetlen bölcselőhöz, aki már csak egy olyan frázisértékű aranyigazsággal tehet pontot a gondolatmenet végére, mint hogy Az élet kegyetlen és csodálatos, mint egy hajnali okádás.

Pedig nem így van ám, emberek. Gerlóczy tipikusan az a kortárs szerző, aki nem megítélhető egy alkotása alapján. Ő az, akinek a munkássága egyértelmű és markáns ívet mutat és – ha lehet ilyet mondani – akinek még a korai írásai is teljesen új megítélés alá tudnak esni, ahogyan ível ez a bizonyos pálya. Talán még önmaga sem pozicionálta magát a hazai kortárs széppróza színpadán. Az is lehet, hogy ez nem is célja és míg világ a világ, megmarad a pályán kívül és talán így lesz jó. Mindenkinek, de legfőképp az olvasónak.

Aki mélyebben akarja megismerni Gerlóczyt, az írót, olvasson Gerlóczyról és ne csak Gerlóczytól. Aki pedig csupán jól akar szórakozni, miközben valódi minőséget olvas, az nyugodtan tegye túl magát a fentebb említett, félreértésre, túlértelmezésre okot adható megérzéseken és lássa meg a mondatok mögött a valós tartalmat, bátran vegye kézbe például a csemegepultost, nem hiszem, hogy csalódni fog.
Ámde utána folytassa a nagyobb falatokkal.
Megéri.

2 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója

Kicsit mocskos, de szórakoztató.
(felnőtt tartalom)

Vicces srác ez a csemegepultos Lajos. Szívesen elmennék vele sörözni, de a nejemet nem hagynám vele kettesben. Van az a férfi mondás, hogy nem lehet minden nőt megdugni, de törekedni kell rá. Szerintem ő is ezt vallja. Nincs ezzel semmi baj, de a nejem az tabu.
Ismertem egy csomó ilyen fazont régről, amikor még a Ferenc-hegyen laktam egy villában, albérletben, leginkább házőrző kutya státuszában. A tulaj olaszban dolgozott, az egyetemista fiának a belvárosban volt lakása, én őriztem a házat, ami tele volt príma olasz pornóújságokkal, és még az italkészletet is megdézsmálhattam.
Akkoriban BKV ellenőrként dolgoztam, na, apám, az volt a kihívás. Három problémás eset volt:
1. Amikor a cigány csávó bemosott egyet, mert kérted a jegyét. Utána kaptál egy hét pszichológiai szabit.
2. Amikor ismerőssel találkoztál. Simán szénné égett a fejed.
3. Elittad a jegypénzt, és volt rá két napod, hogy visszahozd a kasszát. Büntetni, zsebre dolgozni, hogy menjen az elszámolás.
Ezek egy idő után simán mentek, rutinból, ezt csak azért mondom, hogy lásd, ehhez képest a piacon a csemegepultos piskóta.
De nem ez a lényeg, hanem hogy akkoriban voltak ilyen haverjaim, mint a Lajos. Budai egyetemista srácok, vidámak, jó dumások, akikkel lehet együtt focizni, meg bulizni. Én voltam nekik az egzotikum, a vidéki őstehetség, aki benne mozog az életben. Ők váltogatták ilyen gyorsan a csajokat, és ők ítélkeztek ilyen könnyen, gyorsan az emberekről.
Viszont, ha jól meggondolom, a vidéki haverjaim is pont ilyenek voltak. Szerintük a pesti nőcik csak gazdagok, sznobok és qrvák lehettek. Van ilyen előítélet, ez tudomásul kell venni.
Most eljutottam a nőkig, akikről a Lajosnak elég határozott véleménye van. Felhívnám a nők figyelmét, ha a Lajossal akarnának randevúzni, akkor előtte tusoljanak le, használjanak parfümöt, és mossanak fogat! Ez különösen a vidékről származó egyetemista lányokra vonatkozik, akikkel a Lajos kapcsolatba szokott kerülni. A testszag és a szájszag elég kellemetlen a szeretkezésnél, és a Lajos ezt nem szereti.
Most persze feltehetnénk a kérdést, hogy mit esznek a nők ezen a Lajoson, amikor igazából egy cinikus alkoholista tapló. Természetesen azt, hogy híres író, meg jó dumája, és baba arca van, amiről a nőcik rögtön rájöhetnek, hogy a lelke mélyén érző szív dobog. Ráadásul előkelő családból származik. Ellenvetés lehetne, hogy az a Gerlóczy, és nem a Lajos, a csemegepultus, de erre azt felelném, Flaubert mondta: Bovaryné én vagyok. Azaz az író gyakran akkor is magáról ír, ha egy kéjgyilkosról mesél, mint Ellis az Amerikai psychoban.
Végül még egy csajozós könyvet hoznék ide, ami az eszembe jutott, a Beregi Tamás írta, és az a címe, hogy Egyetleneim. Az sokkal jobban tetszett, mint ez, de nem ajánlom, mert hosszú, nyafogós, sznob, és elvont. Hogy akkor miért tetszett jobban? Ott éreztem, hogy volt tétje a sztorinak. Nem lehetett belőle visszamenekülni valami nyugodt, békés, kispolgári életbe.
Na jó, nem lehet mindenki szenvedő hős, egy József Attila, Latinovits, Hajnóczy, hogy a magukat keresztre feszítőket soroljam, kellenek a vidám történetek is. Ez pont ilyen. Kicsit mocskos, de szórakoztató.

