Sylvie 81% 18 csillagozás

Édes kis semmiség, csupa csipke és selyem és porcelán és gyűszűvirág és apró gyümölcs. Brodszky Erzsébet fordításának meg olyan íze van, mint a roppanós linzertésztának, némi porcukorral meghintve.

Az, hogy közben valakik felnőtté válnak, és intelligensen visszabeszélnek az egyébként szeretve tisztelt Rousseau-nak (meg úgy általában a szentimentalista hagyománynak), szinte fel se tűnik.

Ezt én nem tudom spoilerek nélkül ajánlani, bocs… úgyhogy aki azt nem szereti, inkább ne is olvasson tovább, hanem szedje elő a könyvet. Előszedni több idő lesz, mint elolvasni. :)

Aki tovább akar olvasni, lelke rajta:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/03/18/gerard_de_…

Ezt a könyvet is Umberto Eco „hibájából” olvastam el. Ugyanis a Hat séta a fikció erdejében c. könyvében állandóan erre utalgat. Miután azt olvastam, egy antikvitás utcai polcán gyorsan szembejött velem, és én akkor gyorsan 400 Ft-ért megvettem.

Nos, amit Eco ír a könyvről, az igaz. Az időkkel totál összezavarja az embert, mintegy albioni ködbe (nem balladai homályba) burkolva szellemünket. Le is kaptam a Mester ide vágó tanulmányát a polcról, mert izgatott, mit nem értek, és mit nem veszek észre így elsőre. Rá kellett jöjjek, a magyar nyelv még inkább támogatja e fent említett ködöt, ugyanis nincsenek benne különböző múlt idők (egyszerű, folyamatos, régmúlt, elbeszélő múlt stb.), csak egyetlen egy. Így aztán még kevésbe érthető. Most, hogyha az író szándéka az lett volna, hogy ugyanúgy összezavarjon, ahogy az magyarul sikerül, akkor valószínűleg francia nyelven is egyetlen múlt időt használt volna, és akkor kedvenc profunk nem tudta volna olyan frappánsan lediagrammozni, ahogy azt kedvünkért tette.

A történet? Érdemes-e a szerelemben egy vagy egynél több ábrándot kergetnünk (a ködben), hogy aztán két szék közül a padlóra essünk? Nyilván nem, de akkor hova lenne a nosztalgia, kérem?

Újraolvasás, 2019:
Ez a szöveg még mindig jó, sőt: jobb, mint emlékeztem. Teljesen meg tudom érteni Eco rajongását iránta, én is úgy éreztem az olvasás végén, hogy akár kezdhetném is elölről a szöveget. Tele előre-hátra utalással, bolyongás a ködben és az elbeszélő emlékeiben. A sokszor – számomra – terhes elemezgetés itt valami egészen más, örömmel bogarászom a sorokat. És azt sem állítom, hogy a végén nem morzsoltam el néhány könnycseppet…:)
Remélem a diákok is szeretni fogják, kisebb szívszakadást okozott A homokember iránt múlt héten tanúsított többségi közöny is. Bár ha már 1-2 emberben megmozgat valamit, én akkor is boldog leszek. :)
            __
Hű, ez nagyon jó volt. Nehéz megmondani miért. Szeretem, ahogy elhomályosítja mi mikor történt, ahogy a múltba tekint, ahogy keverednek a tó vizének tükrében a szeretett nők arcképei. Különleges atmoszférája van, szinte lebeg az egész mű, és az utolsó két szó (illetve egy szám és egy szó) akár egy nagy jelzőoszlop, váratlanul fúródik a történetbe: kijelöl egy konkrét időpontot. Az olvasó visszamenőleg sakkozni kezd: mi is történt, és mikor? De zavaros az egész. Nem lehet kibontani, vagy legalábbis én nem tudom kibontani. Valahogy nagyon mélyen értem ezt a művet, és sok dolgot mégsem. Holnap belenézek pár tanulmányba, ami foglalkozik vele. Karc-anyagnak is kitűnő mű, rengeteg irodalmi alakot, alkotást, festményt, zenét és létező helyszínt említ. És mégis ott van ez a varázsos, lebegő, sehová sem köthető gyönyörűség…

Varázslatos regény, tényleg olyan mint egy erdő.

Nekem egy kicsit habcsókszerű, bár a varázslata, az atmoszférája alól nem tudtam könnyen kivonni magam.Az egyetemen elblicceltem. Umberto Eco miatt olvastam el. Elragadó regény, nem bántam meg!

Miről akart szólni? Romantikus szöszmösz, de miről akart szólni???