Szasz 97% 16 csillagozás

Bár közel lakom Bajához, de nem ismertem személyesen Szaszt. Figyelemmel kísértem a blogját és szorítottam nagyon neki.
Egy nagyszerű kislány volt.
Most már, jó pár évvel a halála után el bírtam olvasni a könyvét is, de nem bírtam megállni sírás nélkül. Fáj. Nekem kívülállónak is.:(

Mit adott nekem a könyv?
Sose felejtsek el élni, hiszen sosem tudhatom mi lesz majd.
Lássak meg minden apró jót az életben.

Bele halnék én is, ha az én kislányommal történt volna ugyan ez.
Az anyuka hihetetlen erős és kívánok neki megnyugvást, a másik két gyereke személyében pedig boldogságot.

Aludtam rá egy párat, mert nem tudtam, milyen értékelést is írhatnék. Úgy döntöttem, fogjuk fel másnak, ne kritikának, hiszen ki vagyok én, hogy egy ilyen könyvet kritizáljak??? Anno követtem Szandri blogját, sok-sok ezer olvasóval együtt drukkoltam és szurkoltam neki minden nap – pedig pont akkor tanultunk az egyetemen a Ewing-sarcoma természetéről :( Ezt a könyvet az édesanyja írta, így nagyon sok olyan háttérinformáció is található benne, amiről persze a blogban nem értesültünk. El sem tudom képzelni, hogy lehet feldolgozni a gyermekünk halálát, hogy lehet továbbélni nélküle, mindenesetre ez a könyv valami hihetetlenül őszinte és személyes. Olyan érzésem volt néha, hogy nem is tudom, van-e jogom elolvasni….
Mindenesetre az utolsó hét eseményei nagyon döcögősen mentek, néha mondatonként. Megkönnyeztem. Pedig személyesen nem ismerem a családot, sok erőt kívánok Nekik, még így évek múltán is.

Nagyon szépen köszönöm Dr. Gergelyné Dr Tóth Évának, hogy meghívott a könyvvel, hogy én is megismerhessem Szasz életét és történetét. Olyan volt, mintha csak pár méterre álltam volna tőlük, én is ott lettem volna velük a betegség előtt, alatt és után. Azt éreztem, hogy az anyuka nehezen jut el a halál leírásáig, mintha halogatná, ami egyrészt érthető volt hiszen újra kellett élnie a lánya halálát, másrészt nagyon találó volt, mert én is így éreztem, amikor közeledtem, gyakran álltam meg az olvasással, valahogy én sem akartam elengedni Szaszt, pedig nem is ismertem személyesen. A végén amikor Szasz halálát részletesen végig követtem, sokkos állapotban néztem ki a fejemből. Erre nincsenek szavak. Amikor az Anyuka azt írja, hogy egy pillanatra eszébe jutott, hogy megváltás lenne Szasznak a halál, de megbánta; az egyik rokonom covidos volt, a végén nem tudott beszélni sem és ezt eddig nem meséltem senkinek, de elmentem egy helyre, hogy azt kívántam, hogy gyógyuljon meg, de egy pillanatra megálltam és ugyanezt gondoltam és mondtam hangosan, amit az anyuka, aztán engem is gyötört a lelkiismeretem, hogy tulajdonképpen egy rokonom halálát kívántam, pedig igazából csak azt akartam, hogy ne szenvedjen, ahogy az anyuka is kívánta, hogy a lánya ne szenvedjen.

Külön elismerés Szasznak, hogy ő a legnehezebb pillanatokban is élni akart, amikor más már a halálért könyörgött volna, ő akkor is az életért könyörgött.

Amit leírt az Anyuka, hogy mik történtek a halál után, nem olyan, hogy ki kellett volna nevetnem, sőt, én is tapasztaltam párszor hasonlót a rokonom halálánál, egyszer a halála előtt, amikor a csendes szobában (ahol csak a kutyákkal voltam) egyszerre csak az ő hangját hallottam meg és csak annyit értettem, hogy a nevemet mondja, de a többit nem értettem, viszont tudom, hogy épp elbúcsúzott – a többit a halála után. Illetve az egyik kutyámat napokig láttam, ahogy sokszor felemeli a fejét és érdeklődve figyeli azt a pontot, ahonnan jött a hang. Ezt azóta és azelőtt se csinálta.

Néha úgy belefeledkeztem a könyvbe, hogy még én is szurkoltam Szasznak, hogy meggyógyuljon, teljesen elfeledkeztem, hogy már 2021 van és én nem vagyok fizikailag ott, utána jutott eszembe a szomorú valóság. Jó volt a blog mögé belátni, megtudni bővebb információt egy-egy bejegyzés vagy kép hátteréről. Nekem tetszett a stílus, semmi cicomázás, semmi felesleges, céltalan részlet, csak a lényeg. Megragadta a figyelmemet és nem engedte el.

Megrázó történet egy kislány szenvedéseiről, amiben talán az a legfájóbb hogy története manapság abszolút nem egyedi.
Az orvos édesanya viszont ezzel a könyvvel méltó emléket állít a lányának, és ezzel minden hasonló sorsú kisgyereknek is, akiknek családjában nincs erő, hogy a gyászt kiírják magukból. Talán épp ezért segíthet a gyereküket elvesztett szülőknek feldolgozni a gyászt. A történet erőssége a tényszerűség és a maradéktalan őszinteség, a stílus nem szépirodalmi, de a könyv nem is ezt kívánja meg.

rengeteget sírtam és sokat tanultam….