Az ​iker 58 csillagozás

Gerbrand Bakker: Az iker

Helmer, a korosodó gazda magányosan él a tanyáján ápolásra szoruló, idős apjával. Nem ő választotta ezt a magába záruló, eseménytelen életet: valamikor régen, ikertestvére váratlan halálát követően behódolt a szülői akaratnak, így élete kényszerpályára került. Van-e még innen visszaút? Nyithat-e új fejezetet az ember ötvenöt éves korában? Amikor hirtelen fölbukkan testvérének egykori menyasszonya, hogy egy szokatlan kéréssel forduljon hozzá, Helmernek szembe kell néznie mindezidáig mozdíthatatlannak tűnő múltjával, és a jövőjéről is döntenie kell. A regény 2010-ben elnyerte a neves International IMPAC Dublin Literary Award díjat. J. M. Coetzee író pedig ezzel a találó mondattal jellemezte: „a visszafojtott gyengédség és a lakonikus humor regénye".

Eredeti mű: Gerbrand Bakker: Boven is het stil

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Magvető, Budapest, 2013
310 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631430424 · Fordította: Szőcs Petra

Enciklopédia 1


Kedvencelte 13

Most olvassa 1

Várólistára tette 120

Kívánságlistára tette 82

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
szadrienn P
Gerbrand Bakker: Az iker

A legpuritánabb stílusban megírt szépirodalmi alkotás, amivel valaha találkoztam. A skandináv minimalista szerzők fickándozó halaikkal kifejezetten bőbeszédűnek tűnnek a birkás-szamaras Gerbrand Bakker mellett.
Már az első fejezeteknél éreztem, ahogy lassan, de biztosan a bőröm alá kúszik az elszigetelt tanya és a holland táj sivársága, ingerszegénysége és zsibbasztó monotóniája, az általános dermedtség alatt pedig ott parázslik egy sok évtizedes apa-fiú kapcsolat minden elfojtott indulata és feszültsége.
Egy meg nem élt élet, az ikertestvér helyett felvállalt sors, ami néha kínzóan idegen, de kilépni belőle lehetetlen. Üresen kong, akárcsak az ikerlétből való kiszakadás magánya.
Egyszerűnek tűnő, mégis felkavaró és kissé fájó példázat vágyaink elengedéséről és a nekünk szánt valósággal való megbékélésről.

7 hozzászólás
>!
sztimi53 P
Gerbrand Bakker: Az iker

Annyira vártam már egy ilyen könyvre, ami totál magába szív, ami elfelejtet minden mást, amit annyira élvezek, hogy kevés az öt csillag. Úgy szerettem volna valami nagyszerűt írni róla, de a szavak szöknek. Olyan, mint a kedvenc filmjeim, alig történik valami, közben mégis sorsok, életek jönnek-mennek, múlnak. Bakker, ez kegyetlen és vicces, meg szomorkás, de nem végletesen az. Azt is tudom miért tetszik, mindig a testvérekről szóló történtek fognak meg a legjobban. Egy tanya, három férfi, néhány birka és a magány. Egy öreg aki teher már, muszáj gondoskodni róla, egy idősödő a késői midlife crisisával, meg egy fiatal a first world problemjével. Az az érzés hogy az apának a kevésbé tetsző él és a hasonszőrű, a választott utód távozik, azt a szerepet játszani, ami nem neki lett szánva, mennyire elviselhető? A változás a fiatal képében érkezik, aki azt a nevet viseli akinek a hiánya miatt ment félre (?) az élete. Így is meg lehet élni az egyedüllétet, mert mire befejezem a könyvet, már nem gondolom, hogy magányos a hős, csak azt, hogy egyedül van. És jó így neki.

8 hozzászólás
>!
Kuszma P
Gerbrand Bakker: Az iker

Nálam 2013 legjobb könyve. A levegőben lógó döntések feszültsége és a holland táj atmoszférája olyan erővel van jelen a szövegben, hogy észre sem vesszük: szinte semmi nem történik.

8 hozzászólás
>!
mate55
Gerbrand Bakker: Az iker

Sokat mondani ilyen egyszerűséggel! „Csapdába esett ítéletidő.” Egyszerű, csendes könyv, alázatos hangnemben, (finom, önelégült humorral) amiből számomra, szinte észrevétlenül bontakozott ki a története. Amikor a fény az alagút végén kezd eltűnni, és válik a sötétség rabjává. „Egyedül vagyok.” spoiler

7 hozzászólás
>!
Amadea
Gerbrand Bakker: Az iker

Ha röviden kellene nyilatkoznom róla: Szamarak.

