Lépcsőfokok 2 csillagozás

Gerd Kuzebaj: Lépcsőfokok

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

A művek szerzői: Kányádi Sándor

Tartalomjegyzék


Enciklopédia 2


Kedvencelte 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Gerd Kuzebaj: Lépcsőfokok

„Kézirat sosem ég el.”
Legyen igaza mindörökké, kedves Mihail Afanaszjevics!

Nagyon gondos, alapos, mindenre kiterjedő válogatás ez egy rendkívül értékes életműből. Elmondani is nehéz, mi minden van benne, és még inkább mi az, ami (egyáltalán nem a válogatók hibájából) fájdalmasan hiányzik. Ha pedig létezne a szerzőről életrajz, azt gondolkodás nélkül feltenném a kilenc hősről szóló kihívásom ajánlópolcára. A legelejére.

Mostanában nagyon sokat olvasok a keleti finnugor népek irodalmából, olyan nemzetek alkotóitól, amelyeket csak a nyelvtankönyvből ismertem korábban. Azt akarom, hogy keljenek életre. Gerd Kuzebaj udmurt (régebbi nevükön votják) anyanyelvű alkotó volt, aki egyaránt írt udmurt és orosz nyelven. Nemcsak verseket, hanem elbeszélést és esszét is, amelyekből szintén válogattak a kötet számára. Sőt gyűjtött is: népdalokat, meséket, hiedelmeket. Már fiatalon a legnagyobbak közé sorolták, az orosz anyanyelvűek is számon tartották.

Részletek a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/16/gerd_kuzeb…

GTM P>!
Gerd Kuzebaj: Lépcsőfokok

„megmaradni néma társnak
híven ahhoz kit bezártak
kuzebáj gerd csöndjét
önként vállalni
de nem az önkényt
(Kányádi Sándor: Oki Asalcsi balladája)

Kányádi Sándort olvasva jutottam el Gerd Kuzebájhoz. A Vannak vidékek ciklusban találkoztam először a nevével. A vers megfogott, de sejtelmem sem volt, ki vagy mi lehet az a gerd kuzebáj , sem a címben szereplő Oki Asalcsi. Akkoriban csak egy kevéske információt találtam róluk a neten. Mindketten udmurt nyelű költő voltak, és a nemzetiségi törekvéseket eltipró szovjethatalom áldozataivá váltak.
Később Kányádi fordításait tartalmazó kötetben olvastam néhány verset és rövid ismertetést is róluk, majd a Molyon találkoztam újra Kuzebáj Gerddel. Nem is sejtettem, hogy létezik magyar nyelvű kötete. Évekkel ezelőtt jegyeztem elő az antikváriumba. Mint ritka különlegességet vettem most kézbe, és már tudom, hogy nem csupán az udmurt autonómiatörekvések szimbólummá vált harcosát és irodalmi nyelvük megteremtőjét tisztelhetem a szerzőben, hanem kivételes tehetségű tollforgatót.

A kötet nagyobb része verseit tartalmazza, de kevés ízelítőt kapunk prózájából is. Olvashatunk továbbá részleteket a kihallgatási jegyzőkönyvekből, végül pedig az ítéletet: „legmagasabb fokú büntetés.” Magyarán: halál. Micsoda magas szintű cinizmusról árulkodik ez az eufemizmus!

Gerd Kuzebáj mindegyik műfajban kiemelkedőt alkotott. Novellája és versei is a tiszta forrásból merítenek, az udmurt népköltészetet emelik be a világ irodalmába. Rímei csilingelnek, játékosak, ősi énekek formáit töltik meg modern tartalommal. Költészete az udmurt táj és nép megéneklése.

„E dalaimat –
hullámaimat,
e soraimat
pacsirtáimat
hosszan jegyeztem.
Udmurt falvakat
nyílt füllel jártam,
vadon erdőket,
gyűjtvén, bekószáltam. (Buda Ferenc fordítása)

Aranyló rozstáblák, daloló pacsirták, tavaszi vizek áradása, juharfák, égerfák, vonuló darvak népesítik be ezt a tájat. Ismeri és szereti szülőföldje minden rejtett titkát, és meg is mutatja nekünk. Lehetetlen nem gondolni a mi Petőfinkre, mikor ilyen sorokat olvasunk:

Azt mondják, hogy csodás a tenger,
A holdfényben reszketőn él,
De kedvesebb nékem a puszta
Ha szélmalom gyors szava kél.

