„… már kétéves koromban egészen határozottan és egyértelműen eldöntöttem, hogy egyes-egyedül az állatok tanulmányozásával akarok foglalkozni. Serdülőkorom végére már szemernyi kétségem sem volt, mi akarok lenni: egyszerűen állatokat akarok gyűjteni állatkertek számára, és később – miután ilyen módon meggazdagodtam – saját állatkertet alapítani.”
Számos, magyarul is megjelent könyvéből tudjuk már, hogy ezt a korán született elhatározását Gerald Durrell nagy sikerrel valósította meg. Ebben a vidám és roppant tanulságos könyvében arról az esztendőről számol be, amelyet sihederfővel töltött el az angliai Whipsnade nagy szabadtéri állatkertjében, hogy az egzotikus vadállatokkal való bánásmódot egyszerű állatápolóként kitanulja.
Vadállatok bolondja 80 csillagozás

Életem értelme címmel is megjelent.
Eredeti megjelenés éve: 1973
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?



Enciklopédia 1
Kedvencelte 10
Most olvassa 1
Várólistára tette 26
Kívánságlistára tette 13

Kiemelt értékelések


Ha egy könyv nyitányaként a családi uzsonnába menten beront egy szarvas, hogy a zsúrasztalt ádázul felöklelve tejszínhabbal és uborkás szendviccsel borítsa be a méltatlankodó famíliát, esélyesen egy Gerald Durrell regényt tartunk a kezünkben. Bár a bohókás család itt épp csak tiszteletét teszi az első pár oldalon, azért a mulattatás így is garantált a bohózatba illő állatkerti snittekkel.
Ha oroszlánt akarunk befogni, mindig legyen nálunk ásó és kefe, plusz készüljünk fel fenyegető hangjára, mely úgy zeng, mintha fát fűrészelnének egy hordón. Vagy böfög. Sarki rókát tojással nyűgözhetünk le, Babsot, a jegesmedvét, pedig bádogvödörrel, melyet esetleg sisakként visel majd kobakján. Farkasok közé ne vonuljunk skótdudával, tigrist ne kínáljunk mogyoróval, és lehetőleg ne bökjünk ülepen tarka gnúkat. Ha a bivalybika különösen embergyűlölő hangulatban van, furcsa rítust űz: leereszti hatalmas fejét, s aztán némi erőlködés után egyik lábát óvatosan szarva hajlatába helyezi, s aztán csak áll, fejét le-fel mozgatva, s kis híján felborul, vagy körbe-körbe keringőzik három lábon. Kökénybokorral fésülködnek a szőrös gomolyfelhőkre emlékeztető bölények, lelkesen balettoznak a fehérfarkú gnúk, erszényt és buszjegyet falnak fel az eszkimókutyák. Jakborjakkal szánkózunk a hómezőn, majd megszökött víziszarvast kergetünk egy tyúkudvarban. Gerry kalandjait olvasva az ember menten felcsapna állatkerti gondozónak, és még Beale kapitány tüzes curryestjeit is bátran bevállalná, csak hogy szégyenlős medvével tercelhessen a látogatók legnagyobb meglepetésére.
"Elénekeltem neki a refrént a „Fehér ló fogadó”-ból. Egy pillanatig meghökkenten nézett rám, aztán nagy örömömre egyik mancsát keresztbe tette a mellén, másik mancsa karmait szájába dugta, szemét lehunyta, s velem együtt énekelt."


