Széchenyi ​eszmerendszerének kialakulása 0 csillagozás

Gergely András: Széchenyi eszmerendszerének kialakulása

A ​tanulmány, amely lényegében a fiatal szerző 1970-ben megvédett bölcsészdoktori értekezése, Széchenyi gondolatvilágának fejlődését, eszmerendszere kialakulásának folyamatát rajzolja meg kb. 1835-ig. Ebben a fejlődési folyamatban a családi hagyományok, a katonáskodás, az útkeresés tanulóévei, majd a Hitel megírása jelentik a legfontosabb állomásokat. A munka, amely a marxista történetírásban először vállalkozik a fiatal Széchenyi eszméinek, személyiségének bemutatására és méltatására, a csaknem teljes forrásanyag számbavétele mellett a polgári történetírás gyakran egymással polemizáló Széchenyi-irodalmában is igyekszik eligazodást nyújtani. Első ízben kísérli meg, hogy Széchenyi fő műveinek szerkezeti elemzésével is bizonyítsa írójuk tudatosságát, a gondolatok – belső ellentmondásokat is magában rejtő – egymásra épülését. A romantikus lelkületű Széchenyi alapjaiban liberális – a nagy kortársak hatását sokban tükröző – eszmerendszerének fejlődésrajza méltán tarthat számot a múlt… (tovább)

Róla szól: Széchenyi István

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Értekezések a történeti tudományok köréből Akadémiai

>!
Akadémiai, Budapest, 1972
178 oldal

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Fábri Anna: Hétköznapi élet Széchenyi István korában
Molnár András: Viam meam persequor
Degré Alajos: Visszaemlékezéseim
Csapodi Csaba: A legnagyobb magyar
Széchenyi István: Széchenyi István válogatott írásai
Eötvös József: Báró Eötvös József beszédei – 1840. február – 1867. márczius
Dénes Iván Zoltán: Közüggyé emelt kiváltságőrzés
Szilágyi Rita: Nők a szabadságharcban
Széchenyi István: Széchenyi pesti tervei
Diószegi György: Kossuth Lajos üzenete