Ha hosszan: hát, legyen, megpróbálom.

Az emberek többségét mélységes pánik önti el az oldalnyi hosszúságú mondatoknak már a gondolatától is – nekem ezek a kedvenceim. A mágikus, szinte önálló identitással bíró, tekervényes, egymásba vesző szövegek, sok-sok, gyönyörű jelzővel (Száz év magány; Más hangok, más szobák). Az aprólékos bemutatások (Cunningham), a véget nem érő szöszmötölések (Cormoran Strike), lehetőleg sok liter tea fogyasztásával – mind az én, mind a szereplők részéről – a tökéletes boldogságom kedvéért. Az előző postban azt írtam, úgy gondolom, Michael Cunningham különleges tehetség – most hozzáteszem, olyasfajta, akinek az alkotó munkáját el tudom képzelni.
A szikár, minimalista szövegek mágiáját viszont nem tudom felfogni.
Hogyan lehet pár szóba belezsúfolni azt, ami a szavak mögött van? Hogyan lehetséges az, hogy az indulatok majd' kirobbannak a lapokról, miközben csak arról van szó, hogy valaki szó nélkül letesz egy almát az éjjeliszekrényre?
A rejtélyre még mindig nem jöttem rá, de próbálkozom.

A történet főhőse atipikus; egy ötvenöt éves, a magatehetetlen apjával magányos, elzárt életet élő farmer. A kora ellenére a haja még mindig sötét és dús, a teste jó formában van, de azért mégiscsak ötvenöt éves. Nem valószínű, hogy az elkövetkező években megtörténik élete nagy kalandja, de próbálkozik. Aztán, ahogy az lenni szokott a regényekben – még a fura, minimalista holland regényekben is –, történik valami, ami kizökkenti a dolgokat a szokásos menetükből.
Nos, nőnek lenni szar, de férfinak lenni sem leányálom.
A rövidke regényben megismerjük Helmer családjának múltját, a patriarcha apát, a kedvenc, ő-lesz-az-utódom-ikertestvért, aki nagyon fiatalon, autóbalesetben meghal. Henk haláláig Helmernek volt esélye arra, hogy kiszabaduljon az apa zsarnoki hatalma alól, ezek után nincs; ha tetszik, ha nem (egyértelmű, hogy nem), neki kell Henk helyébe lépnie, hajnalban tehenet fejnie, megszámolni a birkákat, beszélni a tejszállítóval. Kettős szörnyűségről van szó: Helmer nem elég jó az apjának, aki nyíltan kimutatja, mennyire nem becsüli őt és a képességeit, emellett ott a keserű beletörődés, hogy jobb híján kénytelen lesz vele beérni, a fiúnak pedig nincs más választása, engedelmeskednie kell. Mind a ketten hazug szerepet játszanak, se a szeretetre, se az őszinteségre nincs esély, a hideg gyűlölet pedig mind jobban körülfonja őket. Olyan íze van a szádban, mint a keserű tejnek, és szinte lángra lobbantja a belsődet, ha ránézel arra, aki elvette az esélyed a menekülésre, és akit, a sors valami morbid poénjaként, olyan figyelemmel kell ápolnod, amit te soha nem kaptál meg tőle. Hihetetlenül rideg, kegyetlen ember, akit a tizennyolcadik oldal környékén én is annyira utáltam, hogy legszívesebben agyonvertem volna. Ugyanakkor érdekes, hogy a kívülállók számára (a saját benyomásaik alapján) a privát sötét bálványaink nemhogy közömbösnek tűnhetnek, hanem kifejezetten szimpatikusnak.

Hossza ellenére súlyos, sokrétű témákkal egyensúlyozó könyv, órákig lehetne róla beszélni – az anya szerepéről, az elhunyt ikertestvérről, annak a menyasszonyáról. A mások boldogsága iránti felelősségről, az elengedésről – emberektől és tárgyi javaktól egyaránt –, a büszkeségről, a magányról, a tartalmas kapcsolatok kiépítéséről, az apaképről, a beavató rítusokról. Arról a faramuci egyedüllétről, amit társas magánynak hívnak; talán elmondhatnám Helmernek, hogy úgyis lehet egyedül lenni, ha van ki mellé bebújni az ágyba egy esős, szürke reggelen. Hogy a magány néha még kirívóbb, ha van melletted valaki, és milyen sokan élnek így. De egyedül, a rád kényszerített járomban megöregedni, és várni, hogy az apád meghaljon, az olyan meddő, elszáradt élet, amitől még a magamfajta introvertált is visszariad.

