Szöszi (Szöszi-trilógia 1.) 89% 238 csillagozás

Butuska, rossz tanuló, durcás. Ő Varga Elvira, azaz Szöszi, egy tizennégy éves kamaszlány 1956-ból. Annyira fájt a szívem érte, hiszen a mamája kétszer is lemondott róla, és emiatt a nagyszülők nevelték. És az sem tetszett, hogy az anyuka csak kihasználta őt, amikor rövid ideig náluk élt: besegített a házimunkába, bevásárolt, és a féltestvéreire felügyelt. Ráadásul a mostohaapja még azt is megtiltotta, hogy bejárjon dolgozni a fodrászüzletbe, hiszen mint tudjuk a borravalós szakma nem tisztességes. Nem csoda, hogy a kislány úgy érezte, őt senki sem szereti.
Az eleje annyira nem fogott meg. Onnantól kezdve érdekelt a történet, amikor kitört a forradalom. Igazán jó volt ez a kis történelmi háttér. Ki hogyan éli meg az események. Ki megy és ki marad itthon.
Örülök, hogy olvashattam. Máris kezdem a következő részt.

Tinédzserként olvastam az összes csíkos, pöttyös könyvet és akkor imádtam. Most így felnőtt fejjel nagyon untam :) Az jó volt, hogy kicsit visszamentem az időben, fiatalkoromba, egy kis nosztalgiára. Szöszike annyira idegesített, hogy jól meg tudtam volna rázni néha. Lehet, hogy Én is ilyen voltam tinédzserként, de nem hiszem :) Meg is volt az oka, hogy ilyen legyen, de akkor is! :) Alig vártam, hogy vége legyen. Kinőttem már ebből a lányregényekből na! :) A történet is olyan bugyuta volt.

A kedvenc pöttyös könyvem volt anno és most sok év után úgy gondoltam, ideje újra kézbe venni. Izgatottan vártam, vajon felnőtt fejjel is annyira fog-e tetszeni, mint annak idején.
Azt kell ,hogy mondjam, igen. Érdekes, hogy egészen fontos eseményekre nem emlékeztem a történetből, de ugyanaz a hangulat, jóleső érzés járt át olvasás közben, amire emlékeztem, amikor a könyvre visszagondoltam.
Teljesen tudtam azonosulni az öntörvényű, makacs, visszaszájaló, időnként bajba kerülő tinédzserrel; pont ilyen voltam én is :D.
Marad a kedvenc pöttyös.

No, ennek aztán vót feszültsége.
Mint kacsa a nokedlit.
Menet közben aztán rájöttem ám, hogy én ezt már olvastam, csak – nyilván nem volt elég impulzív a szerelmi szál, höhö – a hebrencs gyerekfejemben nem hagyott túl mély nyomot.
Hirtelen fontosnak tűnt, tűnik, hogy ez épp most került a kezembe. Amikor néha úgy vagyok itt itthon, ebben a hazában, hogy nem tudok én meghalni se, élni se nélküle(d) immár. És akkor ezen most nagyon kellett nekem sírni. Hogy végeredményben én is azt tanultam meg, amit Szöszi megtanult nagyapától, hogy az emberek között, az emberektől sohase kell félni.
(Na. De szentimentálisra sikeredett.)

Egy kihívás miatt kerestem lila borítós könyvet, így akadt a kezembe ez a lányregény. Bevallom, túl sok kedvem nem volt hozzá. Mivel már régen kinőttem a tini korból, nem voltam benne biztos, hogy a kamasz gondolatokra és világfájdalomra vevő leszek.
Én csodálkoztam a legjobban, hogy teljesen elmerültem Szöszi világában, és alig vártam, hogy folytathassam a történetét. A mai napig nem jöttem rá, hogy mivel varázsolt el a regény. Talán az tetszett, hogy nem a mai korban játszódott a történet? Nem hinném, hiszen Szösziben is megvan a dac, sértettség, meggondolatlanság, makacsság, öntörvényűség.
Mégis teljesen együttéreztem vele, az ő fejében éltem, ami neki fájt, az nekem is; amikor dühös lett, én is haragudtam. Csakis Gergely Márta részletes személyiségábrázolása lehet a „tettes”, amiért ennyire egy húron pendültem Szöszivel.
Néha a szívem belesajdult, annyira sajnáltam. Minden kamaszos allűrje mellett nagyon szimpatikus volt. Csodáltam ennek a fiatal lánynak a lelki erejét, ahogy feldolgozta, hogy ő bizony nem kell a szüleinek, túllép az igazságtalanságokon, próbál az álmaira fókuszálni, minden helyzetből a legjobbat kihozni.
Teszi ezt egy olyan korban, amikor semmi sem egyszerű: zajlik az 56-os forradalom, tömegek hagyják el az országot, minden bizonytalan.
Nagyon tetszett, kíváncsi vagyok Szöszi további életére is.