Ez a második Durrell könyv, amit olvastam, és az a nagy igazság, hogy kezdek egyre inkább rajongóvá válni.
A fiatal Gerry, céltudatosan a jövőjét és karrierjét illetően, a whipsnade-i állatkertbe szegődik gondozónak, hogy a nagyvadakkal kapcsolatban is gyarapítsa tudását. Persze a feladatok nem könnyűek, de bőven akad alkalom a nevetésre, főleg Gerry előadásában. Ha épp nem az állatok szolgáltatnak erre alkalmat, például az éneklő barnamedve, Teddy, a zsiráf, akinek legjobb barátja egy kecske, vagy a gombászást nehezményező zebra, akkor ott vannak Durrell új ismerősei. Beale kapitány a bivalyerős curryjével és kicsit ütődött, de jó szándékú fiával Billy-vel, a süket Mrs. Austin, és mindezek tetejébe, az angol jegyrendszernek hála, a kapitány benzinspórolós manőverei. Aztán megtudhatjuk, hogy mi a kedvenc csemegéje a rókáknak, vagy, hogy miért tartja a sarki rókák hangját a legszebbnek az állatvilágban spoiler és miért szőnek a jegesmedvék. De ezzel kapcsolatban persze sose higgyünk Jessenek.
Azonban nem áll meg a bent lakó „gondozottak” aprólékos, ám kicsit sem unalmas bemutatásánál, rengeteg további érdekességet sorakoztat föl olvasmányaiból, az ókor és középkor feljegyzéseit, történeteit felhasználva. Hogyan vélekedett Plinius az oroszlánokról, miként mentették meg az utókornak a Dávid-szarvasokat a kínai császár udvarából, hogyan vélekedtek a farkasokról a középkorban spoiler, vagy miként viszonyultak az ainuk a medvéhez.
Szóval csupa-csupa érdekes, vicces és szívet melengető történetet gyűjtött nekünk ismét csokorba Mr. Durrell, akinek még azt is hajlandó vagyok elhinni, hogy nem olyan rossz dolog az az állatkert az állatoknak, ha lelkes és hozzáértő gondozót kapnak.


Vicces, kedves, olykor veszélyes kalandokkal tarkított könyv ez Durrell ifjúkorából, amikor még tanulmányozta a vadállatokat egy állatkertben, ahol segítő, etető, vagyis állatgondozó volt.
Volt benne mindenféle vadállat, de nekem már a zsiráf jelenléte elég volt, hogy kedveljem ezt a könyvet, kár, hogy alig volt szó róla a könyvben. Kedvencem az eszkimókutya, ők nagyon édesek lehetnek, amellett, hogy biztosan félelmetesek is.
Kedvenc történeteim:
1, Mikor egy szarvast akar örökbe fogadni még otthon, azt hitte, hogy kisgida, majd megérkezett a lószállító. Ahogy ezt leírta, kész voltam, szerintem volt 10 perc is, mire a fuldokló röhögéstől tovább tudtam olvasni.
2, Amikor arról mesél, hogy milyen az átlag állatkertet látogató ember, miket (hülyeségeket) kérdez, milyen dolgok vannak az elképzeléseikben egy állatkerti gondozóról. Nem mesélem el, amit itt ír, ő jobban teszi. De vicces és elgondolkodtató, hogy bizony nekünk az kell, hogy ott azonnal előttünk történjen minden, vérben álljon a gondozó minden nap etetés után, ha ez nincs, akkor bizony közönyösen tovább is sétálunk. Ezt persze ő viccesen tálalja, hogy mit kellett volna tennie, hogy szórakoztassa a vendégeket, hogy ne csak unalmas gondozó legyen.
Ezeken túl is sok kaland van a könyvben, de ez szerintem senkinek sem meglepő, ha olvasott már Gerald Durrell könyvet.