Kányádi írja róla az kötet utószavában, hogy Kuzebáj Gerd egyszerre volt az udmurtok némethlászlója, kóskárolya, petőfisándora . Az sem véletlen, hogy a kisebbségi létet megélő Kányádi szíve ügyének tekintette Gerd Kuzebáj és Oki Asalcsi megismertetését a magyar olvasókkal. Ezt a könyvecskét tizenhat évvel ezelőtt adták ki. Megérdemelne már egy bővebb kiadást, és szívesen olvasnék prózájából is többet.


Népszerű idézetek

Timár_Krisztina I>!

Mező

A zene zúg, mint guzli peng,
Arany rozs-szál a húrja.
A szél a zenész, dala zeng,
Rozs-húrt penget az ujja.

Alig érintett rozs-fejek…
„Csingrak!” – zeng a rozskalász-dal.
Az arany mező megremeg,
És már új ének szárnyal.

„Csastkrak!” – hajladoznak és
„Cskir-r” – fodrozódnak.
„Csingir-csin” – zeng a rozsvetés,
Rozs-fejek bodrozódnak.

Itt-ott kalász cseng: kisharang,
„Trilli!” – mezők zizegnek,
Itt-ott csicsergő csitri hang,
„Szipir” – dala szüzeknek.

Néha daruként szólanak,
Krúgatnak, „Tur-fúrt” mondva,
Majd, mint nyugtára száll a nap,
Szállnak a horizontra.

Szól a mező, mint guzli peng,
Arany rozs-szár a húrja.
A szél a zenész, dala zeng,
Rozs-húrt penget az ujja.

(Bede Anna fordítása)

31-32. oldal

1 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!

Énekeim

Énekeim vén
folyamok mentén,
égi utakról,
hol pacsirta szól,
esztendők hosszán
szegődtek hozzám.
    Udmurt falvakban
    járva jártomban,
    hallva hallgattam,
    gyűjtve gyűjtöttem.
Éjjel fektemben,
ülve imetten,
kelve keltemben,
hogy el ne felejtsem,
mindent leírtam,
guzlimra bíztam,
s el-eldalolva
népem szívébe
rejtettem annak
gyönge csücskébe.
Falvaink hosszán
szegődtek hozzám,
ablakok, kertek
alatt virrasztván.
    Mindig csak loppal,
    féltett titkokkal
    mentem, osontam:
    népem fájdalmát,
    éjek énekét
    kitudakoltam.
Pacsirták gyémánt-
csengettyű hangját,
fülemüléknek
arany danáját
mind megtanultam,
    énekeinket
    rájuk hangoltam,
    azok nótája
    lett a példája
    minden dalomnak.
Napszentületkor
a síró népnek
vigasztalásul
jól fog az ének:
    kimegyek hát a
    falu végére,
    írt vinni népem
    sok nagy sebére.
    Velem örülnek,
    kedvre derülnek.
Tavasz jöttével,
vizek nőttével,
virágnyíláskor,
vidámodáskor:
    pendül a guzlám,
    sereglik hozzám,
    gyűl a népem, dől
    s körém verődve
    kap új erőre
    énekeimtől.

Kányádi Sándor fordítása

23-25. oldal

Timár_Krisztina I>!

Ősz

Lila, sárga s bíbor színfoltok égnek
Az erdőn, túl a kis folyón. Juharfák
Csupasz ágaikat mint hálót tartják
Magasba: fényhalait lesik az égnek.

Berkenyefa vergődik – mit nem ér meg!
Véres bogyófürtök közt kék sebet vág
Rajta az őszi szél: mintha beretvák
Nyesnék: levélhad száll, nincs bennük élet.

A puszta földre zord eső szemerkél.
Elmúlt a nap – éjszakai csípős dér
Mar mindent. Étlen jajgatnak a csókák.

Meleg istállókban szuszog a jószág.
A gabonát behordták. Pisla tűznél
Udmurt nők fonják fonalad, derűs tél!

(Képes Géza fordítása)

37. oldal

Kapcsolódó szócikkek: berkenye · ősz

Hasonló könyvek címkék alapján

Asalcsi Oki: Miért hallgat az udmurt nő? / Малы шып улэ удмурт нылкышно?
Vjacseszlav Ar-Szergi: Lepkelelkek
Katona Erzsébet (szerk.): Megyek élő testvéremhez / Menen elävän veljeni luo / Иду к живому брату
Buda Ferenc: Hatalmam: nyugalom
Bereczki Gábor (szerk.): Hozott isten, holdacska!
Képes Géza (szerk.): Napfél és éjfél
Rab Zsuzsa (szerk.): Sziklaszálon szép galamb
Nagy Katalin (szerk.): Repülés a mélybe
Domokos Péter: Az udmurt irodalom története
Csepregi Márta (szerk.): Finnugor kalauz