7 hozzászólás
eme>!
Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója

Márczy Lajos és a lókolbászok, akik így akarták – azaz a pult előtti és mögötti élet egy egyedülálló csemegepultos, egy hús-vér életet kereső író szemüvegén keresztül.
Lajosunk gondol egyet, és penna helyett combok és kolbászok társaságát választva, alámerül az élet sűrűjében. És mi nyújthatna több élményt és tapasztalatot, mint a vásárcsarnok csemegpultja meg a pesti kocsmák kínálata? Különösen jó pozíció amúgy ez a pult mögött állás, nem kell feleslegesen talpalni, jön az élet magától, áradó folyóként hömpölyögve, felsorakozik a társadalom minden elképzelhető rétege és tipikus alakja, lehet vizsgálódni, szemlélődni, ráadásul a pult-barikád védelmező, kellő intimitást és elhatárolódást nyújtó túloldaláról.
Ez a sajátos nézőpont jellemzi a regény egészét, Márczy, bár végre emberként érintkezik, boldogan tanul, produkálja magát, és a pillanatnak élve becsülettel megmártózik a valóságban, valahogy mintha mégis kívül maradna rajta. Magányosan, fölényesen és cinikusan, valami dekadens-spleenes nihilizmussal felvértezve filozofálgat, és tartja a görbe tükröt a világ (és néha önmaga) elé. Mert nem más ez a regény, mint görbe tükör, igaz, néhol görbeségében is görbe, legalábbis nekem annak tűnik. Lajosunk, lassan megundorodva mindentől, beleértve önmaga üres életét, kiábrándultságát és illúziótlanságát is, kezdetben humoros-ironikusan, később inkább már közönségesbe átmenve skatulyázza, szortírozza a felvágottak és kolbászok mellett az embereket és életeket is.
Kétségtelen, hogy nagyon jól ragadja meg a külsőségeket, a sztereotípiákat, poénokra élezett történetei, anekdotái, már-már karikatúraszerű, de annyira ismerős alakjai nagyon szórakoztatóak tudnak lenni. De csak egy ideig. Mindaz, amit az elején az újdonáság ízét adja, lassan túl sok lesz, rutinszerűnek hat. (Akár az élet, mondhatnánk, beleértve a Lajosét is, aki a dolgozom, iszom, alszom és a pia, cigi, nők mókuskerekébe zárva mondogat oda a nagyvilágnak.)
Nem tagadom, az elején tetszett ez a keményen, határozottan megmondós, humoros stílus, az, ahogy az elbeszélő rávilágít az áruvá vált világ megannyi visszáságára. Pulykasonka lóból, lódebreceni mangalicából – semmi/senki nem az, aminek látszik, aminek eladják vagy eladja magát, és bárhogy is címkéznek fel valamit, végeredményben minden ugyanaz, csak a csomagolástól nem vesszük észre… Lassan azonban zavarni kezdett, ahogy Lajosunk kritikája inkább csak a felszínt súrolja (legalábbis nem túl gyakran adja jelét ennek ellenkezőjéről). Nem látunk papírmasészerű figurái mögé, akiket többnyire valami felsőbb értékrend és pozíció (illúziójának?) birtokából fikáz és nevet ki (főleg nőalakjait intézi el kegyetlenül csípős, lesz@rom stílusban). Történeteinek sora sem igazán vezet sehová – végeredményben azt kaptuk (humoros csomagolásban), amit már többé-kevésbé mi is láttunk, tudtunk, de maradunk-e valami többettel a vásárcsarnoki kaland után? És mi van Lajosunkkal? Megnyugszik attól, hogy lám, volt életében ilyen is, és hogy lábvíz, sörök, húsok és pipik közt ingázva kipökhette magából azt, ami zavarja? Meg persze vagány gyerekként elszórakoztatja az olvasót egy kis ideig. Persze, tudjuk, Szilárd, a göri sem az, aminek első pillantásra tűnik, Lajos is, minden görénysége ellenére, néha látja a tárgyak mögötti tartalmat. Néha meg nem. Vagy szándékosan címkézi át a kolbászokat? Fene tudja.
Anyag ez is, feldolgozott, felcímkézett anyag. És sokkal romlottabb, mint amilyennek tűnik. Márczy Lajos csak tudja.