Igazán kellemes könyv volt, amelyben a még éppen csak felnőtt Gerry munkát vállal egy vidéki állatkertben, hogy tapasztalatot szerezzen, amit aztán később kamatoztatni szeretne, mikor majd – remélhetőleg – expedíciókon vesz részt és állatokat gyűjt be saját és mások állatkertjei számára.
Gerald Durrell olyan érzékletesen tudja bemutatni az embereket is, mint az állatokat. A könyv rengeteg mulattató és kedves leírásban bővelkedik, inkább sztorizgató, mint egy összefüggő történet, bár maga a munkaviszony persze megadja mindehhez a keretet.
Ugyanolyan élvezettel olvastam az állatkert dolgozóiról, mint a lakókról. Kis bónuszként a Durrell család is megjelent a regény elején, ami mindjárt megadta az olvasás alaphangulatát, főleg Hortenziával kiegészülve.
Többször olvastam már, hogy Gerald Durrell igazából legfőképpen azért írt, hogy pénzt szerezzen az alapítványa számára (mivel tudta, mennyire népszerűek a regényei), de maga az írás művelete kínokkal járt számára, annyira szenvedett az írás folyamata során. Mindez egyáltalán nem látszik ezen a könyvön sem: szelíd szeretettel mesél el minden szépet és jót, de még a sérüléseket és egyéb kellemetlenségeket is a derűs belenyugvás hangján vetette papírra.
Már csak a hangulat miatt is érdemes időnként egy-egy G.D. könyvet elővenni. :)


Még mindig az egyik kedvencem éneklő medvéstül, szökevény vámpírszarvasostul, zsiráfostul, nyestkutyástul stb. Kíváncsi vagyok, hogy azóta mit változtak a dolgok, szívesen olvasnék ilyesmit kortárs állatgondozótól is.


Ez volt az első Durrell könyvem. 2. osztályos koromban kaptam, jó tanulmányi eredményeimért (csak, hogy tudjátok). A könyv miatt hosszú-hosszú évekig állatkertben akartam dolgozni, majd állatkertet akartam magamnak, végül már csak találkozni akartam ezzel a nagyszerű emberrel, aki ezeket a csoda könyveket és kalandokat megírta. Sajnos ez már nem lehetséges, de a polcomon és a szívemben örökké ott lesz.


Durrell egyéves whipsnade-i állatgondozói munkájának történetét foglalja össze ez a könyv. Számomra kevésbé volt sodró lendületű és humoros, mint általában a Durrell-könyvek. Ugyanakkor, mint állatkerti dolgozó, természetesen különösen érdekes volt egy múlt század közepi angol állatkert mindennapjaiba bepillantani…
Népszerű idézetek




Azt mindenesetre felismertem, hogy az egyik leglényegesebb dolog az állatkertben az ápolószemélyzet. Nélkülük nem lehet semmiféle eredményt elérni, s ezért nagyon fontos, hogy kellőleg megbecsüljük ezt a nehéz és piszkos munkát, s ami még fontosabb, hogy gondosan válogassuk meg őket.
194. oldal, (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1982)




A medvék közül a legnagyobb egy hím, akit a zsenialitás egy ritka pillanatában, amely olykor egész egyszerű embereket is ihletszerűen utolér, ha egy-egy állatot kell elnevezniük, Teddynek kereszteltek el. Nagy, imbolygó, mézeskalácsszínű, vén bohóc, amolyan falu bolondja, apró és kétségbeesetten könyörgő szemmel, nagy, rózsaszín, fitos orral és kivételesen hosszú, görbe, teknőcszínű karmokkal, amelyeket szopogatva gyakran manikűrözik.




Megint egy csapat nézelődő követ bennünket, s kénytelenek vagyunk állni buta kérdéseik pergőtüzét, amit a tigrisetetés mindig kivált.
– Miért nyers húst kapnak?
– Megennék a főtt húst?
– Miért csíkos a tigris?
– Megharapnák, ha bemenne a ketrecükbe?
Ezeket általában a felnőttek kérdezik, a gyerekek rendszerint sokkal értelmesebb kérdéseket tesznek fel.
III. A tigrisek diadalmenete




