Durrell ​a Szovjetunióban 89% 46 csillagozás

Ismét egy nagyszerű Durrell könyv, talán kevesebb humorral, inkább tényleges ismeretközlő irodalom, mely a volt Szovjetunió részeire vezet, sok esetben ma már másik államokba, mint például Aszkanyija-Nova, amely ma már Ukrajna része és meglehetős szomorúsággal olvastam a csodaszép parkról, arra gondolva, hogy vajon mi lehet most vele :-( Sok esetben nehézkesen alakult Durrellék útja, de azért na, mindenhol odatette magát a szovjet vezetés hogy helikopteren, rénszarvasszánon és lelkes házigazdák vendégeként járhassák be a területeket. Talán egy picit „lélekrombolónak” az hatott, amikor a megfelelő jeleneteket állatkertből kölcsönzött, vagy valahol elfogott és „jelenetbe állított” állatokkal vették fel, de hát érthető, hogy nem ülhettek a sivatagban, hogy várják, megjelenjen egy kígyó :-D A kedvenc területem természetesen a Kaukázus lett, valamint a Bajkál-tó (huh, az a légifelvétel, egyből elképzeltem, hogy ott túrázunk Ildivel :-D), a Csatkal is gyönyörű volt (főleg az a madaras kapu, majd karcolok is róla) és a Tajmír-félszigetre is beneveznék :-D Jó kis kötet, a kornak megfelelő fotókkal, szerintem meg is tartom, ez polcon marad, megérdemli.

Az én hibám, hogy sokat, sokkalta többet vártam tőle… De végül már ennyinek is örültem, főleg, hogy belekalkuláltam mindazt a nehézséget – bürokratikust és szegénység miatti lehetetlent –, ami akadályozta, hogy ennél többet lássanak, ennél többet megírhassanak.
Útinapló ez, egy utazás és forgatás jegyzetei, fényképekkel, kis színesek-kel. Mesebeli tájak, mesebeli növényekkel és állatokkal. Meg persze mesebeli emberekkel.
Igazából azt a filmet kéne megnéznem, aminek a forgatásáról ezt a könyvet írták.
A könyv elején lévő térképet meg nem tudom, kinek köszönhetjük… Az rendben van, hogy ha a könyv a Szovjetunióbeli utazásról szól, akkor Európa többi országa csak jelzés szinten van berajzolva. De könyörgök, ha nem tudják, hol vannak az országhatárok, akkor legalább ne próbálják meg belerajzolni!

Egzotikus kirándulás a világ egy olyan tájára, amit valószínűleg sosem láthatok majd saját szemmel. A kapcsolódó tv sorozatot is szívesen megnézném, igazából úgy ad teljes élményt a könyv, ami gyakorlatilag kiegészítő eleme. A fotók szépek, emlékeztetik az embert arra, hogy az 1980-as évek óta mennyi minden változhatott és veszett el abból a sokszínű élővilágból, amivel Durrellék találkozhattak. Kicsit irigylem is őket ezért, kalandosan szép lehetett ilyen sokáig utazgatni és ennyi élőlénnyel és érdekes emberrel találkozni.

Nagyon örülök neki, hogy sikerült ezt a szép könyvet idén megvennem, nem is drágán. Elmarad a humor a könyvből, de a csodaszép színes képek mindenért kárpótoltak.
Útleírás ez főként 9 hónapnyi szovjetunióbeli utazásról. (1984-85-ben jártak ezeken a tájakon.) Az írásból kitűnik, hogy a cenzúra egy kicsit dolgozott ezen a könyvön (még a nagyszerű Lenin is szóba kerül, no meg az elmaradhatatlan vodka) meg valószínűleg az útiterven is.
Jó lenne a filmsorozatot is megnézni, amit ezen az úton rögzítettek, de gyanítom nem egyszerű beszerezni.

Inkább ismeretterjesztő, mint szórakoztató irodalom, de mégsem csak száraz bemutatása a Szovjetuniónak, hanem élvezetes leírás, mint ahogy azt már Durrelltől megszokhattuk. A hasonlatai még mindig ámulatba ejtenek, pl: rozmár, mint a Michelin guimiabroncs reklámemberkéje. Tetszett az, hogy végre képeken is láthatom a megemlített állatokat, növényeket, sokat tanultam a könyvből. Sőt, nagy meglepetésemre az egyik képen pont azt a virágot fedztem fel, amit már vagy egy hónapja keresek (a kertünkben nőtt), de eddig egy növényhatározóban sem találtam meg. Köszi Durrell! :)

Bár nem egy friss könyv, mégis élvezet volt olvasni, színes, informatív, nyomokban egy-két humormorzsát is tartalmaz. Mindenről élvezettel beszél/ír Durrel, nemcsak az állatokról, növényekről, hanem az emberekről, ételekről, no meg innivalókról is. Bár van benne egy kis adag „jópofi” a Szovjetunió felé, de ez viselhető mennyiség. Sokkal érdekesebb, hogy milyen tájakat, állatokat ismerhet meg belőle az ember- Bevallom, sok olyan volt, amiről még életemben nem hallottam.
Én picit hiányolom belőle a humort, a vicces szituációkat, amelyek olyan jól tud előadni Durrell. Azonban végre rengeteg kép színesíti a tartalmat, így nem kell állandóan guglizni, hogy vajon ez az állat/növény hogy is néz ki…
Szívesen megnézném a sorozatot, de sajnos nyomát sem találtam…

163 féle állatról ír benne Durrell, megnéztem mindent, egyik szebb mint a másik!

Lelkes Durrell rajongóként már százszor is áhitoztam olvasás közben egy olyan kötetre, amelyben fényképmellékletek is vannak, nem bízva csak a fantáziára, hogy milyen egy takahecsibe, vagy netán egy afrikai cibetmacska. Ezért aztán ujjongva vetettem magam erre a könyvre, és kissé csalódnom kellett. Inkább amolyan fényképes útleírás. Az annyira kedvelt humorát is elég ritkán csillogtatja Gerry bácsi.
Szóval a humort és a szórakoztatást feláldozták a fényképek miatt, de még így is nagyon érdemes elolvasni a könyvet, fantasztikus tájakról, állatokról olvashatunk benne.
Kicsit erőltetettnek tűnik a kiváló szovjet környezetvédelem állandó emlegetése és dícsérete, viszont gondolom másképp nem lehetett kiadni a könyvet.
A kiváló szovjet votkát is megemlítik, kihagyni nem lehetett.
Durrell-haladóknak ajánlott olvasmány, azoknak, akik még csak ismerkednek vele, nem ajánlom kezdésnek.

Biztos fura az ízlésem, de nekem ez a könyv lett most az egyik kedvenc Durrelltől (a kicsit fura borítókép ellenére). A Szovjetunióban a különböző területeken tett látogatásokról pont számomra emészthető mennyiségben ír, és fantasztikusan kis állatkákról számol be. Kedvenceim: pézsmacickány ("motkány"), mormoták, lemmingek, bébigazellák, ürgemókus, menyét, édesvízi fóka, coboly.
A tájakról, városokról készült képek is lenyűgöztek, a Kaukázustól egészen elámultam.

Valahogy sosem foglalkoztatott Oroszország. Durrell viszont megmutatta, hogy milyen sokszínű is ez a hatalmas ország. Talán egyszer el is jutok!