spoiler

2 hozzászólás
Ezüst P>!
Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója

A Márczy fiú esete a lópárizsival. A pult túloldalán leskelő honfitársakkal. Ártalmatlan félnótásokkal és a hétköznapok kipróbált ragadozóival. Meg padlizsánszerű lányokkal.

Lali felvágottat szel, szalonnát kanyarít, közben fület hegyez, szemet nyit, agyat járat, elemez. Mutasd meg, hogy viselkedsz vásárlás közben, és a derék fiatalember megmondja, ki vagy. Társadalmi tanulmányok a kolbászrengeteg mélyéről, kímélet nélkül, jó adag kiábrándultsággal. Hogy akadna a torkunkon minden fejezet. Lajoson nem múlik, ő mindent megtesz, hogy beszámolója keresztbe álljon a gigánkon. Mégis, olyan jó fuldokolni tőle. Megfulladni azért nem vagyok hajlandó, mert mondhat Lajos bármit, én azért azt hiszem, nem minden lány olyan, nem minden fiú olyan, és nem minden ember olyan. Még ha nagyon-nagyon sokan vannak is az olyanok.

Azért azt sajnálom, hogy Lajos nem ejtett szót a sarját a ki nem fizetett áruval etető szülőről (jöhetett volna egy májkrémet pultról lekapó, majd kérdezés nélkül felbontó apuka, karján hőn szeretett gyermekével, vagy efféle), az olyan szép, az még kellett volna, hogy majdnem elhiggyem, itt és most minden teljességgel reménytelen.

>!
Scolar, Budapest, 2018
320 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632449166
cippo I>!
Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója

A Már (ton Gerló) czy Lajos védőbeszéde

A társas lény, ha egyedül marad és nincs dolga, rosszkedvű lesz. A mérlegen könyökölök. Tizenöt kilót mutat. Tizenöt kiló bánat.

Kérem, én szeretem a színes, széles vásznú stratég(i)ákat. Lehet, szakmai ártalomból. Vagy másodlagos nemi jellegből. Vagy mégis inkább szakmai ártalomból. Kívül mégiscsak tágasabb, ugye.
Nézem, ahogy itt dekázgat nekem a Márczy, dekázgat a prolitempójával meg a kékvérű dekadenciájával – tisztelt Esküdtszék, ne felejtsük el, tizenöt kiló bánat a mérlegen, ezt azért ne felejtsük el. Babaarcú férfi a pult mögött. Néha jól jön neki, néha nem.
Úr ír. Néha jól jön ki neki, néha nem. Szerintem.