Mindaddig nem is sejtettem, üvegházi neveltetésemnél fogva, milyen nehéz két ellenséges indulatú medveboccsal a hónom alatt egy létrán felmászni.Mire többé-kevésbé sikeresen felértünk a létra tetejére, Harryt is és engem is véresre karmoltak és haraptak. Itt megpróbáltunk jó képet vágni, míg a bocsokat minden szögből lefényképezték. Ekkor fedeztem föl – s azóta sem volt okom megváltoztatni ezen véleményemet –, hogy a fényképészek érzéketlen, szőrösszívű népség. Az a kérés, hogy „fordítsák egy kicsit hátra a fejét, hogy profilból fényképezhessük”, nekik nyilván semmiség, de az embernek egypár ujjába kerülhet.
134. oldal




Hortenzia (egy nagy szarvas) és én, anyámtól követve, beléptünk a garázsba, de mielőtt még az állatot megköthettem volna, kimutatta halálos gyűlöletét a talicska iránt. Sikertelenül megpróbálta a levegőbe röpíteni, végül is kénytelen volt beérni azzal, hogy felfordította, és a földön kibelezte. Hortenziát a fal mellé kötöttem, és kivittem gyorsan minden olyan kerti szerszámot, ami, vélhetőleg, dühre igerelheti.




Be kell vallanom, kissé meghökkentett a kijelentés, hogy az oroszlánokkal kell kezdenem a munkát.
[…]
Egyenest kitolásnak éreztem, hogy csak úgy odalök az oroszlánok elé, mielőtt még istenigazából megismerkedthettem volna a munkámmal.




Charlie
Alacsony, köpcös emberke jelent meg, akinek kopasz feje és félénk, kissé álmatag kék szeme volt. (18. o.)
Jesse és Joe
Jesse vörös képű, hallgatag egyén volt, bozontos fehér szemöldöke alatt vadul villogott kék szeme, orrának színe és állaga pedig egy hatalmas eperre emlékeztetett. Joe ezzel szemben barna arcú volt, és vidáman csillogó kék szemével és rekedtes, ragadós nevetésével jó kedélyt terjesztett maga körül. ( 27. o.)
Billy
…s majdnem beleütköztem egy kócos, vörös hajú, kerek, kék szemű, pisze orrú, langaléta ifjúba, akinek állát és felső ajkát finom tojássárgaszínű pihe fedte. (51. o.)
Harry Rance
A részleget egy bizonyos Harry Rance vezette, apró, zömök, törött orrú, enciánkék szemű emberke. (94. o.)
Bert Rogers
(a zsiráfrészleg) Egy bizonyos Bert Rogers fennhatósága alá tartozik, aki csendes, kedves, cikóriakék szemű, cseresznyepiros arcú, széltől cserzett ember. (137. o.)
öreg Tom
Apró, kedves szeme tiszta és olyan melegkék, mint a mátyásmadár szárnya, hajlott sasorra hosszú évekig tartó sörrel és házi borral folytatott gondos kezelés eredményeképp olyan élénkpiros és fényesen csillogó lett, mint egy magyalbogyó. (158. o.)
mindenki kék szemű




Paullal folytatott reggeli eszmecserémnek általában Jesse vet véget, tudakolva, hová, a majd megmondta, micsodába, tűntem el az ásójával.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kathryn Lamb: Engedjenek ki! Segítség! 85% ·
Összehasonlítás - Fekete István: Kele 92% ·
Összehasonlítás - Fekete István: Lutra 89% ·
Összehasonlítás - Fekete István: Hú 88% ·
Összehasonlítás - Lucy Hawking – Stephen Hawking: George kulcsa a rejtélyes univerzumhoz 93% ·
Összehasonlítás - Ali Benjamin: Suzy és a medúzák 91% ·
Összehasonlítás - Jules Verne: A rejtelmes sziget 88% ·
Összehasonlítás - Fekete István: Kele / Vuk 93% ·
Összehasonlítás - Jostein Gaarder: Sofie világa 86% ·
Összehasonlítás - Alberto Vojtěch Frič: A hosszú vadász visszatér ·
Összehasonlítás