Ui.: A védőborító gyönyörű, tökéletesen illik a történethez és a regény stílusához, ritka az ilyen összhang.

13 hozzászólás
>!
Bélabá P
Gerbrand Bakker: Az iker

Bakker, ez volt az első holland regény, amit olvastam. @Kuszma ajánlása nélkül biztos nem veszem kézbe, s ez nagy hiba lett volna. Gerbrand Bakker író, gazdálkodó, és a két szakma szerinte közel áll egymáshoz. Igaza van. Türelem kell mindkettőhöz. Ez a regény olyan nyugalmat áraszt, ami pontosan fedi, milyen nagy türelemmel dolgozta ki az író a művét. Nem történik sok minden, a múlt emlékei törnek fel Helmer van Wonderenből, aki önfeláldozásból többszörösen is kitűnőre vizsgázott nálam. Egyfelől ápolta, s átvette farmja vezetését azt az édesapját, aki kezdetekben levegőnek nézte, majd befogadta több hónapra Henket, Riet fiát, akire (Rietre) a legtöbb ember rá se nézne a régi tette miatt….
Azt mondom nem történik semmi, pedig spoiler, pusztán „csak” Bakker tájábrázolását élvezhetjük a birkákkal, tyúkokkal, tehenekkel, varjakkal, malommal, tavakkal. Ezt nagyon aprólékosan, a fent említett türelemmel oldotta meg az író, számomra modern realizmusként hatott. Jó volt olvasni könyvet, a látszólagos eseménytelenség ellenére kitűnt a lapokból az a feszültség, ami egy múltbéli tragédiából áradt, de még azt is szószátyáran, nagyon egyszerűen ábrázolta Bakker a spoiler stílusban. Ilyen könyv ez, nagyon puritán nyelvezetű, eseménytelen mégis gyönyörű és lélekbehatoló. Az pedig csak dob az egészen, hogy az írója született tehetség. Olvasnék még tőle mást is, megérdemli, meg azt is, hogy ezt a könyvet tömegek olvassák. Ajánlom tehát mindenkinek ezt a jeles (4,8 pont) alkotást. Nagyon megéri kézbe venni.

1 hozzászólás
>!
ppeva P
Gerbrand Bakker: Az iker

Először is köszönöm minden molynak, aki felhívta a figyelmemet a birkás borítóra és a birkás tartalomra. :) Nem is elsősorban emiatt kezdtem hozzá olyan gyorsan ehhez a könyvhöz (áááá, dehogynem! :) ), hanem az értékelések miatt.
Végülis ez nem egy igazi birkás könyv, itt a birkák csak néha és háttérként szerepelnek. Olyanképpen, mint az unokámmal nézett rajzfilmben, ami egy farmról szólt, mindenféle állatok jöttek-mentek, beszéltek benne, és volt egy tömbnyi birka, akik néha bégetve, egy tömbbe tömörülve átvágtattak a színen.
Itt igazából az emberi kapcsolatokról, a magányról és egyedüllétről, a kettévágott ikerségről, a más életének éléséről és a szülői önkényről szól a történet, sok minden mellett persze.
Sok hasonlóságot éreztem Anne B. Ragde trilógiájával, de ez a könyv sokkal jobb volt. Voltaképpen alig történt benne valami, mégis élvezet volt olvasni minden oldalát. (Egyébként is imádom a farmeros-gazdás-mezőgazdaságos könyveket.)
Az, amit egy másik értékelésben olvastam a látens buzulásról, szerintem nem volt sem látens, sem buzulás. Van egy férfi, aki gyerek- és fiatalkorában szinte szimbiózisban élt fiú ikertestvérével. És amikor egyedül maradt és félikerré vált, nem sikerült lányokkal, nőkkel kapcsolatot kialakítania, inkább csak férfiakkal, bár jószerint csak képzelődés szintjén „történt” bármi is. Még mindig jobb, mintha a birkák érdekelték volna úgy.
A régebbi időkben (még bizony az 1960-70-es években is) a szülőknek sokkal nagyobb befolyásuk, mondhatnám úgy is: hatalmuk volt a gyerekük felett. Nagyobb súlya volt annak, ha a gyerek fellázadt volna a szülő döntése ellen. Ezért sokan élték más életét, a szülők által kiszabott pályát, nem azt, amihez saját maguknak lett volna kedvük, hajlandóságuk. Még én is hányszor hallottam az akkor szokásos mondást: „Amíg az én kenyeremet eszed, az én házamban élsz….” – sőt, mikor már a magam kenyerét ettem, a magam házában, még akkor is ment szülők és idősebb rokonok részéről a keményvonalas „tanácsadás”. Kellett hozzá eltökéltség és diplomáciai érzék, hogy az ember a saját útját is járhassa, és a családi kapcsolatok is megmaradjanak.
Sajnáltam Helmert, hogy nem sikerült kitörnie a csapdából, és annyi évet elvesztegetett az életéből.

