A ​huszadik század története (Magyar századok 11.) 0 csillagozás

Gergely Jenő – Izsák Lajos: A huszadik század története

A 20. századi magyar történelem politikai, állami, katonai stb. szempontból sokkal inkább a kudarcok és tragédiák, semmint a sikerek története. A lakosság egyharmada nemzeti államán kívülre, idegen impérium uralma alá került. Magyarok százezreit hurcolták el, kínozták meg, zárták táborokba, űzték el és telepítették ki szülőföldjükről. Idegen hatalmak korlátozták, sőt felszámolták a maradék ország állami szuverenitását. Mégis, az ezeréves magyar államiság utolsó századáról is elmondható, hogy a magyarságban a megmaradás és élni akarás erősebbnek bizonyult, mint annak veszélyei.

>!
Pannonica, Budapest, 2000
526 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639252131

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Szabó Dezső (1879-1945)


Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 4


Népszerű idézetek

NB14>!

1918/19 fordulóján a társadalmi elégedetlenség és a forradalmi törekvések kéz a kézben jártak a mindenki számára érezhetően közeledő nemzeti tragédiával. A történelmi Magyarország rettegett feldarabolása sokkolta a magyar lakosságot, elsősorban közvetlen elszenvedőit. A leszakadó területek nélkül az ország életképtelennek tűnt, csaknem minden nyersanyagforrás a határon túlra került, szomszédjaink nélkül alig volt árucikk, mit önállóan elő lehetett állítani. Magyarország lakói egy jelentéktelen kis állam polgárai lettek, amely Európában senkibe nem kapaszkodhat, ki van szolgáltatva a nagyhatalmak és szomszédjai szeszélyének. Ott, ahol őseik éltek, birtokuk, házuk, kastélyuk állt, ahová nyelvük, vallásuk és kultúrájuk fűzte őket – most idegen hatalmak uralkodtak. Földönfutóvá lenni vagy vállalni az idegen hatalmat, otthagyva elődeik sírjait vagy ellenállni a megszállóknak – sokan kerültek hasonló válaszút elé. Ahogy Szabó Dezső írta, büntetés volt ez a bűnökért, de túl nagy és túl szigorú büntetés.

Kapcsolódó szócikkek: 1918 · Szabó Dezső (1879-1945)

A sorozat következő kötete

Magyar századok sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Romsics Ignác: A 20. század képes története
Balogh Zsolt – Ferwagner Ákos – Miszlay Zsolt – Prantner Zoltán – Szirtes Krisztián – Zámodits Attila: Villámháború
Fischer Ferenc: A megosztott világ
Németh István (szerk.): 20. századi egyetemes történet II. – Európán kívüli országok
Anderle Ádám: Latin-Amerika története
Fekete Pál: Történelem 8.
Fiziker Róbert: Leleplezett történelem
Fedinec Csilla – Sallai Gergely – Szarka László: Az első bécsi döntés okmánytára
Németh István: Császárságból diktatúrába
John Lukacs: A huszadik század rövid története