Kérem, én a Gerlóczy Mártont nem ismerem. És mint ilyen, hajlamos vagyok a Gerlóczy Mártont azonosítani a hősével. Él, mint Márczy. Hevesen.

Tisztelt Esküdtszék, a fentiek tekintetbevételével tehát
– egyrészről hajlamos vagyok a Márczyt puszta kívülállásból csurom empátiával felmenteni. Megkövetni, a hús nevében;
– másrészről viszont hajlamos vagyok a Márczyn másodlagos nemi jellegből az egekig fölbaszni az agyam. Megkövezni, a hús nevében.
De. Azért azt ne felejtsük el, hogy végeredményben ez csak egy könyv. 1093 dekád. Maradhat.

7 hozzászólás
Cicu>!
Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója

Imádom! ❤
Sokadik újraolvasás után is ez a kedvenc Gerlóczy könyvem :)
Nagyon szeretem Marci stílusát, iróniáját és cinizmusát. Annyira életszagú.
A csemegepultos naplója pedig remek kikapcsolódás, jókat mosolyogtam olvasás közben. Lajosunk a hétköznapok hőse, dolgozik, csajozik, elmélkedik :)
Jó szívvel ajánlom a könyvet bárkinek, nagyon szórakoztató :)

22 hozzászólás
csgabi P>!
Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója

Ha fiatal szabadbölcsész lennék, vagy kezdő „művész”, azt mondanám: Ez a könyv nagyon mély volt, érzem a mondanivalót. :-D És akkor Márczy Lajos tuti a falnak menne tőlem. :-) Ha pedig megkérdezném, hogy Mit gondol, mit adott ezzel a könyvvel a világnak? – hát, holt biztos, hogy egy hajtásra meginna egy üveg bort. :-)

De tréfát félretéve: eddig nem ismertem Gerlóczy Márton könyvet, a Budapesti Molyklub júliusi találkozójára kezdtem olvasni, csak sajnos megcsúsztam vele, így most sikerült befejeznem. Nagyon örülök, hogy őt választottam és ezt a regényt a kortárs magyar irodalom témakörben. Azért is hasznos volt, mert olvasásom vége felé jöttem rá, hogy tavaly megvettem a Gerlóczy Márton: Váróterem c. könyvét – Jó tanács minden molynak: Ne pakold a könyveidet két sorban a polcra, mert nem fogsz emlékezni a hátul lévőkre. :-)

Visszatérve az értékeléshez:
Imádtam ezt a könyvet, egyszerre nevettetett és gondolkodtatott; tudtam, milyen világban élek, hiszen látom és a saját bőrömön érzem, de ez a kb. 300 oldal remekül volt megírva, és mintha erős nagyító alatt láttam volna a társadalmunkat. Gerlóczy megfogalmazta a gondolataimat – és leírta azokat. Nem is értem, miért nem kezdtem bele már hamarabb a könyveibe. Ha a többi is ilyen jó lesz, akkor veszek 10 deka lópárizsit, és megeszem. :-)

6 hozzászólás
Bélabá>!
Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója

Azért olvastam, hogy kipihenjem Le Clézio sok hülyeségét. Olyasmi volt, mint a múltkori Zacc c. szórakoztató regény. A csemegepultos naplója nagyon élethű, bár ez nem is meglepő, a szerző kipróbálta magát csemegepultosként és ezekből a kalandokból merített ihletet. Munkám során találkoztam hasonló karakterekkel (kisboltosok, zöldségesek, trafikosok), emiatt is élvezetes volt olvasni a könyvet. Párszor felkacagtam, tetszettek a poénok, sztorik. Azt azért hozzáteszem, inkább fiatalabbnak szól, például huszonéveseknek. 4,5 csillag (4,4 pont)
Mindennel együtt könnyed, kikapcsoló jellegű könyv volt, rengeteg húsáruval.