1 hozzászólás
>!
Annamarie P
Gerbrand Bakker: Az iker

Akkor most én is csatlakozom azokhoz, akik Anne B. Ragde: Neshov-trilógiáját hozzák párhuzamul ehhez a könyvhöz. Végig-végig az a hangulat uralkodott rajtam, de ez most nem lett kedvenc, hiába tudom, hogy egy kis tökéletes darabbal volt dolgom.

Az 55 éves Helmer öregedő apjával él egy félreeső tanyán. Több, mint 35 éve elvesztette ikertestvérét, azóta úgy érzi kényszerpályán éli életét. Egy nap felkeresi Riet, ikertestvérének egykori menyasszony, és a segítségét kéri. Ettől valami kimozdul a holtpontról Helmerben is. Régi vágya, hogy elhagyja a gazdaságot, és hogy eljusson Dániába, karnyújtásnyira kerül hozzá. Valójában ez csupán szimbóluma annak az önállóságnak, amire Helmer vágyik. Elkezdi szavakba foglalni a rég ki nem mondott sérelmeit, amiket apja iránt érez. Talán ezért sem lett ez a könyv kedvencem, mert ugyan átérzem, hogyan válhatott ilyenné Helmer az évek alatt, erkölcsileg mégsem tudom támogatni azt a viselkedést, amit tehetetlen apjával szemben viseltet. Gerbrand Bakker saját erkölcsi aggályait humorral próbálja itt ködösíteni, így történhet meg, hogy a haldokló apa is jót mulat szánalmas sorsán.
"-Hogy megy a haldoklás, Van Woderen bácsi? – kérdezte Henk vidáman.
– Nagyon jól – válaszolta apám, hasonlóképpen derűsen, de halkan."

Izgalmas elegy keveredik az újonnan belépő férfi, a tizennyolc éves Henk személyében, aki egy új korosztályt és annak „értékeit” csillantja fel. Vajon mit lehet kihozni ebből? A semmit nem változó háttér; a szaporodó birkák, a tejelő tehenek, a kíváncsiskodó szomszéd srácok egyhangúsága előtt gomolygó újfajta kapcsolódások a főszereplők között. Ugyanakkor ez mégis csak egy apa-fia harc marad. A holland szerző könyvének számomra legmegkapóbb eleme maga az egyszerűsége.
A könyv eredeti címe, „Boven is het stil”, azaz 'az emeleten (fent) minden csendes. Az angolban, már „Az iker”-ként jelenik meg. A fent minden csendes cím, sokkal szimbolikusabb lett volna, nem mellesleg maga a könyv is úgy kezdődik „Felköltöztettem apámat az emeletre…”
Vagy lehet, hogy mégis inkább ezzel kezdődött el minden?
Vagy azzal, hogy Helmer szamarakat vásárolt?
Nem tudom én sem eldönteni mivel indult, mint ahogy azt sem tudjuk, mivel fog végződni Helmer saját útja.

>!
Goofry P
Gerbrand Bakker: Az iker

Ezt az olvasmányomat a merítők 2014. augusztusi polcáról emeltem le.

…és ami azt illeti rendkívül kellemes reál szöveggel megírt olvasmányról van szó, amely előttem a Hemingway – i próza jellegzetességeit idézi fel. Ellenben, ha nem lenne fából tákolt vasparadoxon és stílus-tévelygés a részemről, akkor azt mondanám, hogy ez a regény, a finoman megrajzolt képeivel, a tömörséggel párosult egyszerűségével, a felszín alatt meghúzódó drámaiságával bizton költői alkotásnak is manifesztálható.
Összességében tetszett az iker-szimbólumra épített és ha szabad ezt mondanom, reciprokára fordított Káin-Ábel történet. Voltak azonban apró, nem feloldhatatlan szembenállásaim az íróval. Például jóindulatú elnézést kérek, amiért ellenérzésemet szeretném kifejezni a könyvben megnyilvánuló látens buzulással (bocs, a pejoratív szóhasználatért is) szemben. Viszont az író javára írható tény, hogy ezt is olyan finom érzékkel és diszkrét eszközökkel műveli, hogy az még a magamfajta fóbiás (hopp, egy értékelői túlzás?) olvasóból is megértőn együtt érző embert formál.

Majd 600 éve ismeretes előttünk a reneszánsz fogalma. Túl régóta ahhoz, hogy cinikusra formált valónkban még eréllyel hinni tudnánk benne, vagy hogy kellő mértékben magunkénak valljuk humanista világszemléletét, tanítását. Nehezen hisszük ma egy totális újrakezdés lehetőségét, vagy az új ember létezésének tézisét. – Nincs új, csak toldás-foldás, részmegoldások, és nyugati mantra-reprók vannak. Ez a könyv ennek tagadására tesz kísérletet.
Köszönjük, Gerbrand Bakker úr, amiért élteti bennünk a reményt!

>!
giggs85 P
Gerbrand Bakker: Az iker

A magyarra fordított szépirodalmi kötetek aránya a magyarul megírtakéhoz képest igen magas hazánkban. Ilyen szempontból sokkal jobban állunk, mint például az Amerikai Egyesült Államok, vagy Nyugat-Európa. A legtöbb igazán nagy író, vagy menő bestsellerszerző könyveit olvashatjuk anyanyelvünkön. De abban biztos vagyok, hogy ha Gerbrand Bakker, a még Hollandiában is sokáig ismeretlen szerző nem nyerte volna el a 2010-es IMPAC Dublin irodalmi díjat, akkor egyik kiadónál sem került volna tervbe egyetlen könyvének megjelentetése sem. Kár lett volna érte, ugyanis az Iker igen kellemes olvasmányélményt nyújtott, emellett pedig irodalmilag is igen magas rangú alkotásnak tartom.

Az alaptörténet kísértetiesen hasonlít a 2007-as IMPAC díjat elnyerő Lótolvajokéhoz. A narrátor, Helmer van Wonderen számára is az itt a központi kérdés, hogy a saját életét éli-e, vagy egy rakényszerített, neki idegent. Pontosabban ez nem is kérdés, tudja ő jól, hogy ha nem úgy törénnek a dolgok több mint 30 éve, ahogy történtek, akkor ő nem ott lenne, ahol van és teljesen más utat járt volna be.

Volt ugyanis Helmernek egy ikertestvére, Henk. Mindig ő volt a dominánsabb: úgy emlegették őket, mint Henk és Helmer, sosem Helmer és Henk. Kezdetben szoros kötelék volt köztük, majd jött egy nő, aki közéjük állt. Helmer egyetlen barátját és támaszát, Jaapot, a bérest, pedig pont ekkoriban az öreg van Wonderen elbocsájtotta, majd jött a baleset. Ha az apjuk kedvence, a mezőgazdaságnak élő Henk nem hal meg fiatalon, akkor valószínűleg a regény jelen idejében, a 2000-es évek elején, ő lenne a vidéki gazdálkodó, látná el a teheneket, vezetné a gazdaságot, és nem Helmer. Hogy mi lett volna Helmerből csak találgatni tudjuk, ahogy ő is. De a testvér halála után Helmer meghajolt apja akarata előtt és maradt a tanyán, hogy éljen egy olyan életet, ami nem az övé.

A jelenben az apa már fizikailag teljesen leépült, mindenben középkorú fia látja el, akinek élettere a lehető legszűkebb. Napjai ugyanúgy telnek, ahogy az elmúlt 30 évben mindig. Se felesége, se gyereke, se barátai nincsenek. Ez az állapot változik meg óhatatlanul, mikor Riet, Henk egykori menyasszonya évtizedek után újra felbukkan és egy szívességet kér tőle; ugyanis az asszony férje nemrég halt meg, és nem tud mit kezdeni 18 éves, az egykori szereleme után, szintén Henknek keresztelt fiával. Helmer befogadja és ezentúl hárman élnek együtt.