Gyermekkorom kedvenc regénye volt, és felnőttkorom kedvenc regénye maradt, mind a mai napig.Ez az a könyv, mely az első, meghatározó olvasmányélményemmé vált, mely egy életre meghatározta számomra az olvasás, a könyvek szeretetét.
Gyermekként az ragadott meg, amilyen könnyed természetességgel megformálta Gergely Márta Szöszi alakját. Emlékszem, rabul ejtett a lassan kibontakozó fiú – lány barátság, s egy mögötte felsejlő szép szerelem ígérete.
Most, felnőttként már azt is érzékeltem, mennyire vissza tudta adni az írónő az ötvenes évek hangulatát. Volt miből merítenie, hisz sok – sok „ Szöszi ” szaladgált akkoriban a főváros utcáin. Felnőtt fejjel is ámulatba ejtett, hogy a sorstragédiák, a kaotikus történelmi viszonyok, események nem befolyásolták különösképpen az emberek hangulatát. Persze, hogy féltek. De mégis élni akartak a fiatalok, táncolni, szórakozni. Tetszett, hogy az írónő úgy ír Szösziről, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a kislány olyan, amilyen. Nem ítélkezik. Inkább mellérendeli Körmendi Árpádot, aki majd egy kicsit fékezi a kislány szelességét, akaratosságát. Közben biztonságot jelentő „ őrangyala ” is lesz ennek a kallódó gyereklánynak. Most is ugyanúgy elvarázsolt a regény hangulata : az emberek életszeretete, munkakedve, jókedve, derűje, élni akarása. Nagyon tetszett, és nem állítom, hogy idővel nem fogom majd újraolvasni. Biztos, hogy még legalább egyszer sorra kerül.

Nekem ez nagyon tetszett. Igaz érződik a kor és az ideológia de nem vészes és olyan jóóó.
Könnyed jól olvasható. Kifejezetten tetszik a korrajz.
Nem tudom mi az ami megfogott Szöszi történetében de imádtam minden sorát. A szereplőket is kedveltem a hibáikkal egyetemben.

Gyermekkorom nagy kedvence. Rendkívül bájos lány regény egy aranyszívű jampi fodrászlányról, akinek a füle is festékes, és mindene a szép ruha, a táncolás, a fodrász szakma. Van udvarlója is, Árpika (ahogy Dundi nevezi), a lelkes cukrássegéd, ügyes táncos, nagy mackó. Szöszi utálta az iskolát, a tanulást, miután fodrász lánnyá válik, megszereti az életet, dolgozik, tánciskolába is jár. Közben hánykolódik nagymamája, apukája és anyukája között. Az ő felnőtté válásáról szól ez a könyv, útkereséséről. A könyv végére minden jóra fordul, és Dundinak Szöszi lesz a mamikája :)), Árpika, Szöszi és Dundi története pedig nem ér véget, még két regényen át folytatódik :).

Hogy én ezt hogy szerettem 12-13 éves koromban. Abban az időszakban külön jelentősége volt naiv szerelemnek, ártatlanságnak, amin a mai tizenévesek már megrökönyödnének vagy nevetnének. Kellemes nosztalgia érzésével gondolok vissza rá, és az is eszembe jut, hogy a nagyapám könyvespolcáról oroztam el.

Kiskamasz koromban faltam a pöttyös és csíkos könyveket, de Szöszi kimaradt, ezért így vén harminc éves fejjel fogtam neki. Nagyon szerethető, vadóc és morgonc ez a Szöszi, én is megkedveltem – akkor ugyan melyik kamasz nem tudna azonosulni vele? Hát mutassatok egy épkézláb tizenévest, aki szívesebben ül az iskolában, mint hogy az aktuális slágereket hallgassa. Mindegy az, hogy 1955-öt írunk, vagy épp 2017-et.
Eddig rendben is lenne minden. Érdekes volt arról olvasni, hogy hogyan élte meg egy akkori fiatal az 1956-os eseményeket.
Megdöbbentő volt számomra, hogy milyen nagy utat tettünk meg azóta. Vagy csak a felszín változott meg? Ma már nem tekinthető természetesnek, hogy egy nőt annyira elnyomjon a férje, mint Szöszi mamáját Sándor bácsi. Az sem, hogy egy tizenhat éves lány el kelljen tarta magát, mint Nájlon Bébi.
Nagy utat tettünk meg, de még mindig nagyon hosszú út áll előttünk…
Nem tudom, hogy ha gyerekként olvastam volna, akkor elsiklottam volna-e ezek felett a részek felett – most már nem tudok, és emiatt ez most nem egy könnyed, vidám olvasmány volt nekem.