Gyula_Böszörményi IP>!
Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója

Remek kis regény ez, kérem, kacagtatóan keserű, irónikus és sajna igaz, meg minden, ami görbe tükör.

kvzs P>!
Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója

Minden mérhető. A hús dekában, a nők darabban, az ital literben. Vagy berugásban. Ha valamit mégsem elég mérni, akkor lehet kategorizálni. A sztereotípiák segítenek ebben. Azok a sztereotípiák, amik sokszor félelmetesen igaznak bizonyulnak, és amelyekbe a pult mögött álló idegen biztosabban be tud sorolni, mint egy íróasztal mögött ülő szobatudós.
Félelmetesen sok ismerős arc jelent meg a könyvben. Többek között Márczy Lajos is az volt. A gond csak akkor van, ha úgy gondoljuk, hogy ez a paletta bemutatja a társadalom nagy részét. Mert akkor úgy járunk, mint Márczy Lajos. Darabra, dekára, literre mérünk, kiábrádulunk, és belemenekülünk a bódító szokásainba.

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

Gyuris >!

Soha nem olvasok közterületen. Pláne nem villamoson. Nem szeretem, ha látják, hogy mit olvasok. Nem szeretem, ha sejtik, hogy miféle lehetek. Ne legyen rám írva semmi. Strandon sem olvasok, mert nem járok strandra. Csak a távolsági buszon, hátul, az ablak mellett. Vagy a vonaton. Ott nem látnak.

68. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
1 hozzászólás
Cicu>!

Én az elmúlt tíz évben egyszer sem ágyaztam be. A beágyazásról mindig a halál jut eszembe. Azok az emberek, aki már reggel azt várják, hogy újra aludhassanak, és elmenekülhessenek, mert fosnak az élettől.

183. oldal

28 hozzászólás
cippo I>!

Az, hogy elmebetegek laknak a házamban, vagy elmebetegek házában lakom, csak nézőpont és lelkiállapot kérdése.

118. oldal

1 hozzászólás
cippo I>!

Gyűlölöm a tetoválásokat. Csak az tesz magára jeleket, aki nem tudja, hogy kicsoda. Igaz, senki sem tudhatja igazán, hogy kicsoda, ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy az teszi magára, akit nem is érdekel, hogy kicsoda. Megjelöli magát, hogy leadja a jelet, információt cseréljen a másik barommal. Így olvasnak egymásról.

31. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tetoválás
23 hozzászólás
Cicu>!

Olyanokkal szeretek együtt lenni, akikkel nem kell megbeszélnem azt, ami egyértelmű.
Nem szeretem a felesleges beszédet. Nem szeretek megismételni semmit. Nem vagyok se politikus, se reklámszakember.

199. oldal ( Scolar, 2014 )

madárka>!

– Melyik városban nőttél fel?
– Honnan tudod, hogy vidéki vagyok?
– Boros kólát iszol és lelkes vagy.

159. oldal (Ulpius, 2009)

Cicu>!

A fájdalom relatív. Ahogyan a szépség is.

181. oldal ( Scolar, 2014 )

Cicu>!

Drága dolog a szépség, ha nincsen.

201. oldal ( Scolar, 2014 )

Cicu>!

Amikor az ember úgy ébred, hogy ki kéne hányni a világot, jobban teszi, ha nem vesz részt benne.

251. oldal ( Scolar, 2014 )


Hasonló könyvek címkék alapján

Grecsó Krisztián: Megyek utánad
Garaczi László: Hasítás
Bihary Péter: A falka
Borsa Brown: Az Arab szeretője
Mira Sabo: Dr. Farkas bárányai
Mira Sabo: Amíg kijutunk a fényre
Moskát Anita: Irha és bőr
B. E. Belle: Társkeresők
Büksi Zsuzsanna: Párosban Párizsban
Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik