Az ​iker 98 csillagozás

Gerbrand Bakker: Az iker

Helmer, a korosodó gazda magányosan él a tanyáján ápolásra szoruló, idős apjával. Nem ő választotta ezt a magába záruló, eseménytelen életet: valamikor régen, ikertestvére váratlan halálát követően behódolt a szülői akaratnak, így élete kényszerpályára került. Van-e még innen visszaút? Nyithat-e új fejezetet az ember ötvenöt éves korában? Amikor hirtelen fölbukkan testvérének egykori menyasszonya, hogy egy szokatlan kéréssel forduljon hozzá, Helmernek szembe kell néznie mindezidáig mozdíthatatlannak tűnő múltjával, és a jövőjéről is döntenie kell. A regény 2010-ben elnyerte a neves International IMPAC Dublin Literary Award díjat. J. M. Coetzee író pedig ezzel a találó mondattal jellemezte: „a visszafojtott gyengédség és a lakonikus humor regénye".

Eredeti megjelenés éve: 2006

>!
Magvető, Budapest, 2013
310 oldal · ISBN: 9789631431063 · Fordította: Szőcs Petra
>!
Magvető, Budapest, 2013
310 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631430424 · Fordította: Szőcs Petra

Enciklopédia 3


Kedvencelte 25

Most olvassa 2

Várólistára tette 149

Kívánságlistára tette 90

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Gerbrand Bakker: Az iker

A legpuritánabb stílusban megírt szépirodalmi alkotás, amivel valaha találkoztam. A skandináv minimalista szerzők fickándozó halaikkal kifejezetten bőbeszédűnek tűnnek a birkás-szamaras Gerbrand Bakker mellett.
Már az első fejezeteknél éreztem, ahogy lassan, de biztosan a bőröm alá kúszik az elszigetelt tanya és a holland táj sivársága, ingerszegénysége és zsibbasztó monotóniája, az általános dermedtség alatt pedig ott parázslik egy sok évtizedes apa-fiú kapcsolat minden elfojtott indulata és feszültsége.
Egy meg nem élt élet, az ikertestvér helyett felvállalt sors, ami néha kínzóan idegen, de kilépni belőle lehetetlen. Üresen kong, akárcsak az ikerlétből való kiszakadás magánya.
Egyszerűnek tűnő, mégis felkavaró és kissé fájó példázat vágyaink elengedéséről és a nekünk szánt valósággal való megbékélésről.

7 hozzászólás
sztimi53>!
Gerbrand Bakker: Az iker

Annyira vártam már egy ilyen könyvre, ami totál magába szív, ami elfelejtet minden mást, amit annyira élvezek, hogy kevés az öt csillag. Úgy szerettem volna valami nagyszerűt írni róla, de a szavak szöknek. Olyan, mint a kedvenc filmjeim, alig történik valami, közben mégis sorsok, életek jönnek-mennek, múlnak. Bakker, ez kegyetlen és vicces, meg szomorkás, de nem végletesen az. Azt is tudom miért tetszik, mindig a testvérekről szóló történtek fognak meg a legjobban. Egy tanya, három férfi, néhány birka és a magány. Egy öreg aki teher már, muszáj gondoskodni róla, egy idősödő a késői midlife crisisával, meg egy fiatal a first world problemjével. Az az érzés hogy az apának a kevésbé tetsző él és a hasonszőrű, a választott utód távozik, azt a szerepet játszani, ami nem neki lett szánva, mennyire elviselhető? A változás a fiatal képében érkezik, aki azt a nevet viseli akinek a hiánya miatt ment félre (?) az élete. Így is meg lehet élni az egyedüllétet, mert mire befejezem a könyvet, már nem gondolom, hogy magányos a hős, csak azt, hogy egyedül van. És jó így neki.

8 hozzászólás
Ottilia P>!
Gerbrand Bakker: Az iker

Azt hiszem most olvastam először holland szerzőtől, és rögtön egy irodalmilag magas színvonalú alkotásra leltem, ami iránt az érdeklődésemet @szadrienn értékelése keltette fel. Hálásan köszönöm.

Megdöbbenve tapasztalom, hogy ennek a regénynek a kiadása óta eltelt hét év alatt a Gerbrand Bakker által írt könyvek egyike sem jelent meg magyarul. Ez elszomorít.

A műben erőteljesen jelen van a holland táj lenyűgöző hangulata, egyszerűsége és szépsége, és aprólékos részletezettséggel a tanyasi élet hétköznapjai, beleértve az ember és az állat, valamint a környékbeliek sajátos kapcsolatát.

Különösen érdekes volt számomra az ikerlétről, a testvérét elvesztő ikerről olvasni, eddig még nem futottam bele ebbe a témába.

Letisztult, kivételesen finom stílusban megírt, elégikus hangulatú szépirodalmi mű, visszafogott, egyedi humorú, mély tartalmú, lenyűgöző történet, amely megható nyugalmat áraszt és kifejezetten realisztikus.

Nehéz megszólalni egy ilyen könyv olvasását követően, mert annyira igényes, magas színvonalú irodalmi alkotás, hogy az ember bármit mond vagy ír róla, szemernyit sem tudja érzékeltetni annak hatásait, ezért nem is próbálkozom vele, egyszerűen el kell olvasni. Átnéztem az értékeléseket és minden pozitív véleménnyel egyetértek.

>!
Magvető, Budapest, 2013
310 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631430424 · Fordította: Szőcs Petra
9 hozzászólás
Kuszma>!
Gerbrand Bakker: Az iker

Nálam 2013 legjobb könyve. A levegőben lógó döntések feszültsége és a holland táj atmoszférája olyan erővel van jelen a szövegben, hogy észre sem vesszük: szinte semmi nem történik.

8 hozzászólás
Annamarie P>!
Gerbrand Bakker: Az iker

Akkor most én is csatlakozom azokhoz, akik Anne B. Ragde: Neshov-trilógiáját hozzák párhuzamul ehhez a könyvhöz. Végig-végig az a hangulat uralkodott rajtam, de ez most nem lett kedvenc, hiába tudom, hogy egy kis tökéletes darabbal volt dolgom.

Az 55 éves Helmer öregedő apjával él egy félreeső tanyán. Több, mint 35 éve elvesztette ikertestvérét, azóta úgy érzi kényszerpályán éli életét. Egy nap felkeresi Riet, ikertestvérének egykori menyasszony, és a segítségét kéri. Ettől valami kimozdul a holtpontról Helmerben is. Régi vágya, hogy elhagyja a gazdaságot, és hogy eljusson Dániába, karnyújtásnyira kerül hozzá. Valójában ez csupán szimbóluma annak az önállóságnak, amire Helmer vágyik. Elkezdi szavakba foglalni a rég ki nem mondott sérelmeit, amiket apja iránt érez. Talán ezért sem lett ez a könyv kedvencem, mert ugyan átérzem, hogyan válhatott ilyenné Helmer az évek alatt, erkölcsileg mégsem tudom támogatni azt a viselkedést, amit tehetetlen apjával szemben viseltet. Gerbrand Bakker saját erkölcsi aggályait humorral próbálja itt ködösíteni, így történhet meg, hogy a haldokló apa is jót mulat szánalmas sorsán.
„-Hogy megy a haldoklás, Van Woderen bácsi? – kérdezte Henk vidáman.
– Nagyon jól – válaszolta apám, hasonlóképpen derűsen, de halkan.”

Izgalmas elegy keveredik az újonnan belépő férfi, a tizennyolc éves Henk személyében, aki egy új korosztályt és annak „értékeit” csillantja fel. Vajon mit lehet kihozni ebből? A semmit nem változó háttér; a szaporodó birkák, a tejelő tehenek, a kíváncsiskodó szomszéd srácok egyhangúsága előtt gomolygó újfajta kapcsolódások a főszereplők között. Ugyanakkor ez mégis csak egy apa-fia harc marad. A holland szerző könyvének számomra legmegkapóbb eleme maga az egyszerűsége.
A könyv eredeti címe, „Boven is het stil”, azaz 'az emeleten (fent) minden csendes. Az angolban, már „Az iker”-ként jelenik meg. A fent minden csendes cím, sokkal szimbolikusabb lett volna, nem mellesleg maga a könyv is úgy kezdődik „Felköltöztettem apámat az emeletre…”
Vagy lehet, hogy mégis inkább ezzel kezdődött el minden?
Vagy azzal, hogy Helmer szamarakat vásárolt?
Nem tudom én sem eldönteni mivel indult, mint ahogy azt sem tudjuk, mivel fog végződni Helmer saját útja.

Amadea>!
Gerbrand Bakker: Az iker

Ha röviden kellene nyilatkoznom róla: Szamarak.

Ha hosszan: hát, legyen, megpróbálom.

Az emberek többségét mélységes pánik önti el az oldalnyi hosszúságú mondatoknak már a gondolatától is – nekem ezek a kedvenceim. A mágikus, szinte önálló identitással bíró, tekervényes, egymásba vesző szövegek, sok-sok, gyönyörű jelzővel (Száz év magány; Más hangok, más szobák). Az aprólékos bemutatások (Cunningham), a véget nem érő szöszmötölések (Cormoran Strike), lehetőleg sok liter tea fogyasztásával – mind az én, mind a szereplők részéről – a tökéletes boldogságom kedvéért. Az előző postban azt írtam, úgy gondolom, Michael Cunningham különleges tehetség – most hozzáteszem, olyasfajta, akinek az alkotó munkáját el tudom képzelni.
A szikár, minimalista szövegek mágiáját viszont nem tudom felfogni.
Hogyan lehet pár szóba belezsúfolni azt, ami a szavak mögött van? Hogyan lehetséges az, hogy az indulatok majd' kirobbannak a lapokról, miközben csak arról van szó, hogy valaki szó nélkül letesz egy almát az éjjeliszekrényre?
A rejtélyre még mindig nem jöttem rá, de próbálkozom.

A történet főhőse atipikus; egy ötvenöt éves, a magatehetetlen apjával magányos, elzárt életet élő farmer. A kora ellenére a haja még mindig sötét és dús, a teste jó formában van, de azért mégiscsak ötvenöt éves. Nem valószínű, hogy az elkövetkező években megtörténik élete nagy kalandja, de próbálkozik. Aztán, ahogy az lenni szokott a regényekben – még a fura, minimalista holland regényekben is –, történik valami, ami kizökkenti a dolgokat a szokásos menetükből.
Nos, nőnek lenni szar, de férfinak lenni sem leányálom.
A rövidke regényben megismerjük Helmer családjának múltját, a patriarcha apát, a kedvenc, ő-lesz-az-utódom-ikertestvért, aki nagyon fiatalon, autóbalesetben meghal. Henk haláláig Helmernek volt esélye arra, hogy kiszabaduljon az apa zsarnoki hatalma alól, ezek után nincs; ha tetszik, ha nem (egyértelmű, hogy nem), neki kell Henk helyébe lépnie, hajnalban tehenet fejnie, megszámolni a birkákat, beszélni a tejszállítóval. Kettős szörnyűségről van szó: Helmer nem elég jó az apjának, aki nyíltan kimutatja, mennyire nem becsüli őt és a képességeit, emellett ott a keserű beletörődés, hogy jobb híján kénytelen lesz vele beérni, a fiúnak pedig nincs más választása, engedelmeskednie kell. Mind a ketten hazug szerepet játszanak, se a szeretetre, se az őszinteségre nincs esély, a hideg gyűlölet pedig mind jobban körülfonja őket. Olyan íze van a szádban, mint a keserű tejnek, és szinte lángra lobbantja a belsődet, ha ránézel arra, aki elvette az esélyed a menekülésre, és akit, a sors valami morbid poénjaként, olyan figyelemmel kell ápolnod, amit te soha nem kaptál meg tőle. Hihetetlenül rideg, kegyetlen ember, akit a tizennyolcadik oldal környékén én is annyira utáltam, hogy legszívesebben agyonvertem volna. Ugyanakkor érdekes, hogy a kívülállók számára (a saját benyomásaik alapján) a privát sötét bálványaink nemhogy közömbösnek tűnhetnek, hanem kifejezetten szimpatikusnak.

Hossza ellenére súlyos, sokrétű témákkal egyensúlyozó könyv, órákig lehetne róla beszélni – az anya szerepéről, az elhunyt ikertestvérről, annak a menyasszonyáról. A mások boldogsága iránti felelősségről, az elengedésről – emberektől és tárgyi javaktól egyaránt –, a büszkeségről, a magányról, a tartalmas kapcsolatok kiépítéséről, az apaképről, a beavató rítusokról. Arról a faramuci egyedüllétről, amit társas magánynak hívnak; talán elmondhatnám Helmernek, hogy úgyis lehet egyedül lenni, ha van ki mellé bebújni az ágyba egy esős, szürke reggelen. Hogy a magány néha még kirívóbb, ha van melletted valaki, és milyen sokan élnek így. De egyedül, a rád kényszerített járomban megöregedni, és várni, hogy az apád meghaljon, az olyan meddő, elszáradt élet, amitől még a magamfajta introvertált is visszariad.

Ui.: A védőborító gyönyörű, tökéletesen illik a történethez és a regény stílusához, ritka az ilyen összhang.

13 hozzászólás
mate55>!
Gerbrand Bakker: Az iker

Sokat mondani ilyen egyszerűséggel! „Csapdába esett ítéletidő.” Egyszerű, csendes könyv, alázatos hangnemben, (finom, önelégült humorral) amiből számomra, szinte észrevétlenül bontakozott ki a története. Amikor a fény az alagút végén kezd eltűnni, és válik a sötétség rabjává. „Egyedül vagyok.” Az ilyen könyvek miatt szeretem a szavakat.

7 hozzászólás
Bélabá>!
Gerbrand Bakker: Az iker

Bakker, ez volt az első holland regény, amit olvastam. @Kuszma ajánlása nélkül biztos nem veszem kézbe, s ez nagy hiba lett volna. Gerbrand Bakker író, gazdálkodó, és a két szakma szerinte közel áll egymáshoz. Igaza van. Türelem kell mindkettőhöz. Ez a regény olyan nyugalmat áraszt, ami pontosan fedi, milyen nagy türelemmel dolgozta ki az író a művét. Nem történik sok minden, a múlt emlékei törnek fel Helmer van Wonderenből, aki önfeláldozásból többszörösen is kitűnőre vizsgázott nálam. Egyfelől ápolta, s átvette farmja vezetését azt az édesapját, aki kezdetekben levegőnek nézte, majd befogadta több hónapra Henket, Riet fiát, akire (Rietre) a legtöbb ember rá se nézne a régi tette miatt….
Azt mondom nem történik semmi, pedig spoiler, pusztán „csak” Bakker tájábrázolását élvezhetjük a birkákkal, tyúkokkal, tehenekkel, varjakkal, malommal, tavakkal. Ezt nagyon aprólékosan, a fent említett türelemmel oldotta meg az író, számomra modern realizmusként hatott. Jó volt olvasni könyvet, a látszólagos eseménytelenség ellenére kitűnt a lapokból az a feszültség, ami egy múltbéli tragédiából áradt, de még azt is szószátyáran, nagyon egyszerűen ábrázolta Bakker a spoiler stílusban. Ilyen könyv ez, nagyon puritán nyelvezetű, eseménytelen mégis gyönyörű és lélekbehatoló. Az pedig csak dob az egészen, hogy az írója született tehetség. Olvasnék még tőle mást is, megérdemli, meg azt is, hogy ezt a könyvet tömegek olvassák. Ajánlom tehát mindenkinek ezt a jeles (4,8 pont) alkotást. Nagyon megéri kézbe venni.

1 hozzászólás
ppeva P>!
Gerbrand Bakker: Az iker

Először is köszönöm minden molynak, aki felhívta a figyelmemet a birkás borítóra és a birkás tartalomra. :) Nem is elsősorban emiatt kezdtem hozzá olyan gyorsan ehhez a könyvhöz (áááá, dehogynem! :) ), hanem az értékelések miatt.
Végülis ez nem egy igazi birkás könyv, itt a birkák csak néha és háttérként szerepelnek. Olyanképpen, mint az unokámmal nézett rajzfilmben, ami egy farmról szólt, mindenféle állatok jöttek-mentek, beszéltek benne, és volt egy tömbnyi birka, akik néha bégetve, egy tömbbe tömörülve átvágtattak a színen.
Itt igazából az emberi kapcsolatokról, a magányról és egyedüllétről, a kettévágott ikerségről, a más életének éléséről és a szülői önkényről szól a történet, sok minden mellett persze.
Sok hasonlóságot éreztem Anne B. Ragde trilógiájával, de ez a könyv sokkal jobb volt. Voltaképpen alig történt benne valami, mégis élvezet volt olvasni minden oldalát. (Egyébként is imádom a farmeros-gazdás-mezőgazdaságos könyveket.)
Az, amit egy másik értékelésben olvastam a látens buzulásról, szerintem nem volt sem látens, sem buzulás. Van egy férfi, aki gyerek- és fiatalkorában szinte szimbiózisban élt fiú ikertestvérével. És amikor egyedül maradt és félikerré vált, nem sikerült lányokkal, nőkkel kapcsolatot kialakítania, inkább csak férfiakkal, bár jószerint csak képzelődés szintjén „történt” bármi is. Még mindig jobb, mintha a birkák érdekelték volna úgy.
A régebbi időkben (még bizony az 1960-70-es években is) a szülőknek sokkal nagyobb befolyásuk, mondhatnám úgy is: hatalmuk volt a gyerekük felett. Nagyobb súlya volt annak, ha a gyerek fellázadt volna a szülő döntése ellen. Ezért sokan élték más életét, a szülők által kiszabott pályát, nem azt, amihez saját maguknak lett volna kedvük, hajlandóságuk. Még én is hányszor hallottam az akkor szokásos mondást: „Amíg az én kenyeremet eszed, az én házamban élsz….” – sőt, mikor már a magam kenyerét ettem, a magam házában, még akkor is ment szülők és idősebb rokonok részéről a keményvonalas „tanácsadás”. Kellett hozzá eltökéltség és diplomáciai érzék, hogy az ember a saját útját is járhassa, és a családi kapcsolatok is megmaradjanak.
Sajnáltam Helmert, hogy nem sikerült kitörnie a csapdából, és annyi évet elvesztegetett az életéből.

1 hozzászólás
Amalaschwinta>!
Gerbrand Bakker: Az iker

Úton a szélmalom felé valami nyugtalanítót látok, amire már napokkal ezelőtt is felfigyeltem. Egy madárraj az, mely nem repül sem északra, sem délre, hanem egyszerre minden irányba, összevissza kanyarogva. Csak a szárnycsattogásukat hallani. A rajban csigaforgatók, varjak és sirályok repülnek. Éppen ez a különös: sosem láttam még ezt a három fajt együtt repülni. Van ebben valami baljós.
Ülök a szobámban, sokszor nézek ki az ablakon. A lágy szellőkben ingadoznak az öreg diófák ágai, sokszor húz el egy madár magasan felettük a kopár égen, megbabonázva követi a szemem. Nem gondolok közben semmire, visszatérek az olvasáshoz. Lágyan pattog a tűz valahol távol a házban, halk madárdal színezi sárgává az érzést, ami magával ragad. Fogynak az oldalak, mind többször nézek ki az ablakon és gondolom azt, hogy Helmer vagyok. Aki ott áll a ház sötétebbik oldalán az árnyékban és mozgásra kiéhezett szeme befogja a közelben kenuzó fiatalokat, majd visszatér a házba, mindig visszatalálva a múlthoz, ami ugyanígy beégett a retinájába, mint az imént megélt és befogadott pillanat a kertben.
A történet számomra három férfiről szól, egyről a múltból, egyről az elkívánkozó jelenből és egyről a jövőből, egy feltételes módba helyezett jövőből jött fiatal férfiről. Kapcsolatuk ide – oda ültet le minket az asztal mellé, hol egy régi családi ebédhez, hol az ágy mellé, ahonnan már csak a megváltó elmúlás reményének kesernyés szaga száll orrunkba, hol pedig a másik fél felé küldött érzések, hiány, magány, teljes elszigeteltség, meg nem élt múlt / jelen / jövő felé. Személyesen engem abszolút megszólított ez a történet és amint haladtam vele oldalról oldalra egyre csak csodálkoztam azon, miképp lehet megírni ezt a bonyolult apa – fiú felállást az apa életének végén, mégpedig úgy, hogy könnyedség árad a szavakból és nem nyom agyon minket a tényleges közölnivaló bitang nehéz súlya.
Biztosra veszem, hogy mindannyian éltünk már meg olyat az életünk során, amikor ott bimbózott a jelenben egy gyönyörű vörös rózsa képében a lehetséges jövő virága, de figyelmetlenek voltunk és amint megfordultunk, mert egy hang szólított minket a távolból rátapostunk a bimbóra. Anélkül fordultunk el egy pillantás felől, hogy felmértük volna annak súlyát, anélkül nyeltünk le egy kérdést, hogy bátran ki mertük volna mondani a másiknak, csupa ha, mi lett volna.
Most is az ablak előtt ülök, nézem a kertben a Cinegéket, ahogy kergetik egymást egyik ágról a másikra, épp leszáll egy Vörösbegy az esővíz gyűjtő hordó tetejére, hármat roggyant cérnavékony kis lábával és szökken tovább. Van az a csendes magány, ami segít túlélni a múltat és a jelent, ha szemünk keresi a különböző szárnyakon tovasuhanó gondolatokat. Ezt érzem most, miután befejeztem a könyvet. Nehéz róla írni, főleg, ha bármelyik szereplő életébe beleérzi magát az ember, mégis marad egy csendes dobbanás, a szívem mélyén, amivel csak hálát és köszönetet érzek az író iránt, hogy mutatott egy ilyen képet és befogadhattam ezt.