Narrátorunk csendesen, visszafogottan mesél. Sokszor elidőzik a tanyasi mindennapoknál, beszél az állatok körüli teendőkről, de a leglényegesebb témákat sokáig kerüli. Ahogy telik az idő, megismerjük az előzményeket, rájövünk, hogy ebben a regényben szinte senki sem csak saját maga. A szerepek, karakterek folyton át meg átcsúsznak egymásba. Így lesz egyszer csak Helmer nem csak Henk, de a saját apja is, vagy az ifjú Henk egy-egy pillanatra az ikertestvér Henk, a jóbarát Jaap, vagy Helmer/Henk meg nem született gyermeke. A szomszédasszony Ada néha-néha Riet-té, míg az emeleten haldokló apa halálmadárrá változik. Itt ne gondoljon senki semmiféle posztmodern, érthetetlen szövegre, öncélú játszadozásra – ugyanis ebben a mindvégig szűkszavú, letisztult, csendes, humoros és melankólikus történetben ezek az áttűnések, párhuzamok olyan nyilvánvalóan, olyan gördülékenyen jelennek meg, hogy egyetlen pillanatra sem akasztják meg a realista történetmesélést, de a fő kérdést nyitva hagyják: a saját életünket éljük-e, vagy azt, amit ránk kényszerítenek.

A kötet amellett, hogy kiválóan mutatja be egy sokak számára ismeretlen és mára már eltűnőben lévő életformát, a tanyasi életet, még kiváló történet és remek könyv is, ahogy azt a Nobel-díjas JM Coetzee megfogalmazza „a fisszafojtott gyengédség és a lakonikus humor regénye”. Ezzel nem is vitatkoznék. Köszönet érte a Magvető Kiadónak.


Népszerű idézetek

>!
szadrienn P

– Helmer?
– Igen?
– Milyen az, amikor az embernek ikertestvére van?
– Minden világok legjobbika, Henk.

>!
sztimi53 P

Hogy megy a haldoklás, Van Woderen bácsi? – kérdezte Henk vidáman.
– Nagyon jól – válaszolta apám, hasonlóképpen derűsen, de halkan.

246. oldal

>!
mate55 

Milyen lehet egy ikerpár egyik felével járni?

87. oldal

5 hozzászólás
>!
Goofry P

Kimentem a mezőre, hogy megszámláljam a birkákat. Amikor birkát látok, mindig elszomorodom egy kicsit. Olyan szánnivalóak.

221. oldal

10 hozzászólás
>!
Goofry P

Berúgtam a bortól, és arra gondolok, hogy milyen jó lenne egy kis sör. Egy képzeletbeli házban, karosszékben ülve innám a sörömet. Jazz. Van valami magányos a jazzben, pláne ha halkan szól egy rádióból, valahonnan a sarokból.

201. oldal

>!
Bélabá P

Anyám órák hosszat tudott esténként olvasgatni. „Romantikus lélek” – mormogta apám, mikor órákkal anyám előtt visszavonult a hálószobába. Ez mindig barátságtalanul hangzott.

39. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
1 hozzászólás
>!
robinson P

Apámnak még volt mondanivalója.
„És te befejezted ott Amszterdamban.”
Apám fia lettem. Anyám csak sírt.

69. oldal

1 hozzászólás
>!
mate55 

Egyedül maradok a szamarakkal. Nincsen nevük.

24. oldal

>!
Goofry P

– Hogy van a fejed?
– Viszket.
– Az jó. Jó, ha viszket.

219. oldal

>!
sztimi53 P

– Lennék már halott – mondja halkan.
– Pont most, amikor ilyen szép tiszta vagy? – kérdem.

43. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Multatuli: Kamaszévek
Louis Couperus: Psyche
Herman Koch: A vacsora
Tessa de Loo: Ikrek
Anna Woltz: Tess és én – Életem legfurcsább hete
Hendrik Groen: Lesz ez még így se
Arnon Grunberg: Uborkaszezon
Cees Nooteboom: Mindenszentek
Cees Nooteboom: Szertartások
Tonke Dragt: Levél a királynak