„Elszálltak ​már, hajh, az évek…” 1 csillagozás

Egy pannonhalmi osztályközösség életútja 1956-tól 2021-ig
Gereben Ferenc: „Elszálltak már, hajh, az évek…”

A ​kötetben „alulnézetből” nyerünk bepillantást a Kádár-korszak, majd a rendszerváltozás magyar társadalmának egy kis szeletébe. Egy mintegy 30-35 fős diákközösség nézőpontjából fogjuk szemlélni, hogy 1960-ban milyen esélyekkel vágott neki a világnak az a kis csapat, amely hamuban sült pogácsaként pannonhalmi érettségit, vagy legalábbis erős pannonhalmi „érintettséget” vitt magával útravalóként, majd nagy lépésekben végigkísérjük útjukat a 60 évvel későbbi találkozóig. A dokumentumok és az emlékek tehát 65 küzdelmes évet mutatnak be.

A történelmi „tépettséget” akkor generációs jelenségnek tartották, azzal a súlyosbító tényezővel, hogy az egyházi gimnáziumokban túlreprezentáltak voltak az egykori ún. „elnyomó” (1945 és főleg 1948 után pedig elnyomott) rétegek gyermekei, ezek nagy részét ugyanis állami gimnáziumba nem is vették volna fel. Ők a korszak káderpolitikájától a megbélyegző „osztályidegen” jelzőt kapták, amelyet a különböző formanyomtatványokon (az iskolai… (tovább)

>!
Gondolat, Budapest, 2020
534 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635561230

Kiemelt értékelések

b3ck>!
Gereben Ferenc: „Elszálltak már, hajh, az évek…”

Gereben Ferenc: „Elszálltak már, hajh, az évek…” Egy pannonhalmi osztályközösség életútja 1956-tól 2021-ig

Számomra sokat adott ez a könyv egyfajta visszatekintésként a bencés iskolára, és egy generációval (vagy kettővel) előttem jártak élete is sok szempontból kontextusba került. Ha valaki nem “belsősként” olvassa, akkor a szerkesztés kapcsán felmerülhetnek hiányok, de minimum kérdőjelek. A levél alapú feldolgozás kifejezetten nehéz műfajnak tűnik egyébként, és ehhez képest egészen jól is sikerült. Bencés diákoknak már-már kötelező, szívet melengető olvasmány, ami nem próbálja meg idealizálni a pannonhalmi élményt, a fonákságaira ott és akkor, de akár 50 év távlatából is felhívja a figyelmet. Művészeti alkotásként számomra nem értelmezhető, de mint memorandum hiteles, bölcs és szeretetteli. PAX!


Hasonló könyvek címkék alapján

Ittzés Laura: Nyolc perc
Aurora Lewis Turner: A megtörhetetlen átok
Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Aranysárkány
Fodor András: A Kollégium
Várhelyi András: Kimenőkönyv
Balatoni József: Tanár vagyok! És?
Bódis Kriszta: Kisasszonyképző
Bächer Iván: Intőkönyv
Tamás Dénes: Az Élő Ház
Edith Eva Eger: A döntés