9 hozzászólás

Népszerű idézetek

szadrienn P>!

– Helmer?
– Igen?
– Milyen az, amikor az embernek ikertestvére van?
– Minden világok legjobbika, Henk.

sztimi53>!

Hogy megy a haldoklás, Van Woderen bácsi? – kérdezte Henk vidáman.
– Nagyon jól – válaszolta apám, hasonlóképpen derűsen, de halkan.

246. oldal

mate55>!

Milyen lehet egy ikerpár egyik felével járni?

87. oldal

5 hozzászólás
Goofry>!

Kimentem a mezőre, hogy megszámláljam a birkákat. Amikor birkát látok, mindig elszomorodom egy kicsit. Olyan szánnivalóak.

221. oldal

10 hozzászólás
Goofry>!

Berúgtam a bortól, és arra gondolok, hogy milyen jó lenne egy kis sör. Egy képzeletbeli házban, karosszékben ülve innám a sörömet. Jazz. Van valami magányos a jazzben, pláne ha halkan szól egy rádióból, valahonnan a sarokból.

201. oldal

Rákhely_Mónika P>!

Semmi sem olyan megnyugtató, olyan oltalmazó, mint egy istálló, benne lassan lélegző tehenekkel egy téli estén. Nap nap után, nyáron, ősszel, télen, tavasszal.

Szamღca>!

Ha nem ismersz jobbat, nem tudod, mit veszítesz.

202. oldal, II. 37 (Magvető, 2013)

Bélabá>!

Anyám órák hosszat tudott esténként olvasgatni. „Romantikus lélek” – mormogta apám, mikor órákkal anyám előtt visszavonult a hálószobába. Ez mindig barátságtalanul hangzott.

39. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
1 hozzászólás
sztimi53>!

– Lennék már halott – mondja halkan.
– Pont most, amikor ilyen szép tiszta vagy? – kérdem.

43. oldal

mate55>!

Egyedül maradok a szamarakkal. Nincsen nevük.

24. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Diana Hunt: Őrület határán
Hendrik Groen: Amíg élünk
Colleen Hoover: Losing Hope – Reményvesztett
Renáta W. Müller: TestVÉR 2
Colleen Hoover: Verity
Lili Ann Daniels: Szerelem kötőféken
Ilja Leonard Pfeijffer: Grand Hotel Europa
Eva García Sáenz de Urturi: A fehér város csöndje
Ali Hazelwood: Eszméletlen szerelem
Lucy Score: Amin sosem leszünk túl