Johanna 2 csillagozás

Dal

Akárcsak Mendelejev
a hiányzó elemre,
ezer holdtöltét vártam
erre a szerelemre.

Mostmár addig sugárzunk,
bizony, szomszédos csillag,
míg a hit nélkül élők
mind bele nem vakulnak.

S a Szaturnusz-lakóknak
elregéli az isten:
milyen volt szőkeséged
a mikróbákon innen.

A kiválóság dicsérete

Kiválóak azok az asszonyok,
akikért eret vágnak,
még kiválóbbak azok az asszonyok,
akik miatt elválnak,
de a legkiválóbbak mégis azok az asszonyok,
akik miatt leszoknak a dohányzásról,
sőt, a kapricpárnáról is, esetleg.

Jelzőlámpák

Idegen test volt, közel hozzám,
még tartotta a karomat,
a fejemben a ferde sínpár
mondta, hogy eljön a vonat
.
Végighűtött a jóltudottság,
már semmi sincsen, ami véd.
Mennek a testek és az órák,
és jeleket vált a sötét.

Apróhirdetés

Keresem bányaomlás, árvíz, légrobbanás,
lián benőtte város, kozmikus eső, oszlop-
dőlés, helyzet és mozdulat közt azt az
átlagembert, aki néhány évig, vagy néhány
hónapig, vagy néhány napig kalauzolna.
„Szükség esetén én kalauzolok” jeligére.

Szilveszter

Négy évszak kráterében állok
virágnak indult szerelmek felett
halott fenyők fedetlen árkok
honnan jönnek a jégvirágok
hová mennek a gyermektelenek

A síkság

A vég nélküli hómező
hiába nézed nem vagy ott
nincs ki hiányod elüvöltse
nincsenek prérifarkasok

nem esik jég nem fúj a szél
senkinek foga nem vacog
öles pelyhekben fagy a hó
hiába nézed nem vagy ott

nincs ház ahonnan csüngjenek
kedélyes formás jégcsapok
nincs semmi forma és kedély
senkinek foga nem vacog

hiába nézed hajnalig
hosszú az éjjel nem vagy ott
nincs ki halálod elüvöltse
nincsenek prérifarkasok

Ejnye, de szép

Ejnye, de szép szarkóma! – kiált remegőn a seborvos
s homloka gyöngyözvén, hajlik a kése fölé.
És a beteg, ki fehér gomolyagba csavarva halódik,
várja az áldott hírt: „Undok a seb, de ön él.”
Ám kibomolva az éterszag hitető erejéből
s látva: nem értik meg, mért akar élni tovább,
hordágyán, mit a két szanitéc menetelve ragad meg,
összébb húzza magát, és a szemét lesüti –
így érzem magamat, mikor egy-egy versem előjön,
s pápaszemes figurák nézik a lámpa alatt:
„Ejnye, de szép kis vers!” – csettint a papíron a férfi,
„Lírai” – mondja a nő, s másnap idéz valamit.

Optimizmus

A tiszavirágok ma ünnepélyes
röpgyülésen kikiáltották
a független köztársaságot
s kétmilliárddal harminc ellenében
(ötszázan tartózkodtak a szavazástól)
elfogadták az emberek örökös
víz-adóját kimondó
törvényjavaslatot, amely szerint
az adó teljes összegéből,
kvázi, bölcsőde építendő
utódaiknak.

Mozdony előtt

Mint két nemes fragmentumot, az éj
csak belevágott bennünket a tájba,
s a természet korall-kisplasztikája
lyukaccsal, ággal, boggal a sekély

tóra bukott, kendőzte, és szeszély
szerint felkapta és elénkbe tárta,
majd visszadobta, és mi közbül állva
kar nélkül lengtünk, megszívott a mély:

nyakunkba ér a tűzköpő, mi lesz,
a műterembe tévedt dühös isten
mindjárt nekünkjön, sínjéből kibillen,

„Ne félj” – mondottad – „csak káprázat ez”
s a töltés rengett, mint egy pogány oltár.
Az ál-veszélyben milyen nyugodt voltál.

Zsoltár

Tőled az utak négyfelé vezetnek
magamba-mélyre és a szűk hazába
tengerek görbe hátának s a fellegeknek

nincs veszélytelen rakpartja a földnek
kutak áradnak szétporlad a káva
lepkék és teherautók összetörnek

vakítanak a zsúfolt rézhegyek
nyarat fordít a csontokon a pára
te vagy a forgás bárhonnan nézzelek

a nap észrevétlen fordulása
keresztúton az útjel és
kövek alatt a láva
négybevágott almában az egybekívánkozás
az utasnak az utolsó pogácsa

a sorompótlan világgáfutás
éjjelenként a csöndbe nappal a vágyba
sörényrázás a horizonton

visszatérés hiába
mert por szállong a városok felől
mostmár mindenütt ahol a szél jár

és azért és mégis
forgok maradék sejtjeimmel
az ismeretlen középpont felé
ahol te vagy az égtáj.